vissza a főoldalra

 2015.07.31. 

Csurka István: KEZDŐDIK A DÁRIDÓ

Nem szabad tehát lagymatagnak és bizonytalannak lennünk, amikor harcolunk ellenük. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy mik voltak. Nem szabad elhinnünk egyetlen szavukat sem.

Magyarországon rendszeresen megtartják a szabad választásokat, de nem az a párt kerül hatalomra, amelyik megnyerte a választást. Kilencvenben az MDF a parlamenti helyek 43%-ával paktumra kényszerült és a sajtó-rádió-televízió ellenzéki kézben hagyása mellett a köztársasági elnöki posztról is le kellett mondjon. Az indulás idején nem irányíthatta a Nemzeti Bankot és a bankokat általában, el sem kezdhette a nemzeti érdekű gazdaságpolitikát, és a privatizációban a döntő előnyt a volt rendszer krémjének szolgáltatta.

A rendszerváltoztató hatalomban tehát részesült valami, aminek erre demokratikus felhatalmazása nem volt. A Szabad Demokraták Szövetsége azonban nem egyedül birtokolta ezt a háttérhatalmat. Látszólag a Fidesszel osztozott rajta, valójában azonban a leváltott rendszer nomenklatúrájával, amelynek pártszerű megtestesítője az MSZP nevű alakzat volt.

Az MSZP és az SZDSZ ezer szállal összekötött szervezetek. Nemcsak az apák közös múltja, nemcsak az egykori marxizmus, hanem elsősorban a közös antifasizmus ragasztja össze őket. Az ő hatalmi antifasizmusuk a legyőzött Magyarországgal való szembenállást jelenti, az egykori jogosultságot a magyar nép, a bűnös nemzet féken tartására. A keresztény nemzeti koalícióval való szembenállásuk nemzetközi támogatását is innen termelték ki.

Kilencvennégyben az MSZP 54%-ot szerzett. Az égvilágon semmi nem kényszerítette koalíciókötésre. A választás előtt a szakmaiság ígéretével lépett fel. A múlt rendszerben kipróbált apparátusait minden további nélkül kormányrúd mellé állíthatta volna. Ehelyett egy minden ízében megalázó és szinte nevetséges koalíciós alkudozásba kezdett a Szabad Demokraták Szövetségével.

Ezek jóval gyengébb eredményt értek el, mint előzőleg. Fő bázistelepülésükön, Budapesten, ahol a megmaradt magyarországi zsidóság zöme él, egyetlenegy egyéni képviselőt nem tudtak bejuttatni. A pártvezért, a szülei ávós múltját letagadó Pető Ivánt Zuglóban megverte egy színésznő, aki egyébként mint komikus népszerű, de nagy szerep nem fűződik a nevéhez. Meglehet éppen azért, mert az SZDSZ-es színigazgatók, rendezők mellőzték.

Mindez nem számít. A győztes párt oly készséges engedelmességgel hajlik bele a koalícióba, hogy az ember csak bámulja. Mennyire kezesek lettek ezek a volt kommunisták!

Ami most itt történik, az politikatörténeti abszurdum – mondhatnók –, ha Magyarországon már meg nem történt volna. Méghozzá többször is.

 Mert nemcsak 1990-ben történt ugyanígy, hanem 1945-ben is. Akkor a kommunistákat, Rákosit és társait erőszakolta rá a Vörös Hadsereg, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jóváhagyással felérő tiltakozása mellett a győztes nemzeti oldalra, az 57%-os Kisgazdapártra.

A Rákosi-féle kommunista párt az SZDSZ és az MSZP közös bölcsője. Az idő azonban úgy látszik sok mindent átrendezett és ma már a fejlődésben egy kissé elmaradt ikertestvérkét kell ráerőszakolni a nagyobbikra. Most az MSZP nyújtja engedelmesen a belügyi tárcát a szabad demokratáknak és nem is pisszen a kultúra és a rádió-televízió elvétele, pontosabban megtartása miatt. Bekéredzkedik inkább. Tesz olyan nyilatkozatokat, mintha ő is beleszólna. Noha árt neki, és nagymértékben rontja a róla kialakult kép hitelét, hagyja, hogy az eszdéesz újságíró hiénái, dögevői pogromhangulatot teremtsenek és fejvételeket követeljenek, pöffeszkedjenek a nem is általuk megszerzett hatalomban.

 Az MSZP vezetői pedig tudják, hogy a nemzeti erők legyőzése Magyarországon kockázatos dolog, visszaüt idővel. Mert a manipulált tömeg egyszer csak fellázad és még az is nemzetileg válik sértetté, akit soha nem bántottak; és az emberek fegyvert fognak és puszta kézzel mennek neki a tankoknak. Az MSZP idősebb vezetői tudják, hogy mennyire veszélyes a testvéröcs érzéketlensége, idegensége és minden arányérzék nélküli csapkodása. Hiszen, ha van itt karrierista, akarnok, szélsőséges beállítottságú párt, akkor az a liberalizmust hirdető, de valójában bolsevik könyörtelenségű SZDSZ az. Érezniük kell a veszélyt, hogy az SZDSZ fogja visszahúzni pártjukat a pártállami idők kegyetlenségeibe.

És mégis kötélnek állnak.

Úgy látszik, hiába volt minden erőfeszítésük, nem tudtak megszerezni bizonyos bizalmi jóváhagyásokat. Félre szorították népi szárnyukat, közös képviselőket küldtek szét szerte a világba, különösen Amerikába, 4 évig távol tartották magukat a kultúrharctól, szidták és nyomták a jobboldali szélsőséget, és most mégis érezniük kell, hogy nem teljes irántuk a bizalom, mert bizonyos szálak nincsenek a kezükben, bizonyos szálak fölött csak Petőék rendelkeznek.

 Megjött Soros György is. Ő szeret itt tartózkodni, amikor eldőlnek a dolgok. Mostanában fogják aláírni a zsidó kártérítési egyezményt. Soros már 14 éves korában, azaz a sötét 44-es időkben a zsidó vagyonmentés, elkobzás és külföldre menekítés szervezeténél inaskodott. Most ő a világ legtöbbet kereső embere. Legalábbis ezt írják róla. Egymilliárd dollár volt a 93-as jövedelme.

A magyar deficit 3 és fél körül lesz. Csak végzetesen naiv emberek gondolhatják, hogy egy ilyen közismert elkötelezettségű mecénás feltűnése az alkukötés idején merő véletlen.

 Magyarország tehát most sem szabad ország. A feltételek éppen úgy meg vannak szabva, mint azelőtt. Vagy talán még szigorúbban.

Jellemző, hogy most a sajtó azt hazudja, hogy mindez a választók akaratából történik így. Merthogy ez a két párt kapta a legtöbb szavazatot. Furcsa értelmezés ez. Mert a választás logikájából éppen az ellenkezője következik. Amely párt második, azt legyőzték. Koalíciót pedig akkor szoktak kötni, ha egyik félnek sincs abszolút többsége. Minden bizonnyal ez volt a közös kampánycél.

Ahhoz, hogy az MSZP többségi győzelme után koalícióról lehessen beszélni, most bele kell sulykolni a fejekbe, hogy a koalíciókötés egy nemes gesztus, amely a választók akaratát fejezi ki. Nem igaz, éppen annak ellenére jön létre.

Így most a végrehajtó hatalomban nyilvánosan és a választók akaratából – Isten kegyelméből… – benne lesz a Szabad Demokraták Szövetsége, az az erő, amely Soros György szívéhez oly közel áll, és amely eddig csak az Antall-féle paktum révén tudott fent tündökölni. A belügy korlátlan beleszólást jelent az idegenrendészetbe, a társadalom titkos és nyílt ellenőrzésébe, a külföldi nagy megfigyelő szervezetekkel való kapcsolattartásba, a listákkal való zsarolásba, az értelmiség ellenőrzésébe.

 Ami a legkevesebbet fog változni, az a gazdasági program. Az MDF kormánya is sokkterápiás, Világbank által ellenőrzött és kamatrabszolgaságon alapuló pénzügyi politikát és ehhez illeszkedő privatizációt valósított meg. Elvégezte a nehezét. A növekedést nem tudta megindítani.

Az újaknak annyi könnyebbségük lesz, hogy nem fognak nekik annyiszor betartani. Ezt kapja az MSZP az SZDSZ befogadásáért.

Ez a koalíció azt jelenti, hogy hivatalosan, demokratikus játékszabályok közepette elkezdődik mindannak a felszámolása, ami a magyarság történelmi folyamatosságát jelentette a saját hazájában. Egy új, alapjellegében kozmopolita értékrendet akarnak a társadalomra ráerőszakolni, kizárólag ezt minősítve korszerűnek. Minden, ami népi jellegű, az ezeréves múltban gyökerezik, amely a magyar nép és nemzet történelmi jogosultságát jelenti, föld alá vonulásra ítéltetik. Nem tiltani fognak, hanem elvonni. Pénzt és megjelenési lehetőséget. Legfontosabb fegyverük az elhallgatás lesz. Nemsokára már csak a Magyar Fórumból szerezhet tudomást a közönség a számukra kényes történésekről.

Ma még csak a szélsőségek és a szélsőjobb csúfos vereségéről beszélnek, holnap már azok is szélsőjobbosok lehetnek, akik nem köszönnek előre.

 A parlamenti ellenzék vezetői olyanok lesznek, akik hajlandók tenyérből enni. Ennek feltétele minimum egy szélsőjobbtól való elhatárolódás. (Lásd: Surján doktor.) Ezeket maga a kormánykoalíció fogja megvédeni a saját pártjukban esetleg felbukkanó nemzeti radikalizmus ellen. Kell a díszlet. Fontos, hogy a többpártrendszer kitartson 98-ig, amikor aztán olyan erőket lehet majd legyőzni, amelyek energiaszabályozása SZDSZ–MSZP kézben van.

A magyar népi és nemzeti erőknek világosan kell látniok ezt a helyzetet és ennek 45 óta tartó kimért folyamatosságát. Világosan kell látni azt is, hogy ez a választási eredmény egy aknamunka következménye. A nemzeti rendszer hátában partizán osztagok működtek. A szabotázs beépült a legfelső vezetésbe is. A társadalmi és politikai élet minden szintjén folyamatosan működött. És törvénytelenül!

 Nem szabad tehát lagymatagnak és bizonytalannak lennünk, amikor harcolunk ellenük. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy mik voltak. Nem szabad elhinnünk egyetlen szavukat sem. Ez, ami történt, nemcsak a választásokkal történt, hanem egy folyamatos, kiszámított, hatalmas erőkkel végrehajtott magyarellenes hadművelet részeként.

Ne a népet okoljuk, hogy lépre ment. Nézzük meg a saját felelősségünket is ebben. És tudjuk, hogy csak a most lépre ment magyar nép rázhatja le magáról azt az igát, amit most magára vett. Ezért az új magyar tisztulásért, felébredésért kell dolgoznunk. Ez nem pártnagyság kérdése. Ez különben is az egész magyar keresztény és népi-nemzeti értelmiség kérdése.

Ez a dáridó csak addig tart, amíg a magyar nép rá nem jön, hogy becsapták.

(1994)