vissza a főoldalra

 2015.07.03. 

Csurka István: NEM ŐK VANNAK HATALMON

Megtévesztő, ami ma történik. A kormányon járványos kilépési tünetek ütköztek ki, mindez kormányválságnak látszik, holott sokkal többről van szó: recseg-ropog, inog, összeomló félben van az egész rendszer. A kormány természetesen rossz és alkalmatlan, de hát Lázár György vagy Fock Jenő, avagy – urambocsá! – Németh Miklós kisded kormánya milyen volt? Ne kísérletezzünk fokozásokkal: ugyanilyen. Mégsem voltak fennmaradási gondjai, koalíciós vitái, mert a Szovjetunió egyik gyarmati helytartósága volt. Kádár, ha akart, cserélt, ha nem akart, nem cserélt. Nagyjából tökmindegy volt, melyik tök ászt tette egy-egy pozícióba. Mostanra azonban annyit már haladtunk, hogy a miniszterek le mernek mondani.

Működő demokráciában ennek nem volna különösebb jelentősége. Ha a munkaügyi miniszter nem ért egyet a foglalkoztatási irányvonallal, mert nem képes megfelelő szintre visszaszorítani a munkanélküliséget, egyszerűen lemond, és keresnek helyette másikat.

Most és itt azonban nem erről van szó. Korábban lemondott az egészségügyi és népjóléti miniszter, mert nem érthetett egyet azokkal a kormánya által tervbe vett intézkedésekkel, amelyeket később az Alkotmánybíróság is ízeire szedett. Kovács Pál a programmal került összeütközésbe, azzal, hogy egy szocialista kormány a nép kizsarolásával akar megvalósítani egy fikciót, ráadásul egy idegen fikciót.

Vele együtt távozott a kormányból Katona Béla, a nemzetbiztonsági ügyek minisztere. Akkor kiszivárgott és körútjára indult egy kijelentés, miszerint a maffia, a bűnözés elérte a csúcsokat. Azóta az alábbi dolgok történtek: az Agrobank-ügyet kivizsgáló rendőrtisztek közül a kulcsfigurák kiszálltak a rendőrség kötelékéből, és banki szolgálatba álltak; a múlt héten lemondott az Ukrajnából beáramló bűnözés által leginkább veszélyeztetett Szabolcs-Szatmár megyei rendőrség vezetésének a fele: a pénzjegynyomdában hamis bankókat nyomtak, eltűntek fontos szoftverek; egyetlenegy nagy bűnügyben nincs ítélet: a Palotás János és az APEH-vámparancsnok közötti feszültség egy BMW ellopásában „sült ki”, amely autóban véletlenül benne voltak a perdöntő iratok; korábban a Co Nexus Rt.-hez törtek be, és elvitték száznyolcvan cég privatizációs iratait; az egri kötvényhamisítással is összefüggő nemzetközi csalás gyanúsítottjának még a nevét is hamisan közölték, és azóta mély csend van körülötte, mert bankárok, bankfelügyeletiek közreműködése vagy súlyos gondatlanságuk nélkül a csalás nem lett volna elkövethető. Olajbotrányok, bankbotrányok – nincs olyan bűn, amit el ne követtek volna, akik egyébként milliós havi jövedelmekkel rendelkeznek. Az egész államgépezet a velejéig rohadt. A miniszter belelátott, felmérte tehetetlenségét és felállt.

A sort annak idején a pénzügyminiszter nyitotta meg. Békesi László eredetileg alapember volt a koalíciós kormányban. Nem azért, mert a pénzügyminiszternek minden nem szovjet kormányban alapembernek kell lennie, hanem azért, mert a szocialista Békesi ahhoz a feltételhez kötötte a tárca elvállalását, hogy pártja koalícióra lép a Szabad Demokraták Szövetségével. Békesi, amikor ezt kijelenti, tagja a Fotex igazgatóságának. A Fotex amerikai–magyar vegyes vállalat, még a reformkommunista hatalmasságok alapították az ő első minisztersége idején, mégpedig olyan amerikai magyarokkal, akik köztörvényesként a börtönt is megjárták Kaliforniában. Ez a vállalat ma a legnagyobb az országban.

Adva van egy gazdasági szakember, aki már volt szocialista pénzügyminiszter és aki megcsinálja pártja gazdasági programját, ezzel pártja megnyeri a választásokat; ugyanez az ember ezek után köti az ebet a karóhoz, hogy vegyék be a kormányba a legyőzötteket. Megtörténik. Közben fény derül egy-két szabálytalanságra. A miniszter úr korábban elkezdett kaszinóengedélyezési gyakorlata enyhén szólva visszás. Bajok vannak az ország legnagyobb, hirtelen nőtt vállalata körül is: mindenki a Fotex igazgatóságában csoportosul, de amikor a miniszterelnök felkéri őket tanácsadóul, nem vállalják, illetve beállnak, aztán meg ki. A pénzügyminiszter cégtársai cserbenhagyják a miniszterelnököt. De a koalíció már meg van kötve. Aztán Békesinek is mennie kell, mert a miniszterelnök riválist lát benne. Pedig sokan azt hitték, azért cserélt Horn, mert olyat akart, aki nem vállalkozik a társadalom Békesi-féle sokkolására. De Horn nemhogy megszabadult volna az SZDSZ-es nyomástól, még nagyobbnak vetette alá magát. Fogollyá válik, kapkod, vergődik. Békesi távozása is a lényegre mutat: a program idegen indítékú és megvalósíthatatlan.

A negyedik miniszternek, Pál Lászlónak maga Horn Gyula kötött útilaput a talpára, mivel nem értett egyet az energiaipar és -szolgáltatás tervezett privatizációjával, annak módjával és mértékével. Vagyis azzal, amivel senki nem ért egyet. Minden szakmai szervezet ellene van, nem fogadják el a szakszervezetek, az Akadémia illetékes bizottsága, a tudomány ellene fordult, bebizonyította a képtelenségét.

Most olyan miniszter ül Pál László helyén, akinek nincsenek aggályai. Ráadásul ő nem is szocialista. Azt mondják róla, független. Ő a sajtó kedvence, ám az SZDSZ, mintha a sajátjai között tartaná számon. Nagy jövő előtt áll – nem úgy, mint az ország.

Ez így együtt, tetézve a koalíciós válsággal és a most bejelentett és meglebegtetett lemondásokkal, beborítva az Alkotmánybíróság szelíd s türelmes ítéleteivel, amelyek alapjaiban semmisítették meg a kormány gazdaságpolitikáját tartalmazó törvénycsomag legfontosabb részeit, lényegi válságot jelent, működésképtelenséget és alkalmatlanságot.

Ez a koalíciós kormány nem kompatibilis a mai magyar társadalommal, és nem kompatibilis még önmagával sem. Egy hazudozással, népbutítással és akarnoksággal létrehozott ügynökegyüttes, popzenekar, amely nem ismeri a kottát és a gitárokat fejbe vágásra használja. Ennek a kormánynak az a legnagyobb belső ellentmondása, hogy nem szokásos végrehajtó hatalom, hanem csak műsor, amelynek tündöklése alatt végrehajtják a még hátralévő rablásokat, privatizációt, zsebtömést, országeladást. Ennek a zűrzavart és a káoszt kell fenntartania. Egyetlenegy dolgot nem bíztak rá: a végrehajtást. Aki a tagja, rájön erre, és az feláll. Vagy megszólal benne a lelkiismeret, vagy megijed. Most sem dolgozik a kormány. Nem csak az első évében nem dolgozott. Amit mégis összehoz, mint a szlovák–magyar alapszerződés, abban sincs köszönet, és a szlovákok úgysem fogják ratifikálni. (Közben eladta a Duna-ügyet is.)

Itt most az egyes miniszterek azzal kerülnek szembe, amivel Horn Gyula mindennap szembenéz egy Ballantines-palack rozsdaszín tükrében: nem ők vannak hatalmon. Nem ők, hanem az oligarchia háttérben megbúvó telefondoktorai, a hirtelen felszaporodott innen-onnani tanácsadók, titkosügynökök, akik csak véletlenül időznek itt évek óta, akik lekádereznek mindenkit, akit a miniszterelnök ki akar nevezni, és ha ők vétóznak – persze az SZDSZ vétóz formálisan! –, akkor ugrik a kinevezés, még a szándékot is letagadják. Hol van a miniszterelnök hatalma a privatizációs tanácsadó cégek összevont, egyesített erőinek hatalmához képest?

Soros itt a hatalom és az ő háttéremberei, az ő cégtársai, az ő megbízottai. Ha az egyik lebukik, jön helyébe másik. Maxwell bűnöző volt, mégis itt működhetett egy-két évig. Tudták és pisszenni sem mertek ellene. Létrehozott egy csomó hazudozó lapot, és mindenbe beleüthette az orrát. Megboldogult Antall József mesélte, hogy izraeli látogatásakor, még a Samir-kormány idején azt akarták elérni, hogy Maxwell-lel együtt avassák díszpolgárrá, vagy díszdoktorrá őt, a magyar miniszterelnököt. Becsületére legyen mondva, ennek ellenállt, de azt már nem merte megtenni, hogy a maxwelli nagy befürdés után, a súlyos tények kiderültekor bedöntse az egész magyar Maxwell-birodalmat. Magyar Hírlapostul.

Most a főrabbi veje főszerkeszti ezt az újságot, amelynek legutóbbi szombati számában irdatlan mennyiségű bankhirdetés volt. Államkötvényeket hirdet oldalas méretben. Kötvények és szolgáltatások bőséges kínálata jelképezi azt a piacgazdaságot, amely nem létezik. És ezeknek a bankoknak a túlnyomó része állami tulajdonban van. De itt hirdet az ÁV Rt. is, itt hirdetnek olyan vidéki önkormányzatok is, ahol nincs is olvasója a lapnak, itt gyűlik össze minden állami pénz, hirdetés formájában, és ennek következtében itt a legnagyobb az újságírók fizetése, itt hazudnak a magyar állam ellen a legtöbbet, itt van a magyar liberális, kozmopolita álelit fő fészke. Közpénzen. Ilyen a kapitalista szabad verseny Magyarországon a szociálliberális kormány alatt, miközben elmúlt a diákok tüntetése, de készülődik a vasutassztrájk. A Magyar Hírlapnál persze nem sztrájkol senki, itt nincs gond, no persze a Népszabadságban sincs, oda is ömlik a hirdetésnek álcázott támogatás, mert az is több mint felerészt liberális lap: az SZDSZ-t sohasem támadja, a szocialistákat viszont időnként kikezdi. Lehet-e csodálkozni azon, hogy a kormányból elpárolognak a szocialista miniszterek? Hiszen semmibe veszik őket.

Mindezek azonban csak felszíni jelenségek. A magyar rendszerváltás legnagyobb hazugsága az, hogy így, amilyenné vált, egyáltalán nem volt rá szükség, mert csak annyi történt, hogy a pártidőkben kialakult szovjetet kiszolgáló oligarchia más jogcímet talált az uralkodására, de két alkalommal sem tudott olyan kormányt is találni hozzá, amelyik teljesen el tudta volna rejteni ezt a nagy ellentmondást. A magyar rendszerváltás nagy hazugsága az, hogy minden dolgozó, termelő, ilyen vagy olyan munkát végző rétegnek, a középrétegeknek számottevően rosz-szabbra fordult a helyzete, mindenki vesztes, csupán a szabaddemokratákhoz kötődő, liberális, kozmopolita rétegek, csekély számú klikkek egyedeinek lett jobb, sőt sokkal jobb. Csupán annyi történt, hogy a Kádár–Aczél-korszakban más-más jogcímen más-más módszerrel elvett javakat most szabad választásokkal hitelesítve, többpártrendszer látszatát keltő, haszontalan, hatalom nélküli parlament paravánja mögött veszik el a magyar néptől.

A kormány azért esik szét, mert nem történt meg a rendszerváltás. A kormány azért esik szét, mert korábban, az előző kormány idején a kezében maradt apparátusi hatalommal és a gazdasági pozícióival meggátolta a gyenge rendszerváltási szándékot, mert megakadályozta az igazságtételt, a megtisztulást. Ez a kormánykoalíció akkor kezdett el hazudni, amikor nem volt hatalmon. Most mindenkinek rosszabb lett és mindenki fizet, kivéve a bankárokat, a haszonélvezőket, a liberális labancokat, akiknek a havi egymillió kevés, most tehát mindenki ezzel a kormánnyal elégedetlen. A kormány azért esik szét, mert senki sem akarja, hogy működjék. Nem baj, ha anarchia felé haladunk. Nem baj, ha elborítanak az adósságok. A kormány azért esik szét, mert lelepleződik: ez nem magyar kormány!

Most lassan kiderül, hogy ezt valahol így rendezték meg. A hangoskodó, nagypofájú szabaddemokraták csak végrehajtói ennek a máshol született elhatározásnak.

De hisz mióta mondjuk ezt! A magyarság a vesztébe rohan. A magyarság a tétlen tűrésével a saját sírját ássa.

Ezt a rendszert nem lehet megreformálni. Ezt egyszerűen el kell takarítani az útból.

Ezt jelenti Kósáné Kovács Magda lemondása, egykori társa: Nagy Sándor aranyköpéseinek a fedezetében.

A helyzet világos: a kormánynak alkalmatlansága miatt le kell mondania. A parlament feloszlik, mert semmi értelme ilyetén működésének. A kormány ügyvivő kormánnyá alakul át, semmit el nem adhat, semmilyen nemzetközi szerződést nem köthet. A pénzügyminisztert és a Nemzeti Bank elnökét menesztik. Ideiglenes költségvetés készül, lényeges döntések nélkül, ameddig társadalmi erők, mozgalmak, egy népszavazással megválasztott szakértői kerekasztal ki nem dolgozza az új felállás, az új rendszer alapjait és az új választási rendszert. Ehhez persze az is kell, hogy a mostani úgynevezett ellenzéki pártok megtisztuljanak, kivessék magukból a beléjük épített liberális fékezőket. Szembe kell nézniük önmagukkal is, és fiatal, új erőkkel szövetkezve, a népi és keresztény alapállású társadalmi csoportokkal való erős szövetségben meg kell alapozniuk, ki kell dolgozniuk a szociális piacgazdaság alapelveit. Minden liberális labancot, szabaddemokrata szálláscsinálót, leszerepelt paktumembert ki kell zárni ebből a tárgyalásból.

A pusztító vak lázadást, a robbanást csak ezzel az erős elhatározáson alapuló, lényegében elitcserét jelentő, bátor, forradalmi, konstruktív tettel lehet megelőzni. (1995)