vissza a főoldalra

 2015.05.29. 

Jogászból hőstenor

Az operaénekesi hivatás teljes embert kíván

Gippert Béla operaénekes 1997-ben végzett a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban. Közben zongorát, éneket és összhangzattant tanult a Kodály Intézetben. 2005-ben diplomázott a Szegedi Egyetem jogi karán, s doktorátust szerzett. 2003-tól zenei tanulmányokat folytat Adorján Ilonánál, Kaposi Margitnál, Oberfrank Gézánál és Kéringer Lászlónál. Színészmesterséget a Kecskeméti Katona József Színháznál tanult Csombor Teréznél és Vitéz Lászlónál. 2013-ban rész vett Marton Éva Wagner-mesterkurzusán.

Szerepek: Bánk bán (Erkel Ferenc: Bánk bán, Zuglói Filharmónia –szcenírozott előadás); Don Ottavio (W. A. Mozart: Don Giovanni, debreceni Csokonai Nemzeti Színház); Agrippa (Prokofjev: Tüzes angyal, debreceni Csokonai Nemzeti Színház); Raszkolnyikov (Kecskés D. Balázs: Szonya [Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés című regénye alapján], a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operavizsgájának meghívott vendégművészeként); Belmonte (W. A. Mozart: Szöktetés a szerájból, a Pécsi Zeneművészeti Egyetem és a Bácskai Kultúrpalota közös előadássorozata, Baja); Orfeusz (Offenbach: Orfeusz az alvilágban, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operavizsgájának meghívott vendégművészeként); Tamino (Mozart: A varázsfuvola, Győri Nemzeti Színház szcenírozott koncertsorozata); Turiddu (Mascagni: Parasztbecsület, Pécsi Nemzeti Színház, szcenírozott koncertsorozata); címszerep (Erkel: Hunyadi László; Zuglói Filharmónia szcenírozott koncertsorozata); 2010–2011: a Genovai Selection ügynökség opera – koncertjeinek szólistája; Goró-Yamadori (Puccini: Pillangókisasszony, Miskolci Nemzeti Színház); Franz, Pitichinacio, Andrés, Cochenille (Offenbach: Hoffmann meséi; Miskolci Nemzeti Színház); Ottó (Erkel: Bánk bán, Győri Nemzeti Színház); Remendado (Bizet: Carmen, Miskolci Nemzeti Színház); Rácz Laci (Kálmán: Cigányprímás, Kecskeméti Katona József Színház).

Koncertek:

2014: Franciaország, Párizs, Pullman de Tour Eifel Nemzetközi opera-flashmob; Németország, Juist-sziget – Operakoncert

2013: Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – Giacomo Puccini: Messa Di Gloria – tenor

2012: Újévi Operettkoncert – Stefánia Palota; TérZene koncert – Városliget, Királydomb

2010: Olaszország, Genova – 6 hónapos koncertszerződés

2008: Svédország (14 helyszín) – Opera-operett koncertkörút

2007: Dánia, Koppenhága, Tivoli – Operettgála

2007: Carl Orff: Carmina Burana – tenorszóló

2006: Németország, Drezda: Opera-, operettgála

2005: Szerbia, Belgrád, Száva Központ – Újévi Strauss-gála (televíziós közvetítés)

 Nemrég a Primavera Fesztivál keretén belül, az Erkel Színházban láthattuk Don Ottavio szerepében, Mozart Don Giovannijában. Mennyire jelentett kihívást ez a szerep?

 – A debreceni Csokonai Színház produkcióját vittük föl Budapestre, s ez a szerep szinte csak kihívást jelentett számomra. Egyrészt azért, mert eredetileg az idei évadban a Sámson és Delilára készültem, de a színház vezetősége végül is a Don Giovanni mellett döntött. Másrészt, három-négy éve tanárt váltottam, s azóta drámai hőstenor szerepeket éneklek, mert rájöttem, hogy sokkal sötétebb, baritonális a hangom. Ehhez képest egy olyan Mozart-szerepet énekelni, mely eléggé lírai, nem volt egyszerű. Érdekes, hogy Ottavio szólama főleg a magyar tradíciók szerint lírai – gondolhatunk Bartha Alfonz, vagy Réti József alakítására – ám külföldön gyakran spinto tenorok (például Placido Domingo) sőt Wagner-tenorok (pl. Gösta Windbergh) éneklik, énekelték ezt a szerepet. Arra is kellett ügyelnem, hogy saját hangtechnikámnak megfelelően énekeljek. Tudom, hogy sokan nem szeretik, ha magyar nyelven adják elő külföldi szerzők operáit, de számomra ez könnyebbséget jelentett. Nagyon szeretek magyarul énekelni, ahogyan németül is, mert közben lehet a prozódiára is támaszkodni. Szerencsémre a rendezővel, Gemza Péterrel egyre gondoltunk a karakter kialakításakor, s Medveczky Ádám karnagy úr is ismerte hangi adottságaimat. Így mindketten engedték, hogy karakterem belevigyem a figurába és az énektechnikába. A rendezőnek kifejezetten tetszett, hogy így van tétje a szerepemnek, s a Don Giovanni és a Don Ottavio közti konfliktus ezáltal sokkal erőteljesebbé válik. S nem az történik, hogy a nézők arra gondolnak, hogy miért nem a címszereplőt választja Donna Anna a tutyi-mutyi Ottavio helyett. Ottaviót úgy formáltam meg, hogy igenis egy céltudatos ember, aki sértett, és a bosszú vágya él szívében.

 Nem túlságosan kispolgári Ottavio?

 – Vannak olyan koncepciók, mely szerint az. Én viszont úgy közelítettem meg a szerepet, hogy a figura ízig-vérig katona. A katonák értékrendszere szerint él. S ebbe az értékrendbe sok minden nem fér bele, így Don Giovanni cselekedete sem. Ezért szinte megdermed, mikor megtudja, hogy a barátja ölte meg menyasszonya apját. Ekkor határoz úgy, hogy bosszút áll.

 Nem először énekelt már Mozart-operákban. Gondolok itt Taminóra és Belmontéra. Más hangi adottságot követel meg ezekhez képest Ottavio?

 – Énektechnikailag talán még nehezebb a felsoroltakhoz képest, hogy sokkal több futam, koloratúra van Ottavio számára megírva. Ami pedig igen nagy kihívást jelent, hogy nagyon líraian indul a szerep. A szerző sok pianót, érzelmet kifejező eszközzel ruházza fel tenorját. Tamino és Belmonte viszont már lehet sokkal erőteljesebb, hősiesebb.

 Hogyan készül föl egy adott szerepre? Meghallgat egy régebbi felvételt?

 – Először a kottából készülök fel, utána hallgatok felvételeket. Régebben Oberfrank Géza karnagy úrnál is tanultam; ő arra késztetett, hogy első fázisban saját magam, zongorával tanuljam meg a szerepeimet. Lendülettel, határozottan, félelem nélkül éneklem be a szerepeket. Nem szeretek közben „kísérletezgetni”. Amikor már az egész szerepet tudom, és úgy érzem, biztosan a „torkomban van”, akkor foglalkozom behatóbban a muzsikával, az instrukciókkal. Ez a módszer bevált, mert manapság eléggé rövid próbaidő áll rendelkezésünkre. Előfordul, hogy délelőtt rendelkező próba van, délután pedig a korrepetitorral dolgozom. A próbán is hanggal éneklek, nem szeretek markírozni.

 Az edzés levezeti a premier előtti feszültséget

 Miért?

 – Ha ritkábban markírozok, az jobban szolgálja a százszázalékos színpadi jelenlétet. Egyelőre bírja a torkom, hogy az egész próbaidőszakot végigénekeljem. Szeretem, amikor a premier előtt egy-két nap szünet áll rendelkezésemre. Szerencsére ezt Debrecenben figyelembe veszik. Tehát a bemutató előtti napon nem tartanak próbát. Számomra az intenzív felkészülés a jó premier feltétele, fontosabb, mint az aznapi hangi állapotom.

 Már a premier napjának reggelén izgul, vagy csak a bemutató előtti percekben?

 – Mint minden előadóművésznek, nekem is kialakultak a „rituáléim”. Délelőtt edzek, tornázom, futok, ez levezeti a feszültséget és hozzásegít a színpadi állóképességhez. Délután alszom egy keveset, majd iszom egy csésze kávét, s azután a színházban beskálázok. Lassan „melegszik” be a torkom, de utána viszonylag sokáig bírja erővel. Ezt követi a maszkírozás, a jelmez felvétele. Szeretek viszonylag korán beöltözni – ezt vidéken a prózai színészektől lestem el –, s ez is segít az átszellemülésben. S így mikor belépek a színpadra, már nem izgulok, abszolúte nem félek.

 Gyurkovics Máriáról írták, hogy amíg színpadra nem lépett, addig hihetetlenül izgult. De mikor már a színpadon volt, ez a drukk elmúlt.

 – Nagyon érdekes; több kolléganőmnél figyeltem meg azt, ami Gyurkovics művésznőre is jellemző volt. Amint belépnek a színpadra, gyönyörűen énekelnek, s így az izgalom nem megy a teljesítmény rovására. Ki tudja? (nevet) Lehet, hogy lusta vagyok izgulni…

 Nem szeretem a közhelyes színpadi megoldásokat

 Előfordul, hogy kollégái kikérik a véleményét?

 – Ha jól tudom, Major Tamás mondta: aki megsértődik, annak valószínűleg nincs igaza.

Régebben nagyon nehezen mondtam negatív dolgot a kollégáknak, mert nem akartam megbántani, megsérteni őket. Úgy hittem, mindenkinek kevés és sérülékeny az önbizalma. Ahogy én is magabiztosabb lettem, rájöttem, nem kell félteni a kollégákat, hiszen, aki színpadon játszik, annak elég önbizalma van, s meg lehet mondani a negatívumokat is, de nagyon pontosan fogalmazva. Fontos, hogy azt érezze, hogy az ő érdekében kritizálom, nem az irigység munkál bennem. Objektíven kell ilyenkor véleményt alkotni. Ugyanezért jobban szeretem, ha a rendező konkrét instrukciót ad, és nem hagyja, hogy a színpadon közhelyes megoldásokat használjunk, esetleg illusztráljunk. Az ilyen szellemben megfogalmazott véleményen nem sértődnek meg a kollégák.

 Hogyan látja, a színészek, az énekesek általában hiú emberek, s él bennük valamilyen magamutogatási vágy?

 – Biztos. Egy idő után ezt mi már észre sem vesszük, mert annyi belénk ivódik. Nálam a helyzet kissé más, mert művészcsaládból származom. Nagyapám, Dr. Turpinszky Béla az Operaház magánénekese volt 1957 és 1986 között. Főleg Wagner tenorszerepeket énekelt, a legnevezetesebb alakítását a Ringben nyújtotta. Édesapám, Turpinszky Béla énekes, színész és rendező 1977-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát, utána a Budapesti Gyermekszínház tagja volt. 1985–87-ben a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, 1987-ben lett a Kecskeméti Katona József Színház művésze. Édesanyám, Szabados Zsuzsa 1973-tól a Budapesti Gyermekszínház tagja volt. 1976-ban a szolnoki Szigligeti Színház szerződtette, és ott szerepelt 1983-ig. 1985-től az Arany János Színház művésznője volt. S jelenleg a Nemzeti Színházban játszik két darabban is. Így számomra normálisnak tűnt az, ami mások számára talán nem, hogy apu és anyu a színházban dolgozik, és az jelenti számukra a munkát. Hogy ez a munka magamutogatás? Lehet. De számomra inkább remek pszichoterápia. Hiszen a színpadon azt tehetem, amit az életben nem. Lehetek gyilkos, féltékeny férj, uralkodó, hősszerelmes, bohóc stb.

 Emlékszik, hogy gyerekként melyik darabot látta először?

 – Wagner Az istenek alkonya zenedrámáját láttam először mint operát. Mert meg akarták mutatni, hogy mielőtt leveszik a darabot, még lássam nagypapámat Siegfried szerepében. Arra már nem tudok egyértelműen felelni, hogy melyik prózai darabot láttam először. A jelenlegi Új Színház épületében működött a Budapesti Gyermekszínház, s szüleim ott dolgoztak. Nagyon sok ifjúsági művet láttam ott.

 Szülei mennyire tartották távol a színház világától?

 – A kulisszák mögé bemehettem, nagyon sok próbát néztem meg a tanítás után, de azt nem engedték, hogy gyerekszínész legyek. Pedig nagyon szerettem volna Olivért énekelni, s már gyerekként játszani. Azt mondták, ha színészetet tanulok, s kiderül, hogy tehetséges vagyok, emellett erős a motivációm, akkor lehetek színművész. Örülök, hogy így döntöttek, mert nagyon kevés gyerekszínészből lett később boldog ember, vagy színművész. Azt sem akarták, hogy nekem abból előnyöm származzon, hogy ők a színházban dolgoznak, inkább hogy éljek úgy, mint a többi gyermek. Ezért nem is írattak be drámatagozatos iskolába, sem pedig konzervatóriumba. Teljesen civil gimnáziumba jártam.

 Amennyire egy piarista gimnáziumot civilnek lehet nevezni…

 – Úgy értettem, nem művészeti gimnázium… A Kecskeméti Piarista Gimnázium természetesen felekezeti.

 Miért pont a kecskeméti piaristákhoz járt, mikor Pesten is van a rendnek gimnáziuma?

 – Ennek igen prózai az oka: szüleim elváltak. Ezután édesapám leszerződött Szegedre, majd Kecskemétre. A válást követően szüleim baráti kapcsolatban maradtak. Nem csak a két gyerek, hanem a munka miatt is, hiszen a válás után is sokat dolgoztak együtt. Ők meg tudták valósítani – sok pályatársukhoz hasonlóan – hogy külön kezeljék a magánéletet és a színpadot. Amikor Kecskemétre lekerültem, akkor édesapámnál, majd a gimnázium elvégzését követően édesanyámnál laktam.

 A piaristáknál tanítottak meg a rendszeretetre

 Általában az egyházi iskolákban szokás, hogy a diákok színielőadást tartanak. Ön is szerepelt diákszínpadon?

 – Igen. Fiatalon a gimnázium színpadán szerepelhettem, amit nagyon élveztem, mert a piaristáknál a reáltantárgyaknak prioritásuk volt. Kellerné Hegedűs Judit tanárnő vezette a drámaszakkört és a diákszínpadot. Előadtuk Szakonyitól az Adáshibát, és számtalan prózai darabot, s természetesen piarista iskoladrámákat is. Emellett sportoltam: vízilabdáztam, szertornáztam, továbbá zongorát, éneket, összhangzattant tanultam a Kodály Intézetben. Igen kemény volt ez a négy esztendő, mert nagyon sokat kellett tanulni.

 Visszatekintve; hasznos volt ez a négy év?

 – Nagyon, mert megtanítottak a rendszeretetre. Szerencsémre remek osztályközösségbe kerültem, és kiváló osztályfőnököm volt, Szabó István atya, aki a laissez-faire elvet alkalmazta a nevelésben. Engedett a szigorból, sok időt fordított a sportra, túrákra, kirándulásokra, de tudta, hogy terhelni is kell a diákot.

 Érettségi után jogi szakra felvételizett Szegedre. Előtte nem is akart színész lenni?

 – Dehogynem! A színház világa mindig is közel állt hozzám. Először nem is operaénekes, hanem prózai színész szerettem volna lenni. Nagyon tetszettek a régi olasz, lengyel filmek. Így egy időben a filmrendezői szak is megfordult a fejemben. Volt egy rockzenekarom is, tehát énekelgettem a jogi tanulmányaim mellett. Nagyon sokat olvastam a nagy zeneszerzők életéről, és számos klasszikus zenei felvételt hallgattam. 21-22 éves koromban döntöttem el, hogy operaénekes szeretnék lenni.

 Mégis, miért választotta a jogi pályát? Hogyan lett önből Dr. Turpinszky Béla?

 – Nagypapám is jogot végzett annak idején, s csak utána lett belőle operaénekes. Úgy gondoltam, hogy legyen egy biztos állást adó diplomám. Később jöttem rá, hogy egyszerre két pályán nem lehet megállni a helyünket. Ma már elég nehéz „reneszánsz embernek” lenni, mert mindegyik hivatás teljes embert kíván. Bevallom, hogy nagyon nehéz volt megfelelnem a jogi szakra való felvétel követelményeinek. Ezért egy évet ki is hagytam az érettségit követően.

 S otthon ült, vagy bulizott?

 – Nem ültem otthon. Dolgoztam, bútort szállítottam, és egyéb fizikai munkát is végeztem. Nem nézem le az ilyen munkát, de én úgy döntöttem, hogy tanulni még mindig jobb, mint bútort cipelni. Felvettek az egyetem jogi karára, s 23 éves koromban énekelni tanultam. Első tanárom Adorján Ilona volt, utána egy évig Oberfrank Géza lett a mesterem. Nagyon sokat köszönhetek nekik, és azért is hálás vagyok, mert tudták, nincs sok pénzem, ezért sokszor ingyen tanítottak.

 Énektanárai nem mondták, hogy a jogi diploma biztos megélhetést nyújt, s miért akar éneket tanulni?

 – Énektanáraim biztattak, így egy percig sem gondoltam rá, hogy a joggal hivatásszerűen foglalkozzak. Az is az éneklés mellett szólt, hogy a világ operaházaiban mindenhol nagy szükség van jó tenorokra. Nagypapám is nagyon örült neki, hogy az éneklést választottam, és a mai napig nagyon drukkol nekem, s megnézi mindegyik bemutatómat. Az viszont tény, hogy így a jogot is lassabban végeztem el, s az énektanulmányaimban sem haladtam gyorsan előre. Az utóbbi nem nagy probléma, mert az szerintem csak jó, ha egy énekest 30 évig nem szerepekkel terhelnek meg, hanem a tanításával foglalkoznak.

 Jogászként nem is tevékenykedett?

 – Nem; bár a jogi tanulmányaimnak több esetben hasznát vettem, így például a szerződéseket jogász szemmel is elolvasom. És nagyon sok kollégám fordult hozzám, hogy segítsek jogi kérdésekben.

 Egy művésznév létrejötte

 Turpisznkyként született, de Gippert Bélaként szerepel a színlapokon. Miért?

 – A névváltoztatásnak praktikus oka volt. Amikor fél évre Olaszországba szerződtettek, akkor a menedzserünk közölte: válasszak egy jól kimondható nevet. Operaénekes nagypapám feleségének Gippert volt a leánykori neve. Nagyon szerettem nagymamámat, sokat jelentett nekem, ezért a Gippert név mellett döntöttem. Nagypapám is sokszor tanácsolta, hogy jobban járok, ha művésznevet választok. Pályakezdőként önkéntelenül is összehasonlítanak az elődökkel, és sokkal többet várnak egy művészcsalád sarjától. A névváltoztatásnak megvan az az előnye is, hogy nem kevernek össze a nagyapámmal, édesapámmal. Sok színházi portál néha apu szerepeit is beírta az életrajzomba. Sőt amikor egy öreg figurát énekeltem, az egyik kritikus meg volt róla győződve, hogy apámat látja a színpadon, s úgy írt az előadásról. Emellett azt akarom, hogy a színházak a hangom és ne a felmenőim miatt szerződtessenek.

 Az sosem jelentett gondot, hogy nem végezte el a Zeneakadémián a magánének szakot?

 – Jelentkeztem magánének szakra. Az ének-pontszámom a második legjobb lett, de zongorából és dallamírásból nagyon gyengén teljesítettem. Ezért nem vettek föl. Később nem is akartam jelentkezni a Zeneakadémiára, mert már a jogot elvégeztem, és a második diploma megszerzéséhez nem volt elegendő pénzem. Ezért úgy döntöttem, hogy tanárok segítségével képzem magamat. Ám, ha valaki megkérdezi tőlem, hogy felvételizzen-e magánének szakra, biztos igennel felelnék. Hiszen azt a kapcsolati tőkét, ami a pályához szükséges, ott lehet megszerezni. A művésztanárok is segítenek tehetséges diákjuknak. Hatalmas szerencsének köszönhetem, hogy mégis részt vehettem a Zeneakadémia vizsgáin. Történt, hogy Marton Éva egyik tanítványával, Gaál Csabával énekeltem el a Bánk–Tiborc-duettet. Csaba barátom kérte Marton Évát, hogy hallgasson meg engem. Ez megtörtént, majd eltelt három hónap, s tanárnő felkért, hogy vendégtenorként vegyek részt az operavizsgán. Több opera- és áriavizsga vendégművésze voltam, s bizony ennek köszönhetem azt is, hogy Debrecenbe szerződtetettek. A zeneakadémiai Bánk–Gertrúd-duett eléneklése után hívtak le Debrecenbe Sámson szerepére próbát énekelni. De már előtte énekeltem a Csokonai Színházban Prokofjev Tüzes angyal című operájában. 2014 őszétől énekelek a cívisvárosban. Jelenleg Don Ottavio szerepét, jövőre pedig Sámsont éneklem majd ott.

 Azért ne feledkezzünk meg első szerepéről: a kecskeméti színház Cigányprímás operettjében alakította Rácz Lacit.

 – 23 éves voltam, mikor ezt a szerepet megkaptam. Akkor debütáltam kőszínházban. Beszéltem már az izgulásról, a félelemről. Nemrég énekeltem a Máltai Szeretetszolgálat által rendezett operagálán a kecskeméti színházban, s akkor gondolkoztam el azon, hogy első fellépésemkor milyen rettenetesen izgultam.

 Fél évig az óceánjárón

 Nagyon sok külföldi koncertkörúton vett részt. Melyik volt a legemlékezetesebb?

 – Eleinte opera- és operett-gálaműsorokon léptem fel. Szerepeltem egy adott színházban, és a kollégák beajánlottak a külföldi turnékra. Az igazi nagy hazai gálaműsorokban való fellépésekre szerencsére a hangtechnikaváltásom után került sor. A koncerteken való éneklés kicsit nehezebb is volt eleinte, mert abban nem volt rutinom. De nem kerülöm meg a kérdésre a választ: öt éven át énekeltem Miskolcon kisebb tenor szerepeket. A Miskolci Nemzeti Színházban sokat tanultam, de egy idő után úgy éreztem: nem fejlődök. Történt, hogy egy olasz koncertszervező cég meghallgatást tartott Pesten; elmentem és ezután féléves szerződést ajánlottak. Az egyik legnagyobb óceánjáró hajóstársaság színháztermeiben, s hajóin klasszikus kamarazenekar kíséretével kellett koncertet adni a világ különböző pontjain. Főleg operaáriák szerepeltek a műsoron és crossover dalok. Az úgynevezett crossover zene, a zenei műfajokat „keresztező”, többféle műfajt, stílust ötvöző zenei előadói felfogás. A koncertkörút alatt közölték velem a kollégák, hogy szerintük inkább hős, mint lírai tenor vagyok. Hazatértem után volt rá elég pénzem, hogy egy éven át ne szerepeljek, hanem újra tanuljak, mégpedig Kéringer Lászlónál. S vele elölről kezdtük el az énektanulást. Eleinte magas bariton dalokat, majd Wagner-operák részleteit tanultam, s utána jöttek a hősiesebb olasz szerepek.

 A jövő évadban a Sámsonon kívül milyen szerepekben láthatjuk?

 – Az Operaház Királyi Lépcsőházában a Szöktetés a szerájból Belmontéját éneklem 2016 márciusában négy alkalommal. A Kolozsvári Magyar Opera pedig a Bánk bán címszerepére kért föl. Ennek előzménye, hogy Selmeczi György, a kolozsvári opera művészeti vezetője rendezte életem első operaelőadását, a Carment Miskolcon, s meghallgatott idén a Tüzes angyalban. Észrevette, hogy már nem lírai hangon éneklek, s megbeszéltük, hogy elmegyek hozzá meghallgatásra. Ezután a színház igazgatója is meghallgatott, ennek eredménye, hogy 2015 őszén Kolozsvárott Bánkot énekelek. Nyáron még lesznek fellépéseim: a Miskolci Operafesztiválon adjuk elő a Tüzes angyalt, előtte Németországban énekelek egy kamarazenekarral, s még felkértek, hogy itthon opera-, operettgálaesteken lépjek föl. Másik produkció, amit nagyon várok, a Pécsi Nemzeti Színház Parasztbecsület-bemutatója, amelyben Turiddut énekelem februártól. Szabadúszó vagyok, aminek hátránya, hogy még mindig nem tudom előre, hogy a felsoroltakon kívül milyen szerepek várnak rám. De nem panaszkodom, mert az opera az éneklés csúcsa és fantasztikus, hogy azt csinálhatom, amiről álmodtam.

Medveczky Attila