2015.05.01.
Csurka István: A félrenézés, a hiszékenység
ideje lejárt
Korántsem csak a
bűnbakkeresés a célja az antiszemitizmust taglaló és mérhetetlen
veszélyességét felkiabáló, egymásba érő megnyilatkozásoknak.
A végeérhetetlen holocaustemlegetések Göncz Árpád kisebbségeket
védőnek álcázott fenyegető cenzúratörvényét előzik meg,
bűnbakot állítanak az őszi áremelésekből fakadó elégedetlenségi
tömegáramlásai elé, és ugyanennyire fontos céljuk a nemzeti
összefogás megakadályozása.
Göncz Árpád
beterjesztés előtt álló törvénye, mint ahogy erről már szóltunk,
látszólag a kisebbségeket fogja védeni, csakhogy mivel a
kisebbségeket hála Istennek alig-alig fenyegeti valami, s a
paragrafusok gumiból lesznek, azokat fogja fenyegetni, akikre a
jelenlegi uralom rá akarja húzni a vizes lepedőt. Bizonyos kormányintézkedéseknek,
szerződéseknek, korrupciós folyamatoknak, tulajdonlásoknak és
a betelepülésnek akar védelmet, háttérben maradhatóságot
biztosítani.
Soros Györgyöt
észrevétlenül szerették volna az OTP-be bebújtatni. A
’44-ben elkobzott zsidó vagyontárgyakért való teljes kárrendezést
már az előző kormány is elrejtette az Országgyűlés elől.
Ha az, aki felemeli a szavát ezek ellen a törvénytelenségek és
kivételezések ellen, gyanúba keverhető, hogy antiszemita és
van rá törvény, hogy a kisebbségeket nem lehet félelembe taszítani,
akkor kétszer is meggondolja mindenki, belekezd-e vagy hallgat.
DORNBACH ALAJOSNAK
AZ OTP HÁTSÓ BEJÁRATÁNÁL TELJESÍTETT SOROS-PORTÁSI SZEREPÉRE
korábban már rávilágítottam. Azt a mérhetetlen nagy bűnt is
elkövettem, hogy idéztem egy általa aláírt okmányból, amely
elemi helyesírási hibákkal terhes. (A posztgraduálist például
pozgraduálisnak írja.) Ez azért tűrhetetlen a volt parlamenti
alelnök szemében, mert a hetyke, kunságifis magatartás ragadós
példa lehet. Minek szóljanak bele az ő helyesírásába, pláne
üzleteibe. Mit kell tehát csinálni? Fel kell hívni az érdekkörbe
tartozó egyik újságot, ebben az esetben a Respublika című hírmagazinról
van szó, amely az egyszer már megbukott „Köztársaság” elképesztően
szellemes folytatása, és meg kell kérni őket, hogy tegyék fel
a következő, nyíltan fenyegető kérdést:
„RESPUBLIKA:
Vegyük inkább a MIÉP-et. A vonzáskörükbe tartozó erők
megnyilvánulásait politikai, vagy rendőri témának tekinti?”
A „pozgraduálist”
aláíró, a magyar népet a Soros bizonytalan eredetű 15 milliárdjával
megfejni akaró híres demokrata válasza tömör:
„DORNBACH:
Mindkettőnek. Operatív értelemben bűnüldözési kérdés, de
a politika nem csukhatja be a szemét, oda kell figyelni, keresni
kell az okait. Meg kell vizsgálni, ösztönöz-e a politika? (Ezt
a kis kérdéskét nem értjük, itt valamit kihúztak, vagy az újságírók
annyira el vannak ragadtatva a Soros-embertől, hogy hagyják értelmetlenül
beszélni.) „Egyetlen befolyásos politikus sem hirdette meg nyíltan,
hogy ő a skinheadeket a cigányok vagy zsidók, arabok verésére
biztatná, de indirekte bizony megtették.”
Nos, itt van a tüskéje
Dornbach úr szövegelésének. Hogy tudniillik üldözze csak a
politika rendőrsége azokat, akik „indirekte” biztatnak
valamire. Mert hogy ki biztat „indirekte” valamire, azt törvényesen
nem lehet megállapítani, ámde, ha a politika odafigyel, sőt előre
jelez, akkor azt a saját rendőrség és más efféle szervek már
törvényes felhatalmazásnak tekinthetik. Nyugodjon meg, Dornbach
úr, Thurzó úr, Szántó úr – két utóbbi az alákérdező
udvari szerepében –, a rendőrség és a kapcsolt részek már
vették a lapot. A legutóbbi, a Gesztenyéskertben tartott
rendezvényünkön már majdnem annyian voltak, mint mi magunk.
Ilyen mondatokat csíptünk el a jobb sorsra érdemes legénységi
állomány szájából: „Nem tudom, mi a fenének vagyunk
itt?… Mit akarnak ezektől?… Nincs itt semmi…” Így igaz,
ha nem delegálnak közénk rendbontókat, antiszemita bekiabálókat,
akkor soha nincs „esemény”.
ÍGY HÁT NYITOTT
KAPUKAT DÖNGET DORNBACH ÚR, bennünket már nemcsak a politika
figyel, hanem teljesen törvénytelenül az önök szervei is ezt
teszik. Pechükre látjuk, amikor egy „Rendőrség” feliratú,
általában egyenruhás közegeket szállító Volkswagen Golfból
két tarka trikós, farmeros, hajas skinhead száll ki és vegyül
el a tömegben. Pedig még nincs meg a Göncz-törvény, a közvélemény
még az igazak álmát alussza. Még csak a „dornbachi sértődés”,
no meg a „Soros-sértődés” van meg, és a belső rendelkezés:
figyeljétek őket.
No de hagyjuk
Dornbachot a következetlenségei szemétdombján kukorékolni. Ő
csak arra szolgál, hogy sértettségében elrikoltsa, ki legyen a
bűnbak és mit kell vele csinálni, az átterjesztés már nem az
ő feladata. Az a cél, hogy a bűnbakra vagy a bűnbakokra mért
ütések másokban is sajogjanak és keltsenek szorongást. Ezért
a szétszórás, a kiterjesztés átfogó elméket kíván. Nagy
halandzsamestereket. Tekintélyeket. Megszólal tehát az éppen
hazánkban tartózkodó Berend T. Iván. Ő az a társadalomtudós,
aki a ’80-as években egy, a televízió által is közvetített
egyetemi előadás-sorozatban kifejtette, hogy a Kádár-korszak a
magyar történelem csúcsa… (Sajnos, ezt is megírtuk már.)
Most pedig visszamenőleg kiterjeszti Dornbach rendőri fenyegetéseit
a rég meghótt Szabó Dezsőre, Németh Lászlóra, majd mivel
említett magyaroknak, magyar érdekképviselőknek még hála
Istennek vannak élő követői, művüknek folytatói, még élnek
értelmiségi magyarok, akik az ő gondolataik jegyében tavaly még
el mertek menni Szárszóra, kiterjeszti az élőkre.
Az Akadémia volt
elnöke, Aczél György földi helytartója a Magyar Hírlap
augusztusi számában, A nagy utazás című – A politikai
antiszemitizmustól a holocaustig alcímű, egy egész oldalt betöltő
tökmarxista szövegével akarja a kiszemelt bűnbakokról a félelmet
áttolni a magyar értelmiség Németh Lászlót szerető, olvasó
rétegeire.
DE MÉG ENNÉL IS
TÖBBRŐL VAN SZÓ, TERMÉSZETESEN, MERT EZ NEM IRODALOM, HANEM
POLITIKA. Ma már igen nagyra lehet becsülni azoknak a számát,
akik hallottak valamit a nevezett írókról, akik magyarságukat
valamiképpen ebben a keresztény és radikális, népi és
korszerű formában élik meg. Hiába volt az aczélias oktatáspolitika,
hiába volt – s van? – a berendtés akadémia, maradt még
valami magyar minőség. Ez fáj Berendnek. Kimutatja hát, hogy
Szabó Dezső és Németh László gondolatai vezettek a magyar
holocausthoz.
Az előbb hibáztam.
Azt mondtam, hogy Berend „kimutatta”. Ez tévedés, nem olyan
tudós ő, aki kimutat valamit. Neki abban a magasságban már elég
valamit állítania. És ha a béka segge alá rogyott marxista
sablonokkal, hát azokkal! A fontos az, hogy a fenyegetés ki
legyen terjesztve. A bűnbakokat Dornbach már megnevezte. Berend
elvtárs rádobja a tűzcsóvát a mai magyar értelmiség népi
gondolkodású, keresztény részére. Mert miről beszélt Szabó
Dezső és Németh László? A létérdekeinkről, a megmaradásunkról.
S akik ma ugyanerről beszélnek? Azoknak legalábbis nagyon óvatosaknak
kell lenniük. Mert Dornbach nemcsak megnevezte a bűnbakokat,
hanem a sorsuk felől is rendelkezett:
„DORNBACH: Nem
vagyok híve az erőteljes büntetőjogi beavatkozásoknak a
politikai életbe, de itt azért többről van szó. Nyugat-Európa
egyes országaiban a holocaust megkérdőjelezése büntetőjogi
konzekvenciákat von maga után. Ehhez képest a magyar büntető
törvénykönyv igen hézagos. Szerintem szükség van bizonyos büntetőjogi
reformintézkedésekre. A szélsőségekben rejlő társadalmi
veszélyességnek megfelelően a büntető törvénykönyvnek
rendelkezéseket kell tartalmaznia, mert nagyon veszélyesek a társadalomra.
Annak nincs társadalmi veszélyessége, hogy lecsirkefogózzák a
miniszterelnököt. Csirkefogózzák le, kész, ki kell bírnia.
RESPUBLIKA: De
mondjuk, ha lezsidóbérencezik a köztársasági elnököt?
DORNBACH: Az
bizony már rasszista uszítás.”
Ezt egy jogász
mondja, a Független Jogász Fórum egykori tagja, az Országgyűlés
volt alelnöke a demokratikus Magyarországon. Azután, hogy volt
egy „hordóügy”, amiről kiderült, hogy nem volt, volt egy
úribetyár-korbáccsal-megcsap-egy-zsidó-asszonyt-ügy, amiről
kiderült, hogy képtelenség, egy delíriumos elme állítása,
provokáció, volt még ezenfelül egy combszúrásos ügy, aminek
két elkövetőjét a Szabadság téren kapta el a rendőrség, éppen
akkor, amikor a MIÉP tartotta ott március idusi ünnepélyét,
az áldozatról pedig kiderült, hogy a legnagyobb közvélemény-kutató
családba tartozik. Volt még egy tanú, romániai illetőséggel…
EZZEL SZEMBEN ÉPPEN
A MÚLT HÉTEN AKASZTOTTA FEL MAGÁT EGY SZÉKELY FIATALEMBER, aki
keserves éveket ült borzalmas romániai fegyintézetekben, és
most, kiszabadulása után itt, Pesten, a fürdőszobában
akasztotta fel magát, miközben társai a szobában aludtak.
Ugyanígy végzett magával egy másik volt rab, odahaza.
Nekem meg Viski Árpád
barátom jut eszembe, akit egyes rasszista kijelentései miatt
varrtak be a nyolcvanas években Sepsiszentgyörgyön. No, az
igaz, hogy az ő rasszista kijelentései a Ceausescu-rendszer
ellen irányultak és magyar keserveket tartalmaztak, de hát
akkor ott, azoknak a kezében volt a minősítés, akik Viskit, a
kiváló színészt, az erdélyi magyar kultúra egyik oszlopát
eltették láb alól. Mert szabadulása után nem sokkal, amikor már
kezdett volna helyreállani a magánélete, az élete, őt is
felakasztva találták az erdőben.
Ezek mind magyar
sorsok. Se Berendet, se Dornbachot ezek nem érdeklik. Egyik se
buzdítja az elhárítást, ugyan nézzenek már utána, hogyan
eshetnek meg ezek a megmagyarázhatatlan dolgok.
A harmadik
szempont politikai. Ma az összefogás az egyetlen kérdés. Az
Országgyűlésben a nemzeti oldal összezsugorodott. Semmit sem
tud megakadályozni, elhárítani, kezdeményezni. Jönnek az önkormányzati
választások. A liberálkommunistáknak esélyük van arra, hogy
ott is taroljanak. Akkor nagyon nehéz idők jönnek a magyarságra.
Ezt csak a legszélesebb körű nemzeti összefogás akadályozhatja
meg. Pártok és társadalmi szervezetek és az a hatalmas tábor
kellene, hogy alkossa ezt a kört, amelyiket Berend T. fenyegeti:
a radikális és kevésbé radikális keresztény szellemiségű
magyarság. Ha a bűnbaknak kikiáltottak állandó nyilvános püfölése
egyeseket, pártokat és pártvezetőket elijeszt a bűnbakokat is
felölelő összefogástól, akkor az nem is jön létre mások között
sem, mert az összefogás alapja a magyarság, és az a politikai
felismerés, meggyőződés, hogy „ezek” – azaz Dornbach és
Berend T. – nem képviselhetik őket, nem lehetnek a vezetőik
és nem gyakorolhatják fölöttük az uralmat, mert egy újfajta
zsarnokság bevezetésére készülnek.
El kell tehát tántorítani
az összefogástól azokat, akikben megvolna a hajlandóság, meg
kell fenyegetni őket, hogy megnevezünk aztán benneteket is mint
holocaust-előkészítőket.
Aztán rátok is
kiterjesztjük a mi „bizonyos büntetőjogi reformintézkedéseinket”.
Tudják ők, hogy
itt nincs szélsőjobb. De hogy hiteles magyar közép, magyar érdekvédelem
se legyen, azért pergetik ezt a végtelenített holocaust kontra
szélsőséges szalagot.
Most pártkongresszusok
jönnek az ellenzéki oldalon. A liberális megbízottak, a
paktumos legények már be vannak helyezve a pártokba. A radikálisokat
kell tehát kordában tartani, megfélemlíteni, lejáratni.
A FÉLRENÉZÉS, A
PUHASÁG, A HISZÉKENYSÉG IDEJE LEJÁRT, KEMÉNYEN SZEMBE KELL NÉZNÜNK
VELÜK.
1994
|