vissza a főoldalra

 2015.03.06. 

Otthontalanná vált fiatalok
– Kárpátalja –

Hiába kötött tűzszünetet Minszkben Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök, a hírek szerint sem a szakadárok, sem az ukrán hadsereg nem hagyott fel támadásaival, a harcok, ha kisebb mértékben is, de folytatódnak. Egy jezsuita szerzetes már jó pár mentőautót juttatott el a frontra, nemrég Luganszkban járt, hogy utána nézzen, milyen sorsra jutottak az autók. Csupán kettőt talált meg közülük, mikor ajtajukat kinyitotta, látta, hogy tíz centiméter vastagon fagyott beléjük a vér. Sajnos nem ez volt az egyetlen tapasztalata a fronton.

A híradásokban igen különböző becslések jelennek meg az áldozatok számáról, ami bizonyos, hogy az orosz és az ukrán média a valóságnál jóval kisebb számokat közöl. A fronton ukrán részről 50 ezer, míg orosz részről 300 ezer halálos áldozatról beszéltek. Elég csak a II. világháborúra gondolnunk, tudjuk, hogy az oroszok sosem sajnálták az embereiket, ha háborúról volt szó.

Arról sem igen olvasni a híradásokban, hogy a szeparatisták közül sokan az orosz– csecsen háborúkban estek hadifogságba, nem régen szabadultak, és most vadállatok módjára viselkednek a fronton. Beszámolók szerint Kamionokat átalakítva mozgó krematóriumokat hoztak létre a holttestek megsemmisítésére, azonban az elmondások szerint még élő embereket, akár tiszteket is a krematóriumba dobáltak.

A jezsuita szerzetes szemtanúja volt egy túszcserének, negyven ukrán katonát adtak vissza negyven orosz szakadárért. Az ukrán hadifoglyok nem emberként, hanem öntudatlan állapotban lévő lényekként tértek viszsza. Mint kiderült mind a negyvennel brutálisan kegyetlenkedtek. 17 és 30 év közötti férfiakról van szó, hárman közülük még azon a napon agyonlőtték magukat.

Kegyetlenkedések mindkét oldalon előfordulnak, de az ukrán hadsereg katonái sokszor enni sem kapnak, nem jutnak melegedőhöz, és a harcok után legtöbbjüknek tető sem jut a feje fölé.

Nem kell ezeknek a híreknek eljutniuk Kárpátaljára, aki volt már sorkatonai szolgálaton az pontosan tudja, hogy mi vár rá a fronton. Ukrajnában élni már a háború előtt is borzasztóan nehéz volt, mindig is óriási volt a szegénység és a munkanélküliség. A helyzet most csak romlik, az emberek nincsenek már biztonságban, a gazdaság hanyatlik. Év elején még 50 hrivnyát adtak ezer forintért, most már 110-et.

Mivel 18 és 60 év közötti férfiakat soroznak be, olyanok költöznek át az anyaországba, árulják házukat, földjeiket, akik komoly egzisztenciával rendelkeznek Kárpátalján és sohase gondoltak erre. Egy éve tart a háború és a fiatal férfiak száma mára elenyésző lett az ottani magyarságon belül. Akik pedig átjönnek, azok, még ha sínylődnek is az első három hónapban, ha elintézik papírjaikat és munkát találnak, itt egy békésebb és színvonalasabb életet élhetnek. Legtöbbjük otthoni lánynak fogja megkérni a kezét, ha pedig ők itt alapítanak családot, akkor már vajmi kevés az esély arra, hogy valamikor is hazaköltözzenek Kárpátaljára.

Míg bizonyos érdekcsoportok „jóvoltából” háború dúl Ukrajnában, addig Kárpátalja magyar vidékei lassan kiürülnek. Több kárpátaljai egyetemistát is ismerek, akik a gazdasági helyzet és az Ukrajnához való tartozás ellenére is nagyon szívesen hazatérnének szülőföldjükre budapesti tanulmányaik után, de ahogy mondják, egyelőre nincs hova hazamenni.

Merle Tamás