vissza a főoldalra

 2015.09.04. 

Jó ötlet a mindennapos énekfoglalkozás

De legalább 400 énektanár hiányzik a magyar köznevelésből

Balog Zoltán Pécsett, a 19. Europa Cantat nemzetközi kórustalálkozón jelentette be, hogy az általa vezetett emberi erőforrások minisztériumának tervei között szerepel a mindennapos éneklés – ami nem egyenlő az énekórával – bevezetése az iskolákban. Támogatja-e a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége a minisztérium tervezetét? Az ötlet megvalósításához van-e elegendő szakember? Mennyire becsülik meg az énektanárokat? – ezekkel a kérdésekkel kerestük föl Ember Csaba elnök urat.

 Az EMMI tárcavezetője első lépésben azt szeretné elérni, hogy minden iskolában legyen legalább egy kórus, melyet szakember vezet, s ennek próbái úgynevezett védett időben – 14.30 és 16 óra közt – legyenek. Támogatja a minisztérium ötletét a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége?

 – Elnökségünk még nem tárgyalt erről, de biztos vagyok benne, hogy ahogy én is, az elnökség is támogatja majd a kóruséneklés gondolatát, s azt, hogy minden nap legyen az iskolában énekfoglalkozás. Nem is feltétlenül nevezném ezt órának, hiszen maga a tevékenység a lényeges. Ennek egyik legjobb eleme lehet a kóruséneklés, ahhoz azonban megfelelően képzett szakemberekre van szükség. Ismereteim szerint legalább 400 énektanár hiányzik a magyar köznevelésből. De az sem biztos, hogy csak azok tudnak közös éneklést vezetni, akik énektanári diplomával rendelkeznek.

 Hiányszakmáról van szó, vagy arról, hogy csökkent ennek a hivatásnak a presztízse?

 – A hiányszakma két okból alakult ki. Az egyik, hogy nem becsülik meg kellőképpen az énektanárokat. A készségtárgyakat, így a testnevelést, az éneket, a művészetekkel való foglalkozást kissé kiszorították korábban a mindennapokból. Ez vezetett oda, hogy most, mikor ismét felismerik, hogy ezekre szükség van, nincs elég szakember. A másik: volt és van is Magyarországon kiváló iskolai énektanárképzés. Egy ideig működött a Zeneakadémián a középiskolai énektanár és karvezető szak. Ám az onnan kikerült diplomások közül nagyon sokan a kiváló magyar módszert külföldön kezdték el terjeszteni és megvalósítani, vagy nem énektanárként tevékenykednek.

 Mi a véleménye a kórusszervezésről?

 – A kórusszervezés mindenképpen nagyon jó és hasznos terv, de lényeges, hogy a kórusokba a gyerekek önként menjenek, ne csak a feltételek biztosítása történjen meg. Tehát, aki oda jelentkezik, ismerje föl, mennyire jó énekelni, és első pillanattól kezdve örömet adjon számára. A kóruséneklésre olyan időpontot kell találni, mikor a gyerekek nem a másnapi nagydolgozat miatt izgulnak, mert akkor nem tudnak felszabadultan énekelni.

 Tehát önként és dalolva menjenek a kórusba a gyerekek. Ahhoz, hogy önként jelentkezzen valaki egy kórusba, ahhoz gondolom szükséges a motiváció.

 – Igen, nagyon komoly motivációra van szükségük. Ezért esetünkben sokat számít a tanár kollégáknak és az iskola vezetésének hozzáállása. A mindennapos testnevelésóra azért váltott ki olyan sok ellenkezést, mert a gyakorlatban nem sikerült jól bevezetni. Nem a szándékkal volt baj. Én például gimnazistaként a nagyszünetekben nem az udvaron játszottam, hanem birkóztam az osztálytársaimmal az iskola tornaszobájában. Tehát a mindennapi mozgás mégiscsak megtörtént. A mindennapos mozgásnak, éneklésnek nem a szigorú keretét kell megteremteni, hanem egy olyan feltételrendszert, amelyben mindenki a maga lehetőségei és képességei szerint örömét leli. Szokták mondani, hogy aki dalolni akar, mindig talál éneket. Ezért a daloló kedvet kell felkelteni, s akkor a diákok szívesen vesznek részt az énekfoglalkozásokon.

 Milyen pluszt ad a gyerekek számára a kórusban való éneklés?

 – Segíti a nyelvtanulást, mert a hallást fejleszti, s aki énekel, sokkal gyorsabban és jobban tanul meg írni. A légzéstechnika elsajátítása pedig a testnevelésben is legalább olyan fontos, mint az éneklésben. A kórusban a tagok figyelnek egymásra. S aki a másikra képes figyelni, később ezt a képességét a munka világában is kamatoztatja. Aki megtanul koncentrálni, idővel minden tevékenységét alaposabban végzi el. A művészet olyasfajta rendre tanít, amely örömet is ad.

 Melyik életkorban kell elkezdeni a zeneoktatást?

 – Mindenképpen az alsó tagozaton és az óvodában kéne sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni az éneklésre. Hiszen, amilyen zenével először találkozik a gyermek, az határozza meg zenei kultúráját. Sajnos ma már nem jellemző, hogy otthon énekelnének a gyermekeknek. Az óvódás gyereket a szülei még esetleg énekeltetik, de mikor már iskolás korú, a szülők nem igazán kíváncsiak az éneklésére. Talán az életkor előrehaladtával a szülők tűrőképessége fogytán van, és kevésbé biztatják gyermeküket. Sajnos az is igaz, hogy elveszett egy generáció, mert több fiatal egyáltalán nem énekelt iskolában. Hiszen mennyivel kényelmesebb egy túlterhelt énektanárnak nagy zeneszerzők életéről dolgozatot íratni, mint az örömet szerző éneklésre nevelni a gyermekeket. Természetesen éneket nem lehet túlzott óraszámban tanítani, mert azzal tönkretesszük a pedagógus hangszálait. Ezért olyan megoldást kell találni, hogy az énektanár hangja ne menjen tönkre, s a gyerekek életkorához alkalmazkodó, az ő érdeklődésüket felkeltő dalokat oktassanak. A magyar zenepedagógia kellőképpen felkészült arra tudományos szempontból is, hogy a mindennapos énekléssel kapcsolatban megfelelő ajánlásokat fogalmazzon meg. A megvalósítás viszont mindig egy adott helyen, iskolában, osztályközösségben, kórusban realizálódik. Azt is bevallom, hogy nekem nem tetszik a mindennapos énekóra hagyományos fogalma, annak ellenére, hogy az ének-zenei tagozatos iskolákban, amelyek száma sajnálatosan lecsökkent, minden nap tartanak énekórát és hetente két kórusfoglalkozást, s joggal lett ez az iskolatípus világhírű. De ilyen formában nem biztos, hogy a köznevelés minden egyes iskolájában megvalósítható. Ezért most még nem is szabadna célul kitűzni. A mindennapos közös éneklésnek eleinte nem kéne tovább tartania napi 15 percnél. Nagyon tetszett nekem, mikor Balog miniszter úr a riportban énekelt, s éppen egy népdalt, ami a magyarság zenei anyanyelve. Kérdés, hogy most egy általános iskolás gyermek számára a népdal valóban az anyanyelvet jelenti-e, mert ha nem, akkor újból meg kell neki azt tanítani. Ez nem könnyű, mert úgy kell a népdalkincset átadni a gyereknek, hogy ne essen kétségbe, ha azt gondolja, hogy ő a könnyebb műfajt szereti. Sőt a közös énekfoglalkozásokon a diákoknak nem muszáj mind énekelniük, akár dobolhatnak is közben, vagy tapssal kísérhetik az adott dalt. Módszere válogatja. Ez azért is lényeges, mert többen szégyellik a hangjukat – főleg, mikor mutálnak –, mégsem esnek ki a közösségi élményből.

 Említette, hogy az ének készségtantárgy, de nem ad valami műveltségi többletet is?

 – Sokféle és jelentős többletet adhat. Az, hogy kinek milyen zenei műveltsége lesz, a tanítás tartalmán múlik, ezért lenne jó, ha a mindennapos éneklési lehetőségen túl a heti két énekóra a teljes általános iskolai képzésben megjelenne. Ami a legelkeserítőbb, hogy éppen kamaszkorban, amikor a legfogékonyabbak a diákok az újabb ismeretekre, már egy énekóra nincs, csak a művészeti iskolákban.

 Beszélgetésünk elején szó volt róla, hogy a magyar énektanárok külföldön tanítanak a Kodály-módszer alapján. Több nyilatkozatot olvastam, melyekben kifejtették, hogy míg például Japánban eredményes a Kodály-módszer, addig nálunk erről nem lehet beszélni. Ha ez így van, mi ennek az oka?

 – Ahol jól alkalmazták a kodályi elveket, ott most is vannak kiváló iskoláink, de valóban kevés. A rendszerváltás idején azt a hibát követték el, hogy az addig jól működő metódusokkal is szakítottak. Holott 1990-ig azt tapasztaltuk, hogy az ének-zene tagozatos iskolákat elvégző gyerekek sokkal jobban teljesítettek a gimnáziumi felvételi vizsgákon. Ezért ezeket az intézményeket hibásan elitképzőknek titulálták. Nem ismerte föl később a társdalom azt, hogy a zenével való foglalkozás mennyire eredményesen hat minden más tevékenységünkre. Azt sosem hangoztattam, hogy kiemelten kezeljék az énekoktatást, de azt igen, hogy legyen egyenrangú a többi tantárggyal.

 Mennyiben segíti az énekkultúra megszerettetését az, hogy az Erkel Színház előadásaira egyre több iskolás csoport érkezik?

 – Minden ilyen megvalósult szándék segíti az énekkultúra, a zene megszerettetését. Nagyon jó programjai vannak az Operaháznak, és a Zeneakadémiának, mert az élő zenével ismerkedhetnek meg a legkisebb településen élő fiatalok is. A Zeneakadémia vezetése pedig a Városmajori Gimnáziummal, a Kós Károly Ének-Zene Emeltszintű Általános Iskolával és a Városmajor utcai Óvodával közösen a kodályi elvek – inkább elvekről és ne módszerről beszéljünk – alapján kezdi el – mintát kínálva – megújítani az énekoktatás alapjait. Ez nem azonos azzal, hogy nemzetközi tekintélyekből álló munkacsoportot kért fel Balog Zoltán miniszter úr arra, hogy tegyen javaslatot „az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” a kodályi hagyományok szellemében. Nagyok sok jó program fut több szálon, s remélem, hogy ezek által valóban megújul az iskolai énektanítás, és újra felfedezzük a mi dalainkat.

Medveczky Attila