vissza a főoldalra

 2015.03.06. 

Homokszem

Az immár ezer esztendeje fennálló lengyel–magyar barátságnak – ahogy minden emberi kapcsolatnak – vannak sikeres és kevésbé sikeres fejezetei. Évezredes távlatban gondolkodva tulajdonképpen nem is fejezetekről, hanem percekről, pillanatokról van szó: egy-egy tévedés, összezörrenés, néhány hétig vagy hónapig tartó bonyodalom is csak röpke perceknek minősül. A magyar miniszterelnök múlt heti varsói látogatása is egy pillanat: egy legördülő homokszemecske a történelem irdatlan homokóráján.

Itt nem arról van szó, hogy a magyar miniszterelnöknek Putyinnal kapcsolatban igaza van-e vagy sem. (Mellesleg úgy gondolom, igaza van.) Egyáltalán nem szándékom visszhangozni a balliberális pártok hazug propagandáját, miszerint Orbán Viktor „elárulta nemzeti érdekeinket”, „összeszűrte a levet Putyinnal” és így tovább. Ismétlem, e vádakat valótlannak tartom. Az árulást az MSZP díszpintyei, élükön Horn Gyula kormányfővel követték el, amikor húsz évvel ezelőtt előnytelen szerződést kötöttek Oroszországgal. Orbán Viktor nem elárulta, hanem okosan védelmezi nemzeti érdekeinket, a most létrejött gázmegállapodás pedig számunkra előnyös, és hosszú távon megoldja hazánk energiabiztonságát. Itt arról van szó, hogy a lengyelek – jogosnak tűnő történelmi okokból – zsigerből utálják az oroszokat. Egymás között vagyunk, hadd fogalmazzak őszintén, magyarul.

Ne maszatoljuk el a dolgokat! Ha az oroszokról van szó, a lengyelek minden józanságukat félresöprik, és érzelmi alapon ellenkeznek, harcoskodnak. Hangsúlyozom, az oroszokkal szembeni ellenérzéseik túlnyomórészt jogosak. A huszadik századi szovjet gaztettek: a katyni mészárlások (22 ezer lengyel tiszt tömegsírokba lövése), a Vörös Hadsereg rémségei, Lengyelország megszállása, a kommunista rendszer bűnei mind-mind az oroszok ellen szólnak. Plusz még a szmolenszki légi szerencsétlenség gyanús körülményei… Tudomásul kell vennünk, hogy az oroszokkal kapcsolatban a lengyel nép nem ismer középutat, gazdasági együttműködést, energiapolitikai üzleti megállapodást. Az oroszokkal kapcsolatban a lengyel nép részéről egyetlen magatartás létezik: a teljes elutasítás, heves érzelmek kíséretében. A legtekintélyesebb lengyel konzervatív napilap, a Rzeczpospolita (Köztársaság) szerzője cikkében úgy fogalmaz: „Varsóban a pártok nem viselkedtek diplomatikusan a magyar kormányfő látogatásán.” További mondatokat is idézhetnék a lengyel konzervatív sajtóvisszhangból, ám nem érdemes túl hosszan boncolgatnunk ezt a témát. Ahogy az elején megállapítottam: ez a varsói út is csak egy röpke pillanat a lengyel–magyar barátság évezredéből, ezért nem kell túl nagy feneket kerítenünk neki. A magyarországi balliberális média persze igyekezett minél nagyobbra dagasztani a kínos részleteket, de azért a helyzet nem olyan rossz, semmi nem veszett oda.

Fölöttébb ritkán foglalkozom számítástechnikai hírekkel, ám most indokoltnak érzem. Január legvégén egy új lengyel cég, a mindössze két éve alapított Krüger&Matz bemutatta legújabb termékét, egy úgynevezett okosórát. Ez a cég eddigi fennállásának rövid története során csak Lengyelországban működött, most lépnek ki a nemzetközi piacra. Krüger&Matz Classic elnevezésű vadonatúj karórájuk gyakorlatilag mindent tud, éppen csak konyhai recepteket nem ismertet szanszkrit nyelven. Szélessége és hosszúsága negyvenöt milliméter, vastagsága egy centi, súlya csupán öt deka. Működését egy számítógépes „agy” biztosítja, képernyője érintéssel irányítható. (240-szer 240 pixeles felbontású érintőkijelzővel rendelkezik.) Teljesen vízálló, okostelefonokhoz csatlakoztatva kihangosítóként is használható. Akkumulátora révén negyvennyolc órán keresztül folyamatosan használható különböző műveletekhez. Ráadásul a kategóriájához képest meglepően olcsó: harmincezer forintba kerül. Szemérmesen bevallom, jómagam nem vágyom rá – de úgy szép a világ, hogy mindannyian mások vagyunk, és bizonyára sok embert érdekelnek ezek a technikai újdonságok.

A múlt vasárnapi Oscar-díj átadó szép lengyel sikert hozott: a legjobb külföldi alkotásnak járó elismerést az Ida című film kapta. Pawel Pawlikowski filmje az 1960-as évek Lengyelországában játszódik, fekete-fehérben forgatták. Főszereplője egy fiatal nő, aki megtudja, hogy zsidó, és családtagjait megölték a háborúban. Tudom, tudom, most sokan legyintenek: ez a film is csak a holokauszt-téma miatt kapott Oscart… De ez a film hamisítatlanul lengyel, nem csupán egy sokadik történet a nemzetközi elvárások mentén: a főhős ugyanis római katolikus, mi több, apácanövendék. Ez az alkotás most nem a semmiből került a trónra: amikor tavaly ősszel Európa Filmdíjat nyert a legjobb film, rendezés, forgatókönyv és operatőri munka kategóriákban, már sejthető volt, hogy komoly eséllyel pályázik az Oscar-díjra is. S lőn… E művet néhány hónappal ezelőtt már bemutatták Budapesten, a Művész moziban, de csak egyetlen alkalommal vetítették. Remélhetőleg most majd bekerül a magyar mozik kínálatába. A lengyel rendezőnek sikerült hitelesen ábrázolnia, hogy a világháborút túlélő kisemberek miként próbálták túlélni a szocializmus mindennapjait.