vissza a főoldalra

 2015.07.17. 

Csorja Gergely: A magyarság helye a XXI. században (II. rész)

– Háborús konfliktusok, katonai nyomás –

Magyarország a Nyugat egyik legkeletibb állama. A Nyugat a Római, pontosabban Constantinus utáni, tehát lényegében a Nyugatrómai Birodalom tradícióin, kulturális alapjain létrejött, de alapjaiban germán civilizáció. A Kárpátokon túl a Keletrómai Birodalom, később Bizánc alapvetően görög kulturális alapú, de szláv, görög és török (oszmán) gyökerű vegyes társadalmai nem tartoznak a Nyugathoz. Akkor sem, ha időlegesen szövetségi viszonyban álltak a Nyugattal, sőt akkor sem, ha a nyugati civilizációra ható, jelentős kulturális értékeket hoztak létre, melyek sokasága épült be szervesen a Nyugat kultúrájába.

Ezen a határvidéken húzódik végig a világ talán legsokszínűbb civilizációs törésvonala, mely Finnországtól egészen Isztambulig halad, hogy szétágazva újabb civilizáció széleit jelölje ki. Ez a hármas határ a Nyugatot elválasztja a ma már kétségtelenül orosz befolyású ortodox vagy ex-bizánci civilizációtól, hogy megjelölje a mindkettőjükkel határos iszlám civilizáció északnyugati széleit.

A Samuel P. Huntington által nagyszerűen újrafogalmazott elmélet, miszerint a világtörténelmet a civilizációk harca alakítja, magában foglalja azt a teóriát, hogy a háborús konfliktusok legtöbbje a civilizációkat elválasztó határzónákban eszkalálódik.

Ezt a tényt mi magyarok ezer éve érezzük a bőrünkön. A magyar történelem a civilizációs háborúk története. Ezekben a háborúkban a mi érdekünk mint betelepülő, nem germán gyökerű nép érdeke többnyire alárendelt volt, és bár megesett, hogy aktív, nem egyszer meghatározó szerephez jutottunk a civilizációs összecsapásokban, jól, gyarapodva a legritkább esetben jöttünk ki a nagy háborúkból.

Ugyanakkor a XX. század elejére a Nyugat olyan mértékben igázta le a világot, olyan túlhatalomra, olyan technológiai, hadi és kulturális előnyre tett szert, hogy két gigantikus, minden korábbi háborút idézőjelbe tevő belső konfliktusba kezdett, mely törvényszerűen kiterjedt az egész világra és világháborúvá vált.

Magyarország mindkét világháborúban a német szövetséget választotta, mivel évezrede ebben élt. Az első világháború végén, geopolitikai megfontolásokból, a nagyhatalmak úgy döntöttek, hogy Magyarországot felaprítják. A második világháború lezárásával lényegében véglegessé vált az 1921-ben született nagyhatalmi döntés.

Így a magyarság elvesztette azt a meghatározó geopolitikai előnyét, hogy uralja a Kárpát-medencét, a civilizációk keresztútján ezt a természet építette bástyát. A magyarság európai jelentőségét valójában ez adta, ezért tudott azon kevés népek sorában megmaradni, melyek keletről érkeztek a szláv és germán tenger közé.

1945 után ugyanakkor az önálló magyar államiság, ha csak formailag is, de megmaradt, mely a Szovjetunió, azaz az Ortodox civilizáció sajátos és tekintélyes hatalmú képződményének bukásával kiteljesedett. 1990-óta Magyarország tulajdonképpen visszaszerezte teljes szuverenitását, a magyarság önálló politikai akarata érvényesül államán belül és teljes jogú tagja a nemzetek közösségének. Csakhogy a nemzetek közösségében a nemzetek és államok korántsem egyenlők.

Katonai erejük, gazdasági teljesítményük és népességük alapján több osztályba sorolódnak. Nagyhatalmak, másodlagos hatalmak, stabil államok és széteső vagy életképtelen államok csoportjaira.

Ez a csoportosítás tulajdonképpen az ENSZ alapokmányában is tetten érhető. A Biztonsági Tanács állandó tagjai döntenek a valódi kérdésekben, és a Biztonsági Tanács állandó tagjai a nagyhatalmak, mármint a múlt századi status quo nagyhatalmai. Ma már Nagy-Britannia és Franciaország tagsága mellé be lehetne rakni Indiát, Brazíliát, Németországot, Japánt, de akár Pakisztánt is.

A fenti felosztásban ma Magyarország a harmadik kasztba, a stabil országok közé sorolható. Ezen belül is a kis népességű, kis területű, gyenge gazdaságú, haderő nélküli államok közé.

Ilyen értelemben ma Magyarország jelentőségét stabil, szuverén államszervezete, Európai Uniós tagsága, geopolitikai helyzete, valamint méretéhez képest jelentős fejlesztési lehetőségei, elfogadható tudásszinttel rendelkező lakossága adja.

Az ország kiszolgáltatott helyzetét, tulajdonképpen társadalmi konszenzus alapján, úgy kívántuk orvosolni, hogy Magyarország a Nyugat katonai szövetségének, a NATO-nak lett tagja, lényegében hadi képességek nélkül. Ezért aztán 1990-óta a honvédelem kérdése hátrasorolódott és általános meggyőződéssé, mondhatni hitté vált, hogy majd a Nyugat hadereje garantálja Magyarország sérthetetlenségét, ezért kár is saját honvédség fejlesztésével bíbelődni. A NATO tagságból ugyan adódnak bizonyos kötelezettségek, melyeket a magyar haderő részben – inkább kis részben – teljesít, mondhatni a minimumot nyújtjuk ezen a téren, de a NATO legnagyobb ereje, az Egyesült Államok kétségtelenül világelső katonai potenciálja megadja a magyarságnak a szükséges biztonságérzetet. A kérdés, hogy ez az érzet mennyire nyugszik valós alapokon?

A NATO alapító okirata a washingtoni szerződés. A szerződés 5. cikke tartalmazza azt a kötelezettségvállalást, mely a fent említett biztonság.