vissza a főoldalra

 2015.07.26. 

A család hiánya a szenvedélybetegségek mögött

Csak rendszeres és szakszerű megelőzéssel lehet eredményt elérni

Az aggasztó méretű kábítószer-függőség Magyarországon is mind szélesebb körből szedi áldozatait. A problémáról a Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatának intézményvezető-helyettesével, Kovács Péterrel beszélgettünk, aki a Kábtószer-ellenes Világnapon miniszteri elismerő oklevelet vehetett át Czibere Károlytól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárától Balog Zoltán miniszter megbízásából.

 Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként állami kitüntetésben részesült, amihez gratulálunk. Miért pont a szenvedélybetegekkel kezdett el foglalkozni?

 – Még az ELTE pedagógia szakára jártam, mikor a munkahelyemről létszámleépítés okán el kellett jönnöm. Azt tudtam, hogy valamilyen formában emberekkel szeretnék foglalkozni. A Katolikus Karitásznál projekt-koordinátorként kezdtem, majd 2006 őszén a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálathoz kerültem. Itt a mindennapi munkámmá vált a szenvedélybetegekkel és hajléktalanokkal való foglalkozás. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a Gondviselés „sodort” erre a pályára, én csupán nem akadályoztam meg, hogy ez így történjen, így találtam meg a hivatásomat is.

 Minden sors egyéni, és talán nincs két egyforma történet, de mégis: meg tudná-e határozni a szenvedélybetegségek kialakulásának főbb veszélyforrásait?

 – Eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy a család drámai hiánya szinte minden esetben rekonstruálható. Állami gondozásban töltött gyermekkor, szétesett, vagy éppen súlyos traumákkal terhelt családi élet (szülő vagy testvér halála, válás stb.), mind-mind komoly veszélyforrást jelentenek a függőségek megjelenése szempontjából. Sajnos a közeli családtag szenvedélybetegségének negatív mintája, akár egy későbbi generáció életére is negatív hatással lehet.

 Mi a gyakorisági sorrend a szenvedélybetegségek között?  

– Az alkohol- és nikotinfüggőség a leggyakoribb országos viszonylatban, de sajnos igen sokan vannak a gyógyszerfüggők, valamint azok a polytoxikomán fogyasztók, akik az előbbi háromból kettőt, esetleg mindhármat egyidejűleg használják. Ilyen szenvedélybeteg kliensekkel is találkozunk a mindennapi munkánk során. Ám ez csak a legális szerek kategóriája. Az illegális szerek közül a marihuána és a ma „designer drogok” néven használatos legújabb anyagok fordulnak elő leginkább, főleg a fiatalabb korosztály körében. Úgyszintén ebbe a kategóriába tartozik az úgynevezett biofű, ami szintén egyre nagyobb teret hódít magának. Ezen túlmenően társadalmunk széles körét érintik a különböző viselkedési addikciók is. Ezek közül mindenképp említést érdemel a kóros játékszenvedély, a munkamánia, és az internetfüggőség. Ez utóbbi szenvedély egyre fiatalabb korosztálynál jelentkezik, minden velejáró veszélyével együtt.

 Milyen százalékban esnek vissza a meggyógyultak, lehet ezt tudni?

 – A szenvedélybetegek jó része eleve nem tekinti magát „gyógyultnak”, hanem „absztinensnek” vallják magukat. Alkoholbetegek önsegítő csoportjaiban, de olykor máshol is találkozni azzal, hogy a csoport tagjai napra pontosan számon tartják, menynyi ideje élnek szer nélkül. Abban egyöntetű az álláspont, hogy a visszaesés vagy megcsúszás tulajdonképpen bármikor bekövetkezhet, ezért például ebből a szempontból érvényben van egy „jelszó” is a józanság megtartására: „Csak a mai nap!” Nagyon fontos a jó értelemben vett fokozott éberség, mert több tanulságos példa van arra, hogy egy teljesen ártalmatlannak indult összejövetel, vagy egyszerű találkozás alkalmával végzetes kisiklás történhet. Saját munkám során is találkoztam olyan esettel, amikor mindössze egyetlen darab konyakos meggy elfogyasztása egy régóta absztinens alkoholbeteg visszaesését eredményezte. A szakember folyamatos jelenlétével és rendelkezésre állásával tud segíteni. Erre példa az előre lefektetett keretek közötti utánkövetés, illetve megcsúszás esetén az aktuális és szükséges intervenciók megtétele. Természetes módon egy esetleges visszaesést követően is számíthat ránk a szenvedélybeteg kliens.

 Létezik-e eredményes gyógymód, el lehet-e kerülni a visszaesést?

 – Két terület emelnék ki, amely a szerhasználat nélküli élet szempontjából lényeges. Az egyik az emberi kapcsolatok megléte, építése, a másik pedig a megelőzés. Sajnos megfigyelhető, hogy a szenvedélybetegnek az állapota előrehaladtával, minden neki segítséget nyújtani képes emberrel megszakad a kapcsolata, magára marad, s a nehézségekkel, az aktuális életfeladatokkal nem képes megküzdeni. Ezért egy ideig a szakember feladata, hogy ezt a kapcsolódási pontot megadja neki, ám egyidejűleg azon is kell munkálkodnia mindkét félnek, hogy ez a kapcsolat kibővüljön, akár egy terápiás, akár valamilyen önsegítő csoporttal. Végső soron ugyanis az alapvető célkitűzés az, hogy a szenvedélybeteg minél hamarabb az emberi kapcsolataiban is a saját lábára álljon, és ne függjön segítőjétől, terapeutájától. Természetesen, ahol lehet, és minden fél hajlandóságot mutat rá, ott a családi kapcsolatokat is meg kell próbálni helyreállítani, mert az igazi, gyógyító erő mégiscsak ebben van. Ami a megelőzést illeti, optimális esetben ennek minél korábban el kell kezdődnie. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy minél hamarabb szembesülnek a fiatalok a szenvedélybetegségek veszélyeivel – például intézményes keretek között az iskolában –, annál nagyobb az esély arra, hogy a kockázati tényezők terén hiteles és széles körű információkkal fognak rendelkezni. A megelőző munkának elsősorban nem a „nemet mondásra” kell felkészítenie a fiatalokat. Nagyon sokat számít a megfelelő önismeret, hogy egy fiatal tisztában legyen azzal, hogy ő maga miben értékes, hogyan tud barátokra szert tenni, hogyan érezheti jól magát egy buliban drogok nélkül, melyek a stressz- és a konfliktuskezelés konstruktív lehetőségei, és a sort még lehetne folytatni. A megelőző munka során nagyon fontos, hogy a fiatalok különböző szituációs gyakorlatok segítségével megismerjék önmagukat és ne csupán a különböző szerek okozta egészségügyi és egyéb kockázatokról essen szó.

 Ha már a prevenciót szóba hozta: mit tapasztal, fogékonyak a fiatalok a megelőzési céllal tartott előadásokra, foglalkozásokra?

 – A fogékonysággal, az érdeklődéssel nincs baj, egyáltalán nem jellemző, hogy érdektelenségbe fulladna egy-egy prevenciós óra, sőt inkább ennek az ellenkezője történik, hogy még a tanórát követően is vannak, akik megkeresnek, beszélgetést kezdeményeznek. Az eddig szerzett tapasztalataim alapján nem hiszek abban, hogy tanévenként egy-két alkalom érdemi hatást gyakorolhat a fiatalokra. Fontos a rendszeres jelenlét, és a szakszerűség, még akkor is, ha ez a tanév feszített munkarendjébe nehezen illeszthető úgy be, hogy az ne menjen más tantárgyak óraszámának rovására. Tehát egyszerre kell pedagógiailag alkalmasnak, szakmailag pedig maximálisan felkészültnek lenniük azoknak, akik a terepen dolgoznak. Ebben a tekintetben jelentős előrelépést hozhat, hogy az Országos Egészségfejlesztési Intézet immár két éve egy szigorúan meghatározott eljárásrend keretében, szakmai ajánlással látja el azokat a prevenciós programokat, amelyek mind az előadások, foglalkozások tartalma és formája, mind pedig a mellérendelt szakembergárda vonatkozásában valóban megfelelnek a lényeges szakmai követelményeknek. A Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatának is van ilyen prevenciós programja, ami az OEFI honlapján mindenki számára elérhető és megtekinthető. Az előírás szerint az iskolák már csak ilyen, szakmai ajánlással ellátott, prevenciós programokat lebonyolító szervezeteket engedhetnek be, így remélhetőleg néhány éven belül kimutatható lesz a prevenciós programok hatékonyságbeli előremozdulása.

Kovács Attila