vissza a főoldalra

 2015.05.22. 

A kultúra a magyar felemelkedés záloga

A politikus Hóman Bálint – a Veritas Történelemkutató Intézet vitaestje

Hogyan függ össze, s miként hat egymásra történelem és politika egy rendhagyó személyiség életének tükrében? Melyek a szakmai és politikai rehabilitáció fő szempontjai? Mennyire sikerül a jogok helyreállítása? Mi az utókor felelőssége és kötelessége? Ezekre a kérdésekre kereste a választ május 5-én Dr. Szakály Sándor a Veritas Intézet főigazgatója, Dr. Ujvári Gábor a Veritas Intézet kutatócsoport-vezetője és Dr. Szende László a Magyar Nemzeti Múzeum főosztályvezetője.

„Hóman Bálint a XX. század egyik legjelentősebb magyar historikusa, a magyar középkorkutatás méltán neves és elismert személyisége. Ennek ellenére tevékenységét gyakran még ma is politikai szempontok alapján ítélik meg, amit aztán történetírói munkásságára is kivetítenek” – fogalmaz Ujvári Gábor, aki szerint Hómant általában olyan döntések meghozatalában bélyegzik meg, amelyeket nem miniszterként, hanem országgyűlési képviselőként szavazott meg. A kultusztárca irányítójaként ugyanis előremutató intézkedéseket tett. No, de ne rohanjunk előre. Szakály Sándor az est moderátora azt kérte előadótársaitól, hogy először azt vizsgáljuk meg, miként alakult Hóman Bálint tudományos pályája, s hogyan lett a Magyar Nemzeti Múzeum vezetője.

Szende László kiemelte, hogy „Hóman Bálintnál a családi háttér mindenképpen nagyon fontos volt abból a szempontból, hogy a történészi pályát választotta, hiszen édesapja híres klasszika-filológus volt. Hóman Bálint már egyetemi tanulmányai alatt az egyetemi könyvtár gyakornoka, majd könyvtárosa lett. Fejérpataky László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója felfigyelt a fiatal Hómanra, egyik legkedvesebb és legjobb tanítványának tartotta őt.” Így nem meglepő, hogy Hóman Bálint 1922 decemberében érkezett a Magyar Nemzeti Múzeumba, annak első tára, a könyvtár élére. Az újdonsült könyvtárigazgató beköszönő beszédének második részében hivatalvezetői ars poeticáját fogalmazta meg, melyet később, másképpen múzeumigazgatói székének elfoglalásakor is hangsúlyozott: „minden erőmmel rajta leszek, hogy az ország első könyvtárának jobb időkben megalapozott tudományos hírnevét megóvjam, színvonalát fenntartsam és tradícióit az újonnan alkotott nagyobb keretben is érintetlenül megőrizve adjam majdan át utódomnak. Mint hivatalfőnök szeretettel és megértéssel fordulok felétek, a magyar tudományos kultúra buzgó munkásai felé. Kötelességemnek tartom szellemi munkálkodástok és anyagi jólétetek előmozdítását; személyi elfogultságot, gyűlölködést, kicsinyeskedést nem ismerek, s legjobb lelkiismeretem szerint törekedve az igazságra akarlak benneteket irányítani. Igyekezni fogok mindenkit saját helyére állítani, a fiatalokat tökéletes könyvtárosokká kiképezni, az idősebbeket hivatali és tudományos munkakörüknek megfelelően foglalkoztatni. És minden rendelkezésemre álló eszközzel védeni fogom szociális és gazdasági érdekeiteket. Ígérem, hogy mind e kérdésekben mindig jóakaratú barátra fogtok bennem találni. De azt is ígérem, hogy sohasem fogom szemem elől téveszteni a hivatalfőnök fő kötelességét, ami nem más, mint a vezetésére bízott intézet s vele a nemzet érdekeinek védelme. Nem ismerem el, aminthogy Ti sem ismeritek el a szocialisták alapelvét, mely szerint a hivatal kenyeret adó munkahely és a tisztviselő bérmunkás. Nem ismerem el a munkanélküli segély, a bizalmi rendszer és a besúgó kegyencek jogosultságát. Minden erőmmel küzdeni fogok a magyar köztisztviselőt munkátlan, fegyelembontó és intrikus közalkalmazottá lefokozó törekvések ellen. Kitartó, lelkiismeretes és pontos munka, kölcsönös nyílt őszinteség és tekintélytartó szigorú fegyelem a hivatali élet és a nemzeti fejlődés alappillérei. E három pontban nem ismerek megalkuvást. Ezeket kötelezőnek tartom magamra és a vezetésemre bízott intézet valamennyi tisztviselőjére”. Szende László elmondta, hogy Hóman könyvtári terveinek megvalósításába éppcsak belekezdett, mikor nem várt tragikus esemény történt, 1923. március 6-án Fejérpataky László szívinfarktusban meghalt. Nem ez volt az első infarktusa, az elsőt akkor szenvedte el, mikor megakadályozta, hogy a románok kirabolják a Nemzeti Múzeumot. Fejérpataky utódjaként felvetődött a 75 éves szenior társigazgató Horváth Géza neve. De ő ugyanúgy nem vállalta, mint a legfiatalabb, Hóman. Végül is Hóman nem mondhatott nemet, mikor másodjára kérte föl a poszt elvállalására Klebelsberg kultuszminiszter. Hóman Bálint így került 1923. december 15-én, két héttel 38. születésnapja előtt a Magyar Nemzeti Múzeum élére. A fiatal főigazgatóra rengeteg megoldandó feladat várt. Hiszen nem egyszerű gazdasági helyzetben vette át a múzeum irányítását. A háború, majd az összeomlás és a gazdasági válság a Nemzeti Múzeum működését is megbénította. A múzeum dologi költségvetése például az utolsó békeköltségvetés (az 1914-es évi) 8%-ára csökkent. Szende László közlése szerint nem volt akkortájt rendszeres gyűjteménygyarapítás, s télen alig volt szén a fűtésre. A legnagyobb problémát a helyhiány okozta. Hóman ezért Klebelsberg felé a néprajzi gyűjtemények és a természetrajzi tárak ideiglenes elhelyezésére tett javaslatot egy-egy meglévő épület átengedését kérve. Hóman reális koncepciója Klebelsberg messzemenő támogatásával nem várt gyorsasággal valósult meg. A Nemzeti Múzeum igazgatója igen komoly mecenatúrát alakított ki. A múzeum baráti köre 100 ezer pengővel támogatta 1926 és 1932 között az intézmény működését.

Szakály Sándor ezután Hómanról mint történészről kérdezte társait. Szende úr kiemelte, hogy Hóman kiváló középkorkutató volt. Főleg a középkori gazdaság- és pénztörténet foglalkoztatta. A magyar múlt eseményeinek újfajta összefoglaló igénye már az 1920-as évek elején felvetődött. A mai napig igen sokan Szegfű Gyulának tulajdonítják a Magyar történet megírásának kezdeményezését. Valójában Hóman már 1920-ban javaslatot tett A magyar történettudomány kézikönyve címet viselő nagyszabású vállalkozásra. A Magyar történet összekötötte Hóman és Szegfű nevét, annak ellenére, hogy felosztották maguk között a korszakokat. Hóman a kezdetektől 1457-ig, míg Szegfű Mátyás király trónra lépésétől vette föl az események fonalát. Érdekesség, hogy a kötet III. könyvének 5. fejezetét Hóman tanítványa, Bartoniek Emma írta. Ujvári Gábor úgy véli, hogy Hómanról mint alkotó történészről a Magyar történet utolsó könyvének megjelenéséig, 1934-ig lehet beszélni. Ez a könyv 20-30 ezer példányban jelent meg, ami azt jelenti, hogy minden értelmiségi magyar család megvásárolta. Felvetődött a kötet angol és német nyelvű kiadásának az ötlete is. Ebben Hóman már nem vállalt szerepet. Viszont még a börtönben is az foglalkoztatta, hogy megírja a magyarság őstörténetét a fellelhető források és krónikák alapján. Meg is született ebből egy torzó, amit először Kanadában adtak ki a ’70-es években, majd itthon is megjelent Ősemberek, ősmagyarok címmel.

Szende László elmondta: „Hóman Bálint 1932-ben úgy vállalta el a Gömbös-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztját, hogy kijelentette, ő csak szakpolitikai kérdésekkel kíván foglalkozni. S mindez 1938-ig így is történt. Ez volt Hóman kultuszminiszterségének első korszaka. Amikor Darányi Kálmán, Hóman unokatestvére és jó barátja alakított kormányt, a miniszter már külpolitikai kérdésekben is tanácsot adott a kormányfőnek. 1938 februárjában Hómant a kormánypárt vezér-helyettesévé választják, s ezzel politikai funkciót kap. Tudjuk, Darányi meghirdette a győri programot, s másnap Hóman már e program szükségességéről beszélt Szentesen. Majd 1938. május 14-én Hóman tárca nélküli miniszter lesz az év július 11-éig. S csak 1939 februárjában lesz újra kultuszminiszter a Teleki-kormányban. Ekkor már pártfunkciója nincs. Mindig is hangoztatta, hogy a kultúra a magyar megmaradás záloga.” Ujvári Gábor közölte, hogy Hóman többször hangsúlyozta, hogy Klebelsberg úgy bánt a rendelkezésére álló pénzzel, mint valami reneszánsz fejedelem. Hóman minisztériuma számára igen alacsony összeg állt rendelkezésre, mert a gazdasági válság 1932 és 1935 között fejtette ki Magyarországon romboló hatását. Bár Hóman elérte, hogy minisztériuma számára a költségvetést 13%-kal emeljék föl, a kapott összeg, a válság miatt, így is alacsonyabb volt, mint Klebelsberg idejében. Hóman központosítási törekvései mögött is a gazdasági helyzet állt, s mint reálpolitikus többször hangoztatta, hogy jobb Németországgal kedvező viszonyt létesíteni. Igaz, nem volt fanatikus németbarát, de úgy gondolta, hogy ezzel a barátságos viszonnyal elkerülhető, hogy a németek lerohanják Magyarországot. Az 1940-es évek elején egyetlenegy magyar politikus sem gondolta azt, hogy a háborút Anglia vagy akár a Szovjetunió nyeri meg. Székesfehérvár képviselőjeként pedig nagyon sokat tett a városért.

Szakály Sándor felvetette, hogy Hómant azzal vádolják, hogy a nyilas parlament tagja volt. A történész szerint nincs olyan, hogy nyilas parlament, hiszen Szálasi nemzetvezetősége idején nem tartottak választásokat. Ráadásul Hóman 1942-től nem vállalt miniszteri tisztséget. Viszont annak a Teleki Pál Tudományos Intézetnek volt az elnöke, amelyről tudta, hogy annak munkatársai között igen sok a baloldali és az angolbarát. Ujvári Gábor ezután a perről beszélt. A kultusztárca vezetőjének „fő bűne” a Szovjetuniónak küldött hadüzenet volt, de minisztertársai közül ezzel csak őt vádolták meg. Az az 1946-os népbírósági perből is kiviláglik, hogy Hóman Bálintot gyűlölte a háború után kialakult politikai kurzus, jóllehet e bírósági tárgyalás idején még csak „koalíciósnak” nevezett rendszerről beszélhetünk. Egyértelmű, hogy Hóman Bálint úgy vélte, a Németország és a Szovjetunió közé szorult Magyarországnak a németek felé kell közelednie, mert a két nagyhatalom közül ők képviselik a Nyugatot. Mindezzel együtt Hóman mint kultuszminiszter 1944. március 27-én levélben tiltakozott Veesenmayer teljhatalmú birodalmi megbízottnál hazánk megszállása ellen. Ezt egyedül ő tette meg az akkori kormány tagjai közül. Állítólagos németbarátságát mégis a mai napig felhánytorgatják neki. De hát valóban rajonghatott-e a németekért akkor, amikor elvetette a fajelméletet s a náci rendszer belső berendezkedését is? Mint tudós, a magyarságot tette saját értékskálájának legmagasabb grádicsára, olyan kijelentéseivel, hogy a magyar történelem a magyar lélek története, és hogy sok nép fordult meg a Kárpát-medencében, kelták, avarok, szlávok és germánok, de csak a magyar volt képes arra, hogy itt államot alapítson. Több mint tíz pontban vádolta a népbíróság Hóman Bálintot 1946-ban. Zsidótörvények megszavazása, együttműködés a hazai szélsőjobboldallal, együttműködés a németekkel és így tovább. A fő bűne pedig: a Szovjetunió elleni hadüzenet megszavazása. Különös, de az 1941-es miniszterek közül csak Hómant vádolták ezzel. Egyébként pedig antiszemitának bélyegezték. Minden árnyalás nélkül. Jóllehet Hóman a nemzettel tartó s a nemzetet építő zsidóságot elismerte, de kritizálta a nemzet ellen forduló izraelitákat, mindenekelőtt az 1919-es kommün zsidó származású vezetőit. Nem akart egy új és vérgőzös kommünt, ez volt az egyik oka annak, hogy a középosztályban és az azt lefedő hivatalnoki rétegben erősíteni szerette volna a magyar jelleget. Tudva persze, hogy ez semmiképpen sem mehetett volna végbe a zsidóság részleges érdeksérelme nélkül, mert az jelentős szerepet vitt ekkor a hazai középosztályban. Alighanem ez a „felforgató terv” volt az egyik meg nem fogalmazott, de annál súlyosabb vádpont Hóman Bálint perében 1946-ban. Úgy tűnt, halálra is ítélik. Ehhez azonban túl sok volt a zsidó származású mentő tanú, aki Hóman mellett emelt szót. Egyedül Sulyok Dezső volt az, aki tanúként Hóman ellen emelte fel a szavát. Hómant életfogytiglanra ítélték. A tudós Hóman nagyon fiatalon, mindössze harminchárom évesen lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja, de a népbírósági ítélettel természetesen kizárták onnan. A rendszerváltozás előtt, 1989-ben történt az első kísérlet Hóman „tudományos rehabilitációjára”, de ez, majd a rendszerváltozás utáni próbálkozások is elbuktak. Az ellenzők azzal érveltek, hogy továbbra is életben van a kultuszminiszter 1946-os népbírósági ítélete, ahhoz, hogy visszavegye őt az akadémia, előbb jogilag kell rehabilitálni, már ha lehetséges ez egyáltalán. Megtörtént a rehabilitáció, de az MTA még nem vette őt vissza tagjai sorába. Most erre várunk.