vissza a főoldalra

 2015.03.13. 

Már csak a távolságokkal harcol

Mónus József célja, hogy a magyar zászló a győztes jogán a legmagasabbra szálljon

Elképesztő eredményeit látva szinte hihetetlen, mégis igaz: nem egész tíz éve fogott csak először íjat a kezébe. Azóta egyeduralkodó lett harci cél- és távlövő íjászatban, minden korábbi rekordot alaposan túlszárnyalva többszörös világbajnok és világcsúcstartó is immár. Íjait és nyílvesszőit saját kezűleg készíti, győzelmeit, világcsúcsait pedig nem a saját, személyes dicsősége, hanem nemzeti múltunk ápolása miatt tartja fontosnak. Sportrovatunkban ezen a héten Mónus József harci cél- és távlövő íjásszal beszélgetünk.

 2006-ban kezdett el az íjászattal foglalkozni. Mi inspirálta arra, hogy belekezdjen?

 – A történelmi környezet, Eger vár falai, amit az akkor 12 éves fiammal, Lacival először láttunk életünkben. Amikor az autóból megpillantottam a várfalak ködbe burkolózó bástyáit, egyből belém szúrt az érzés, hogy ismét itthon vagyok. Úgy éreztem, hogy a várvédőkkel magam is harcoltam itt ezen szent bástyák között. Ráadásul a várban éppen egy íjászverseny zajlott, ami meg is fogatta velem az íjat.

 Az íjászat milyen formáját űzi?

 – Harci cél- és távlövő íjász vagyok, évente 5-8 világversenyen veszek részt. Merev szarvú íjjal lövök, melyeket én készítek. Rendkívül lényeges, hogy az embernek nagy távolságra kell tudnia ellőni az íjjal, és ezt minél pontosabban kell megtennie. Tehát nem elég messzire ellőni a vesszőt, pontosan is kell célozni.

 Mennyire nehéz egy nagy távolságban lévő célt eltalálni?

 – Van egy verseny Magyarországon, ahol az a feladat, hogy egy tőlünk 240 méterre lévő, ember nagyságú célt kell eltalálni. Ötvenen állunk mindig rajthoz, mindenkinek 20 lövése van, ami ugye 1000 vesszőt jelent. 2009-ben indultam először ezen a versenyen és egyedüliként csak nekem sikerült eltalálnom a célt. Egy év múlva ismét eltaláltam, ismét egyedüliként. Amikor én rajthoz álltam, mindig eltaláltam a célt, és rajtam kívül eddig csak egyvalaki tudta egyszer eltalálni. Ez talán mutatja, hogy milyen nehéz feladatról van szó.

 Mi a legnagyobb távolság, ameddig ellőtt az íjjal?

 – Külön kell venni magát a távolságot, illetve azt, amikor nem csupán a távolság, de a pontosság is számított. Legnagyobb lövésem eddig versenyen korlátlan erejű, merev szarvú íjjal 653 méter volt Mongóliában 2012-ben. Abszolút értelemben is világrekord volt ez a lövésem, hiszen hasonló stílusban a lejegyzett világrekordlistán 616 méter szerepelt, amit egy híres olasz íjász, Luciano Cecili lőtt. Egy másik, nagy távolságra szálló lövésem az 50 fontra korlátozott íjerősségű távlövőversenyen, 40 méteres, ún. „folyosóba” való lövéssel 467 métert lőttem Törökországban, Gümüshaciköjben. Ami a találattal végződő távlövéseket illeti, ott kiemelném azt a sors adta lehetőséget, amikor Bugacon 8000 ember előtt a Kurultáj Törzsi Gyűlés küzdőterén – Atilla hun királyra emlékezve – 453 méterről lőttem a célba nyílvesszőmet. Szeretném megköszönni Bíró Andrásnak a Kurultáj megalkotójának, amiért évről évre meghív, hogy ezen a páratlan és világszínvonalú rendezvényen ízelítőt adhassak a saját gondolataim által megalkotott harci íjászatból.

 Mi az a távolság ameddig egyáltalán el lehet lőni íjjal?

 – Ezt nagyon nehéz megmondani, számomra is nagy kihívást jelent mindig távolabbra és távolabbra lőni. Meghatározóak a feltételek, és muszáj mindenre felkészülni, hiszen máshogyan kell lőni széllel szemben vagy éppen hátszélben. A nevemhez fűződő rekordok mind versenyen születtek, azaz egy kijelölt időpontban és helyen valamilyen szabályok szerint. Nyilvánvaló módon ez korlátozza azt az esélyt, hogy kedvező időjárásban vagy lövésszámtól függetlenül lőjünk, pedig ez is sokat számít.

 Kik a legnagyobb ellenfelei?

 – A verseny megkezdése előtt minden ellenfél esélyes a győzelemre, ám a versenyek után már más a helyzet. A tavalyi évben valamennyi versenyemet megnyertem. Megmérkőztem Olaszországban, Törökországban, Kínában, Mongóliában, Magyarországon, újra Törökországban, az Egyesült Államokban és Dél-Koreában, és ellenfeleim mindenhol alulmaradtak velem szemben. Így a sors megadta számomra, hogy én emelhettem fel nemzetünk harci lobogóját a győztes jogán! Mára legnagyobb ellenfelem a távolság maradt, elsősorban azzal harcolok.

 Beszélgetésünk elején említést tett fiáról, Mónus Lászlóról. Ő is íjászkodik?

 – Laci a Zrínyiek leszármazottja. Tulajdonságai a nemes egyszerűség, a kőkemény akarat, és a szerénység. Úgy járta ki az iskolát, hogy soha nem dicsekedett az osztálytársainak, mit nyert meg az előző héten. Pedig immár ötszörös Európa-bajnok, nyolcszoros Európa Kupa-győztes, van két világbajnoki ezüstérme, három világrekordja távlövészetben és két Európa-rekordja céllövészetben. Négy alkalommal kapta meg a Magyar Köztársaság „Jó tanuló, jó sportoló” címét. Nagyon büszke vagyok rá!

 Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy Ön nem tud íjászkodni, nem is tud lőni. Az eredménysorát elnézve meg kell kérdeznem: hogyan értette azt, hogy nem tud lőni, amikor ennyire káprázatos teljesítményt produkál az íjával?

 – Ez alatt azt értem, hogy én nem tanultam soha lőni, nem tanított soha senki az íjászat mesterfogásaira. Negyven éves elmúltam, amikor elkezdtem. Nemcsak én nem tanultam lőni, hanem a fiam sem, csak belülről érezve akartuk megérteni a lövések titkát. Két év után távolodtam el a sportíjászattól. Számtalan versenyen vettem részt, ám miután szinte mindig nyertem, a sok győzelem után már nem inspirált annyira egy-egy ilyen viadal, ezért új kihívások után néztem. Ebből lett a harci cél- és távlövészet. Korábban hazánkban 297 méter volt a legnagyobb lőtt távolság, amit mostanra lényegesen túlszárnyaltam. Járt Gödöllőre azokban az időkben egy Steve nevű angol harcos, aki mindenkit legyőzött idehaza távlövésben. 2009 óta nem versenyzett Magyarországon, talán mert érezte, hogy nem győzhetett volna le.

 Az íjászat alapvetően sportágnak tekinthető, ön azonban olykor kiemeli, hogy nem sportként tekint arra, amit csinál. Mi az, amiben több, amiben más a sporthoz képest az ön által művelt tevékenység?

 – Valóban kérdésesnek tartom, hogy vajon mennyire nevezhető sportnak az íjászat általam művelt formája. A sportíjászatban sípszó van, lövés, indító lámpa, fegyelmezett, kordába szorított emberek. Az íjász a célhoz áll, némán, megfontoltan, felkészülten. Látja a célt és rálő, majd újra csend van. Az én világomban a feladat ugyan talán hasonló, viszont kikapcsolom a lövésemet megszabó és tolongó emberek tömegét, nem figyelek a nem létező sípszóra, a nem létező lámpa fényére, nem érdekel semmi, csak az ösztöneim, a karomon végigfolyó veríték, és az érzelem, hogy el kell találnom a célt. Amikor ellövöm a nyílvesszőt, kitör belőlem a farkas féktelen ordítása. Abban a pillanatban érzem a megállíthatatlan erőt, érzem a múlt tiszteletét, érzem a harc erejét. Minden benne van a lövésemben, nemcsak a sok-sok gyakorlás, de benne van a győzni akarás, a nemzeti múlt hite, benne van az ösztön és a hazaszeretet is!

 Mi az, amivel ön kiemelkedik a többi íjász közül?

 – Szerintem a hit akarata és a nemzeti múlt egészséges, acélos tisztelete az első. Aki nem ilyen, annak esélye sincs! Mert lehet győztes akár sok versenyen is, de szív és hazaszeretet nélkül nem lesz a nemzeti tudat továbbéltetője. Nem lesz zászlóvivő. Nem mer majd odaállni, és egy Hajdúnánás zászlót – melyen levágott török fejek láthatók – 200 török harcos előtt meglobogtatni, ahogyan én tettem, vagy kiállni a mongolok elé, hogy gyertek és vívjatok meg velem a múlt tiszteletéért. Emellett rendelkezem a világ legjobb íjával és nyilaival, amit fáradságos úton folyamatosan elkészítek. A versenyeken mindig rendelkezem a felkészülésem által felruházott magabiztossággal. Rendelkezem a barátaim, hittel bíró ismerőseim és persze a nemzeti múltunk fényét újból váró magyar emberek gondolataival, vágyaival, ami akkor és ott a lövés pillanatában segítségemre van. A nyílvessző röptében az általam oly nagyra becsült nemzeti múltunk tiszteletével életre kelt harcosaink ereje és képzett tudása elevenedik meg, ez repíti el azt a legtávolabbra a világon, vagy a legtávolabbra kirakott célba. Hiszek abban, hogy a legendás lovasíjász, Kassai Lajos, akivel beszéd nélkül is megértjük egymást, hasonló érzések irányításával találja el mindig a célt. Én a sors segítségével lőttem el a célt sokszor. Akiben nincs hazaszeretet, az is megvívja majd saját harcát, de nemzeti szív nélkül nem lesz a nemzet harcosa. Fáradságot, kínlódást, munkát, kísérleteket, számtalan kettétört kísérleti íjat, pénzt és magamat nem kímélve dolgozom, hogy birtokolhassam azt a tudást a lövéshez és a tudást a világ legjobb íjainak és nyilainak elkészítéséhez, ami szükséges célom eléréséhez! Felkerestem a nagy történelmi hadszíntereket, olykor belekötve a rendezőkbe, kihívom az összes ott lévő nemzet legnagyobb lövőit is egy harcra. Talán elégtétel miatt a múltért? Szeretném, ha az is egy oka lenne az eredményeimnek.

 Említette, hogy saját kezűleg készíti az íjait. Mi adja ezeknek a különlegességét?

 – 2011-től minden íjamat én készítettem, a saját műhelyemben, a nagyapámtól örökölt kézügyességgel, egy kivételével. Ugyanis Paku Sándor barátom készített számomra szaruból egy török íjat, amellyel 2014-ben világrekordot lőttem. Nem ismerek olyan íjat, mely gyorsabb lenne az enyémeknél. Érzésből készítem őket sablonok nélkül. A titkukat természetesen féltve őrzöm, ám ha eljön az ideje, átadom majd a készítés fortélyát, mint ahogyan Árpád fejedelem íjkészítő mesterei tették egykoron. Egy feltétel lesz csak: emberileg és nemzeti érzelmileg méltó emberekkel, a „zászlóvivőkkel” osztom csak meg a titkokat!

 Hol van lehetősége, módja a gyakorlásra?

 – Mindenütt gyakorlok, ahol módom adódik, de a legtöbbet szülőföldemen, Hajdúnánás határában. Hajdúnánás egyébként is nagyon fontos számomra, hiszen családom, szüleim tanáraim, barátaim emlékét, múltját és jelenét testesíti meg. Olykor érzem, hogy az emberek örülnek, hogy földijüknek tudhatnak, számomra pedig büszkeség és megtiszteltetés, hogy hajdúnánási ember lehetek.

 Különleges, történelmi jellegű ruhában versenyez. Hol készülnek ezek?

 – Nagyon kedves barátom, a Debrecenben élő Váradi László, azaz Nazca Laci és felesége, Kata készítette ruháimat, csizmáimat, fegyvertokjaimat, süvegjeimet. Általában az ő asztalánál beszéljük meg legközelebbi céljaimat, célkitűzéseimet. Versenyeim összeállításában, útjaim megszervezésében sokat segít barátom, Posta Pál, a Tradicionális Íjász Világszövetség Alelnöke. Nagyon sokat köszönhetek neki is.

 Más ősi fegyvereink használatát kipróbálta már?

 – Magyarország legjobb kardforgatója, Várhelyi Dénes Kazinczy-díjas színművész barátom adott már leckét nekem a XVI. századi kardforgatásból, de rájöttem, hogy annak művészi szintű használatához egy élet is kevés. Az én életem pedig az íjászatra sem elég.

 Milyen céljai vannak még az íjászatban? Mit szeretne elérni?

 –Idén 907 méter fölé fogok lőni merev szarvú íjammal. Ez a fő feladatom. Több tízezer ember várja tőlem, hogy megtörjem ezt az elképesztő távolságot, hogy átléphessük az elképzelhetetlenség határát. Most itt üzenem ezeknek az embereknek: köszönöm a hitüket! Szeretném felhívni a világ figyelmét a történelmi íjászat segítségével a magyar nemzetre, annak múltjára és jelenére. Ha ehhez át kell lőni a világot, akkor megteszem azt. Megteszem, hogy én is tehessek a magam módján országunkért, a nemzet fennmaradásáért, gyermekeink jövőjéért. Nekem nem maradt más módom, csak az íjam és nyilaim. Harcolok ezekkel. Lehet, hogy az én világom nem más, mint a régmúlt pillanatképeinek újbóli megélése. De legalább hittel élhetem meg. Célom: harcolni az utolsó nyílvesszőig, ha kell életre-halálra, hogy a győztes jogán büszkén felemelhessem a dobogó legmagasabb fokán a magyar zászlót!

Kovács Attila