|
 2015.10.23.
A vidék magyarsága őrizte vallásosságát
Egyházi autonómiák, közösségek a dualizmus korában
Mit eredményeztek
a Wekerle-kormány liberális, egyházi vonatkozású törvényei?
Melyek voltak a bevett és az elismert felekezetek? Kik nyertek a
Wekerle-törvényekkel? Kialakult-e a vallási közömbösség? Mi
volt a csernovai vérengzés oka? Vajon a püspöki kar támogatta-e
a Katolikus Néppártot? – ezekre a kérdésekre keresték a választ
a Veritas Történetkutató Intézet október 6-ai vitasorozatának
résztvevői: Dr. Gergely András, a Veritas Dualizmus Kori Kutatócsoport
vezetője, Dr. Sarnyai Csaba Máté, a Károli Gáspár Református
Egyetem docense és Dr. Kovács Kálmán Árpád a Veritas tudományos
munkatársa.
Mindennek a
kiindulópontja, hogy a Wekerle-kormány által kierőszakolt
1894. évi XXXI. tc. kimondta a kötelező polgári házasságot,
amelyet a bíróság felbonthatott. Az 1894. XXXII. tc. a vegyes házasságokból
született gyerekek sorsát illetőleg a rögzített – vagyis a
fiúk az édesapjuk, a lányok az édesanyjuk vallását követik
– gyakorlat megmaradt, a polgári anyakönyvezésről pedig az
1894. XXXIII. tc. határozott, amely ezt a funkciót a belügyminiszterre
bízta. Az izraelita vallás recepciójáról 1895-ben született
döntés, az 1895. XLII. tc. rendelkezik az izraelita vallásnak a
bevett vallások közé emeléséről. Ez a törvénycsomag egy új
korszakot nyitott a magyarországi egyházak történetében.
„Az állam szerepe átalakult, és kezébe vette azokat a funkciókat,
melyek korában elsődlegesen az egyházakhoz tartoztak” –
emelte ki Sarnyai Csaba Máté.
Az uralkodó vallás
a magyar közjog elvileg elutasított, gyakorlatilag mégis körülírt
fogalma. Jelenti a katolikus vallás kitüntetett helyzetét a többi
bevett vallással szemben. A protestánsok számára ezekből 1895
utánra egy nagyobb elvi sérelem maradt; hogy az állam és kormánya
hivatalosan csak egy vallásos kultuszt, a római katolikust ismer
és gyakorol, és hogy az állami jelenlét a tisztán felekezeti
ünnepeken is nyilvános (közhatalmi) minőségben nyilvánul
meg. Ha a bevett vallásfelekezetekről beszélünk, akkor az ország
törvényeibe bevett, tehát hitelveik és működésük számára
alkotmányos garanciákat szerzett vallásokról van szó. Jellemzőik
a rögzített hitelvek, számottevő népesség, és társadalmi
beágyazottság. Joguk van a törvényes keretek közötti önkormányzatra,
tehát autonómiára, és intézményfenntartásra, mely jogaik
biztosításához közjövedelmeket és közhatalmi segítséget
is igénybe vehetnek. Magyarországon 1848 után öt bevett vallásról
beszélhetünk: (római és görög) katolikus, evangélikus, görögkeleti,
unitárius. 1895-ben bevetté nyilvánították a zsidó vallás három
felekezetét (a neológot, az ortodoxot és a status quo irányzatot),
melyek közül az országos szervezetet létrehozó népesebb kettő
főrendi tagságot is kapott. Az elismert vallásfelekezetek
fogalmát az 1894–95-ös törvényhozás teremtette meg a terjedő
újprotestáns kisegyházak felemelkedési lehetőségének biztosítására.
Bár közhatalmi segítségre és közjövedelmek élvezetére nem
jogosultak, elismertségük okán saját erőforrásaikból saját
vallástanításukat megszervezhetik. Magyarországon 1905-ben a
baptista, 1916-ban – mivel Törökország háborús szövetségesünk
volt – a muszlim vallás törvényes elismertetése sikerült,
de előbbi esetében például a vallástanítási kedvezmények
csak Budapesten működtek. Törvényesen el nem ismert vallásfelekezet
a hagyományos rendi felfogás szerint akkora népességgel és társadalmi
beágyazottsággal rendelkező felekezet, mely számára a vallásgyakorlat
biztosítása államérdek. 1895 után a lelkiismereti szabadság
elvének megfelelően minden vallási nézet gyakorolható, mely a
törvényes közrendet és az elfogadott közerkölcsöt nem sérti.
A törvényes elismerést elérni nem tudó vallások egyesületi
formában folytathatják tevékenységüket, mely felett a kor
jogrendjében a belügyminiszter és alárendelt közegeinek törvényes
felügyeleti joga érvényesült. Ilyen felekezetek közé
Magyarországon a századelőn újprotestáns kisegyházakat
sorolhatunk, például a nazarénusokat, adventistákat, metodistákat,
pünkösdistákat. Az első kettő esetében az eskütétel és a
polgári fegyveres védkötelezettség teljesítése jelentett
neuralgikus pontot az állam–egyház viszonyban. Az ilyen vallásfelekezetekhez
tartozó szülőknek a kötelező iskolai vallástanítás során
gyermekeik számára más (bevett vagy elismert) vallás vallástanításában
való részvétel választására voltak kötelezettek. Az 1895.
évi XLIII. tc. megteremtette a felekezetnélküliség fogalmát.
Ez azt jelenti, hogy lehet valaki úgy az állam polgára, hogy
egyetlenegy felekezethez sem tartozik. Ez korábban elképzelhetetlen
volt, hiszen az anyakönyvezést felekezeti úton végezték. „Bárki
akkor létezett egyáltalán, ha egy felekezet valamilyen formában
anyakönyvezte” – mondta Sarnyai docens úr. A Wekerle-törvénycsomag
által az állampolgár elsőként az állam polgára lett, és másodszinten
valamelyik felekezet tagja. A válás is lehetővé vált az új törvények
által – fűzte hozzá Gergely professzor, mert az országban
ebben is egyenlőtlenség volt addig. A protestánsok válhattak,
a katolikusok nem. A protestáns fél újranősülhetett, míg a
katolikus nem.
Dr. Kovács Kálmán
Árpád kiemelte, hogy a katolikus egyház vezetése úgy érezte,
és ennek hangot is adott, hogy Magyarországon megszűnt a
keresztény állam. S azt is hozzátették, ez a törvénycsomag a
vallási közömbösség terjedéséhez járul hozzá. Ez be is
bizonyosodott, mert a nagyvárosokban megerősödött a vallási közömbösség.
A vidék magyarsága őrizte meg igazán vallásosságát egészen
1950-ig. Az egyházpolitikai törvényeket főleg a reformátusok
és az evangélikusok szorgalmazták, főleg az elkeresztelkedési
botrányok miatt. Úgy gondolták, hogy a jogszabályok ezeket a
visszaéléseket végleg megszüntetik. Később a protestáns
egyházak is rájöttek arra, hogy ezek a törvények azokat a
kapcsokat is lazítják, melyek felekezeteik számára lényegesek
voltak. A zsidóság volt az, melynek egyértelműen kedveztek a törvények.
Lehetővé vált a zsidó-keresztény vegyes házasság is. A
jogszabályok nyertesei voltak még a protestáns kisegyházak is.
Az 1910-es népszámlálás Magyarországon igencsak pontos volt,
s e szerint a magukat magyaroknak vallók 58,7%-a római
katolikus, 25,8%-a református, 7%-a izraelita volt. A németek
66,6%-a római katolikus, 21,6%-a evangélikus, 10,4 százaléka
izraelitának vallotta magát. A szlovákok 71,8%-a római
katolikus, 23,2%-a evangélikus, a románok 38,5%-a görög
katolikus, 61%-a görögkeleti, a horvátok 98%-a római
katolikus, míg a szerbek 98,5%-a görögkeleti volt. A reformátusok
98,4%-a és az unitáriusok 98,6%-a magyar anyanyelvűnek vallotta
magát, tehát ezt a két felekezetet lehet igazán „magyar vallásnak”
mondani. Gergely András rámutatott, hogy „a görögkeletiek
nem tagjai a világegyháznak, saját metropóliájuk van az erdélyi
románoknak és a délvidéki szerbeknek. Tehát autokefál egyházak,
s ilyen szempontból a magyar állam iránt lojálisak. Más kérdés,
hogy kifelé kacsingatnak, mert szerbek és románok is élnek a
határon túl. A képlet túlságosan pozitív, ezzel szemben, ha
kinyitunk egy nyugat-európai könyvet, máris találkozhatunk az
1907-es csernovai vérengzéssel.”
Új templomot építettek
a Rózsahegy melletti Csernovában a szlovák nacionalista pap,
Andrej Hlinka, a falu szülötte kezdeményezésére. A szlovákok
azt akarták, hogy Hlinka szentelje föl a templomot, ami
ellenkezett a katolikus kánon előírásával. A koalíciós kormány
ebben az időben erős kézzel igyekezett megfékezni a kormányellenes
szlovák agitációt. Hlinkát az 1906-os rózsahegyi választások
alkalmával tanúsított magatartása miatt a szepesi püspök
felfüggesztette papi funkcióinak gyakorlása alól, a bíróság
pedig izgatásért kétévi államfogházra ítélte. 1907. október
27-én egyházi elöljárók – a szolgabíró kíséretében –
Csernovára kocsiztak, hogy a felszentelés ügyében a lakossággal
tárgyaljanak. A nép a falu bejáratánál útját állta az érkezőknek,
kőzáporral árasztva el a kocsikat és a csendőröket. A csendőrőrmester
tűzparancsot adott. 15 halott és számos sebesült maradt a
helyszínen. A csendőrök pedig szlovák származásúak voltak.
Erről nem igazán beszélnek. Ahogy arról sem, hogy a Vatikán
nyomására kellett Hlinkát kiengedni a szegedi Csillagból.
Anglia és Franciaország viszont a csernovai esetet aljas módon
propaganda célokra használta föl, hogy lejárassa a magyar kormányt,
mely nem volt hajlandó megszakítani a kapcsolatot Németországgal.
Az is érdekes,
hogy 1894 előtt nem voltak felekezethez köthető pártok. A
Katolikus Néppártot Prohászka Ottokár kezdeményezésére alapította
gróf Zichy Nándor és gróf Esterházy Miklós Móric. Életre hívásának
oka az 1890-es évek állam és egyház szétválasztására irányuló
jogi reformjai, s közülük is kiemelten a polgári házasság
intézményének bevezetése volt, melyeket élesen elutasítottak,
elleneztek. Sajnos a püspöki kar, bár elvben a párt céljaival
egyetértett, mégis úgy gondolta nem kell teljesen kiállni
mellette, mert akkor az állammal nem lennének lojálisak. Ezzel
elérték, hogy a Katolikus Néppártra a magyarországi
katolikusoknak csak csekély hányada szavazott.
Az előadásokból
azt a konklúziót vonhattuk le, hogy bár egyes történészek
szerint a Wekerle-féle egyházjogi törvények korszerűek
voltak, mégis elindítottak egy lavinát, s ez vallási közömbösséghez,
majd egyházellenességhez vezetett.
M.A.
|
