vissza a főoldalra

 2015.03.13. 

Mindannyiunk lelkében ott rejtőzik a dal

Czigány György előadása a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

Február 23-án a Szent István Társulat Társulati esték rendezvénysorozatának keretében Czigány György író, költő, a hajdani Ki nyer ma? rádiós műsor gazdája Úton Babisthoz, Kodályhoz és utódaikhoz címmel tartott előadást a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében. Az előadó közölte, hogy nem tudományos előadást, hanem inkább élménybeszámolót tart. Hiszen évtizedek óta foglalkozik zenével és költészettel. „A humanista nem azért nyúl vissza a régihez, mert sokallja az újat, hanem mert kevesli” – írta Babits. Czigány György szerint a művészet jelen idejű, régi és új együtt él, változik benne, megőrizve és megújítva tartalmak, formák elvont világának életét, bármire visszaemlékezünk, az a jelen pillanat felfedezése. No, de mi a dolga a versnek, a művészetnek a világban? Ottlik Géza, Kosztolányira hivatkozva meg is fogalmazza: „kiegyenesíti a derekunkat. Halállal, romlással, bukással, vereséggel szembenézni, füstbe ment reményekkel együtt élve rangot ad a nyomorúságnak, méltóságot a katasztrófának, új, soha nem ismert szépségeket ad a boldogtalanság csúfságának.” Létünk elvesztésének egyetlen lehetséges emberi rehabilitációja a művészet, ami részt vesz a teremtés aktusában, s elölről kezdi a világot – fogalmazott az előadó. Úgy látszik, hogy a vers, a zene a mi élményeinket, vágyainkat, szomorúságainkat tükrözi, s benne felismerni véljük magunk belső világát. Valójában sem a zenében, sem a versben nem tapasztalhatjuk meg életünk mását. A bennük létrejött világ új valóság, melynek létrejöttében persze szerepe van az indulatnak, sorsunknak, szenvedéseinknek és boldogságunknak, de nem azokat ábrázolja. Heidegger gondolatát idézve: „A remekmű élvezésekor az eddig még el nem mondott létigazság derül ránk, megvilágítva minket.” A vers ilyen tünemény – mondta Czigány György, majd folytatta: lehet értelmezhetőbb, elbeszélhetőbb mondanivalója, de nem arról szól. Elvont lényegében, legbensőbb mivoltában a vers úgy mutatkozik meg, mint a zene. Nemes-Nagy Ágnes így nyilatkozott nekem: „Boldog pillanat, amikor az ember még azt hiszi, a szavak tárgyai szinte belemasíroznak a versbe, kifejezve a hozzá kapcsolódó sokfajta érzelmünket. Ez a boldogság később valahogy megcsökken, de nem lehet leszokni a szavakról. Nem csak azért, mert a szó az ember mesterségének eszköze, hanem mert valóban tárgya és közege.” Arany János mondta, hogy a versnek belső formája van. Ezt sokan idézik, de a folytatását már ritkábban: ez a belső forma, ami majdnem azonos a tartalommal.

 A hegyi költő megzenésített versei

 Kodály Zoltán néhány hónappal volt idősebb Babits Mihálynál. Életútjuk alig érintkezett. Most, utólag, mégis műveik szellemiségének, tartalmának közelségét érezzük. Kodály Frigyes (Kodály Zoltán édesapja) 1853. február 9-én Pesten született Kodály Ferdinánd hadnagy és a csehországi Hel Magdolna házasságából. A győri bencés gimnázium kitűnő eredményű diákja volt. 1870. augusztus 6-án lépett munkába először Kőbányán. A következő év márciusában került Kecskemétre. Itt látta meg Jaloveczky Paulinát (Kodály Zoltán édesanyját) akivel 1879. június 4-én házasságot kötött. Paulina 1857. április 5-én született Fehértemplomban Jaloveczky Ferenc és Arendt Paulina első szülött gyermekeként. A messzi tájakról – Flandriából, Lengyelországból – eredő gyökerek végül is Kecskeméten, ebben a színmagyar városban kapaszkodtak össze. Kodály Frigyest a vasutas sors idevetette egy rövid időre. A kecskeméti Nagytemplomban tartott esküvő után azonban két évig Budapesten éltek, mivel az ifjú férj ekkor a MÁV egyik fővárosi irodájában dolgozott. Első gyermekük, Emília is itt született 1880. március 31-én. A következő évben azonban visszaköltözhettek Kecskemétre, mert Kodály Frigyest ide nevezték ki, s az állással szolgálati lakás is járt az állomás egyik épületében. Majd itt születik meg 1882. december 16-án, Kecskeméten az állomás egyik, azóta már lebontott épületében Kodály Zoltán. Ezt követően Galántán 1886. június 29-én megszületik Pál, a Kodály házaspár harmadik gyermeke. Kodály Zoltán 1905. februárjában ismerte meg Kodály Gruber Henrikné Schlesinger Emmát, a zenében jártas, roppant műveltségű asszonyt, aki a kor híres művészei számára szalont tartott fenn otthonában. Új tanáraként került Emma asszony közelébe. Kodály a tanárból lassan válik szerelmes férfivá. Öt éves ismeretség után összeházasodtak. Bartók Béla nászajándéka az op. 9. Vázlatok zongoraciklus „Emmának és Zoltánnak” ajánlott 3. darabja volt. Emma asszony – tisztelői így nevezték – roppant műveltség, emberismeret és tapintat birtokában segítette Kodály zeneszerzői, tudományos és pedagógiai tevékenységét. Bölcsessége valósággal legendás volt. Házasságuk, melyet 1910. augusztus 3-án kötöttek, negyvenkilenc éven át a tökéletes harmónia mintaképe maradt. Emma aszszony maga is nagy tehetségű zeneszerző, londoni és párizsi pályázatokon is díjat nyert műveivel. Egyes témáit Kodály, Bartók és Dohnányi dolgozta fel. Jeles műfordító is. Kodály számos vokális kompozíciójának szövegét ő fordította németre. Kodály csaknem 48 éven át legendásan szép házasságban élt első feleségével, Emma asszonnyal, és mikor meghalt, sokan úgy vélték, a 70 éves Kodály ezt a csapást nem éli túl. Szerencsére másként történt, a gyászév letelte után, 1959. december 18-án ismét házasságot kötött. Második feleség, Péczely Sarolta ekkor a Zeneművészeti Főiskola másodéves növendéke volt; Kodály öt éves kora óta ismerte. Sárika valósággal bearanyozta Kodály utolsó éveit. Kodály utódai pedig a zene számára felfedezték Babits Mihály verseit. Farkas Ferenc, Kodály Megkésett melódiák ciklusának közvetlen ihletésére írta meg az Elfelejtett dallamokat Babits költeményeihez. Nagyszabású mű Petrovics Emil oratóriuma, a Jónás könyve. Fülünkbe csenghet még Réti József tenorja; ő énekelte Jónás imáját. Petrovics tanítványa, Vajda János acapella művet írt vegyes karra a Bénára mint a megfagyott tag költemény szövegére, Szekszárd és Esztergom városának felkérésére, a költő születésének 100. évfordulója alkalmából. Szokolay Sándor A zene hatalma című alkotása, mely narrátorra, vegyes karra, gyermekkara, zenekarra készült, Babits költeményeit vonta be énekes muzsikájába, többek közt ezt a sort is : mindegyik embernek a lelkében dal van.

 A hegyek poétái

 Babits Mihály a hegyi költő – legszebb esszékötetének címe által így nevezte őt Nemes-Nagy Ágnes. Kodály Zoltán pedig a hegyek poétája, hiszen a Hegyi éjszakák kórussorozatában a szavakon túlivá absztrahált énekszólamokkal a természeti élményt érzékien, akusztikusan teremtette meg. Babits az esztergomi Előhegyen találta meg otthonát, benne Szekszárd dombjainak világát is „megőrizve”. Kodály a filozófiában és a zenében fogant gondolatainak keresett hazát a Mátrában. Az alkotó ember lelkigyakorlatai számára ez lett a kegyelmek helye. Czigány György az 1922-ben született Káldi János költő Kodályról írt versének sorait idézte: „megy előttünk a Hold hófúvásaiban / sohasem járt világban / utat tipor a mélységek fölött, és a szomorúság fölött. Az iszonyat süvítő bozótjai közt / a legnagyobb hegyek testvére ő / édesapja a hangoknak / pásztora a reménynek.” Szabolcsi Bence zenetörténész utolsó remeke az Úton Kodályhoz. Mint Kodály, Szabolcsi is az irodalom élményével fedezte fel a zeneművek életre szóló vonzását, erejét. Szabolcsi Bence sokszor találkozott Kodállyal hegyi sétáikon. Babits és Kodály hegyi világa szó szerinti volt, és szimbolikus maradt. Mindkét kiemelkedő nagyság a XX. század elején ugyanazon egyetem hallgatója volt, egyikük magyar–latin, másikuk magyar–német szakon, s mindketten a görög–római művészet elkötelezettjeiként. Babits Homérosz szonettjében tetten érhető Bergson hatása, alcíme XX. század. Kodályra pedig nagy hatással voltak a párizsi élmények. Azt írja Emmának, későbbi feleségének 1907-ben: „Jegyezze meg ezt a nevet, Monet. Ő a világ legnagyobb tájképfestője.” Párizs a szem világa, még a franciák muzsikája is sokszor a szemnek szól, a látható világra vonatkozik. S bizony Kodály zongoradarabjában meditál egy Debussy-motívum felett. Babits pedig képzeletbeli Párizsáról ír fantáziát „messze szőke Szajna mellett feketül egy híres város”. Babits más égtáj felé kél útra, Velencébe indul. 1908-ban megszületik Itália című költeménye. Akkor még nem is sejtette, hogy Dante Divina Commediáját ő fordítja magyar nyelvre, különös költői erővel. Babits a legzeneibb magyar költők egyike, holott, mint Illyés Gyulától tudjuk, jellegzetesen botfülű volt. De mégis, fiatalkori illatimprovizációjában „szívem magába szívott ezer illatot / ezerjó illat engem hogy elkábított!” szinte egy szimfóniát vázol fel. Nem véletlen, hogy Babits verseit énekelte a kor nagy dizőze, Medgyaszay Vilma Esztergomban is, a költő jelenlétében. Még járhattam a sanzon nagyasszonyánál, a Benczúr utcában. Beszélt életéről, Nagy Endre kabaréjáról, s arról, hogy Ady verseit Reinitz sanzonjaiként is énekelte. Medgyaszayt az interjú közben én kísérhettem zongorán. 1911-ben jelenik meg Babits Laodameia drámai költeménye, melynek „kórusaiban szinte orgiát ül a ritmus”. Sík Sándor szerint ez a görög dráma ízig-vérig modern költemény. Másfél évtized múltán Dienes Valéria orkesztikai iskolájának remek zongorakísérője, Kósa György komponál belőle lírai szimfóniát.

 Kodály párhuzamot vont Kreon és Sztalin között

 Kodály többször pihent a Mátrában. De nemcsak a Mátra szépsége, hanem fellelhető gazdag népzenei emlékei is vonzották. (Mátrai képek, vegyes kar.) 1942-ben korábbi vázlatai felhasználásával itt fejezte be az orgonára írt Csendes misét. Ebből az orgonamiséből íródott a Missa brevis orgonás (1942–1944) és zenekari változata. Kodály már diákként „eljegyezte” magát a liturgikus zenével, amikor a nagyszombati székesegyház kórustárában keresett érdemes darabokat, s már maga is komponált egy kis korált, a Stabat Matert. Nádasi Alfonz bencés szerzetes visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy az ifjú Kodály hitvalló életében a ministrálás nem jelentett „romantikus szerepet”, hanem a szentség mélységében élő lélek részvétele a liturgikus cselekményben. Nádasitól tudjuk, hogy mikor az Antigonét tanulmányozták, akkor Kodály párhuzamot vont Kreon és Sztalin között. Rádióriporterként háromszor is jártam Kodály otthonában. A zeneszerező a fölösleges udvariaskodást nem tűrhette. Jól tudtam ezt, s mikor telefonon jelentkeztem nála, annyit kérdeztem tőle: „tanár úr, beszélne Bachról?”. „Jöjjön holnap ötkor” – válaszolta. Megjelentem köröndi lakásában. Azt gondoltam, Kodály éppen dolgozik vagy zongorázik, de meglepetésemre éppen túrós tésztát vacsorázott. Intett nekem, s leültetett az asztalhoz. Ültem, és vártam, míg befejezi tanár úr a vacsoráját. Kodály egyszer csak letette a villát, s azt mondta: „na, mi az, nem kérdez semmit?” S így vacsora közben beszélt nekem Bachról. „Első találkozásom Bach műveivel véletlenül történt. Nagyszombatban alig ismerték Bachot. Történt, hogy egy volt zenetanár özvegye eladta a kottáit. Azok között két Bach művet találtam. Azután azokat tanulmányoztam. S mikor megismerkedtem nagyobb műveivel, rádöbbentem, hogy Bachot csak a legnagyobbakhoz lehet mérni, Homéroszhoz, Dantéhoz vagy Shakespeare-hez.” Czigány György Versről, zenéről című sorozatának másik fontos alanya volt, Weöres Sándor. A költő szövegszerzői pályafutása azzal kezdődött, hogy 15 évesen váratlanul levelet kapott Kodálytól, s értesítette, hogy Öregek című versét feldolgozta kórusra. Kodály azért zenésítette meg ezt a verset, mert szerinte ritkán olvasni ennyire őszinte szavakat, főleg egy fiatalember tollából. Mind Kodály, mind Babits hitt a testvériségben, s hittek a nemzeteken felül álló, egész világnak szóló katolikus igazságban – fejezte be előadását Czigány György. A rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárult Győrffy Gergely hegedűművész impozáns játéka. A hazánkban és külföldön egyaránt ismert művész Bach szerzeményeit játszotta.

M.A.