|
2015.07.26.
Adómentes jövedelem
Köztudomású,
hogy az új seprű jól seper – éppen ezért a frissen megválasztott
lengyel köztársasági elnök, Andrzej Duda máris a tettek mezejére
lépett. Bár csak három hét múlva, augusztus 6-án teszi le a
hivatali esküt, első lépéseiről már most tájékoztatta a közvéleményt.
E lépések valójában nem okoznak meglepetést, hiszen a kampányígéreteiről
van szó. Még az őszi parlamenti választások előtt két
javaslatot fog beterjeszteni a lengyel országgyűlésnek, a
szejmnek: csökkenteni kell a nyugdíjkorhatárt, illetve emelni
kell az adómentes jövedelem határát. Duda elnök a jelenleg
ellenzéki helyzetben lévő Jog és Igazságosság (PiS) színeiben
nyerte meg a választást, és tervezett intézkedései teljes összhangban
állnak pártja elképzeléseivel. A férfiak nyugdíjkorhatárát
a mostani 67 évről 65-re, a nőkét pedig 60 évre faragná le.
Az új elnök másik terve szerint az adómentes jövedelem felső
határa átszámítva 600 ezer forint lenne. Igen, igen, nem tévedés:
600 ezer forintig adómentessé válhatnak a lengyel jövedelmek.
Ez bizony merész terv, szó se róla – gondolom, Magyarországon
rendkívüli sikert aratna… Nyilván alapos költségvetési számítások
állnak mögötte, beleértve a gazdaságra gyakorolt élénkítő
hatást, a forgalmi adóból származó állami bevételek növekedését
a megugró lakossági fogyasztásnak köszönhetően.
A legújabb felmérések
azt jövendölik, hogy Lengyelországban ősszel kormányváltás
lesz: a PiS jelenleg több mint tizenöt százalékkal vezet a
hatalmon lévő Polgári Platform (PO) előtt, és ez az előny
egyre növekszik, a folyamat lassan fél éve tart. Októberig
persze még sok víz lefolyik majd a Visztulán… Nem csoda, hogy
a PiS fellelkesült vezető politikusai magasabb üzemmódba
kapcsoltak, és egymás után jelentik be ígéreteiket, társadalomjobbító
elgondolásaikat. Ütik a forró vasat… A leendő kormány személyi
összetétele is egyre határozottabban körvonalazódik – természetesen
feltételes módban. A PiS „nyomulásának” ellensúlyozására
a kormánypárt próbál minél hangzatosabb tervekkel előállni.
Például egy héttel ezelőtt benyújtott egy törvényjavaslatot,
amely azt célozza, hogy a száz négyzetméter alatti lakásban
élő frankhitelesek árfolyamveszteségének felét a bankokra hárítják.
A veszteség másik felét az ügyfelek viselnék. A kormánypárt
számításai szerint ez a következő öt évben 700 milliárd
forintnak megfelelő összegbe (9 milliárd zloty) kerülne a
lengyel bankszektornak. Az Erste elemzői ezt az összeget
„csak” 400 milliárdra becsülik. A nagyobbik szám megközelíti
a magyar devizahiteles elszámolás egyszeri költségét.
Egy szó mint száz,
a szorult helyzetbe került lengyel kormány szeretné átvenni az
Orbán-kormány módszerét: a közteherviselést kiterjesztené a
bankszektorra. Lényegében a fair bankok rendszerének bevezetéséről
van szó. Nem csoda, hogy a lengyel bankrendszer, nemkülönben a
tőzsdevilág érzékenyen reagált erre a törvényjavaslatra. Az
elmúlt napokban több bank részvényének árfolyama kétéves mélypontra
került. A frankhitelesek megsegítését célzó tervezet lényege,
hogy az ügyfelek öt éven belül, 2020 közepéig önkéntesen
zlotyhitelre válthatják tartozásukat, viszont az árfolyamveszteséget
nem kell teljesen magukra vállalniuk. A bankoknak úgy kell kiszámítaniuk
a devizahitel-tartozásokat, mintha a hitelt eleve zlotyban folyósították
volna az ügyfélnek, és a frankhitelhez képest fennálló különbözet
felét el kell engedniük. Az ING Bank számítása szerint ez a törvény
a bankszektor éves nyereségének 11,7 százalékát vinné el.
(Ha egyszeri adófizető állampolgárként meggondolom, ez nem is
olyan nagy veszteség a „szegény” bankoknak.) Ugyanakkor nem
biztos, hogy a PO javaslatából törvény lesz. Tudniillik a PiS
színeiben győztes Andrzej Duda államfőként vétójoggal
rendelkezik, és sajtónyilatkozataiban többször jelezte: ő
bizony egy jóval szigorúbb törvénycsomaggal sújtaná a
bankokat. Először is a magyar mintának megfelelően bevezetné
a bankadót (mértéke azonos lenne az Orbán-kormány által
kivetett adóéval), másrészt a frankhiteleket úgynevezett
historikus árfolyamon váltanák át zlotyra, és ez nem 700,
hanem 3000 milliárd forintnak megfelelő összeggel terhelné a
lengyel bankokat – vagyis négyszer anynyit kellene fizetniük.
Az egyik elemző ezt úgy értékelte: „A bankok a csúcsra járatott
választási kampány legnagyobb vesztesei lettek Lengyelországban.”
A PO törvényjavaslatát valószínűleg azért is megvétózza
majd Duda elnök, mert a PiS kifogásolja, hogy az elképzelés
csak a száz négyzetméternél kisebb lakásokra vonatkozik, ennélfogva
a frankhitelek állományának mindössze húsz százalékát érinti.
(Irdatlan nagyságrendű tartozásokról van szó: ez a húsz százalék
is csaknem 27 milliárd zloty, azaz 2025 milliárd forint.)
A lengyel–magyar
barátság ápolását, elmélyítését segíti, ha beszéljük
egymás nyelvét. Mégiscsak jobb valamelyik fél anyanyelvén társalogni,
mint egy harmadik, közvetítő nyelven, például angolul. Hiszen
minden nyelv más-más gondolkodásmódot igényel, és az is kétségtelen,
hogy legmélyebb érzéseinket kizárólag az anyanyelvünkön
fejezhetjük ki csorbítatlanul. Egy felnőttként tanult idegen
nyelven, pláne „konyhaangolul” az ember mindent kissé lebutítva
fogalmaz meg – minél egyszerűbben, hogy a másik is értse.
Lengyelül már csak azért is érdemes tanulni, mert angolul vagy
németül beszélő munkavállalókkal Dunát lehet rekeszteni, és
egy kevésbé elterjedt nyelv kielégítő ismerete jelentősen növeli
az esélyeinket. A különféle visegrádi és uniós rendezvényeken
a lengyel küldöttek mindig elmondják: nagy érzelmi töltettel
fordulnak a magyarok felé, ám együttműködésünket megnehezíti
a nyelvi akadály. Voltaképpen ez a legkomolyabb nehézség a két
nemzet között. Egyszóval minden érdeklődőt buzdítok a
lengyel nyelv elsajátítására. Szellemesen állapítja meg kiváló
műfordítónk, Pálfalvi Lajos: ha valaki elkezd Magyarországon
németül tanulni, attól még nem lesz esélye arra, hogy Günter
Grass-szal sörözgessen egy német városban – ha viszont
lengyelül tanul, jó eséllyel összeakadhat néhány ismert vagy
érdekes emberrel. Ezt magam is tanúsítom: a lengyel nyelv révén
huszonévesen két Nobel-díjas költővel és egy Oscar-díjas
filmrendezővel is beszélgethettem. Nem rossz… Pálfalvinak
abban is igaza van, hogy a nagy szellemeket könnyebb összehozni
egyszerű halandókkal, mint más nagy szellemekkel. Az utóbbin
hiába fáradoznak akár a legjobb szervezők is, ha a két rendkívüli
embernek nincs közös pontja, találkozásukból csak kínos félreértés
sülhet ki. Például a zseniális cseh író, Bohumil Hrabal
azonnal megtalálta a közös hangot Mészöly Miklóssal – de képtelen
volt szót érteni Esterházy Péterrel, csak feszengtek.
Zsille Gábor
|
