vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.22. 

Tovább folyik a lévai jogfosztottak kálváriája - újabb büntetés

Tovább bolyonganak a szlovák jogrend útvesztőjében az állampolgárságuktól megfosztott lévaiak. Ítéletet hirdetett május 12-én a Nyitrai Kerületi Bíróság Dolník Erzsébet és Gubík László ügyében, amiért ők elmulasztották leadni személyi igazolványukat, mivel a szlovák alkotmányra hivatkozva továbbra is Szlovákia állampolgárainak vallják magukat. A bíróság nem meglepő módon elutasította a fellebbező beadványukat, és helyt adott a rendőrség intézkedésének, mellyel a mulasztásért 33 eurós büntetést szabott ki rájuk.

Az érintettek portálunknak elmondták, nem lepte meg őket az ítélet, és folytatják a harcot az ügyért és tulajdonképpen Szlovákia jogállamiságáért. Az ítélet ellen fellebbeznek, így Kassa és Nyitra után Pozsonyhoz, a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.

 „A mai határozatot 30 napon belül megkapjuk, ezután 15 nap áll rendelkezésünkre, hogy a fellebbezést beadjuk a pozsonyi Legfelsőbb Bírósághoz. Nem kérdés, hogy megyünk tovább, amíg az igazság és az alkotmányosság nem győzedelmeskedik" – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Nagy Dávid, az érintettek jogásza.

 A bíró mindkét érintett esetében egyértelművé tette, számára teljesen világos, hogy az ügyben nem a 33 euró meg nem fizetéséről van szó, hanem elvi kérdésről, de neki a hatályos szlovák jogszabályok értelmében kell eljárnia.

 Gubík László az M1 csatornának, mely élőben közvetített az esetről, leszögezte, hogy az Alkotmánybíróság továbbra sem mondta ki, hogy a vonatkozó törvény alkotmányos vagy alkotmányellenes-e, vagyis úgy zárta le az ügyüket, hogy a kérdésben nem született döntés. Sőt, az alkotmánybíráknak hozzávetőleg a fele azt vallja, hogy alkotmányellenes a törvény. "Ilyen megközelítésben nekünk az erkölcsi tőkénken kívül minden jogalapunk is megvan arra, hogy folytassuk a küzdelmet. Mi az Alkotmány értelmében továbbra is szlovák állampolgárnak is tartjuk magunkat. Tehát továbbra is ugyanúgy cselekszünk, mintha nem csupán magyar, hanem szlovák állampolgárok is lennénk, és folytatjuk a küzdelmet" - nyilatkozta Gubík.

 

Csonka Ákos, Felvidék.ma