vissza a főoldalra

 2015.10.02. 

Csorja Gergely: Rafinált és hazudós külügyérek

Martti Ahtisaari volt finn elnök és magas rangú ENSZ-diplomata nemrég megdöbbentő nyilatkozattal lepte meg a világot. A Nobel-békedíjas politikus szerint Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet 2012-ben azzal kereste meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjait, hogy Bassár el-Aszad lemondana egy béketárgyalás keretében, ha az amerikaiak, a franciák és az angolok beleegyeznének egy hárompontos tervbe. Ahtisaari elmondása szerint a Csurkinnal folytatott megbeszélés a következők szerint alakult: „Csurkin hellyel kínált, majd kibökte, hogy elmondja, szerinte mit kéne tenni. Először is: ne adjunk fegyvert az ellenzéknek. Kettő: vegyük rá a párbeszédre az ellenzéket és az Aszad-rezsimet. Három: keressük meg a lehetőségét, hogy Aszad elegánsan félreállhasson.” Csakhogy az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország annyira meg volt győződve arról, hogy Aszad magától is bukik, hogy semmibe vették a javaslatot.

2012 elején, amikor a fenti beszélgetés lezajlott, ugyan voltak már fegyveres konfliktusok Szíriában, de azok főleg két városra korlátozódtak. Homszra és Darára. Ekkor a nemzetközi megállapodás százezrek életét menthette volna meg, ráadásul megkímélte volna Szíria többi részét a teljes pusztulástól.

Azóta milliók kényszerültek elhagyni otthonaikat és a rendkívül bonyolult nemzetiségi, vallási és geopolitikai helyzetben ma már esélye sem látszik a megállapodásnak. A többi között ennek köszönhető az a menekültáradat, mely úgy látszik, alapjaiban rengeti meg az Európai Uniót.

Az Aszad rezsim alapvetően a síita alaviták irányítása alatt áll. Ezek – mivel síiták – élvezik Irán támogatását. Ugyanakkor, mivel Szíria legnagyobb ellenségének Izraelt tartotta, így az Egyesül Államokkal nem ápolt jó viszonyt, ezért az Aszad-rezsim az oroszok felé nyitott. A rezsimet ma tulajdonképpen az orosz katonai támogatás tartja fenn, mely támogatás mértékéről csak találgathatunk, de feltehetőleg több mint 500 orosz tengerészgyalogos, modern tankok, páncélozott szállítójárművek, sőt repülőgépek is segítik a kormánycsapatokat. Az Aszad-rezsim a síiták mellett az ország 10 százalékát kitevő keresztényeket is támogatta, így azok többsége kormánypárti. Ugyanakkor ellenséges a kurdokkal, akiket korábban számtalan jogfosztás ért.

Az arab lakosság nagyobb része szunnita, többnyire ezek támogatták a rendszer megdöntését. Csakhogy mivel a szétvert szomszédos Irakból a radikális szunnita hordák, az Iszlám Állam is megjelent Szíriában, így a szunniták között is háború tört ki. Ehhez hozzáadódik, hogy az Iszlám Állam a kurdokat is ellenségnek tekinti, így annak ellenére, hogy a kurdok Aszad rezsimjét meg akarták dönteni, most mégis az Iszlám Állam és időleges szövetségesei ellen harcolnak.

A kurdokat az amerikaiak és az angolok támogatják, ugyanakkor a NATO tag Törökország rendszeresen bombázza a kurd állásokat. Törökország jelentős katonai erővel rendelkezik, és a kialakult helyzetben erősíteni akarja jelenlététét a térségben, így a kezdetektől támogatja a kormányellenes erőket. Ehhez hozzáadódik, hogy a játszmába beszállt Szaúd-Arábia is, aki a szunnita Iszlám Hadsereget támogatja. Ezek nem olyan radikálisak, mint az Iszlám Állam, de lényegében ők is egyfajta kalifátust akarnak létrehozni. (Itt meg kell jegyezzük, hogy Szaúd-Arábia jelentős arzenállal rendelkezik, és a nemzetközi haditechnikai piacon komoly felvásárlónak számít. Például nemrég a franciák által éppen az oroszoknak gyártott és az ukrán válság miatt nem leszállítható Mistral deszanthajót a szaúdiak vették meg.)

A helyzet tehát rendkívül bonyolult.

Szíria és Irak szunnita lakta területein egy nagy egybefüggő háborús gócot találunk, mely háború bármikor átterjedhet a környező államokra. Ennek tükrében különösen érthetetlen, hogy az amerikai, francia és angol politika miért nem akarta meghallani az orosz javaslatot 2012-ben.

Az idők azonban változnak.

Miután az EU-ban tartós politikai válságot okozhat az éppen Szíriából is induló menekültáradat – mely válság tulajdonképpen elfeledtette Európával, hogy Ukrajnában háború folyik – az amerikai külpolitika úgy gondolta, hogy itt az ideje a 2012-ben meg sem hallott javaslatot most sajátként előadni.

Kerry amerikai és Lavrov orosz külügyminiszter egy hete beszéltek telefonon. A beszélgetésről nem szivárogtak ki részletek, de ismerve az orosz külpolitikai gondolkodást nem zárható ki, hogy az orosz külügyminiszter beígért még néhány millió menekültet, ha nem tudnak megállapodni.

Kerry három nappal később Londonba utazott és az ottani sajtótájékoztatón – miután egyeztetett Philip Hammond brit külügyérrel – a következőket mondta: „Mi készen állunk a tárgyalásokra. Aszad vajon szintén készen áll arra, hogy érdemben tárgyaljon? Oroszország készen áll-e arra, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse őt?”

Nos, a 2012-es orosz javaslat után ez a kérdés több mint pofátlanság, de az amerikai külügytől sohasem állt távol a birodalmi gőg.

Ennek ellenére az orosz és az amerikai védelmi miniszter is egyeztetett egymással telefonon. Hasonló egyeztetésre az ukrán válság kitörése óta nem került sor. Azaz megint két birodalom szórakozik a világgal, mit sem törődve azzal, hogy időről időre milliók életét teszik kockára, hogy a globális puskaporos hordó mellett játszanak a gyufával.

Európa mindezt ostoba tehetetlenséggel szemléli és várja a jó szerencsét. Ébresztő!