vissza a főoldalra

 2015.09.18. 

Esély egy élhető világra: Visegrád

Az Európai Unió lakossága különböző álláspontokat képvisel a legújabb kori népvándorlással kapcsolatban, mi magyarok pedig az 500 milliós népességből csupán 10 milliót teszünk ki, legtöbbször ennek megfelelően kezelik a szavunkat. Pénteken azonban a visegrádi országok határozottan kiálltak mellettünk és ez elgondolkodtató, lehet, hogy az eddigieknél szorosabb együttműködésre lenne szükség a négy ország között. Segítségünkre lehet ez korunk átformálódó Európájában, ahogy segítségünkre volt a középkorban is.

Károly Róbert 1335 novemberében Visegrádra hívta Luxemburgi János cseh királyt és Lokietek III. (Nagy) Kázmért, hogy külpolitikai és gazdasági kérdésekben közösen döntsenek. A magyar uralkodónak sikerült megbékéltetnie szövetségeseit: János király lemondott lengyel trónigényéről, III. Kázmér pedig átengedte Sziléziát a Cseh Királyságnak. A három ország szövetsége tulajdonképpen Ausztria ellen született, Bécs árumegállító joga miatt új kereskedelmi útvonalat jelöltek ki, amely Brünnből Holicson, majd Esztergomon át vezetett Budára, onnan pedig tovább Nyugat-Európába. Szintén a királytalálkozónak köszönhető, hogy fellendült a kereskedelem Kassa és Krakkó, valamint Zsolna és Brünn között.

A három ország szövetsége a következő években is erős maradt, közös sereggel győzték le Ausztriát, majd 1339-ben megegyeztek arról, hogyha III. Kázmér fiú utód nélkül halna meg, akkor a magyar királyra száll a lengyel korona. Így lépett Nagy Lajos a lengyel trónra 1370-ben.

A visegrádi királytalálkozó és az uralkodók közti további megegyezések gazdasági fellendülést hoztak országaiknak, mindhárom közép-európai királyság virágkorát élte az 1300-as években. Ez a szövetség ihlette a rendszerváltozás után Antall Józsefet, Lech Walesát és Vaclav Havelt, hogy 1991-ben, szintén Visegrádon közös nyilatkozatot írjanak alá a három ország együttműködéséről. (Két évvel később Csehszlovákia felbomlásával a visegrádi hármakból visegrádi négyek lettek.) A szerződés létrejötte egyértelműen pozitívum politikailag, és az sem elhanyagolható, hogy valós történelmi alapja van. Ugyanezt nem mondhatjuk el az Európai Gazdasági Közösség (az EU elődje) megalakulásáról, amelyben az évszázadok óta egymást maró németek, franciák és angolok léptek szövetségre.

A Visegrádi Együttműködés aláírása óta eltelt majd negyedszázad, a V4 minden állama belépett az EU-ba 2004-ben, hogy aztán azóta is elteljen 11 év, belecsöppenjünk a jelenkori népvándorlásba és eljussunk múlt péntekig, ahol Prágában összegyűltek a V4 államok miniszterelnökei. Hála Istennek Lengyelország, Csehország, Szlovákia teljes támogatásáról biztosította hazánkat a migrációs nyomás miatt, valamint a négy kormányfő ismét elutasította a Brüsszel által javasolt kötelező befogadási kvótát, mivel az nem oldana meg semmit sem. Figyelemre méltó, hogy a szívünknek általában nem túl kedves Robert Fico azt is kijelentette, hogy Szlovákia kész technikai és anyagi segítséget is nyújtani Magyarországnak a déli határ megvédéséhez, a csehek pedig rendőröket, pénzt és műszaki eszközöket ajánlottak fel.

Úgy gondolom, rendkívül fontos jelen helyzetben a visegrádi négyek összetartása és kiállása, hiszen Európa vezető hatalmának kancellárja össze-vissza beszél, Brüsszel kvótája pedig teljesen irreális. Bebizonyosodott, hogy Közép-Európában nem kérnek a nyugati politikusok szerencsétlenkedéseiből és a bevándorlókból, helyette ragaszkodnak a keresztény kultúra és a nemzeti szuverenitás megőrzéséhez. Különös, de igaz, hogy pont azok nem engednek a keresztény Európa eszméjéből, akik átestek a kommunizmus negyven éves agymosásán.

A Prágában történt közös fellépés tehát olyan esemény, melyből építkezni lehet. A V4 államok lakossága összesen 64 millió főt tesz ki, vagyis egy közös nyilatkozat már súllyal bír Európában, nem lehet lekezelni olyan könnyen, mintha Magyarország egyedül hangoztatna valamit. Nem is volt utána akkora károgás, mint egy-egy Orbán-beszéd után.

A visegrádiaknál csak Németország rendelkezik nagyobb lélekszámmal, viszont népességünk nagyjából megegyezik Franciaországéval, maga mögött hagyja az Egyesült Királyságot és Olaszországot, Svédországról, Belgiumról nem is beszélve. Nyilvánvaló ostobaság kilépni az unióból, viszont azon belül megerősíteni ezt a szövetséget hatalmas előnnyel járhat. Befolyásoló tényezőkké válhatunk Európában, Brüsszel kénytelen lenne adni a V4 államok szavára. Az együttműködés szorosabbra fűzése hasznot hozhat minden komoly ügyben, akár a migrációs kérdésben, akár a közbeszédben háttérbe szoruló orosz–ukrán konfliktusban.

Első ránézésre mindenképp kedvezőnek tűnik a szorosabb külpolitikai és gazdasági együttműködés a visegrádi országokkal, talán még a felvidéki magyarság helyzetét is rendezni lehetne, ha Szlovákiával folyamatosan jó kapcsolatot tudnánk fenntartani. Ám felvetődnek akadályozó tényezők is a szövetség kapcsán. Az egyik, hogy Lengyelország a maga 38 millió lakosával egyedül többségben van a V4-ben, ha emiatt magához ragadja a vezető szerepet, akkor már nincs értelme az egésznek. Talán ez mégsem fenyeget annyira, mert Lengyelországnak sem mindegy, hogy hazája érdekei mögött 38 vagy 64 millió ember áll. Ezenkívül nem elhanyagolható a több évszázados lengyel–magyar barátság, melynek mai napig tartó erős érzelmi töltetéről rendszeresen értesülhetünk Zsille Gábor rovatából.

Ennél nehezebb kérdés, hogy Lengyelország és Szlovákia mennyire állna ki tartósan a közép-európai érdekek mellett, hiszen köztudott, hogy előbbit az Egyesült Államok, utóbbit Oroszország pénzeli. Természetesen azt is tudniuk kell a lengyeleknek és a szlovákoknak, hogy míg ők kiszolgálják az amerikai vagy az orosz érdekeket, a nagyhatalmak sosem fogják az övéiket szem előtt tartani.

Azt hiszem a visegrádi négyek egymásrautaltsága világos, ezért megfontolandó lenne kialakítani az eddigieknél szorosabb együttműködést külpolitikai és gazdasági értelemben, a nemzeti szuverenitást megtartva és az unión belül. Kiváló alap ehhez az 1335-ös visegrádi királytalálkozó és a múlt pénteki prágai miniszterelnöki nyilatkozat.

Märle Tamás