vissza a főoldalra

 2015.07.03. 

Hány napig tart a csoda?

Érdemes részletesebben foglalkozni azzal a hírrel, amelyet egy héttel ezelőtti írásom végén megpendítettem: egy 750 lakosú lengyel falucska focicsapata feljutott az első osztályú bajnokságba. A Krakkótól nyolcvan kilométerre található Nieciecza (ejtsd: Nyecsecsa) településről van szó, amelynek lelkes amatőr csapata második lett a két hete befejeződött másodosztályú bajnokságban, így nyerte el a tagságot a profi élvonalban. A feljutást a záró fordulóban, hazai pályán aratott győzelemmel sikerült bebiztosítaniuk, a nézőtéren a környező falvak lakossága is jelen volt. A mérkőzést követően persze óriási ünneplést tartottak.

A községben a lakóházakon kívül egyetlen főút van, két kisbolt, egy templom, egy temető, egy iskola – és természetesen a focipálya. A lakosság elsősorban kukoricatermesztéssel foglalkozik. Labdarúgó egyesületüket meglepően régen, 1922-ben alapították, vagyis úgyszólván az első lengyel klubok között, hiszen az ország 1918-ban nyerte vissza függetlenségét, és a sportélet csak akkor indulhatott meg. A lengyel nemzeti válogatott például 1921 decemberében játszotta első hivatalos mérkőzését, történetesen éppen a magyar válogatott ellen, Budapesten, a Hungária körúton. (Az összecsapást 1:0 arányban megnyertük.) Talán pont e meccs hatására buzdultak fel oly nagyon a korabeli niecieczai gazdák, hogy létrehozták saját egyesületüket.

Ahogy az manapság lenni szokott, a csapat mögött áll egy milliomos főszponzor – másképpen aligha jöhetett volna létre ez az elképesztő siker. A szenvedélyes pénzember a faluban élő építőipari vállalkozó, Krzysztof Witkowski, aki harminc év munkájával megteremtett vagyonát fekteti a település sportéletébe. Virágzó cége a Bruk-Bet, ennek megfelelően a klub hivatalos neve Termalica Bruk-Bet Nieciecza: augusztustól így érdemes majd keresnünk a lengyel bajnoki tabellán. Egyébként Witkowski úr papíron nem elnök, hanem csak pártfogó. Az elnöki tisztséget jogilag az üzletember felesége, Danuta Witkowska tölti be, aki mellesleg a helyi iskola igazgatója. Erre szokták mondani, hogy ezek az emberek a közösség oszlopos tagjai. Witkowski úr támogatása, lehetetlent nem ismerő megszállottsága csakugyan csodát művelt. A csapat 2007 tavaszán még a hatodosztályban szerepelt, amikor a vállalkozó átvette az irányítást. Attól kezdve minden évben egy osztállyal feljebb léptek, így 2010 őszén már a másodosztályban vitézkedtek, öt szezonon keresztül. Az élvonalba jutásukat annak köszönhetik, hogy az utolsó kilenc meccsükből nyolcat megnyertek, a kilencediken pedig döntetlent értek el.

A falu „oroszlánbarlangja”, a niecieczai stadion szintén Witkowski úr pénzéből készült: 2007-ben adták át, és 2200 ember befogadására alkalmas. (Az utolsó győztes hazai meccsen 2264 fizető néző tombolt a lelátókon, tehát zsúfolásig telt ház volt.) A lengyel profi bajnokság szabálya kimondja, hogy csak olyan csapat indulhat, amelynek stadionja legalább 4500 férőhelyes, ezért most Witkowski úrnak a zsebébe kell nyúlnia: kétszeresére kell növelnie a nézőtér befogadóképességét, és a pálya világítását is meg kell oldania. Az átépítési munkálatok befejezéséig a csapat hazai mérkőzéseit Krakkóban, a másodosztályú Hutnik Kraków hatezer fős stadionjában fogják megrendezni. (Krakkónak a Hutnik mellett van két élvonalbeli csapata is, a Wisla és a Cracovia.) Akárhogyan is alakul ősztől a Nieciecza első profi szezonja, egy tényt máris rögzíthetünk: nemcsak Lengyelországra, de egész Európára igaz, hogy ilyen kis lélekszámú település csapata még soha nem szerepelt az első osztályú futballbajnokságokban. Witkowski úr máris tovább szövögeti álmait, és bejelentette: a Nieciecza célja a huzamos élvonalbeli tagság, mi több, néhány év múlva a nemzetközi kupaszereplés.

Ilyesmire Magyarországon is akad példa: a mindössze 1800 lakosú Felcsút focicsapata, a Puskás Akadémia harmadik éve élvonalbeli. Győr városrésze, az 1200 lakosú Gyirmót (1970-ig önálló település volt, múltja az Árpád-korig nyúlik vissza) pedig kitartóan törekszik az élvonalbeli tagságra, évek óta a másodosztály egyik élcsapata. A most befejeződött bajnokságban például harmadikok lettek, csupán két ponttal lemaradva a feljutást jelentő második helyről. A kérdés persze az, vajon jó-e, ha ilyen alacsony lélekszámú települések csapatai szerepelnek a profi bajnokságban. Vagyis olyan, kóbor üstökösként feltűnő csapatok, amelyek léte egy-egy milliomos befektetőtől függ – miközben megyeszékhelyek és gazdag múlttal rendelkező nagyvárosok szabályosan eltűnnek a sport térképéről. (Például Pécs, Nyíregyháza, Kecskemét.) Ahogy a mondás tartja: nagy pénz, nagy foci; kis pénz, kis foci… Emlékezhetünk a kilencvenes évek derekának gazdasági sztárjára, Stadler József vállalkozóra és az általa felkarolt kiskőrösi csapatra, amely Stadler FC néven négy szezont töltött az élvonalban. Stadler úr még egy irreális méretű stadiont is épített a csapatnak Akasztó határában, képletesen és ténylegesen is a nagy magyar pusztaságban. A Stadler Stadion az idő tájt az ország legkorszerűbb arénája volt! Hanem amikor a pénzember ellen adóügyi vizsgálatok indultak, a csapat teljesítménye rögvest zuhant. Végül Stadler a börtönben kötött ki, a róla elnevezett csapat megszűnt, a stadion pedig üresen áll, teljesen lepusztultan.

Természetesen egyáltalán nem szándékom Stadler József történetét rávetíteni a jelenleg remekelő kis csapatokra. Különösen nem a felcsúti Puskás Akadémiára, amelyet eleve rengeteg aljas támadás ér, nyilván Orbán Viktor helyi kötődése miatt. Mindössze arról van szó, hogy sportszerető alapállásból aggódom, mi történik majd példának okáért a derék niecieczai focistákkal, ha Witkowski úr pénzügyi helyzete rosszabbra fordul, netán idővel az egészsége megroppan. Jó lenne tudni, hogy a kis falu csodája nem három napig tart.

A napokban nyilvánosságra hozták egy friss lengyel közvélemény-kutatás eredményét, melyet a hazai balliberális sajtó azzal a főcímmel tálalt, hogy „a lengyelek támogatják a menekültek befogadását”. Ebből annyi igaz, hogy a CBOS Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 76 százaléka támogatja a hazájukban meggyőződésük vagy politikai tevékenységük miatt üldözöttek befogadását, 15 százalék pedig ellenzi ezt. A válaszadók 22 százaléka nemcsak rövid távú segítséget nyújtana a menekülteknek, hanem azt is engedélyezné, hogy letelepedjenek Lengyelországban. A balliberális csúsztatás az, hogy ezek az adatok az ukrajnai háború elől menekülők befogadására vonatkoznak. A közel-keleti és afrikai bevándorlók, a megélhetési migránsok befogadását viszont a lengyel válaszadók 53 százaléka, azaz többsége határozottan elutasítja.

Zsille Gábor