|
 2015.03.13.
Orvoslázadás Szlovákiában
A zsolnai kórházi
események csak a szlovákiai egészségügy egy – most éppen látható
– tükörcserepét jelentik. A jelenség, hogy – vezetői utasításra
– még kezelésre szoruló betegeket kell hazaküldeni a kórházból,
nem egyedi és nem újkeletű. Évtizedes probléma, de talán még
annál is hosszabb ideje húzódik.
Csak üdvözlendő,
hogy most maguk a kórházi orvosok lázadtak fel ellene. Mert amíg
mi, páciensek és hozzátartozók lázadozunk, addig a gondot
elintézik azzal, hogy „ebugatás nem hallik az égbe". Jó
négy és fél éve éltem meg élesben, hogy terminális állapotban
lévő közeli hozzátartozómnak 21 naponta új és új intézményt
kellett „felhajtanunk", mert a járási kórház főorvosa
azt közölte: az egészségbiztosító maximálisan 21 napon át
fizeti a kórházi ellátását.
Meg egyébként
is: a beteget meggyógyítani már nem tudják, nincs indoka a
belgyógyászaton tartani őt. Elfekvő, utókezelő részleg a kórházban
nincs, csupán egy néhány ágyas geriátria, ahová viszont csak
65 éven felülieket vehetnek fel. Kivételt nem tettek (állítólag
nem tehettek) annak ellenére sem, hogy az ezen kórházban működő
művese-központban heti háromszori kezelésre szorult beteg. 21
napra találtunk hát egy közeli, vidéki elfekvőt, ahonnan kőkorszaki,
lepukkadt mentőkocsival fuvarozták (inkább zötyögtették)
hozzátartozómat dialízisre. (A terminális állapotban lévő
betegnek már nem számít, ha növelik a szenvedéseit?) S ahogy
a napok (a 21-ből) fogytak, úgy sürgetett minket az egészségügyi
ellátó személyzet, hogy találjunk már végre egy intézetet
vagy hospice-ot, ahová majd el lehet szállítani a beteget. A
„beteg" a harmadik héten már amolyan „ki-beugrálós"
állapotban volt, időnként – beszélgetésünk közben is –
már az égi szférákba kalandozott el. Amikor meg itt volt velünk,
hazavágyott.
Nekem ne mondja senki, hogy ilyen esetben az a hozzátartozó,
aki megteheti, nem keresi a kiskapukat, a kapcsolatokat (akár a pénztárcáját
is), hogy egy haldokló legeslegutolsó kívánságát valahogy
teljesítse. Az én betegemnek sikerült „hazajutnia", 21
nap után ismét a korábbi belgyógyászati osztályra, ahol
nagyjából 30 órát töltött el még, majd csendesen és
megnyugodva átszenderült a túlvilágra.
Futószalagon történnek meg hasonló dolgok sok más
emberrel is, szerte az országban. Mondjon bármit az illetékes
minisztérium illetékese, hivatkozzon betegjogokra, bizonygassa bármennyire,
hogy ilyen nincs, ilyen nem történhet meg, sajnos, ez a
gyakorlat. Ezért tartom jónak, tiszteletre méltónak, hogy végre
orvoslázadás van Szlovákiában, és szeretném, ha a lázadók
mellé minden (lehetséges) páciens felsorakozna. Az orvoslázadás
jelzi: a gyógyítás még nem mindenkinek biznisz és még nem
minden orvos fásult bele egészen a sziszifuszi kőgörgetésbe.
Írhatnék most egy frissebb történetet is, szintén nem
minden tanulság nélkül, de akkor túl hosszúra nyúlna az
opusz. S talán nem is a „napi" témákkal foglalkozna. Az
egészségügyben feltárt korrupciókra célzok.
Lipták doktorra
és az ő ajándékaira, melyek a rendelőjét segítenek
fejleszteni, meg az eltörölt elsőbbségi díjakra, melyek legális
lehetőséget adtak a valamivel több vagy jobb ellátásra (nem a
fizetőnek, hanem az összes ügyfélnek).
Néztem a tévés
vitát az ügyről, hallgattam az egészségügyi minisztert, aki
váltig hajtogatta, hogy mi minden nincs, nem létezhet az ellátórendszerben,
mert a biztosítók szerinte kifogástalanul működnek... Vagy a
zsolnai megyeelnököt, aki azzal példálózott, ő még soha nem
fizetett, mégsem kellett órákig sorban állnia az orvosánál!
Csak az orvosok,
ismételgette, azok nem menedzselik rendesen és jól a betegeket.
(Kár, hogy a tévék nem keresik meg Zajac doktort, s nem hívják
meg az ilyen vitákba. Az ő reformjáról van szó, s talán ő
elmondaná, amit annak idején – a reformja parlamenti vitájában
– sokszor hangsúlyozott: a saját betegét a biztosító fogja
menedzselni. Az orvos megmarad orvosnak, gyógyítónak.)
A beteg a biztosítónak fizet, hogy el legyen látva,
megkapja, amire szüksége van, ennek a feltételeit a biztosítónak
kell megteremtenie és garantálnia. Kellene. Mert a kezdetektől
fogva nem így van. A biztosítók besöprik a pénzt, eldöntik,
mely szolgáltatókkal és milyen feltételekkel kötnek szerződést,
a költségeik és törvényben garantált nyereségük kiszámítása
után fennmaradó bevételeik függvényében havi limitet (korlátot)
szabnak a szolgáltatóknak – no ez az ő menedzseri tevékenységük.
A beteg meg, aki a kivizsgálások után kezébe kapja a halálos
ítéletét, hogy – teszem azt – hasnyálmirigy-daganata van
sokszoros szórt áttéttel, ezért keressen magának onkológust
– orvosi beutalót nem kap, elvégre az már nem kötelező –,
hiába fordul a biztosítójához tanácsért, hogy kinél
jelentkezhetne, válaszul annyit kap: az ország bármelyik onkológiáján
kezeltetheti magát, hiszen a biztosítója országos hatáskörű.
Morbid? Az. De ez van. És sok minden még.
Onkológiai járóbetegként
a fővároson belüli betegszállítás taxival oldható meg a legésszerűbben.
Az egészségügyi betegszállító szolgáltatás katasztrofális.
(Sokszor foglalkozott vele a sajtó, mégsem változott semmi.)
A végstádiumban
lévő betegek esetében pedig egyik kórház sem szívesen látja
a beteget, mind a hospice-ba irányítja – a hozzátartozót,
hogy hajtson fel szabad helyet, cselekedjen minél előbb, mert az
idő sürget. (Menedzselnek, egy-két vidéki, távolabbi-közelebbi
hospice elérhetőségeit is megadják.)
Ez lesz mindaddig, míg nem a betegellátás lesz az első
és legfontosabb az egészségügyben, amíg alapjaiban nem változik
meg a törvényi kötelességként minden állampolgárra kirótt
betegbiztosítási járulékok ráfordítási célja. Amíg a
biznisz az elsődleges – s a szlovák tárcát évek óta a
biztosítási szférából jött személyek vezetik, így a személetüket
is ez határozza meg –, addig igenis lesz, mert szükségszerű
a korrupció, de egyre erőteljesebb lesz a lobbizás az eutanázia
legalizálásáért is, hiszen az jóval olcsóbb, mint méltó módon
elvezetni egy gyógyíthatatlan beteget a szép halálig.
Erről is láttam
tévés beszélgetéseket az utóbbi időben – orvossal,
pszichológussal, morálfilozófussal – igaz, a Lux, és a cseh
Noe csatornán.
-ngyr-, Felvidék.ma
Fotó: archív,
pravda.sk
|
