|
2015.07.26.
Kincskeresők
A „kreatív”
– latin eredetű kifejezés, amely alkotót, teremtőt jelent.
Civilizált világunkban kettészakadt a társadalom: gyártókra
és fogyasztókra. A gépek végzik helyettünk a dolgokat, így a
teremtésből, a mindennapi alkotásból lassan kiszorul maga az
ember. Pedig Isten saját képmására alkotott bennünket. Nagy bűn,
ha gépekké válunk!
Legelső tennivalónk
a több gyermek vállalása lenne! Hisz egy nagyobb család idővel
közösséggé válik, és ez máris egy termő, teremtő kiindulópont;
„mert az ember csorba egyedül” –, hogy idézzek a népi
mondások gazdag tárházából!
A nagycsalád, a közösség
pedig az a „jó föld”, a jó talaj, amelyben megteremhet a
dal, a játék, a mese; az érdekesebb eseményekből pedig megszülethetnek
a történetek, amelyek tovább színeződve, szájról-szájra
csiszolódva idővel a szellemi alkotóművészet csodálatos virágaivá,
termő fáivá nőhetnek! Hogy az ember is – hasonlóan a Teremtőhöz
– „gyönyörködhessen” a hetedik napon.
Hajdanán – az
elektronika és az iparosodás megjelenése előtt – maguk a hétköznapok
(vagy, ahogyan a csángók említik a dolgos-napokat: méhesnapok!)
is, fantáziát igénylő, megfigyeléseken alapuló, szintetizáló,
alkotó napok voltak, hiszen a paraszti munka, amely a
legfontosabbat, a létfenntartást szolgálta, összhangban működött
a természettel: mert nem lehetett az embernek az Istennel tréfálni.
Csángóul mondva: „pogocsálni”.
Ha már létünk
ebbe a (globalizált) világba adatott, ahol a munka már nem
alkotás, és a munkás is csupán egy nyomorult csavar az irányított
gépezetben, törekedjünk tudatosan a kreativitásra! Legalábbis
ott, ahol még lehet. A művészeteken kívül, hol van még lehetősége
az embernek a teremtésre? A játékban mindenképpen! Először
is, hagyjuk gyermekeinket játszani: ne adjunk mindent készen a
kezükbe – mert azt hamar megunják! Megérzik, hogy csupán egy
kis részt kaptak az egészből!
Az égi szférából,
a mennyből, a teremtésből űzzük ki őket, ha megvesszük
nekik az előre gyártott, készen kapható divatos gyári termékeket.
Ne űzzük még őket ki saját kis „édenkertjükből”!
Hagyjuk még őket önfeledten játszani! S ne legyünk mindenképpen
okosabbak náluk! (A játékban legalábbis ne!)
Hogy mire
gondolok? Mesélek egy megtörtént esetet, amely egy kiváló színészházaspárral
történt: egyetlen gyermekük boltosat játszott. Egyszerre volt
vevő és eladó, párbeszédet játszott önmagával; ő volt
pulton innen és túl, s ezt oly gazdag fantáziával tette és
oly ügyesen árulta saját portékáját (természetesen
fennhangon), hogy a szülők csak ámultak a háttérben! Másnap
az apuka, hogy örömet szerezzen kislányának, kicsi papírzacskókat
vásárolt, és megtöltötte azokat cukorral, liszttel, rizzsel,
s ezeket nagy örömmel átadta – mint kész kelléket – kislányának,
hogy ezt vigye a „boltba” a pult mögé! (Korábban a kislány
az üres markával jelezte és dobta be a vevő kosarába a képzeletbeli
árut.)
Az apa jót akart:
megtöltötte a kis zacskókat igazi cukorral, igazi liszttel, mákkal
stb., hogy komfortosabb legyen a játék. De a gyermek hamarosan
abbahagyta a „boltosat”, s visszaadta az apjának az egyik
megtöltött zacskót, pityeregve mondván: – Apu, ezzel nem
lehet játszani, mert ez mindig kipereg! Bizony, ha matériával pótoljuk
a fantáziát, az mindig kipereg!
Amikor az ember még
úgynevezett homo-faber volt, együtt dolgozhatott a család
apraja-nagyja. A gyerekeket is be lehetett vonni a munkába: nem
voltak eltiltva tőle, sőt… A gyermek érezte, hogy amit csinál,
az fontos, és hasznos: ezzel önmagát is megbecsülte! Boldog
volt, és sohasem unatkozott.
Mára sajnos,
homo-commersekké váltunk, s élményszerzés helyett maximum együtt
megy a család vásárolni. Más feladata nem is lehet ilyenkor
szegény gyereknek, mint nyúzni a szüleit: ez is kellene, meg az
is kellene! Tudom, nagyon nehéz együtt játszani manapság a
gyerekekkel, mert valójában otthon sincs igazi teendő – különösen
a városi lakásokban. Hiszen gépek végeznek mindent. De itt a
nyár: találjunk ki gyermekeinknek különböző „kincskereső”
játékokat! S játék közben rájövünk, hogy maga a gyermeki
fantázia az a csiszolatlan gyémánt, amely bennünket is
kincskeresőkké tehet. Ezekre a gyémántokra rálelni –
gyermekeinkben –, ez az igazi kincskeresés!
Faragó Laura
|
