|
 2015.11.06.
Az ombudsman esete az alkotmánybírósággal
Jana Dubovcová
szlovák ombudsmannak nincs szerencséje az alkotmánybírósággal.
Ahány – alapjogok megsértését kifogásoló – beadványt készített
a nagybecsű taláros testületnek, mely az alkotmányosság és
alapjogok cerberusa lenne, annyit utasítottak el arra hivatkozva:
ő nem illetékes ilyen beadvány benyújtására. Pedig hát:
Jana Dubovcová az alapvető emberi és állampolgári jogok szószólója
lenne ebben a furcsa kis országban, s ki más, ha nem ő (lenne)
illetékes arra, hogy általánosan kötelező érvényű magyarázatot
kérjen az alkotmánybíróságtól az alkotmány és az alapjogok
értelmezéséről. Az alkotmánybíróság azonban nem így
gondolja.
Jana Dubovcová
most egy restitúciós igény kielégítésének közérdekű
kisajátításra való hivatkozással történt elutasítása ügyében
lett „illetéktelen”.
Az ombudsman független alkotmányos hatóság, amely állampolgári
kezdeményezésre vagy saját hatáskörében eljárva ellenőrzi
és kifogásolja a végrehajtó hatalom, egyéb állami és önkormányzati
szervek és hatóságok eljárásait és döntéseit, igaz, azokat
megváltoztatni vagy megsemmisíteni nem tudja. Ezt mondják a
paragrafusok. Az ombudsman törvényből kifolyólag tehetetlen.
Ez hatóság Szlovákiában hát amolyan panasziroda, a bajokat és
törvénysértéseket szóvá teheti, de a véleményét senki nem
köteles figyelembe venni, jogorvoslati javaslatot sem tehet. Az
érintett hatóság cinizmusának mértékén múlik, hogyan reagál
a javaslataira.
Az ombudsman Szlovákiában terapeuta, aki meghallgatja a
jogsérelem elszenvedőit, kivizsgálja, hogy a hatályos jogrend
szerint neki van-e igaza, esetleg tanácsot ad nekik, hová
forduljanak még, ha nem adták fel a reményt (és pénzük is
van rá), hogy az igazság a végén csak győzedelmeskedik… Aztán
éves jelentést ír a parlamentnek arról, hány üggyel
fordultak hozzá, mi mindennel kellett foglalkoznia. Uff.
Elnézve, hogy egy-egy parlamenti ülésre hány tucat képviselői
törvénymódosító indítványt terjesztenek be honatyáink és
honanyáink a legkülönbözőbb ügyekben – pl. ebtartás, polgármesteri
ebédjegyek stb. –, foglalkoztat a kérdés: az ombudsmani hatóságról
szóló törvényből miért nem akarja egyetlen csúcspolitikus
sem kiküszöbölni ezt a totális tehetetlenséget. Azért-e,
mert általa az állampolgár kezébe kerül(het)ne jogorvoslati
eszköz, s nem a strasbourgi emberjogi bíróság lenne az
egyetlen remény restitúciós vagyonjogi ügyekben vagy alapjog-sérelmek
esetén?
Mióta létezik ombudsman az országban, azóta kéri –
csendesebben vagy hangosabban – a jogköreinek növelését.
Mert ha a kényes és sokszor durva hatósági jogsértések szóvátételét
nem követi jóvátétel, az a közerkölcsöket is aláássa. De
a hatalombirtoklók – végrehajtók és törvényhozók – süketek.
Oly mértékben, hogy még azt sem hajlandók lehetővé tenni számára,
hogy alapjogi vagy alkotmányos kérdésekben jogértelmezést kényszerítsen
ki az alkotmánybíróságból.
NGYR, Felvidék.ma
|
