vissza a főoldalra

 2015.03.27. 

Csurka István: Budapest és nemzetstratégia

Az autóbusz- és villamosvezetők szakszervezeteinek sztrájkja az erkölcsi felháborodás és a tehetetlen düh váltóáramával és dízelrobbanásaival tört ki. Az úgynevezett menedzsment végkielégítési botrányai, szemérmetlen rablásai, ágyastárstartásig terjedő pimaszságai és a válságra hivatkozó, de csak a dolgozókat érintő megszorítások, jövedelemcsökkentések váltották ki. A nehéz munkát végző emberek haragudtak meg semmiből előkerült, mihaszna, parazita uraikra. A BKV és jogelődje, a BSZKRT jól szervezett, az önmagán túlfejlődő város közlekedési igényeit sokszor nehezen, de mindig odaadással kiszolgáló és dolgozóinak nem nagy, de megbízható és nyugdíjas jövedelmet nyújtó óriásvállalat volt, amelyet Demszkyékig szakszerűen irányítottak. Még Demszky alatt sem ment azonnal tönkre a vállalatirányítás, a régi idők fegyelme és kötelességtudása még pörgette a céget, egészen addig, amíg a mohó uralomvágy és az SZDSZ-es szerzésvágy rá nem ébredt, hogy a budapesti közlekedéssel mint hangulatrontó vagy -javító tényezővel zsarolni lehet a mindenkori kormányt. És fejni a közösséget. A menedzsment a főpolgármester jóváhagyásával, avagy utasítására bővült, önállósodott, rabolt és pazarolt, a buszok meg tönkrementek. A villamosbeszerzéseken is hatalmasakat lehetett keresni. Ha már a hazai gyártás megszűnt, olcsó és ideillő külföldi nem kellett, csak olyan, amelyik nem sínen jött ide, hanem csúszópénzen. Demszky szigetet vett magának az Adrián és lovat tartott a víztelen sziklákon.

Budapest 1989-ben a korrupció, a csalás és lopás világfővárosa lett, ezért tört ki a BKV-sztrájk.

Ugyanakkor sajnos egyre nehezebb kibogozni, hogy ki és miért dobta-engedte felszínre a végkielégítések ügyét, miért került sor letartóztatásokra, s akar-e, akart-e valamit ezzel a Bajnai-kormány. Vagy esetleg az ellenzék borította ki a bilit? A dolog zavaros. A lényeg, hogy Demszky végnapjaiban a bili kiborult, de nem mint fővárosi és Demszky-ügy, hanem mint BKV-ügy. Így talán el lehet kerülni, hogy az egész budapesti gazemberség, az egész Demszky-rablás, városmegsemmisítés kitudódjék. Lehet a BKV áldozat is.

De megjött rá a rendszerváltás legnagyobb sztrájkja. Eredmény: most senki sem lát tisztán semmit. Mindössze az ad némi támpontot, hogy a magyar rádió összes kozmopolita, globalista komprádor burzsoá szerkesztői, valamint a kereskedelmi tévék hasonló szerkesztőségei a sztrájkolók ellen foglalnak állást és hol burkoltan, hol nyíltan szidalmazzák, ócsárolják a sztrájkolókat – a dolgozó népet. Ez a legfőbb támpont. Az uralkodó osztály feszeng, mert a nép némileg mozog.

Pillanatnyilag még nem tudjuk megbízhatóan, hogy ki és milyen pecsenyét akart megsütni a sztrájk üzemi palacsintasütőjén. A Bajnai–Gyurcsány-kormány akart idő előtt megszabadulni Demszkytől és csapatától, hogy némi érdemeket szerezzen a választásokra, vagy a Fidesz demonstrálta még egy adalékkal a kormány és kapcsolt részeinek korruptságát, alkalmatlanságát, de nyíltan a dolgozók mellé állni mégsem mert, avagy az elégedetlenségből és a megrövidítettségből kibontakozott egy erős szakszervezeti akció, amelyet a szakszervezet vezetői becsületesen és hűen vezettek le. Szeretnők ezt elhinni.

Ma már kénytelen az ember mindenben kételkedni, és ami rosszabb: gyanakodni. Demszkynek ez már nem ront a helyzetén semmit, mert neki vége, nem indul újra. Csapatát azonban még nyilván szeretné átmenteni, annak ellenére, hogy nem humanista, és magán kívül nem törődik senkivel. Személyén és volt pártján messze túlra mutató érdeke a már betelepülteknek és a még ezután betelepülőnek, Izraelnek és a Moszadnak, hogy Budapest megbízható főváros maradjon. Állam az államban, de alávetett. Engedelmes dolgozók. Legyen benne sok hajléktalan, figyelmeztetésül és Művészetek Palotája, világszínvonalként. (Apropó, buszvezető volt már benne, meg tudja fizetni?) Ennek a fővárosnak a fennmaradásába besegíthetett volna egy nagy kényelmetlenséget okozó sztrájk, amelyért a felelősséget az ellenzékre és a dolgozókra lehetett volna hárítani. De az utazóközönség nem dühödött fel a sztrájkolókra. Uszították, de mégsem. Ez a sztrájk igazi győzelme, amellett, hogy a buszosok elérték, amit akartak. Most az álelitnek nem marad más, mint az állandó válságra hivatkozás.

Tudatos károkozással lehetett volna megvádolni a Fideszhez sorolt szakszervezetieket. Alkotmánysértéssel vagy antiszemitizmussal. Csak hát buszt nem lehet politikailag korrekten vezetni, mert akkor beleborul a Dunába. Nincs már annyi erő a médiumaikban, hogy ráfogja a munkásemberekre, hogy annyira önzők, hogy bajt okoznak másoknak pusztán azért, mert elvették tőlük a pulykapénzt.

Ez a pulykapénz ebben a válságban óriási találmány lehetett volna, csak már nem volt tehetség a kijátszásához. Fáradnak a Balógyörgyök, kopnak. A köznép pedig ma már kirafináltabb annál, semhogy felüljön egy ennyire bágyadtan tálalt pulykamesének. A kereskedelmi és a közszolgálatinak mondott tévék meg a Baló György-ös rádió minden körmönfont erőfeszítése ellenére sem tört ki buszvezető-ellenes hangulat a megállókban fagyoskodók között, és az emberek, ha nem is egyöntetűen, de mégis tudták, hol a helyük a konfliktusban.

A figyelő tekintet előtt a télies ködben szépen feltárult a rendszer (a még fennálló), az ál-piacgazdaság és a nemzeten uralkodó idegenszerű és idegent kiszolgáló oligarchia, a Demszky által képviselt megszálló tőke és a lélekben mindenképpen, de sokszor ténylegesen is fagyoskodó magyar társadalom legnagyobb elválasztó konfliktusa. Meg kell-e fizetni a reggel ötkor már szolgálatba álló, életekért felelős busz- és villamosvezetőt, vagy csak a menedzsmentnek elnevezett rabló és here bandát kell megfizetni? Továbbá: csak az ország és a főváros kiárusításához, idegen kézre játszásához kell biztosítani a feltételeket, vagy a nép megélhetését is biztosítani kell? Még egy darabig, legalább. Szükséges-e, hogy a buszvezető el tudja tartani tisztességesen a családját? Számít-e, hogy a még nála is kevesebbet kereső embernek korog-e a gyomra és felfordul-e kezeletlen és gyógyszerezetlen betegségében az utas, mielőtt beér a rendelőbe? Ezek a sztrájk médiás megítélésének alapkérdései.

De vannak itt, ennek a sztrájknak a megítélésekor további komoly kérdések is. Mert lehet, hogy mégis fordulópont ez. Nem arról van-e szó ennek a sztrájknak a történetében, a kibontakozása és az eltűrése folyamatában, hogy az emberek – sztrájkolók és sztrájkot eltűrők körében – rájöttek: egy ádáz gyarmatosító, megszálló kaszt rossz buszokkal, rossz iskolákkal, nyomorral és ágymegvonásokkal, de válságpropagandával és mérhetetlen harácsolással ki akarja küszöbölni őket – az életből. Meg akar szabadulni a magyar néptől. Hogy több hely, jobb hely legyen másoknak. Nem állíthatjuk ugyan, hogy ez ma már minden megállóban fázódó magyar agyában tiszta képlet, de valami már átdereng felőle a ködön. Éspedig azért, mert a felsőbbség, a menedzsment, a Demszky-klán pimasz, önző és gátlástalan volt. Azt hitte, a bab is hús és örökre az is marad számára. Elvenni, és még elvenni attól az embertől, akire életek vannak rábízva és akinek nem annyit kellene kapnia, amennyit ma kap, hanem anynyit, hogy egész, négy-, öt-, hattagú családját biztonságosan eltarthassa belőle, és tehetséges gyermekeit a felemelkedés iskoláiba írathassa. De ennyit nem kap. A megélhetéshez a feleségének is dolgoznia kell, picinyei számára pedig még óvoda sincs elég, és az őrzött lakóparkokat csak egy kivételezett etnikum és társaság ismeretlenjei töltik meg.

Nem, senki nem mondta ezt így ki a sztrájkolók közül és a sztrájkvezetők közül sem. A vezetők kénytelenek politikusokként is megnyilvánulni, pedig végképpen nem politikusok. De ma már nem kell mindent kimondani, mert a magyarság kezdi megérteni egymást tekintetekből. A sztrájkvezetőnek be kell tartania a törvényt, amely szerint nincs és nem lehet politikai sztrájk, csak érdekvédelmi, munkajogi. Ez persze fából vaskarika. Minden sztrájk mindig politikai sztrájk is. A többi csak szépelgés. Mivel a bíróság a hatályos törvények alapján kénytelen elítélni minden politikai jelleget öltött sztrájkot és ez vesztessé tehet sztrájkolót és sztrájkvezetőt, elkezdődik a nagy sztrájk-mimikri és senki sem látja azt, ami valójában történik. Most a buszvezetők a rendszer ellen sztrájkoltak. Persze a megérdemelt pulykapénzükért is, de valójában a menedzsment ellen és Demszky ellen. Demszky pedig életének azt a rövid korszakát leszámítva, amikor maoista volt, mindig az izraeli megszállás és érdek megbízottja, kijárója és sztrájkletörője volt. Ezt egy buszvezető akkor is tudja, ha nem tudja. Csak vészhelyzetben nyomja meg a dudát, de ez még nem vészhelyzet. Ma még nem, de holnap az lehet. Demszky, Bajnai, Pető és Simon Peresz számára, vagy Magyarország felvásárlására nézve. Demszky, ha majd végleg leköszön, esetleg rányomnak egy Nobel-békedíjat, és nekik akkor már két Nobel-díjasuk lesz, nekünk meg marad az egy: Szent-Györgyi Albert. De ezzel már ők nem érnek sokat.

A pártok gyenge elégségesre vizsgáztak a sztrájkban. Legárulkodóbb a Jobbik hamis viselkedése volt. A tyúktolvaj cigányok ellen, a falusi kiszolgáltatott nép védelmében oly bőszen menetelő, bakancsverő, gárdabetiltás ellenére gárdáskodó pártnak, Zsirinovszkij kegyeltjének és a pénze használójának egy kósza félmondata sem volt a sztrájkoló munkások érdekében és a Demszky-főváros és vállalatvezetése ellen. Ugyan milyen és mennyire szelektív szolidaritás ez? Avagy ki van szabva a pálya a titkosszolgálatok által? Üres menetelés, szájtépés, „magunkfajtázás” a Fekete-Schwarz Klára/Rothschild-szalon származású asszony részéről, aztán akkor, amikor ki kellene állni a magunkfajta buszvezető mellett, akkor kussolás? Ebből csak az látszik, hogy a buszvezető neki nem magafajtája. Hát, szó ami szó, mi se.

A Fidesz csak arra vigyázott, hogy el ne szólja magát és el ne kapják mint felbujtót. Valószínűleg nem látja még idejét egy mindent elfújó népmozgalomnak és kivárja a választást, mivel az idő neki dolgozik akkor is, ha ölbe tett kézzel ül. Ez azonban nem biztos, hogy jó magatartás, mert szerteágazó és ellentétes következtetésekre ad lehetőséget. Elkerülhetetlen, hogy a családok kis jövedelmeit, a munkásemberek keresetét megemelje majd az új kormány. Ehhez pénz kell, méghozzá saját pénz, nem hitelpénz. Esetleg veretni kell. Pénzt is, komprádorburzsoát is. Ez már csak így van: egy egyhetes sztrájk Magyarországon tág következtetésekre ad alkalmat.

A Fideszt most még az adócsökkentésről is le akarják beszélni Bajnaiék és a szakemberek, de jobb, ha tudja, hogy az adócsökkentés ma már, ebben a bősz Demszky-kizsákmányolásban csak szenteltvíz. Gyökeres gazdasági és pénzügyi fordulatra van szükség, új nemzetstratégiára. Ha ezt nem lépi meg a Fidesz, minden népszerűsége elolvad. Röviddel a választások után.

A Bokros Lajos–Dávid Ibolya kettős pedig a hozzá szaporán csatlakozó Hüvelyk Matyikkal együtt a sztrájkoló embert legszívesebben a Gulágra küldené. De még nem döntött hogy az Vorkuta lesz-e, vagy csupán a Hortobágy. Ez a sztrájk arra is kell figyelmeztessen mindenkit, hogy mennyire eltévedtünk és mit meg nem enged magának a komprádorburzsoázia. Bokros Lajos zászlót bont és csomagját ajánlja, amikor százezrek és milliók nyomorognak és az utolsóik elvételéért sztrájkolnak. Lehet itt még szava valakinek a politikai arénában, aki további nélkülözéseket akar? Nem kikergetni kellene őt a világból?

Megjegyezzük, hogy nagyon érdekes lett volna, ha Kis János hozzászólt volna a sztrájkkérdéshez, de úgy látszik, életművének létrehozása annyira leköti, hogy ki se ment az utcára. De hát, minek is? Mit keres egy zsidó filozófus az utcán, amikor még ennyi gój bolyong a városban?

Most ideiglenes megegyezéssel lefújták a sztrájkot, helyreáll a közlekedés. A rend azonban nem. Az nem tud, mert nem is volt.

Kérdés azonban, hogy lesz-e?