2015.07.10.
Csorja Gergely: A magyarság helye a XXI.
században
Sorozatot indítok
útjára, melyben a címben megfogalmazott témát járom körül.
Ez a mostani, a sorozat első része bevezetésként és egyben vázlatként
is értelmezhető. Következtetéseim talán meglepőnek és túlzónak
tetszhetnek, pedig inkább csak óvatosak.
A világ, azaz az
emberiség energiafogyasztását évente nagyságrendileg 600
exajoulra (EJ) becsülik. A szél energiája – amennyiben széleskörűen
hasznosítanánk – önmagában 640 EJ energiát biztosíthatna.
A nap energiája ennél nagyságrendekkel több, közel 50 000 EJ
felhasználható energiát adhat az emberiségnek évente. A fenti
megújuló energiák felfogására és hasznosítására alkalmas
technológiák rendelkezésünkre állnak. De a hagyományos
fosszilis energiahordozókból is jelentős tartalékaink vannak.
Szénből, olajból és gázból 26 000 EJ energiát tároló készlet
lelőhelyeit ismerjük és feltehetőlég új technológiákkal még
e felett is létezik a földön hasznosítható fosszilis
energia.*
A fenti adathalmot
csak azért zúdítottam az olvasóra, hogy alátámasszam azt a tézisemet,
miszerint a XXI. században nem az energiahordozók lelőhelyeinek
birtoklása alapozza meg egy-egy állam erejét.
A mai technológiai
trendek ismeretében a nyersanyagkészletek, ásványi kincsek
feletti rendelkezés sem meghatározó. Olyan mennyiségű anyagot
használtunk fel a XX. Században, és azt olyan pazarlóan, hogy
hulladék formájában gigantikus készletek állnak rendelkezésre.
A nyersanyagban nem túl gazdag Kína sikertörténete, illetve a
gyarmati sorból kikerülő nyersanyagban gazdag afrikai államok
kudarca mutatja, hogy ma már a nyersanyag feletti rendelkezés
sem döntő elem a civilizációk, népek és nemzetek nagy
versenyében.
De akkor mi?
Az elmúlt 30 év
adatai kétirányú folyamatot mutatnak. Egyrészt, ahogy arra a
most felkapott francia közgazdász, Thomas Piketty a Tőke a 21.
században című tekintélyes munkájában rámutatott a tőkejövedelem
meghaladja a munka által termelt jövedelmet, így az elkövetkező
évtizedekben egyre inkább kevesek kezében összpontosul a javak
túlnyomó többsége.
Másrészt viszont
azok az államok tesznek szert egyre nagyobb jelentőségre – a
kezdésben említett okok miatt – melyek lakossága kiemelkedően
nagy. Ugyan Piketty teóriája ezekre az újonnan feljövő államokra,
Kínára, Indiára, Brazíliára és a többire halmozottan igaz,
mégis, ezek az államok abszolút értékben meredeken emelkedő
teljesítménygörbét mutatnak.
A sok tekintetben
töredezett Nyugat ezekkel hosszú távon nem tudja tartani a lépést,
mert bár ma még technológiai, hadi és kulturális előnye
akkora, hogy önmagában Németország, Franciaország vagy Anglia
is tényező, még Kína ellenpontjaként is, de 50 éves távlatban
– amennyiben a trendek jelentősen nem változnak – az Európai
Unió egésze sem lesz képes egy osztályban maradni Kínával,
Indiával vagy Brazíliával.
Ugyanakkor a
Nyugat legnagyobb ereje, az Egyesült Államok elsősorban messze
kiemelkedő hadereje, másodsorban közel 320 millió lakosa miatt
képes lehet évtizedekig ellenállni a milliárdos népességű
országok nyomásának. Csakhogy ez az ellenállás folyamatos
visszavonulást jelent, amennyiben a töredezett Európa nem
jelenik meg határozott politikai szereplőként. Igaz, Európa éppen
az amerikai külpolitika ügyeskedései miatt képtelen magára
találni. Ez az ellentmondás vezet oda, hogy ma az Egyesült Államok
az atlanti szövetség feje felett szervez új Antantot
Lengyelország és Románia (lásd: George Friedman, Stratfor) részvételével,
miközben lángba borította a Közel-Keletet és háborús feszültséget
kelt az oroszok ellen.
Ilyen körülmények
között a Nyugat messze került attól az áhított expanziótól,
melyre az ukrán konfliktus, a Narancsos forradalom kirobbantása
előtt még akár reális esély is volt és melyet legnagyobb hatással
Brzezinski fogalmazott meg magyarul is megjelent munkájában.
Eszerint a Nyugat integrálja Oroszországot és létrehoz egy
egységes gazdasági és katonai szövetséget San Franciscótól
Vlagyivosztokig.
Ennek az expanzív,
a glóbusz északi részét bekebelező Nyugatnak ma már esélye
sem látszik. Részben az amerikaiak már említett elhibázott külpolitikája
miatt, részben az Európai Unió szerkezetéből adódóan. Az EU
gyakorlatilag döntésképtelen bürokratagyűjtővé vált, mely
a nemzeti hatáskörben maradó valódi külpolitikai lépéseket
megakadályozza, ugyanakkor képtelen bármiféle hathatós külpolitikai
lépést tenni.
A fentiekhez hozzáadódik,
hogy az EU számláit fizető Németország a második világháború
után olyan mértékben frusztrálódott, vagy inkább frusztrálták,
hogy még ma sem mer a politikai hatalom irányába lépni, és
inkább valamiféle gazdasági sakkjátszmába, valami puha, zárt
ajtók mögötti alkupolitikába kezd, holott ma Európában kizárólag
Németország alkalmas arra, hogy az EU-ból valódi külpolitikai
lépéseket tevő, többé-kevésbé egységes erőt faragjon.
Németország önálló
katonai cselekvésre, az expanzív célokat alátámasztó
hadseregépítésre nem is mer gondolni. Holott mindene megvan
hozzá.
Így a Nyugat helyét
a világban az amerikai külügyi lépések határozzák meg, ha
tetszik, ha nem. Európa az önálló külpolitika jogáról lényegében
lemondott, külpolitikai cselekvésre pedig képtelen. Így
fordulhat elő, hogy az évek óta jelzett menekültáradat
meglepetésként éri a kontinenst és a világ vezető államai közül
hárman képtelenek megbirkózni a világviszonylatban egyáltalán
nem példanélküli helyzettel. Így fordulhat elő, hogy az Egyesült
Államok az EU keleti határán éppen háborús konfliktusra készül,
miközben az érintett államok még csak tájékoztatást sem
kapnak az esetleges célokról.
Magyarország, a
maga 15 milliós és egyre fogyatkozó magyarságával, melyből
alig 10 millió él az országhatáron belül, ebben a helyzetben
tehetetlen.
Az Orbán-kormány
hosszú ideje elsőként a tehetetlenség érzését megpróbálja
felülírni és a magyar politikát, az egész magyarság erejét
nagyobbnak mutatni, mint amekkora. Erre az Európában még a kétharmad
elvesztésével is példátlan belpolitikai ereje teszi képessé.
Az erő – még
ha törékeny is – mutatása is meghozta a maga gyümölcseit.
Ma már ott tartunk, hogy a szlovák kormányfő, Fico, arról
beszél, hogy Magyarország tiszteletet érdemel.
Azonban ez a
magyarság alapvető nehézségein csak keveset változtat. A
probléma forrása – kicsit eltávolodva a pillanatnyi helyzettől
és magasabbról hazánkra tekintve – a helyi politikai cselekvőknél
sokkalta nagyobb és rajtunk kívül álló okokra vezethető
vissza. Ezek az okok pedig az ébredő óriásállamok hatásaiból
erednek. Az elkövetkező évtizedek a milliárdos népességű államokról
és népekről szólnak. Ezek gazdasági teljesítménye, befolyása,
politikacsináló szerepe oly mértékben nőhet meg, hogy fél évezrede
először a Nyugat csak egy lesz a nagyhatalmak közül.
Azonban ahhoz,
hogy ha nem is kizárólagos, de legalább nagyhatalmi státusát
megtartsa, kénytelen lesz egységesülni. Az egységesülés
folyamata pedig óhatatlanul a kis népek rovására megy.
Tovább nehezíti
helyzetünket, hogy amennyiben a szöveg elején említett
Pikettynek igaza van, márpedig úgy tűnik, hogy igaza van, akkor
ezen óriásállamokon belül olyan tőkekoncentráció, olyan néhány
tucat ember kezében összpontosuló hatalom jöhet létre, mely
az amerikai elitet a másodvonalba küldi.
Ez viszont a központosítás
további igényét generálja, ugyanis ez az elit – természeténél
fogva – küzdeni fog eljelentéktelenedése ellen.
Magyarországot
tehát részben háborús konfliktusok, részben a szuverenitás
megnyirbálása, részben jelentős gazdasági, politikai és
katonai nyomás fenyegeti a XXI. században, melynek mértéke
akkora, hogy az önálló államiság megszűnésével fenyeget.
* World Energy
Assessment. UNDP, New York; Johansson, T. B., McCormick, K., Neij,
L., & Turkenburg, W. (2004): The Potentials of Renewable
Energy: Thematic Background Paper. Thematic Paper prepared for the
International Conference on Renewable Energies. Bonn. Retrieved 6
July 2008, from. http://www.iiiee.lu.se/C1256B88002B16EB/$webAll/02DAE4E6199783A9C1256E29004E1250?OpenDocument;
De Vries–van Vuuren–Hoogwijk (2007): Renewable energy sources:
Their global potential for the first-half of the 21st century at a
global level: An integrated approach. (PDF). Energy Policy 35:
2590–2610. doi:10.1016/j.enpol.2006.09.002.
(a jövő héten
folytatjuk)
|