|
 2015.05.22.
Nagy magyarok
T-boy (Gaál Tibor) karikatúrái a Pest megyei Kormányhivatal Nyáry
Pál termében
A karikatúra
kellemetlen, némely esetben – lásd a közelmúlt történéseit
– halálos műfaj. Fölnagyít, torzít, nevetségessé tesz. Épp
azzal éri el a hatást, hogy sosem a valóságot, hanem annak a
fonákját ábrázolja. Velőig hatóan. Úgy akarja az értéket
megőrizni, hogy egy másik, szinte égi tartományba helyezi. Úgy
akarja a talmit még tovább rombolni, hogy lesüllyeszti arra a
szintre, ahol szinte már nincs is ember.
A portré-karikatúra,
gondoljunk csak Major Henrik írókról-újságírókról készített
száz évvel ezelőtti panorámájára, szintén nem kényeskedik
a görbe tükörbe állított híresek fizimiskáit illetően. A
nagy orr, a kopasz fej, a vitorlányi fül, a szúrós szem, a bozótnyi
szakáll – mind-mind lényeges, a karaktert csak még jobban
kiemelő elem. A külső tulajdonságok ilyesféle megragadása
– a művésznek még teljességre sem kell törekednie –
akarva-akaratlan hozza a sikert. Hogyne nevetnénk az ismert vagy
félig ismert csúffá facsart arcokon; főképp akkor, ha minket
még nem állítottak ilyen – a lemeztelenítéssel egyenlő –
próba elé.
Gaál Tibor (művésznevén
T-boy) karikatúrái azonban jócskán elütnek az ismert
torz-rajzoktól. Leginkább avval, hogy torzításaikban is szépek,
kellemesek. A ceruzavégre kapott egyéniségekben a jellemet
akarják megmutatni. Szinte fényképszerűen pontos megmunkálással
– az írón olykor ecset lesz – hatalmasra nagyítják az
arcot. Akkorára, hogy rajta – beszédes mező – csaknem az egész
életmű elférjen. Pontosabban azt visszasugározza. Egy-egy
karikatúráját nézvén kedvünk kerekedik a halhatatlan személyiség
– író, képzőművész, zeneszerző, építész, politikus,
orvos, feltaláló, labdarúgó (Puskás Öcsi) – életművébe,
valamely könyvébe, albumába, filmjébe, visszaemlékezésébe
stb. belepillantani. Hihetetlenül gazdag a karikatúrista révén
kikerekedő névsor. Hogy nagy magyarokról – hírességeinkről
– van szó, az már a megkülönböztető kiemeléssel jelent
valamit. Valamit? Rendkívül sokat, egy-egy műfaj mustráját
adván nekünk is becses – és nyilván a külföld számára
ugyancsak figyelemkeltő – értékláncot.
Minthogy az
irodalom a nemzet lelkiismerete, nem véletlen a képarzenálban
szereplő írók nagy száma. Vörösmarty Mihály, Jókai Mór,
Mikszáth Kálmán, Benedek Elek, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Kós
Károly, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Babits Mihály,
Kosztolányi Dezső, József Attila, Karinthy Frigyes, Örkény
István, Déry Tibor, Szabó Lőrinc, Faludy György, Ottlik Géza,
Weöres Sándor, Gyurkovics Tibor olyan nevek, a hozzájuk kapcsolódó
értékszimbólumokkal, hogy reformkori fölemelkedésünktől a
Trianont kiigazító cselekvésig (építés!), a magyar valóság
különféle megjelenítési módjától a kozmikus kitárulkozásig
és a világot lebíró groteszk humorig minden bennük
foglaltatik.
Az álmainkat-szenvedéseinket
olykor biblikus példázattal, a mese derűjével és történelmi
példázattal megfestő Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál,
Benczúr Gyula, zenénk világhírű szolgálatosa, Liszt Ferenc,
a nemzeti opera megteremtője, Erkel Ferenc, a népünket dalra
tanító mester, Kodály Zoltán, az Országház kőcsipkéivel is
méltóságot sugárzó építész, Steindl Imre és egészségünk
őrei: az anyákat megmentő Semmelweis Ignác, valamint
immunrendszerünk védője, Szent-Györgyi Albert szintén sokat
tettek a magyarság és az emberiség szellemi-testi fölemeléséért.
T-boy természetesen
a technika nagyjairól, Bánki Donátról, Csonka Jánosról és a
kevésbé ismert Galamb Józsefről (a Ford T-modelljének
konstruktőrjéről) sem feledkezett meg. S ebbe a vonulatba illik
– a képgaléria egyetlen élőjeként – forgatható kockájával
az egész világot megszédítő Rubik Ernő is. S végül, nem
utolsósorban a magyar politika, állambölcselet, jogtudomány
olyan képviselőit kell megemlítenünk, mint Deák Ferenc,
Batthyány Lajos, Kossuth Lajos és Széchenyi István, akiknek bölcsessége,
egyenes gerince honvédő s építő akarata és közösségi
magatartása nélkül kevesebbek volnánk. A T-boy-i ceruza hangsúlyozza
– kitartóerőben, önbecsülésben, szabadságkívánalomban s
világra nyitottságban egyaránt.
Ha csupán
egyetlen morzsát ismerünk is klasszikusaink életművéből-művészetéből,
már előttünk a karakter valamely kiemelkedő tulajdonsága, a
személyiséget ugyancsak meghatározó jellegzetesség. Az efféle
barangoláshoz hozzásegít az életműveket jellemző (összefoglaló)
néhány ismert elem, szimbólummá emelkedő tárgy-valóság
rajzi megjelenítése. A gúnyos humorát a Tisztelt Házban sem véka
alá rejtő Mikszáth Kálmán nevezetes fotelje, Kós Károly oly
sok remek tervet szülő rajzasztala, Móricz pusztai csikósának
kalapja, Szent-Györgyi Albert C-vitaminra utaló cseresznye-fürtje,
József Attila mamájának padlásra viendő kosár „dagadt”
ruhája, Babits turbánnal ékesített gólyája, Szabó Lőrinc
zenélő tücske, Bánki és Csonka automobilja, s nem utolsósorban
– talán ez a legremekebb karikatúra – Ady szeretett városát,
Párizst jelképező Eiffel-torony mint égbeszökő harisnyás női
láb.
T-boy evvel a
karikatúrát művelődéstörténetté, tudománytörténetté szélesítő
gesztussal – figyelemfölhívóan, tébolyítóan – el tudta
érni (akár szerepelt ez célkitűzései között, akár nem),
hogy a rajzi humor egyúttal (s alighanem ez a legfontosabb) a népszerűsítés
hathatós eszközévé váljék. Egyetlen kifogásom van: avval,
hogy a világszerte ismert Puskás Ferenc csak arcot kapott – hiányzik
a grafikáról a más rajzokon lényegi tulajdonságokat hordozó
zsugorított test –, épp a labdarúgói zsenialitás „eszköze”,
a láb és a bőrlabda maradt el.
Új Puskás Öcsi-karikatúrát
várunk!
Szakolczay Lajos
|
