vissza a főoldalra

 2015.07.10. 

Csurka István: Ez az a hely, ahol semmi sem változik, ez az a hely, ahol áll az idő antiszemitizmus ügyben

Antiszemitizmusban Magyarország a listavezető

2015 tavaszán Ronald S. Lauder, aki a budapesti Élet menetére érkezett a magyar fővárosba, úgy vélekedett, hogy az Élet menetének megrendezése azért is szükséges, mert az utóbbi időben az antiszemitizmus erősödését tapasztalják. Miközben a világon az antiszemitizmus erősödése elsősorban a muszlimok Izrael-ellenes érzelmeiből táplálkozik, Kelet-Közép-Európában ettől eltérő a tendencia. Vagyis Magyarországon ugyanaz a fajta antiszemitizmus tapasztalható, mint a második világháború előtt, és ami 560 ezer magyar zsidó halálához vezetett a holokauszt során – tette hozzá. Ebben a helyzetben szükséges megvizsgálni az antiszemitizmus erősödésének az okait, illetve keresni, hogy mit tehetünk ellene. Azért mond beszédet az Élet menetén, mert el akarja mondani, hogy az antiszemitizmus sérti Magyarország imázsát, illetve mindenkit összefogásra szólít fel annak érdekében, hogy jobbá tegyék Magyarországot. Aharon Tamir, a nemzetközi Élet menete igazgatója ugyancsak aggasztónak nevezve az antiszemitizmus erősödését, hozzátette: „ami Magyarországon történik, nagyon rossz”. A Népszabadságban jelent meg a New York-i székhelyű Rágalmazásellenes Liga (ADL) állítólagos felmérésének eredménye. mely szerint Magyarországon az antiszemita állásfoglalások szó szerint kiütik a grafikonok tetejét. Az események komoly választ követelnek a politikai, civil és vallási vezetőktől – nyilatkozta az antiszemitizmus ellen harcoló civil szervezet közleménye szerint Abraham H. Foxman, az ADL amerikai igazgatója. A Magyarországra vonatkozó számok kirívóan magasak, és emelkedést mutatnak. A magyar válaszadók 75 százaléka gondolta azt, hogy valószínűleg igaz az az állítás, hogy a zsidók túl nagy hatalommal rendelkeznek az üzleti, illetve nemzetközi pénzügyi világban. Azzal pedig, hogy a zsidók túl sokat beszélnek a holokausztról, a válaszadók 63 százaléka értett egyet.

1995-ben Csurka István úgy találta, hogy a Magyar Hírlap akkori tulajdonosának, Jürg Marquard úrnak  érdemes levelet írni, cáfolni a hazugságokat. A fenti rágalom a Népszabadságban jelent meg, kinek írjunk?

Tisztelt Jürg Marquard úr!

 Azért fordulok Önhöz ebben a formában, mert tisztelem Önt. Tudom, hogy Önnek nemcsak Magyarországon, hanem hazájában és másutt is számos nagy hatású lapja és kiadványa van. Ezek között a Magyar Hírlap valószínűleg nem az egyetlen, amely olyan nyelven jelenik meg, amelyet Ön nem beszél, és olvasni sem tudja. Lapja tartalmát minden bizonnyal csak tartalomismertetésekből és lefordított szemelvényekből, jelentésekből és pénzügyi elszámolásokból ismeri.

Feltételezem, hogy lapjának magyar vezetői valamilyen formában beszámoltak Önnek arról az esetről, amely a közelmúltban történt, és amely meglehetősen rossz hírbe keverte a Magyar Hírlapot. Azt is feltételeznem kell azonban, mégpedig minden, a szerkesztősége iránti rosszindulat nélkül, hogy nincs Ön előtt megvilágítva ennek az ügynek az összes vonatkozása és jelentése.

Az ügy szánalmasan egyszerű. A lap Rejtő Gábor nevű munkatársa február elején riportot írt egy meg nem történt esetről. Azt állította, hogy Budapest kellős közepén, egy főútvonalon úgynevezett bőrfejűek belöktek a kirakatba egy zsidós kinézésű fiatalembert, „de zsidó pofád van” felkiáltással. Mielőtt azonban a cikk megjelent volna, maga a sértett, aki előzőleg állítólag maga költötte ezt a mesét, figyelmeztette a riportert, hogy nem ez történt. Ugyanígy tett a rendőrség is, Rejtő Gábor azonban mégis megírta a budapesti közállapotokra súlyosan terhelő jellegű, teljesen valótlan „riportját”, és azt az Ön lapja feltűnő, a lényeges mondanivalók közlésére szánt helyen megjelentette.

Így az a látszat keletkezett, mintha Magyarország fővárosában, annak kellős közepén, a járókelők szeme láttára ez lehetséges volna, mintha itt dühöngene az antiszemitizmus.

A rá következő héten aztán, nyilvánvalóan a rendőrség erélyes közbelépésére Rejtő Gábor beismerte, hogy valótlant írt, de ezt „túlzott empátiás készségével” magyarázta. „Nem történt meg – írta –, de megtörténhetett volna.” A Magyar Hírlap, tekintettel arra, hogy ezzel kapcsolatban semmilyen további közlemény napvilágot nem látott, nyilvánvalóan lezártnak tekinti az ügyet. Valójában ez indított engem e levél közreadására. Felteszem, ha Ön teljes mélységében ismerhetné ezt az ügyet, ez nem maradhatna ennyiben.

Hiszen mi történt? Magyarország jelenleg második legnagyobb országos napilapja elmarasztalhatóvá vált egy súlyos, nemzetellenes rágalom terjesztésében. Mert egy ekkora hazugságot nem lehet egyszerű „elnézést, hazudtam”-mal korrigálni. Ugyanis ezek a magyar népet érő befeketítések ma egy népellenes országos politika rangjára vannak emelve. Ezt természetesen nem szükséges Önnek elfogadnia, ez az én véleményem. Igaz, ezt tények támasztják alá. Az előző Országgyűlés kormánypárti többségét megvádolták azzal, hogy egy képviselő bekiabálta az ellenzék oldalára, hogy „hordót a zsidónak” – ám a vád megdőlt. Egy, az SZDSZ-hez közel álló szellemiségű, zsidó származású történész felesége azt állította, hogy lakása ablakában állva egy korbácsütés érte az arcát egy antiszemita kijelentés kíséretében. A hölgy leírta azt is, hogy ki s miféle ütötte meg: egy bilgeri csizmás – a régmúlt idők úri öltözékét viselő – magyar. A hölgyről kiderült, hogy ideggyógyászati kezelés alatt áll, ablaka nyolc méter magasan van, s az egészből egy szó sem igaz.

Vég nélkül lehetne sorolni a hasonló eseteket, amelyek egytől egyig a magyar nép antiszemita beállítottságának igazolására szolgáltak volna. Most ehhez társul még, hogy köztársaságunk SZDSZ-párti köztársasági elnöke hosszas ígérgetések után beterjeszteni készül az úgynevezett kisebbségvédelmi törvényt, amely egyes esetekben akár nyolcéves szabadságvesztéssel is sújtaná azt, aki valamely kisebbséghez tartozó személyben félelmet kelt, netán a riportban leírt testi sértést valósítja meg vele szemben. A törvény jogi, alkotmányos és gyakorlati hibáiról most nem kívánok beszélni, csupán megemlítem, hogy a magyar társadalom jelenlegi állapotában semmi sem indokolja megalkotását. A kisebbségek, a különböző etnikai és vallási csoportok békességben, zavartalanul élnek hazánkban.

Az USA külügyminisztériuma éves jelentése ismételten megállapítja, hogy Magyarországon a zsidók jelenléte a kulturális vezetésben, a politikában, a közéletben és a gazdaságban jó. Tavaly ősszel a kisebbségek önkormányzati jelenlétét szavatoló törvény született, s nyomában – jelentős támogatással – kisebbségi önkormányzatok alakultak. Ezeknek igen jelentős része cigány önkormányzat. A cigányok önkormányzat-alapítását semmilyen követelménynek való megfelelés nem gátolta. Hogy ez helyes vagy helytelen, ezt most ugyancsak nem érintem, mert tény.

Az amerikai külügyminisztérium éves jelentése az emberi jogok helyzetéről a világban az előző évekhez hasonlóan megállapítja, hogy a zsidók jelenléte, képviselete a kultúrában, a politikában, a gazdaságban és a pénzvilágban jó. Ha én most hozzátenném, hogy nemcsak jó, hanem túlnyomó, akkor mindjárt antiszemitának lennék minősítve. Nem teszem hozzá, holott többek között a Magyar Hírlap is annak minősít már évek óta. A közvélemény egy jelentős része azonban ezt szintén így látja, vagyis túlreprezentált képviseletnek, mégsem beszél róla. Nemcsak azért, mert türelmes, hanem azért sem, mert nem ilyen szempont szerint különböztet meg, hanem a végzett munka minősége szerint. Ha azonban a végzett munka minősége szerint valaki egy, a munkáját rosszul végző személyt bírál meg, és az illető netán zsidó származású, könnyen bajba kerülhet, mert a rosszul dolgozó személy gyakran származásával takarózik és a kritika mögött etnikai kirekesztést fedez fel. Ilyen bemondásos alapon nyugdíjaztak a közelmúltban egy köztiszteletben álló nyelvtudóst, és cigány származású köztörvényes bűnelkövetők gyakorta takaróznak ellenük irányuló rasszista elfogultsággal.

Ebben a helyzetben az Ön újságjának hazug riportja és az a tény, hogy a valótlan állítást nem követte nyilvános felelősségre vonás, különös nyomatékot kap. Ezzel a Magyar Hírlap újólag bekapcsolódott a magyar nép elleni világméretű lejáratási kampányba. Amikor ennek a lapnak még Maxwell úr volt a tulajdonosa, ezen nem lehetett csodálkozni. Önnek azonban mint az európai liberális sajtóüzlet egyik megbecsült képviselőjének, ezt nem volna szabad tűrnie. Mert ezzel azokhoz az erőkhöz engedi csatlakozni a lapját, amelyek csak akkor „kiáltanak farkast”, ha az magyar és nemzeti érzelmű. Lám, hogyan hallgatnak a magukat a demokrácia és a nyilvánosság bajnokainak kikiáltó intézmények! A Nyilvánosság Klub, a MÚOSZ, valamint a Magyar Zsidó Kulturális Szövetség és egyebek. Ezeknek a közleményeit az Ön lapja nagy terjedelemben és méltatólag szokta közölni.

Tisztelt Marquard úr! Tudom, nem nagy öröm ilyen levelet olvasnia. Azt is tudom azonban, hogy Ön becsületes üzletember, az általam is nagyon tisztelt Svájcban tanulta a tisztességet, a sajtószabadság megbecsülését.

Kérem, nézzen utána a dolgoknak, és ne engedje, hogy a neve beszennyeződjék!

Mély tisztelettel:

Csurka István, a Magyar Fórum kiadója

(1995)