vissza a főoldalra

 2015.06.05. 

CIVILBEN  

Csintalan a fenegyerek

Vannak dolgok, melyek hirtelen felbukkannak az ember emlékezetében. Ilyen ez a távoli időkből ittmaradt, összetorlódott képi emlékegyveleg: a médiahajóról, mely évente kifutott a Dunán, és az enyedi Nagy Mihály valamikori KISZ vezető által rendezett próbaválasztásokról. Ez vagy a 96-os, vagy 97-es év volt, a pártelnökök kaposvári vitáján a füvön várakoztunk, Szabó Iván szórakoztatta a társaságot, mikor hallom a nekem háttal álló Csurka Istvánt: te, légy szíves, gyere csak ide! Megfordulok és ott áll Csintalan. Az akkor kormányzó MSZP alelnöke.

 Ki tudja miért bukkant fel elém éppen ez a kép, mikor az átkozott magnómat ötödszörre se tudtam rendesen beállítani az óbudai Anytime kávézó kertjében, ahol találkoztunk. Riportalanyom éppen olyan természetesen vette most is az akadályt, ahogy annak idején ott a kaposvári focipályán állt oda Csurka István elé: parancsolj, Elnök úr! Persze sans gene bukfencezett is Csintalan 94-ben a nagy szoci győzelem idején, és megígérte, hogy megeszi a kalapját, ha Simon Peresz szavai Magyarország felvásárlásáról igaznak bizonyulnak.

 Felnőtt már a fenegyerek? És egyáltalán hova tartozónak érzi magát? Politikus, újságíró vagy egyéb? – nyitom rá az ajtót.

 – Csintalan Sanyi vagyok leginkább – komolytalankodik. Valószínű sosem fogok felnőni, remélem mindig őrzök magamban valamit a gyermek naivitásából. Hogy milyen csoportba tartozom? Semmilyenbe. Van bennem egy jó adag exhibicionizmus, a közélet iránt erősen érdeklődő, azt jobb irányba befolyásolni akaró fazonnak gondolom magam.

 KISZ, MSZMP, MSZDP, MSZP után most tényleg Fidesz tag?

 – Persze, 2005-ben léptem be az akkor ellenzékben lévő Fideszbe.

 Esetleg ezért verték jól fejbe?

 – Nem, nem hiszem, hiszen lehet tudni, a legszélsőbb jobbról támadtak rám vasdoronggal. Elég sokat tettem azért, hogy ez bekövetkezett. A Hír TV-ben vezettem egy beszélgetős műsort, amit korábban szét akartak trollkodni, talán az sem tetszett, hogy jobboldalról mondom a magamét. Nem tudom, mindenesetre megóvott onnan fentről a főnök, akár ott is maradhattam volna.

 Vallásos?

 – Nem járok templomba, de azért azt hiszem, csak figyel felülről valaki, van köztünk valamiféle diskurzus.

 Egyébként mi baja volt a régi pártjával, és kik azok a szörnyecskék, akik ellepték az MSZP-t?

 – Az volt a bajom magunkkal, amit a hatalomban műveltünk. Közünk nem volt például a nekem fontos szociáldemokráciához, szavunk sem volt a patriotizmusról. Megjegyzem a magyarországi balliberális erők ma sem értik ennek a jelentőségét. Meg is kaptuk érte a magunkét.

 Mi ez a többesszám?

 – Egy neofita, aki vagyok nem felejtheti el, honnan jött. Megneveztem sokszor a szörnyecskéket, volt egy csomó konfliktusunk. Közben ki is üresedtünk. Egyébként ami 2006-ban október 23-án történt, az is engem igazolt, azt nem tudják nekem soha elmagyarázni. Igaz nálam már korábban betelt a pohár, az alkalmazott módszereik elfogadhatatlanok lettek számomra.

 Továbbra is fenntartja, hogy a Fidesz- kormány feje támadta le a saját sajtóját a 2014-es választások után?

 – Talán akkor vagyok egészen pontos, ha azt mondom, sokan és sokáig szervezték azt a bizonyos 2015 februári D-napot. Nagy csapatjáték lett bemutatva. Mélyítették, sózták a sebeket.

 Amennyiben Február 6-áról beszél, megkérdezem, nen tartozunk egymásnak annyival, hogy legalább a cselekedeteinket megindokoljuk? Akár utólag?

 – Dehogynem.

 Jó, akkor mondja meg, hogyan vadulhatott el ennyire egy amatőrnek nem mondható ember?

 – Mondom, hogy a szándékos, mesterséges, jól időzített kiborítás, amire Simicska Lajosnak az a bizonyos csúnya, vagy trágár beszéde következett (amit én biztos nem engedtem volna el), és a másnapi bejelentés, mind azt a célt szolgálta, hogy ne jelenjen meg az újság, hallgasson el a rádió, sötétüljön el a képernyő. Hát nézze, ha magának akarnák fondorlattal szétverni az élete munkáját? Liszkay felállásának a forgatókönyvéről, mint csúcspontról beszélek, mert mondjuk a Csermely nekem nem okozott meglepetést.

 Mivel magyarázza, hogy lemondott a jégkorong szövetség elnöki pozíciójáról Németh Miklós, a Közgép vezérigazgatója?

 – Én? Semmivel, nem vagyok beavatott. A leköszönő sikeres sportág elnöke, úri módon úgy indokolta, hogy a csúcson kell abbahagyni. De ha megengedi felhívnám a figyelmét a paraolimpiai csapatban futó balhéban szereplők és a jégkorongszövetség éléről leköszönő személy közötti nüansznyi különbségre!

 Értem a célzást. Sokszor sok helyen ki lett tárgyalva, az ügy nyilván elfogadhatatlan. Ám ezt a témát ejtve arra válaszoljon kérem, hogy ha magán múlna, a korábbi konfliktus megoldása érdekében hajlandó lenne-e lépéseket tenni?

 – Persze, hiszen békepárti vagyok. Iszonyúan odavolt nálunk is mindenki, nem marháskodom.

Csintalan Sándor kérdésemre, hogy van-e szenvedélye, azt válaszolja a gyerekein kívül az olvasás. Minden nap olvas. Döntően szépirodalmat és szociológiát. Majd egy órát beszélgettünk többek között Salinger Zabhegyezőjéról, a régi és az új fordítás közötti különbségről. Neki az új jobban bejött, mondja. Az egyik legvitatottabb amerikai mű, ifjúkorunk több mint realisztikus regénye, az ötvenes évek Amerikája tinédzserének története mellett ragadtunk le végül is. Mert az ötvenes évek Amerikájának materialista világa mára globálissá vált, mindenütt csak a pénz számít, az emberi értékek, kapcsolatok szinte értéktelenek. Tisztára „elkurvultunk”, mondhatnánk a regény főhősének Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazistának stílusában.

 Térey János, Felber Katalin, Aszimov, Isac Babel és Solohov jóvoltából szerzett olvasási élményét beszéli még el.

Mikor az életrajzi adatait kérdezem, a szülei felől, családi állapotáról, rokonairól faggatom, kedvenc ételét italát firtatom, gyanakvást látok a szemében.

 – Tényleg kíváncsi rá? A szüleim munkásemberek voltak, már nem élnek. Anyám kalauz volt, apám buszsofőr, egy vizes pincében éltek Pesten, amikor én születtem. Egy leánytestvérem van, négy gyerekem, két felbontott házasságom. Ám mindenkivel jó a kapcsolatom, például volt feleségemnek van egy kétéves kislánya, egyenesen szerelmesek vagyunk egymásba. Engem a Nagymamám Cegléden nevelt úgy nyolcéves koromig. Ő uradalmi cseléd volt, sok ideje nem lehetett a kicsi gyerekeire. Olyan kárpótlásféle voltam a számára, de szegény Anyám, aki egy nagyon csendes, alkalmazkodó asszony volt, rá is szorult Nagymama segítségére. Apám vitte a családban a prímet. Rokonaim közül a húgom főnővér, az ő fiai közül az egyik válogatott jégkorongozó. Csintalan nagyapám, például egy szörnyű alak volt. Mondták, beteg, talán a végét járja már szerencsétlen, gondoltam meglátogatom. Lehettem úgy 16 éves, beszélgettünk a nyári konyhában. Aztán mondd csak beléptél-e a KISZ-be? – kérdezte. Még végig se mondtam a választ, már vágta is hozzám a kezeügyében lévő kisbaltát. Hát ezt tudom elmondani a rokonságomról.

 A kulináris élvezetek közül a flaxnit említi első helyen.

 Nagyon szeretem – meséli hozzáértéssel –, a flaxni tulajdonképpen marhapörkölt sok hagymával, erős paprikával fűszerezve és szívgyökér, azaz a koszorúerek hozzáadásával emelhető új szintre. A flaxni a marhaintől lesz mócsingos, cuppogós, ragacsos, mennyei étel. Egyharmad-egyharmad arányban kell vegyíteni a háromféle összetevőt. Vörösbort iszom hozzá, bár korábban söröztem, de egyszer Papp professzor benézett a ketyerémbe, figyelmeztetett.

 Azóta szolidabbra veszi a figurát?

 – Hát, ja. Muszáj.

 Utoljára arra vagyok kíváncsi, ha hatalmában állna, mi lenne a három legfontosabb intézkedése?

 – Ugyan kérem! El tud maga képzelni olyan rendszert, amelyben nekem hatalmam lenne?