vissza a főoldalra

 2015.06.19. 

Kinek a Monarchia, kinek a nemzet egysége

Techet Péter hol a Magyar Nemzetben, hol a HVG-ben publikál, legutóbb a vállaltan liberális újság internetes oldalán jelent meg igen érdekes írása Trianonról és a bevándorlásról. Röviden összefoglalva, a szerző szerint, aki elutasítja Trianont, az a nemzetiségekre és a Habsburgokra is igent mond Nagy-Magyarország mellett. Továbbá aki ma elutasítja a bevándorlókat, az elutasította volna a soknemzetiségű Magyar Királyság dualizmus kori fejlődését is. Techet gondolatai hajmeresztőek, nem kis dolog ennyi ostobaságot összehordani történelmi csúsztatásokkal teletűzdelve. A gond csak az, hogy vannak, akik osztják véleményét.

Szerzőnk, mint oly sokan, multikulturálisnak nevezi a Szent István-i Magyarországot, ezzel odaszúrva a nemzeti hagyományokat ápoló és bevándorlás-ellenes politikát folytató kormányzatnak. Csakhogy a mai, mondjuk Berlinben tapasztalható multikulturalizmusnak köze sincs például az erdélyi magyarok, szászok és románok együttéléséhez.

Utóbbi egészen máshogy alakult ki, először II. Géza hívott be szászokat erdőirtás és határvédelem céljából a még messze nem minden szegletében lakott Erdélybe, majd II. András király telepítette le a Barcaságban a Szentföldről Európába visszatérő Német Lovagrendet. A románok bevándorlására pedig a tatár és a török pusztítás után kerülhetett sor, évszázadok folyamán alakult ki közép-európai népekből egy-egy soknemzetiségű országrész. Ez nem állítható párhuzamba az elmúlt évtizedekben teljesen különböző kultúrájú és vallású népcsoportok Európába költözésével.

Techet Péter dualizmussal kapcsolatos állításait sem történelmi alapokra helyezte. Úgy véli, a Habsburgok miatt lett naggyá Magyarország, ő vissza is állítaná az Osztrák–Magyar Monarchiát – kiderült ez már más írásaiból – megfeledkezve arról, hogy a Habsburg uralkodók legtöbb döntését a maguk haszna vezérelte, amely hol egyezett a mi érdekeinkkel, hol nem. A Habsburgoknak köszönhető a dualizmus kori iparosodás? Techet Péter így látja, pedig nekik az köszönhető, hogy nem történt meg száz évvel korábban, ugyanis a magyar ipar Nyugat-Európától való lemaradásának okozója éppen Mária Terézia kettős vámrendelete volt. Európaiságunkat sem a Habsburgoktól kaptuk, hol volt még a Habsburg-család, amikor Szent István integrálta hazánkat a keresztény Európába, melynek védőbástyája lettünk évszázadokon át.

A kiegyezést az adott körülmények között jónak értékelhetjük, kétségtelen, hogy a Habsburgokkal kötött béke és gazdasági együttműködés óriási növekedést indított el. Azonban 1867-et megelőzték az 1848. évi áprilisi törvények, Magyarország majd’ húsz évvel korábban elérte önállóságát, amit Habsburg V. Ferdinánd szentesített is. Mint tudjuk, nem sokkal később Ferdinándot lemondatták, és az ifjú Ferenc Józsefnek már nem tetszett ez az önállóság, így orosz segítséggel vérbe fojtotta a magyar szabadságot.

Sokat segített rajtunk a kiegyezés, de az áprilisi törvények azonnali életbe lépése sokkal többet segített volna. A dualizmus kori fejlődés mérlegelésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy abból kimaradtak nincstelen zsellérek milliói és az egyre elszegényedő dzsentri réteg. Tagadhatatlan, hogy a fejlődésben a régóta itt élő nemzetiségek egy része viszont szerepet vállalt, de nem a XIX. században bevándorló galíciaiak, ahogy a HVG publicistája állítja. ők sokkal inkább a Tanácsköztársaságban „jeleskedtek”.

A dualizmus után eljutunk Trianonhoz. Techet véleménye szerint a magyar nacionalizmus ügye győzött 1920. június 4-én, elnyervén a magyar nemzetállamot. Aki Nagy-Magyarországot akar, annak a Habsburg-birodalmat, annak sokszínűségét, európaiságát is akarnia kell. Akik viszont a magyar szuverenitást védik, a mai európai egység ellen érvelnek, a bevándorlók és az országon belüli kisebbségek ellen heccelnek, azok örüljenek a jelenlegi homogén, magyar nemzetállamuknak. Ünnepeljék tehát nyugodt szívvel a trianoni döntést. Kicsi, jelentéktelen, szegény, vacak országuk lett – de legalább tényleg az övék.

Ez egyszerűen hazugság és fikció, ki hallott már azokról a magyar nacionalistákról, akik az I. világháborút követően a trianoni nemzetállamról álmodtak? Olyan nemzetállamról, melynek minden határán tömbben élnek magyarok a mai napig? Trianonban 3,5 millió magyartól vették el a hazáját, ősi magyar földek kerültek idegen kézbe, ez fáj nekünk, ebbe nem tudunk belenyugodni. Hiába élt 1920-ban már több millió nemzetiség a Magyar Királyságban, a magyar közösség akkor is ott volt a Kárpát-medence minden pontján, és ezt szakították akkor szét politikai és nem etnikai vagy földrajzi megfontolásból.

Józan gondolkodású ember számára Trianon elutasítása ma nem egy időutazás, ki gondol ilyenkor arra, hogy pontosan az 1920 előtti állapotokat kellene visszaállítani? Talán csak Techet Péter és egy-két legitimista barátja, akik az Osztrák–Magyar Monarchiában élnének szívük szerint. Hazánk felemelkedéséhez nem kellenek sem a Habsburgok, sem a bevándorlók, még ha szerzőnk szerint nemcsak éhenkórászokat, hanem egy-két Nobel-díjast is elutasítunk most. Magyarország nagy volt 1526 előtt, és napjainkban is egyre erősödik, Budapest ma is úgy épül, mint a Millennium idején, Habsburgok és nemzetiségek nélkül. Természetesen része vagyunk Európának és az uniónak, de Isten őrizzen attól a befolyástól, amit a Habsburgok idején kellett eltűrnünk.

Na de mit jelent 2015-ben elutasítani Trianont és miért fontos ez? Annyian mondják június 4-én, hogy unalmas a siránkozás, nem a múlttal kéne foglalkozni. A környező népek pedig szeretik félbolondnak nézni a (határon túli) magyarokat, mondván, a múltba révedve élnek. Csakhogy aki ma elengedi a múltat, az az asszimilációra mond igent, aki nem akarja a felnövekvő generációk agyába vésni a magyarság megcsonkítását, az a külhoni magyarságról mond le.

Ezért kell ma is elutasítanunk az 1920-as békediktátumot, mert ezzel nemet mondunk a nemzet szétszakítására, az elmúlt 95 évben honfitársainkat ért jogtalanságokra, a mai napig igazságtalan állapotokra, továbbá ezzel igent mondunk a nemzet egyesítésére akár határok felett, akár egyszer határokkal. Ahogy Herczeg Ferenc fogalmazott: valamire való magyar ezt csak átmeneti állapotnak tekintheti. Felelős nemzetpolitikát pedig csak akkor folytathatunk, ha mindez bennünk van. A nemzet újraegyesítését nem lehet elvégezni közös múltunk ismerete nélkül.

Märle Tamás

latin-történelem szakos tanár