|
2015.05.29.
A náci kártya
Bizonyára emlékeznek,
két héttel ezelőtt arról írtam: az amerikai Szövetségi
Nyomozóiroda (FBI) igazgatója, James Comey alaposan magára
haragította a lengyel politikai vezetést, amikor egy washingtoni
holokauszt megemlékezésen „második világháborús lengyel
haláltáborokról” szónokolt, továbbá arról, hogy
Lengyelország és Magyarország „a nácik cinkosa” volt. E
kijelentéseket a lengyel állami vezetők sorban elítélték. Időközben
napvilágra került, hogy a magyar kormány is hivatalosan fellépett:
április 20-án a külügyminisztérium tiltakozó jegyzéket
adott át az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének. A
sajtónyilatkozat szerint „az FBI igazgatójának szavai elképesztő
érzéketlenségről és megengedhetetlen felületességről
tesznek tanúbizonyságot. Senkitől sem fogadjuk el, hogy a
magyar emberekkel szemben ilyen általánosítást és rágalmazást
fogalmazzon meg.” Az ügy másik friss fejleménye, hogy Comey
igazgató kínosan érezte magát a nemzetközi botrány miatt, ezért
saját kezűleg írt levélben fejezte ki „mély sajnálatát”.
Egyszersmind leszögezte: Lengyelország tényszerűen nem felelős
azokért a kegyetlenségekért, amelyeket a nácik elkövettek.
Aprócska szeplő, hogy bocsánatért esdő levelében nem tért
ki Magyarországra.
Amúgy három évvel
ezelőtt Barack Obama elnök is elkövette ugyanezt az ostobaságot,
amikor egy ünnepségen „lengyel haláltáborokról” beszélt.
A Fehér Ház szóvivője persze magyarázkodott, lelkesen
bizonygatva, hogy Obama elnök amúgy behatóan ismeri a második
világháború történetét, oh yeah, olyan behatóan, hogy az
csak na… Jómagam nem mernék nagy összegben fogadni erre… Már
csak azért sem, mert úgy tűnik, az Egyesült Államok csúcsvezetőinek
műveletlensége nem elszigetelt jelenség. Néhány nappal ezelőtt
kitört az újabb botrány: a washingtoni lengyel nagykövetség
jegyzékben követeli a Mattel amerikai játékgyártó cég egyik
termékének visszavonását. A piacvezető tengerentúli vállalat
egy ismeretterjesztő játékának új kiadásában az egyik kártyán
az olvasható: Steven Spielberg 1993-ban készült híres filmje,
a Schindler listája egy olyan katolikus üzletember igaz története,
aki „több mint ezer embert mentett meg a náci Lengyelországban.”
Vagyis a Mattel cég révén új, szó szerinti jelentést kapott
a kifejezés: kijátszani a náci kártyát. Akárhogyan is, enyhén
bizarr ez a szókapcsolat, hogy náci Lengyelország… Ez verte
ki a biztosítékot a lengyel közvélemény számára. Grzegorz
Schetyna külügyminiszter parlamenti sajtóértekezleten
ismertette az ügy részleteit. Így kiderült, hogy a kifogásolt
játékból eddig világszerte hárommillió példányt vásároltak.
A washingtoni lengyel nagykövet felvette a kapcsolatot a cég
vezetőivel, követelve a boltokban lévő készlet visszahívását,
a hibás kártya kijavítását. A varsói minisztérium tiltakozásra
szólította fel a Nyugaton élő lengyeleket, elsősorban a
Twitter közösségi oldalon. Ne gondoljuk, hogy egy ilyen akció
csekély hatást gyakorol! Az Egyesült Államokban mintegy kétmillió
lengyel él, jelentős részük tömbökben. Például Chicago városában
egész lengyel negyed található, több százezer lakossal.
(Becslések szerint Varsó után Chicagóban él a legtöbb
lengyel. Vagyis többen élnek ott, mint a négyszázezer lakosú
Krakkóban!) Valóságos kis Lengyelország: a boltokban csak
lengyel feliratok láthatók, a postán, a hivatalokban mindent
lengyel nyelven intéznek. Arrafelé ezrével élnek olyan
lengyelek, akik évtizedek után sem tudnak angolul – mert
mindennapi életükhöz nincs rá szükségük. Az amerikai
lengyel emigráció egyébként is mindig befolyásos volt; elég
csak Zbigniew Brzezinski professzorra hivatkoznunk, aki Jimmy
Carter nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, továbbá több
amerikai elnök tanácsadója, és jelenleg is aktív egyetemi tanár.
Hiszen még csak 87 éves…
Ha már a haláltáboroknál
tartunk, szomorú hír, hogy április 25-én elhunyt Wladyslaw
Bartoszewski volt lengyel külügyminiszter, egykori auschwitzi
hadifogoly. Halálát Bronislaw Komorowski lengyel államfő
jelentette be a Twitter oldalon. (Úgy látszik, a lengyel állami
vezetők ez idő tájt ezt a közösségi oldalt részesítik előnyben.)
A kilencvenhárom éves történészt váratlanul egy varsói kórházba
kellett szállítani, ott érte a halál. Keresztény hazafiként
1940-ben lett az auschwitzi láger rabja, ahonnan egy évvel később
kiszabadult. 1944 nyarán a titkosan szervezett Honi Hadsereg
katonájaként fegyverrel harcolt a rettenetes véráldozattal járó
varsói felkelésben. A náci megszállás éveiben társalapítója
volt az üldözött zsidókat támogató Zegota segélyszervezetnek.
A kommunista rendszerben hat és fél évre bebörtönözték.
Szabadulása után a Szabad Európa Rádió munkatársa lett. A
Jaruzelski-féle puccs, a hadiállapot idején internálták. A
rendszerváltást követően öt évig Lengyelország bécsi nagyköveteként
szolgált, az ezredfordulón két alkalommal külügyminiszterré
választották. Nyolcvanhat évesen még államtitkári tisztséget
vállalt a külügyminisztériumban: a német kapcsolatokért
felelt. Számos magas kitüntetés mellett a Magyar Köztársasági
Érdemrendben is részesült.
A jobb későn,
mint soha szellemében szenteljünk egy bekezdést a Krakkóban április
végén rendezett divízió I-es jégkorong-világbajnokságnak!
Az utolsó napon lejátszott, valóban sorsdöntő
lengyel–magyar mérkőzésről van szó. Egész nap magyar
szurkolóktól volt hangos a reneszánsz óváros, mert körülbelül
négyezer honfitársunk utazott a helyszínre. Este hat órakor
indultak el csoportokban a meccs helyszínére, előtte sokan kirándultak
a néhány kilométerre található wieliczkai sóbányába. A
mieink nem készületlenül érkeztek Krakkóba: negyven négyzetméteres
zászlót varrtak, amelynek egyik fele a magyar, a másik a
lengyel nemzeti színekből állt. Több százan (például a Komáromból
érkezett különbusz utasai) külön erre az alkalomra készített,
„lengyel, magyar két jó barát” feliratú pólóban sétálgattak
a tágas főtéren. A lengyel sajtó beszámolói szerint a magyar
drukkerek barátságosan viselkedtek, sokszor hangosan éljenezték
a lengyeleket és a lengyel csapatot. Sok magyar az arca egyik felét
piros-fehér-zöld, a másik felét viszont piros-fehér festékkel
díszítette. A helyi újságírók azt is kiemelték, hogy a két
szurkolótábor a jégcsarnokban is békésen megfért egymás
mellett, semmiféle rendbontás vagy tettlegesség nem történt.
A szurkolók tisztelettel végighallgatták, majd megtapsolták
egymás himnuszait. Pedig a tét meglehetősen nagy volt, mind
presztízsben, mind anyagilag: győzelmük esetén a lengyelek
feljutottak volna az A csoportba, azaz a legszűkebb világelitbe.
Nekünk már a döntetlen is elég lett volna a feljutáshoz –
ezt végül túlteljesítettük egy remek győzelemmel.
Zsille Gábor
|
