vissza a főoldalra

 2015.06.05. 

Napirenden tartani a kitelepítések témáját

1946-ban zárult le az a toborzó akció, mely a lakosságcsere-egyezmény része volt s mely akció eredményeként 90 090 személy jelentkezett a Magyarországról Csehszlovákiába való áttelepülésre. Ez a szám utólag további 7 520 szlovák jelentkezővel egészült ki. Ez a szám, mármint 90 000 személy jócskán kevesebb, mint amennyit csehszlovák hatóságok által végzett, különböző becsléseken, történeti tanulmányokon alapuló, 1946. évi összeírás megállapított, hiszen ebben a dokumentumban 450 ezer szlovák nemzetiségű, illetve származású, Magyarországon élő és áttelepíteni kívánt személyt írtak össze.

Mint bizonyára sokan tudják április 12. már két éve a Felvidékről Kitelepített Magyarok Emléknapja, mivel ezen a napon indult meg az első transzport a Felvidékről Magyarországra. De a kitelepítések nemcsak egy nap, egy hét vagy egy hónap alatt zajlottak le. Az első hullám 1947 decemberéig tartott, majd 1948 tavaszától – több megszakítással – 1949 nyaráig további transzportokat vittek át a csehszlovák-magyar határon. A felek lehetőségei persze egyáltalán nem voltak azonosak: míg magyarokat egy felsőbb akarat kényszerítette távozásra, addig a magyarországi szlovákság körében nacionalista szervezetek kampányoltak azért, hogy minél többen kezdjenek új életet a Felvidéken. A magyarok körében szó sem volt ilyesmiről, az áttelepülőknek legtöbbször egész életüket, mindenüket hátra kellett hagyniuk, hogy Magyarországon – szerencsés esetben egy szlovák család helyén – próbáljanak új életet kezdeni. Erről szólt valójában a csehszlovák–magyar lakosságcsere nevű államközi egyezmény.

 „Dél-Szlovákia földje, ahová le akarunk telepíteni benneteket, ragyogó, bőven termő, zsíros földű síkság [...] Az a föld csak a szlovák ember dolgos kezére vár, aki szeretettel művelné meg. Rátok vár! Hív benneteket! Gyertek! Jelenjen meg a ti arcotokon is annak az embernek a nyugalma, aki büszkén áll a saját földjén. Sorakozzatok fel a jó, nyugodt szlovák parasztok sorába!" (A Sloboda című magyarországi szlovák lapban megjelent felhívásából)

 Csehszlovákia úgy bírta rá a magyar kormányt a lakosságcsere lebonyolítására, hogy elindította a deportálásokat, amely 1947 áprilisában kezdődött mátyusföldi magyarok és a dél-alföldi szlovákok kicserélésével. A vasúti szerelvények összes ingóságukkal együtt naponta szállították a kijelölt családokat Magyarországra. A végleges adatok szerint a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepült 60 257 szlovákkal szemben 76 616 magyar volt kénytelen a szülőföldjét elhagyni, mivel Prága nem törekedett mindenáron arra, hogy betartsa az államközi egyezményt. Ráadásul a hátrahagyott vagyonban is óriási különbség mutatkozott. Mivel a szlovák hatóságok általában a módosabb gazdákat jelölték ki az áttelepülésre, a szlovákok által Magyarországon hagyott 15 ezer kataszteri holddal s 4400 lakóházzal szemben a Magyarországra áttelepített magyarok 160 ezer holdat és 15 700 lakóházat hagytak maguk mögött. Az utolsó áttelepülők 1949 nyarán lépték át a csehszlovák–magyar határt.

 A legfontosabb probléma, hogy a belső telepítések során a felvidéki telepítési körzetekbe betelepített 5 900 szlovákiai családnak, a lakosságcsere során ugyanoda betelepült 9 200 magyarországi szlovák gazdasági egységnek, összességében mintegy 65 ezer szlovák nemzetiségű személynek a Csehországba deportált, Magyarországra kitelepített vagy elmenekült mintegy 110-130 ezer szlovákiai magyar házaiba, földjére való betelepítése alapvetően megváltoztatta a dél-szlovákiai városok, falvak etnikai arculatát.

 Mindenképpen napirenden kell tartanunk a kitelepítések gyalázatos tényének témáját, hiszen nagyon sokan vannak, akik nem, vagy alig tudnak valamit a kitelepítés részleteiről. Akik pedig tudnak, sokszor szándékosan nem beszélnek róla. Csakis úgy léphetünk előre közösségünk felemelkedéséhez vezető úton, ha megismerjük, megértjük, megismertetjük és megértetjük ezeket a problémákat és ebből erőt merítve és tanulva próbálunk megbirkózni az új kihívásokkal. Én hiszem, hogy ez sikerülhet.