vissza a főoldalra

 2015.07.31. 

Duray Miklós 70

Duray Miklós közéleti személyiség, politikus, író, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke most töltötte be 70. életévét. Ebből az alkalomból az utóbbi öt esztendőben született írásaiból, beszédeiből, interjúiból válogattunk össze hetven markáns gondolatot, így tisztelegve munkássága előtt.

 A honfoglalás, Árpád népének bejövetele a Kárpát-medencébe stratégiailag ugyanannyira átgondolt volt, mint az ország alapítást követő államalapítás. A nyugati kereszténység felvétele melletti döntés, a faluhálózat kiépítése ugyancsak István király érdemének tudható be. Ha nem ezt tettük volna, a késő-avarok sorsára jutunk.

 A Nagy Háborút a XIX. századi Európa politikai felfogásában zajló, csaknem százéves változás logikus következményeként kell értelmeznünk, ami a hagyományos dinasztikus politika modern hatalmi politikává történő átalakulásának tragikus következményeként jelent meg kontinensünk és a világpolitika akkori színpadán. A röpködő hadüzenetek 1914 nyarának elején pontot tettek a XIX. század végére.

 Sikerült a Habsburg Birodalmat és vele együtt a történelmi Magyarországot úgy feldarabolni, hogy már akkor biztosak lehettek abban a mű megalkotói: száz évig, de lehet, hogy még hosszabb ideig őszinte államközi és nemzetek közötti kapcsolatok nem alakulhatnak ki a térségben, tehát az itt élők hosszú időre manipulálhatóvá válnak.

 A megfeszített lánc is mindig a leggyengébb láncszemnél szakad el. Mint ahogy a versailles-i rendszernek legnagyobb vesztesei azért lettek a magyarok, mert mi voltunk a leggyengébb láncszem, azaz a történelmi magyar állam elkerülhetetlen, de mérsékeltebb csonkolásához senkinek sem fűződött érdeke – pont ellenkezőleg, bármilyen léptékű feldarabolása semmilyen további politikai kockázattal nem járt.

 Sajátos, de logikus is, hogy a határok ügye vált központi kérdésévé a modern hatalmi politikának. Ez ugyanis a leghatékonyabb, ha nem az egyetlen eszköze a befolyási övezetek hatalmi (külhatalmi) kézbentartásának.

 Míg a Kárpát-medencében a trianoni határok meghúzásakor álcaként a természetes határokra és a közlekedési vonalakra hivatkoztak, a Közel-Keleten, az Oszmán Birodalom feldarabolását sok helyen vonalzóval végezték el. Többek között ennek is lett a következménye, hogy ez a térség az elmúlt száz évben Földünk egyik folyamatos válságövezetévé vált.

 Sokat jelentett a Kárpát-medencében Antall József híres kijelentése, amikor „lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének” nevezte magát, de nem lehet azt állítani, hogy ezt követően a magyar nemzetstratégia töretlenül érvényesült volna.

Esterházy János egyszerre volt realista és idealista politikus. Realista, mert tényként kezelte az első világháború után kialakult új nemzetközi helyzetet, s idealista, mert ebben a helyzetben is bízott és hitt abban, hogy ilyen körülmények között is el lehet érni a régiónkban élő népek egyenjogúságát.

 A Csemadokot ugyan próbálta a hatalom ellenőrzés alatt tartani, mégis a legfontosabb eszköz lett a szétesőben lévő magyar társadalom megszervezésére. A Csemadoknak is köszönhető, hogy az ötvenes évek végén 90 ezer általános iskolás járt magyar iskolába, ma a számuk csupán 27 ezer.

 A rendkívüli helyzet rendkívüli teljesítésekre ösztönzi az embereket. Ez benne van az emberi természetben. A kérdés, miért kell rendkívüli helyzettel szembesülnünk ahhoz, hogy emberi módon viselkedjünk? Miért nem lehet későbbre is, ezekből a rendkívüli helyzetekből levonni az emberi magatartásra általánosítható tanulságot?

 Szlovákok, csehek segítették 1965-ben a velük egy államban élő árvíz sújtotta magyarokat. Húsz évvel korábban a csehek és a szlovákok támogatásával újjáalakuló állam még üldözte a magyarokat. Az árvíz után három évvel pedig szlovák bandák nyargalásztak ugyancsak errefelé olyan rémületet keltve, hogy a magyarok bedeszkázták házaik ablakát.

Minél inkább zsugorodik egy közösség, annál inkább hajlamos az asszimilációra, szétesésre az elsikkadásra.

 A természetes régiók gazdasági felvirágoztatására adott az eszközrendszer, hisz megannyi kormányzati vagy európai uniós készlet lehetőséget biztosít erre. A nemzetstratégia feladata főleg abban áll, hogy ezeket a szinteket összefésülje és egységes nemzetstratégiai koncepcióba foglalja.

Magyarnak megmaradni elvontan nem lehet. Sohasem lehetett, csak talán annyi kihívással nem állt szemben az ember, mint most.

 A Nyugatra vagy a munka utáni elvándorlás teljesen más okokkal kapcsolatos, mint az a nemzetpolitikai gondolkodás, amely a Kárpát-medencében élő magyarok közötti kapcsolatokat kívánja rendszerbe foglalni úgy, hogy az a nemzetépítést támogassa. A baj az, hogy a kettőt megpróbálják egymással szembeállítani, miközben a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz.

 Ahhoz, hogy a gazdasági kiúttalanság megszűnjön, nem kell államhatalmi szándék vagy különböző szociális támogatás, hanem gondolkodni kell.

A közös célok nem változtak, mondhatnám azt is, hogy gyarapodtak, a kérdés az, hogy mennyire tudunk a közös célok mögé együttesen felsorakozni.

 Sajnos világossá vált, hogy nagyon sok embernek, érdekcsoportnak nem igazán tetszik, hogy meg tudjuk fogalmazni a közös célokat, és tenni is akarunk az elérésük érdekében.

Ma egy közös cél van, újraéleszteni a felvidéki magyarok pozitív értelmű társadalmi aktivitását.

 Magyarországon a mai napig nem dőlt el, hogy egy minisztériumnak kellene-e a határon túli magyar üggyel foglalkoznia, vagy pedig ágazatokra szétosztva kellene vele foglalkozniuk a különböző magyar kormányszerveknek. A kérdés eldöntetlensége nemzetpolitikai koncepciónk hiányossága.

 Valószínűleg egy történelmi sorsdöntő korszak határára érkeztünk. Rövidesen eldől, folytatható-e globális méretben a XIX. század utolsó harmadában kivirágzott hatalmi politika, amelynek sorshordozói vagyunk mi magyarok is, kb. 100 évvel Versailles után. Ha folytatódik, a globalizmus parancsuralmával kell szembesülnünk, ami a hagyományos kultúrák megsemmisüléséhez vezethet.

A multikulturalizmus zagyvaságot jelent, Európában több mint ezer évig a sokszínűség jelentette az értéket és ezt kiegészítve I. Ottó óta, azaz 973-tól számítva a kereszténység, ami máig egységes értékrendet jelent.

 A megsemmisüléstől csak az menekülhet meg, aki a világfelfogással szemben fogalmazza meg magát, azaz ortodoxként viselkedik.

 Sohasem a fizikai konfliktust kell keresni, hanem a vélemények szintjén megvalósuló szellemi és szerveződési konfrontálódást. Csak ebből következhet valamilyen letisztulás. Rátaláltunk a helyes útra a magyar Kárpát-haza újrateremtése irányában. Eddig csak kerestük az utat.

– szerk–