vissza a főoldalra

 2015.03.20. 

Csurka István

Esélyek és remények: Bájolgás a magyar sorssal

Mind Bajnai, mind a többi leköszönt gazember előtt korlátlan lehetőségek állnak. Először is, anyagi gondja egyiknek sincs. Ha egész hátralévő életében egy szál szalmát nem tesz keresztbe, akkor is fényesen megél abból, amit eddig összelopott, harácsolt. Ha nem lesz elszámoltatás és felelősségre vonás, természetesen a maga idejében és a teendők fontossági sorrendjében, akkor ezek megússzák.

 Hétfőn megtartotta utolsó ülését a 2006-ban megválasztott országgyűlés, amelyben a Gyurcsány-kormány maga ellen nyújtott be konstruktív bizalmatlansági indítványt, s amelyben megszűnt létezni az SZDSZ, a kormánykoalíció egyik pillére, elvesztette frakciójogosultságát az MDF, a kormány álnok külső támogatója és amelyben, mintha mi sem történt volna, Bajnai Gordon mint egy válságkezelő kormány feje a saját nemzetgyilkos politikájának folytatását javasolta az utána következőnek. Ennyi hazugságot, álnokságot, hozzá nem értést, felelőtlenséget talán még soha nem láttak a történelmi falak. Ebben a négy évben egy idejétmúlt, a valóság által minduntalan megcáfolt, kártékonnyá és zsarnokivá fordult liberális rendszer és egy, a nemzetközi nagytőke pitiáner kiszolgálójává züllött harács-szocialista párt végnapjainak lehettünk tanúi. Uralkodásuk azonban ezeknek az egoizmusbajnokoknak, noha válságból válságba sodortattak, soha nem szűnt meg, valamilyen újabb csalás, valamilyen talmudista csűrés-csavarás, valamilyen nemzetközi hónuk alá nyúlás mindig megtartotta őket, és végül elérték a céljukat: az utolsó ülésen meghozták a holokauszt tagadását tiltó törvényt, és mehetnek a tel-avivi kasszához, amelybe New Yorkból ömlik a pénz – a mi pénzünk. Jelenthetik megbízóiknak: a magyarság padlón van, talpra állásának megakadályozásához nem mi, hanem fiatalabb sipisták kellenek.

És a fiatal sipisták, miként Bajnai Gordon elselypegte, már itt dörömbölnek az ajtón, sőt, ha nem fog össze az ellenzék az ő bukott csapatával, akkor be is törnek. Ennek az összefogásnak az érdekében ő, Bajnai Gordon, a Wallis Rt. volt vezérigazgatója, valamint Gyurcsány Ferenc volt gazdasági miniszter mint eredendően, „von Haus aus” demokrata szívesen elismeri, sőt mint erre hivatott megerősíti, hogy mind Orbán Viktor, az ellenzék vezére, mind pedig Mesterházy Attila, a bukottak miniszterelnök-jelöltje szintén demokrata. Ha meggondoljuk, talán ez volt a koronamondata ennek a négyéves, mondjuk a rövidség kedvéért őszödi ciklusnak. Bajnai Gordon ítélt, kimért, porciózott, ha nem volna ateista, megpályázná a Szentszék trónját. Ám, ki tudja, most félévig pihen, családja körében tölti napjait, kiszellőzteti a fejét, még akár meg is keresztelkedhet, és akkor egyenes az útja Rómába, ahová minden út vezet. Válságkezelésre a Vatikánnak is szüksége lehet. Ezzel a léha eszmefuttatással mindössze azt akartuk érzékeltetni, hogy mind Bajnai, mind a többi leköszönt gazember előtt korlátlan lehetőségek állnak. Először is, anyagi gondja egyiknek sincs. Ha egész hátralévő életében egy szál szalmát nem tesz keresztbe, akkor is fényesen megél abból, amit eddig összelopott, harácsolt. Ha nem lesz elszámoltatás és felelősségre vonás, természetesen a maga idejében és a teendők fontossági sorrendjében, akkor ezek megússzák. Valami aggály azonban mégiscsak nyomja őket. Erre mutat Bajnai nagylelkűsége, amely szerint Orbán is demokrata. Olyan ez, mint valami vitézzé avatás. Bajnai, ha már a kardot nem bírja is el kicsiny, decens kacsójával, Orbán vállára fejeli a demokrácialabdát, mint ahogy Mesterházynak már lepasszolta. A leendő miniszterelnöknek össze kell fognia velük az ellen a Jobbik ellen, amelyet ők hoztak helyzetbe és az általuk irányított titkosszolgálatok és az ő sajtójuk tett veszélyes tényezővé. És akkor itt jön a talmudizmus, ami fentebb talán különcködő hasonlításnak látszott. Ha legalább megemlítem, mármint egy talmudista iskolázottságú elme szerint, hogy az általam felfestett veszéllyel szemben a demokraták összefogására van szükség, akkor, egy: elkentem, hogy ezt a szélsőséget én hoztam helyzetbe, kettő: felajánlkoztam, s ha ezt a másik visszautasítja, akkor ő, egy: nem demokrata, hanem, kettő: az általam helyzetbe hozott, felépített szélsőség istápolója. Az övé a felelősség, ha a Házba betör ez az általam helyzetbe hozott szélsőség. És az utcán pedig, utasításomra zavargásokat szervez, úgyszintén az ő számlájára. Mindenért az újonnan demokratává fogadott a felelős. Hát, nem nagy demokrata ez a Bajnai?

A Jobbik sem lehet azonban felhőtlenül nyugodt. Elkerülhette ugyan a színvallást, nem szükségeltetett állást foglalnia a holokauszttagadás kérdésében. De a törvény elfogadói, az SZDSZ, amely nem létezik, és az MSZP, amely alig létezik, most, az elfogadás után csökkenthetik a neki nyújtott sajtótámogatást, tekintettel arra, hogy a Jobbiknak a MIÉP-pel szembeni felfuttatására éppen a holokauszttagadás veszélyességének bemutatása céljából volt szükség. Vele és általa éppen azt akarták prezentálni, hogy íme, lehetséges zsidó vezetésű szélsőjobboldal, sőt a Baló Györgyné Morvai Krisztiná-s elfogadható is. Ámde, ha most a Jobbik Gárdája, cigányellenességen edzett tagsága és kocsmailag zsidózgató aktivistái és a benne fészket rakott kommunisták elkezdenek zsidózni, mert mért ne, akkor bizony állást kell foglalni, és Morvai Krisztina akár el is távolodhat a párttól, vagy ami még súlyosabb: a párt zöme távolodik el szép lassan országgyűlésesedő központjától. Ki fog akkor a pártért dolgozni, ki helyezkedik az „arbeit macht frei” álláspontjára?

A törvényt egyébként a Fidesz–KDNP azért nem fogadta el, mert kimaradt belőle a kommunizmus népirtó, Gulagos és sokkal több ártatlan áldozattal járó bűnössége, ami valóban nagy igazságtalanság és alkotmányellenesnek is látszik. A bolsevista büntető- és munkatáborok 1917 óta léteznek és a bolsevista népirtás, a kényszermunka és a száműzés rendszere az egész szovjet világra és elsősorban az orosz nép kárára terjedt ki, mint ahogy azt Szolzsenyicin megírta és dokumentálta. Ennek hiteles magyar irodalma is van. A szovjet táborokban való emberirtás, kínzás, éheztetés és fagyhalál a szibériai tundrákon, Kazahsztán pusztáin, a világ szeme elől elrejtve folyt, mégis nyilvánosságra került és hitelt érdemlően bebizonyosodott az emberiség elleni bűnössége. A holokauszttörténetben ezzel szemben csak a zsidósággal elkövetett német bűnök számítanak, noha más népek foglyai is szenvedtek a munkatáborokban, amelyeknek a létezése és a bennük folyt kegyetlenkedések semmivel sem igazolhatók. Természetesen egy hatalmas jóvátételi iparág épült rá, fél Európa fizetett kártérítést az áldozatokért, akik talán nem is voltak áldozatok, és az elkövető német katonákból szörnyű kínzások árán szedték ki az önmagukra terhelő vallomásokat, és legtöbbjüket halállal büntették, mígnem a szovjet táborok kiagyalóit, megtöltőit, kegyetlen parancsnokait és a rendszergazdákat soha, sehol, semmilyen büntetés, felelősségre vonás nem érte. A Nyugat a nürnbergi perben és más esetekben is, pl. a magyar népbíróságokon együttműködött a szovjet vádlókkal, holott tudta, hogy hadi szövetségese sokkal nagyobb bűnöket, népirtásokat követett el. Mindennek betetőzéseként az EU legutóbb helyt adott a csehek óvásának, és érvényben tartotta a Benes-dekrétumokat, amelyek alapján több millió németet fosztottak meg kollektív büntetésként élőhelyétől, otthonától, s több százezer magyart löktek át a határon ugyanígy. A magyar Országgyűlésnek ezek után még az EU kifejezett kívánságára sem lett volna szabad elfogadnia a holokauszttagadásról szóló törvényt. Szlovákiában egyébként egyetlenegy embert ítéltek halálra, Gróf Esterházyt, aki a legsötétebb időkben kiállt a zsidók mellett. Aki tehát ma megszavazza a holokauszttagadást tiltó ebrendeletet – szájkosártörvényt – az tulajdonképpen az utóbbi nyolc évben elkövetett gazdasági és politikai bűnök számon kérhetősége ellen szavaz, és a saját felmentését bujtatja a zsidók büntethetetlensége mögé – akár zsidó, akár nem zsidó. Így lesz a holokauszt egy hatalmas történelmi paraván, amely mögött a liberális demokráciákban a népek kifosztása folyik, az ártatlan áldozatok porladó csonthalmazai fölött. Szálljunk magunkba. Most más világnak kell jönnie. Talán szegényebbnek és takarékosabbnak, de mindenképpen őszintébbnek és igazságosabbnak.

Elhangzott 2010-ben