2015.03.20.

ALATTVALÓK

„Megérdemelném, hogy eltapossanak”, fakadt ki egy önkritikus pillanatában Bertolt Brecht, a XX. század kiemelkedően ocsmány jellemmel megvert kedvence. A verhetetlen köpönyegforgató. A beteges hazudozó. Aki minden kapcsolatára úgy tekintett, az édes szülő anyját is beleértve, mint a vadállat a zsákmányára. Mindent felzabált belőlük, mindent elvett tőlük, aztán, mint egy üres csigaházat, elhajította őket. Az anyja imádta ezt a sz@ralakot. Brecht szépen meghálálta, még a temetésére sem ment el, sőt óriási bacchanáliát rendezett a halálának hírét véve.

Máskor, meg kellett jelenjen többedmagával az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt, ott ahol a kommunista felforgatókat hallgatták ki. A társait bebörtönözték, Brecht azonban olyan meggyőződéssel hazudott, olyan „őszintén és buzgón” igyekezett segíteni a kihallgatóinak, hogy azok megköszönték rendkívüli szolgálatkészségét. A kommunista párttagságát egyszerűen letagadta, visszatért Európába, és a baloldal ünnepelt hőse maradt. Legendát gyártottak köré, hogy pacifizmusa és vad vallásellenessége miatt még az iskolából is ki akarták zárni. Ezt hazudta ő maga is lépten-nyomon. Ezzel szemben az igazság az volt, hogy olyan szemérmetlenül csalt a vizsgákon, hogy ezt nem tűrték tanárai. De volt legalább egy önkritikus pillanata, amelyben leírta fenti mondatát.

Ez persze nem azt jelenti, hogy valamire becsülném a Brecht-féle világmegváltó értelmiségieket, akikkel amúgy Dunát lehetne rekeszteni. Ők aztán szórványosan sem felelnek, feleltek meg annak a mércének, amit a világ elé példaként állítottak. Ám a „mértékadók” szerint a liberális értelmiségi jellemtelenek megítélésében az számít, mit tettek le az asztalra.

Ha ilyen egyszerű lenne, hogy minden gyalázatos tettet meg nem történtté lehetne tenni, csak ki kellene mondani: „Megérdemelném, hogy eltapossanak”.

Brechtnek ragyogó tehetsége volt ahhoz, hogy a köz iránti elkötelezettség ürügyén személyes érdekeit tolja előtérbe. Brecht halott, ám a típus él. Mondhatnánk éli világát.

Azt firtatom, miközben egy aljas állítás ellenkezőjét számtalan dokumentum bizonyítja, miért kezdett el házalni egy lerágott csonttal Simicska Lajos? Látom, ő folyik még a csapból is, azon gondolkodom, hogyan teremnek ezek a rejtélyes figurák, miért tesznek meg mindent annak érdekében, hogy korábbi barátai, mint egy tál kukactól, megundorodjanak. Pénzért?

Simicskát – akik nap mint nap nyomnak tőle, róla valamit, nem rejtik véka alá – státusát tekintve alattvalójuknak tekintik. SZDSZ-cselédbe oltott csinovnyiknak. Gyalázatos hazudozónak. Pont, mint a másik harácsolót, kinek alakját, azóta, hogy belépett a nyilvánosságba, a szennyesláda szagával azonosítják. Simicskát is egy nagyon szegény, egyszerű, mondhatni primitív család sarjának festik le.

Miért kell azokhoz elszegődni, akik három évtizede írják, kérdezik: ugyan mit tett le Simicska? És meg is válaszolják, hogy semmit. Csak elvett. Ezt mondják most is a viselt dolgairól évtizedekig cikkezgetők, nem titkolják, sima tolvajként tartják számon. Hiába visszhangozzák minden szavát. Azért arra figyelnek, hogy minden mondata alázatos jelentésnek tűnjön. Kitessen hangszínéből a hamisság, előadásából az ellentmondás. Eltartják maguktól, mint egy büdösbogarat, miközben elmerengenek, hogy korábban is hazudós volt-e Simicska. Valahol pikírten megjegyezték: nem tudják, hazudós volt-e, mert soha nem mondott semmit, csak hallgatott és hízott. Emiatt persze bennük nem keletkezett hiányérzet. Azóta meg, amióta hallják, mi bugyog fel az ő szájából, azt mondják, jobban tette volna, ha továbbra is hallgatott volna.

Pedig akik közelről ismerik: eszes ember, mondják de hozzáteszik, déli 12 óráig. Utána iszik.

Nyilván szorong. Nem lenne egyszerűbb bevallani, miért? Mi történt, hogy mondvacsinált indokkal porig alázza saját magát?

Nem volt még olyan nemzetközi politikai trükk, amire az emberek rá ne jöttek volna.

1994-ben, mikor Magyar Bálinték vezetésével a szabaddemokraták éveken át tartó antikommunista szédítés után rácsimpaszkodtak az MSZP-re, Konrád György kijelentette: most, hogy a szabad demokraták kormányon vannak, az én politikai dolgom véget ért. Gondolom, megint eszi őket a fene, kormányoznának, ám az eddig bedobott trükkök bár zavarkeltésre alkalmasak voltak, nem bizonyultak eredményesnek. Azt hiszik ezek a vén lükék, hogy a történelem ismétli önmagát.

Ha valóban okos ember Simicska, valamelyik délig rá kellene jönnie, miért osztanak neki éppen most és éppen egy ilyen lapot.

czyla