vissza a főoldalra

 2015.05.15. 

CIVILBEN
Beszélgetés Manninger Jenővel

A polgári pártok minél szorosabb együttműködésének híveként 2000-ben belépett a Fideszbe. 2002. áprilisban a Zala megyei 3. számú (Keszthely és térsége) választókörzet Fidesz–MDF jelöltjeként nyert egyéni mandátumot. Van már jó pár éve, hogy utoljára találkoztunk Zalakaroson. Akkor csak futólag váltottunk szót. Ott, a hotel halljában megforduló jobboldali politikusokat tisztelet övezte, többen lekezeltek velük, várakozással volt tele a levegő. Talán 3 évvel lehettünk a 2010-es választások előtt. Most, öttel utána arra készülök, hogy bemutassam magánemberként a politikust, kíváncsi vagyok tudja-e, milyen ma egy országgyűlési képviselő presztízse. Ezért indulok a délutáni találkozónkra. A vonyarcvashegyi Taverna teraszán vár Manninger. Ha a polgárt kellene ábrázolnom, mondjuk egy fotón, őt kapnám lencsevégre. Külsejét tekintve és minden reagálására illik: Manninger a polgár, aki olyan értékrendben hisz, amely a konzervatív jelzővel illethető legtalálóbban. Nem szolgája a hatalomnak, nem uralkodója közösségének, egyszerűen a képviselője. Szereti a békességet, betartja a rendet: provokatív érdeklődésemre sem szidják, sehol a környéken. Délután van, fél négy, még nem volt ideje ebédelni, itt a Tavernában evett pár falatot, azután egy melange mellett elbeszélgettünk egy jó órát, vallott az életéről, munkájáról, a világról.

 Mit gondol, az országgyűlési képviselő hol helyezkedik el a társadalmi megbecsülés skáláján? Hova sorolja önmagát, milyen csoportba tartozónak?

– Most országgyűlési képviselő vagyok, építőmérnökként végeztem, 1990-ben önkormányzati képviselő voltam, tehát ha feltétlen csoportba kell magam sorolni, akkor a politikában dolgozók közé tartozom, kerülöm a politikai elit kifejezést, miután ezt a két szót végletesen lejáratták. Egy felmérés szerint a legrosszabb társadalmi megítélés alá az újságírók és a politikai elit tagjai esnek.

Milyen családba született?

– Protestáns családba születtem. Apám Dr. Manninger Jenő, édesanyám dr. Túróczy Erzsébet.

Hogyan éltek?

– Egy összetartó, klasszikus, nagy család hagyományait követve. Hárman vagyunk testvérek. Van egy nővérem és egy öcsém. Híres baleseti sebész volt az apánk, édesanyánk gimnáziumi tanár.

Édesapja vagy édesanyja volt a család meghatározó ereje?

– Természetesen a szűkebb családunkban édesapámnak domináns szerepe volt, sőt tulajdonképpen a szélesebb rokonságban is.

Élnek a szülei?

– Anyám él, 91 éves, nyugdíjas, édesapám 90 esztendős korában halt meg.

Mondjon valamit a rokonairól.

– Nagybátyám Manninger Gusztáv Adolf, a keszthelyi Georgikon tanszékvezető egyetemi tanára volt, de lett a nagycsaládban 2 lelkész is. Úgy éltünk, hogy a tehetősebbek segítették a szegényebbeket. Mégpedig azzal a céllal, hogy mindenki diplomához jusson. A tanulást nagyon fontosnak tartotta a családom, minden áldozatot vállalt érte.

Milyen gyerek volt? (Hosszan gondolkodik.)

– Reggeltől estig fociztam, apám szentül hitte, focista leszek. Később a modellezést nagyon megszerettem és jó matekos is voltam, így kerültem a mérnöki pályára. De meghatározó volt a Szabad Európa rádió s az olvasás is, ez is vezetett a politikához. Végül is a rendszeresnek mondható sport sem tűnt el az életemből. Teniszezek, futok, és persze, mint balatoni ember, vízen vagyok. Mondhatom, a Balaton szerelmese.

Hova járt iskolába?

– Budán, a József Attilában érettségiztem, majd a Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki karának közlekedésépítő szakán szereztem diplomát.

Most hol él?

– Gyenesdiáson élünk fogorvos feleségemmel és két kisiskolás gyerekünkkel. Budapestről 2003-ban költöztem Keszthelyre.

Budapest mit jelentett az életében?

– A fiatalságomat, az egész életemet, papírforma szerint minden odaköt, mégis mostanra valahogy inkább keszthelyi lettem. A fiatalkorom Budapestje nagyon megváltozott, hangulatában is meg kiállításában is, mégpedig előnyére. Kellemes kávézók sokasága mellett új terek nyíltak. Az egyik felnőtt fiam sportoló, vállalkozó, rendezvényszervező, a másik orvos-rezidens, ők is Budapestiek. Az esti fényárban úszó város mesebeli, ott dolgozom a parlamentben, édesanyám, a testvéreim is ott élnek. A gyerekkoromat a Feneketlen tó környékén töltöttem, a Ménesi úton laktunk. Sokat vagyok Budapesten.

És Brüsszel?

– Az más világ, azt is ismerem, megfigyelőként dolgoztam Brüsszelben, de élni ott nem tudnék, abban biztos vagyok.

Mit csinál, ha nincs a parlamentben?

– Tavaly is egyéni képviselőként indultam ebben a választókerületben, nyertem, ennek következtében a körzetemhez tartozó 100 település ügyeivel foglalkozom. A parlament a munkám kisebb részét jelenti, a helyi közélet és gazdasági élet szereplőivel, a választókkal való kapcsolattartás, a befektetők megtalálása, a fejlesztések koordinálása – a kisvállalkozások helyzetbe hozásán kívül, mert ezt tartom a következő időszak legfontosabb feladatának – szép és felelősségteljes munka, ami szerintem alá van becsülve. Az ömlik az emberekre a médiumokból, hogy a magyar politikai és gazdasági elit a világon a legkorruptabb, pedig ez nem igaz. Pont olyan, mint a többi, semmivel sem rosszabb. Tudom, persze, jobbak kellene hogy legyünk, azt ígértük. De az nem hír.

Van valami szenvedélye?

– Káros már nincs, régen leszoktam a cigiről, sőt a szivarról is.

Érte valami komoly megrázkódtatás?

– Apám halála megrázott, ám a hiánya, mióta nincs, még fájóbb. Eddigi életem során ez a megrázkódtatás volt a legnagyobb. Ami a társadalmi vonatkozású részét illeti a kérdésnek, nem megrázkódtatásként írnám le, inkább csalódásnak, igen csalódás az ért, nem is kevés: mert 1990-ben, amikor elindultunk, azért más reményekkel vágtunk neki. 25 év után nyugodtan elmondhatjuk, nem pont ilyen lovat akartunk. Európába akartunk menni, de mindahányan. Ám hol van már az akkori, általunk idealizált Európa? Szabadok lettünk, a nagy kívánságok közül ez teljesült. Oda utazunk, ahova akarunk, feltéve hogy van miből. A társadalmi igazságosság sem olyan mint reméltük, s a magyar nemzet, a kisebbségek jogai sem fontosak Európa döntéshozói számára. Ennek ellenére szerintem idekívánkozik még a következő: Vannak felemelő pillanatok is a közéleti ember életében, amikor valamit sikeresen véghezvisz: nekem ilyen volt Zalavár 1000 éves fennállásának tiszteletére kialakított Történelmi Emlékpark kialakítása, amely magában foglalja a Makovecz Imre Ybl- és Kossuth-díjas építész által tervezett Millenniumi Emléképületet.

Hisz a barátságban?

– Hogyne, feltétlenül. Annak ellenére, hogy sem a politikai, sem az üzleti életet nem tartom a tartós és tiszta barátságok színterének.

Mi a kedvenc étele?

– Minden mediterrán koszt. Ifjú koromban sör mellett politizáltunk, mai kedvenc ételeimhez a bor paszszol. Tavaly jártam Görögországban, a konyhájuk elbűvölt. Megjegyzem, itthoni vendéglőinkben is lépten- nyomon érnek kulináris meglepetések. Nagyon komoly a fejlődés. A magyar táj borászata is egyre figyelemre méltóbb. A családnak most is van egy kis szőlője Becehegyen, tervem hogy egyszer vegyünk nagyobbat, s büszke balatoni bortermelő legyek.

Vannak barátai?

– Igen, az iskolából az egyetemi évektől tartóan.

És ellenségei?

– Szeretném hinni, hogy nincsenek, ezzel azonban nem biztos, hogy dicsekedni kell, mert mit ér az, akinek még ellenségei sincsenek? Komolyabbra fordítva a szót, vannak politikai ellenfeleim s vannak „rábeszélők” is. Foglalkozásom talán legnehezebb része, az hogy túlemelkedjek ezen, s ez többnyire sikerül.

A legfontosabb ünnepe?

– Karácsony. Igen, a Karácsony az egész családom számára a legnagyobb ünnep.

Gyermekei vannak?

– Két nagyfiam, a korábbi házasságomból és egy kicsi lány meg egy fiú a mostani feleségemnek köszönhetően.

Mit gondol az Ön számára rendelt jövőről?

– Szüleim hosszú élete azzal a reménnyel kecsegtet, nekem is van még időm, bár a hátam mögött sincs kevés: közéleti múltam negyedszázados. Képviselőként mindig egyéniben nyertem, ugyanabban a Keszthely és térsége körzetben. A Zala megyei közgyűlés elnökeként is dolgoztam. Tavaly az Európa Tanács delegált tagja lettem. Ami a számomra rendelt jövőt illeti, mint mondtam, protestáns családból származom, azt hiszem, ez eleve elrendelt. Persze nem hagyható figyelmen kívül, hogy közéleti ember vagyok, ezért aztán úgy is gondolkodom. Az eredményeket látom, ebben nem hinni kell, ezt tapasztalni lehet. A magyar nemzet jövője foglalkoztat.

Álmodni szokott? (Komolyan meglepődik a kérdésen, nagyot nevet.)

– Nem jellemző, nem emlékszem rá, és nem is tartom fontosnak, megjegyzem, nem kell ahhoz elaludnunk, mi magyarok tudunk álmodni ébren is.

Gondolkodott-e már a Földön kívüli civilizációk létéről, hogy például élhetnek-e más bolygókon rajtunk kívül is emberek?

–Lények lehetnek, miért ne; hogy emberek lennének? Nem hiszem. Sokat nem morfondíroztam rajta. Őszintén szólva, jobban leköt a mi bolygónk tengernyi gondja. Valahogy jobban izgat az itt élő emberek léte, a fenyegető éghajlatváltozás, a társadalmi egyenlőtlenségből fakadó tömeges népvándorlás, a környzetszennyezés, hogy a gyerekeink is megúszhatják-e háború nélkül?

Papolczy Gizella