|
 2015.07.26.
Nosztalgia
Hívei
megemlékezést tartottak a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, Kádár
János sírjánál, halálának évfordulóján július 6-án. Egy
sajtóbeszámoló szó szerint idézte a megemlékezés meghívó-szövegét
is, amelyet a legnagyobb közösségi oldalon is közzétettek.
Nem
vitatván, hogy nyilván voltak olyanok, akiknek jó volt a Kádár-érában
élni, és élvezték az előnyeit a „legvidámabb barakk” áldásainak,
azért nyomatékkal ki kell jelenteni, hogy akár Kádárt magát,
akár a róla elnevezett történelmi korszakot nézzük, sok
mindenre lehet okunk, csak a sóhajtozásoktól tarkított,
„Bezzeg a Kádár idején…” kezdetű mondatokra nem.
A
születési helye és anyjától kapott eredeti családneve után
„a fiumei Csermanek” néven is emlegetett Kádár János 17 évesen
került kapcsolatba a munkásmozgalommal és a kommunista ideológiával.
A Horthy-rendszerben megjárta a börtönt is, ami később nagy
előnyére vált. Amikor 1945-ben, a II. világháborút követően
a szovjet hadsereg és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság felügyelete
és jóváhagyása révén a kommunisták bekerültek a közélet
legelső vonalába és megkaparintották a belügyi tárcát, Kádár
János rögvest komoly pozícióba került, sőt később belügyminisztert
is csináltak belőle Rákosiék. Aktívan részt vett a Magyar Államrendőrség
Politikai Rendészeti Osztályának (PRO) kiépítésében, amely
osztály később ÁVO, majd ÁVH néven a magyar történelem
legkegyetlenebb, legaljasabb belügyi alakulata lett. Maga az ÁVH
elnevezés is Kádár nevéhez fűződik, hiszen belügyminiszterként
az ő utasítására keresztelték át az ÁVO-t.
Az
új néven működő belügyminisztériumi osztály jogköre is
kiszélesedett, értsd: még több dologért sanyargathatták kvázi
legálisan a paraszti társadalmat, a papokat, lelkészeket, és
az arisztokrata származásúakat. Ha csak ennyi – a PRO-ÁVO-ÁVH
körüli bábáskodás – fűződne is a nevéhez, már akkor sem
lenne ok arra, hogy mártírként, vagy pláne példaképként,
nagy államférfiként tekintsünk Kádárra, hiszen közismert,
hogy hány ember letartóztatása, megkínzása, tönkretétele,
meggyilkolása szárad ennek a szervezetnek a nem létező
lelkiismeretén.
Ám
Kádárhoz korántsem csak ennyi társítható. Aktív szerepet játszott
a Rajk-perben, majd – miután Sztálin halálának és az azt követő
„enyhülésnek” köszönhetően sikeresen túlélte a saját
elvbarátai által rámért újabb börtönt – újból a
politikai élvonalba került, és ott is maradt egészen haláláig.
Ennek a közel negyven éves időszaknak a legfontosabb momentuma,
amikor 1956-ban elárulta a forradalmat. Előbb részese volt a Köztársaság
téri összetűzés kirobbantásának, majd november 1-jén Moszkvába
távozott. Innen a szovjet tankokkal tért vissza és vette át
– a szovjetek teljes bizalmát élvezve – az ország vezetését,
vállalva egyrészt a kommunista restaurációt, másrészt az elvárt
megtorlások levezénylését is. Kádár Jánosnak tulajdonítják
az 1956 utáni magyar történelem egyik legsötétebb mondatát,
amelyben – egy Politikai Bizottsági ülésen – afelett sajnálkozott,
hogy bár az ellenforradalom leverése
után lehetőségük lett volna 1600 fasisztát megsemmisíteni,
ezt sajnos nem tették meg.
Igaz,
hogy Kádár idején semmiféle személyi kultusz nem volt
Magyarországon. Nem kellett a neve hallatán felállva tapsolni,
mint néhány évvel korábban Rákosinak. Az is tény, hogy a növekvő
recesszió miatt 1968-ban kényszerűen bevezetett Új Gazdasági
Mechanizmus életbe lépése után a többi szocialista országhoz
képest szabadabb lett a légkör, főleg gazdaságilag. Ám ezzel
nagyjából véget is érnek a rendszer pozitívumai.
Bármennyire
próbálják is „puha diktatúrának” lefesteni a Kádár-korszakot,
utalva arra, hogy ekkor már nem volt állami terror hazánkban, a
valóság ennek éppen a szöges ellentéte. 1956 után, a korai Kádár-rendszerben
a forradalmi részvétel miatt számos kivégzés történt, és
rengetegen kerültek börtönbe, internálótáborba. A börtönbüntetésüket
letöltők egy jelentős részét még szabadulásuk után is vegzálták
a különböző belügyi hatóságok. A különféle belügyi átszervezések
révén a Kádár-korszakban született meg a Munkásőrség és a
Belügyminisztérium hírhedt III-as Főcsoportfőnöksége is.
Ezek a szervek, különösen a III-as Főcsoportfőnökség egészen
a rendszerváltásig végezték átkos tevékenységüket.
Beszerveztek, megfigyeltek, adatokat gyűjtöttek, és fogott
emberek egész sorát „termelték ki” az élet minden területén.
Ha
pedig eltekintünk a terrortól, és annak végrehajtó
szervezeteitől, személyeitől, akkor is lesújtó képet kapunk.
A Kádár-korszak a kontraszelekció klasszikus időszaka,
amelyben a középszer kerül uralomra, a valódi kezdeményezőkészséget,
az újító tehetséget pedig módszeresen megfojtják. Ennek az
utóhatásai figyelhetőek meg még a mai napig is. Úgyszintén
halálos bűnt követett el a nemzet ellen a Kádár-korszak abban
is, hogy nem tett semmit az ő idején megkezdődő és egyre
felgyorsuló népességfogyás ellen, sőt a társadalmi anomáliák
megjelenése és a mind mélyebb gazdasági válság csak tovább
növelte a természetes fogyást.
Mindent
egybevetve: lehet nosztalgiázni, lehet virágot vinni az egykori
vezér síremlékére, pozitív kommenteket írogatni a felhívás
szövege alá, de egy pillanatra sem szabad feledni, hogy a most
nosztalgiával emlegetett Kádár 1956 előtt a legsötétebb
dolgoknak is személyes részese volt, a nevével fémjelzett
korszak pedig csak a Rákosi-terrorhoz mérten volt enyhébb, valójában
diktatúra volt a javából. Így aztán illendő hangosan és
ellentmondást nem tűrően rendre inteni azokat, akik a végén még
szentet, hőst vagy éppen mártírt akarnak faragni az emberként
és államférfiként egyaránt leszerepelt Kádár Jánosból…
Kovács
Attila
|
