|
 2015.11.20.
Miért nem lehet decentralizálni Romániát?
1991 óta vagyok a
közigazgatásban. Az akkori közigazgatási törvény alapján
neveztek ki nagyváradi polgármesternek. 2007-ig maradtam – egy
négyéves kihagyással – ebben a tisztségben, különböző
pozíciókat töltve be a romániai megyei jogú városok társulási
struktúráiban, illetve egy sor, a decentralizálásról és újabban
a szubszidiaritás elvéről szóló szemináriumon és kurzuson
vettem részt. Az a megtiszteltetés ért, hogy 1997 és 2000 között
a washingtoni Urban Institute cég tanácsadója is lehettem a romániai
közigazgatási reformmal kapcsolatosan, mely lerakta az igazi,
valójában az első és törvényhozási téren egyetlen kézzelfogható
romániai decentralizálási kezdeményezés alapjait.
Ezen kívül
megadatott számomra az esély, hogy első, 2008 és 2011 közötti
szenátori mandátumom alatt a közigazgatási bizottság elnöke
lehettem Románia Szenátusában. Ezeket azért mondom el, hogy érhetővé
váljon (mivel megszakítás nélkül része voltam a romániai közigazgatási
reformfolyamatnak és élőben, közvetlenül átéltem azt az utóbbi
20 évben): elég elméleti és gyakorlati tapasztalatra és érettségre
tettem szert, hogy valós, politikai gúnyától megszabadított
elemzést készíthessek arról, ami a dicsőséges forradalom utáni
években nálunk történt.
Először is, ha valaki azt kérdezné tőlem, miért nem történik
valódi decentralizálás Romániában, akkor határozottan
kijelenteném neki:
MERT NEM AKARJÁK!
A második, ebből következő kérdés – nyilvánvalóan
– az lenne, hogy miért nem akarják. És a hasonlóan határozott
válaszom a következő lenne: MERT A HATALOM DECENTRALIZÁLÁSA A
PÉNZHEZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS DECENTRALIZÁLÁSÁT JELENTI.
Az esetek többségében a szolgáltatások vagy a felelősség
áthelyezése a központból a helyi szintekre a polgármesteri
hivatalok komfortját hosszabb időszakra biztosító pénzügyi
források kiszámítható átadása nélkül történt és történik.
Más szóval, nem tervezhető és a helyi közigazgatások
által idővel maximalizálható jövedelemforrást biztosítanak,
hanem csak egy éves pénztranszfert az állami költségvetésről
szóló törvény alapján, mely évente elfogadott jogszabály és
melynek kiszámíthatósága az országos politikai döntéshozótól
függ.
Vagyis ha helyi közigazgatásként ma átkerül a te felelősséged
alá egy olyan kihelyezett szolgáltatás, melyet állami költségvetésből
finanszíroznak, akkor semmi sem szavatolja, hogy jövőre
ugyanakkora összeg áll majd a rendelkezésedre a kérdéses
szolgáltatásra, így azt már a saját forrásaidból kell
fenntartanod. Sőt, az államháztartásról szóló törvény egy
rendkívül perverz kifejezést használ, ugyanis a központtól
helyi szintre áthelyezett szolgáltatás finanszírozása „az
állam költségvetéséből és a helyi költségvetésből történik”.
A perverzitás abban áll, hogy nem rögzítették, mennyit
fizet az állam és mennyit a helyi közigazgatás, így ha az „állam”
a következő évben nem tud vagy nem akar adni, a felelősség a
„helyi szintnél” marad, mert a törvény a felelősséget áthárította
rá, de a finanszírozás relatív.
Képzeljék el, hogy Romániában a helyi közösségek 75
százaléka esetében a saját (közvetlenül a közösségtől függő)
bevétel mértéke a fenntartási szint (bérek és közüzemi költségek)
szintje alatt áll – hosszú távú közösségi fejlesztési
politikákról már ne is beszéljünk – és 100 százalékban
az állami költségvetéstől, a pótköltségvetésektől és
100 százalékban a többség politikai döntésétől függnek.
Itt nem a megyei tanácstól vagy a kormánytól függő
infrastruktúraprojektekről beszélek, hanem a helyi közigazgatás
– olyannyira hangoztatott – minimális autonómiájáról.
Rendben, és mit kellene tenni?
Először is, egy szolgáltatást csak kiszámítható költségvetéssel
decentralizáljanak, vagyis ha holnaptól hozzád kerül egy szolgáltatás
és ez 100 lejbe kerül, amire a pénz az állami költségvetésből
érkezik, az áthelyezésről szóló törvénynek biztosítania
kell, hogy a 100 lej átutalása hosszú távon valós legyen és
a költségvetési törvény nem fogja módosítani a forrásáthelyezési
szabályokat.
Másodsorban, az állami költségvetés forrásaiból származó
költségvetési pénzügyi támogatásokat egyértelmű, tárgyilagos
és a többségi politikai döntéshozótól független szabályok
szerint kell biztosítani a helyi közigazgatásoknak, a politikai
döntéshozatali szinttől – helyi vagy országos – függetlenül.
A helyi közigazgatások saját forrásainak fedezniük kell a közösségek
saját folyó költségeit, a szolidaritás elve és az államilag
szavatolt minimális jövedelemszint elve szerint.
Harmadsorban, a román jogrendnek meg kellene határoznia a
romániai közösségek társulhatóságának elvét, nemcsak a
Helyi Fejlesztési Társulások esetében, melyek a közösségek
társulási kérdéskörének csak kis részét fedik le, hanem a
község gazdasági fejlesztése, a területi szintű településfejlesztés,
a közösségi agglomerációk vagy a közösségi társulások adópolitikái
szempontjából, a közösségi társulások oktatási, vagy közegészségügyi
politikái szempontjából is és így tovább.
Negyedsorban, a decentralizálásra vonatkozó törvényhozási
és alkalmazási szintű politikai döntésnek túl kellene lépnie
a jó szándék szintjén és hagynia kellene, hogy a decentralizálás
tényleg valós és ne csak nyilatkozatokban létező legyen.
Már átéltem Cozmâncă, Blaga, Dragnea decentralizálását
és azt hiszem, hogy ha kíváncsiak lennénk egy polgármester véleményére,
bárhonnan Romániából, akkor azt tapasztalnánk, hogy a valódi
világban nagy különbség van a nyilatkozatok és a tettek között.
Romániában több tonnányi elemzés és tanulmány készült a
decentralizálásról és a szolgáltatások kihelyezéséről, de
– sajnos – többségük megrekedt az elmélet szintjén.
Nagyon nehéz másoknak átengedni azt a hatalmat, ami a pénzek
elosztásából származik. Az utóbbi időben a közigazgatási döntéshozatali
decentralizálásról szóló vitát a legtöbbször a regionalizálás
gondolata váltotta fel, ahol a meglévő helyi hiúságok,
valamint az a kérdés, hogy miként néz majd ki a székely övezet,
de nemcsak ez, odavezettek, hogy a folyamat már az elindulása előtt
elakadt.
Persze, egy decentralizálásról, a pénzek elosztásáról,
a kritériumokról és más hasonló dolgokról szóló vita túl
technikainak és merevnek tűnik és nem vonzó a közvélemény
számára, de a gond valóban létezik, közvetlenül befolyásolja
az életünket. Legtöbbször azt tapasztaljuk, ahelyett, hogy a
reményeinkkel azokhoz fordulnánk, akiket – a helyzet tudatában
– helyi szinten megválasztottunk, a fővárosra vetjük a
tekintetünket, mert – nem igaz?! – szeretjük azt mondani,
hogy Bukarestben határozzák meg a pontos időt!
szerző: Petru
Filip
foter.ro
|
