|
 2015.09.25.
Egy magyar
futballmenedzser Amerikában
Kőrösi László életcélja, hogy segítse a magyar tehetségek
érvényesülését
Fiatal korában
sokan Gerd Mülleréhez hasonlították rendkívüli gólérzékenységét,
ám bohémsága miatt labdarúgóként nem futott be akkora
karriert, mint amekkorát tehetsége alapján befuthatott volna.
Menedzserként azonban annál sikeresebb lett. Egykoron Törőcsik
Andrásnak is sikerült csapatot találnia, néhány éve pedig
Hercegfalvi Zoltán kansasi szerződését hozta tető alá. A
magyar tehetségek segítését szívügyének tekinti annak ellenére
is, hogy 46 éve Chicagóban él, és a hazai futballal semmilyen
intézményes kapcsolata nincs. Sportrovatunkban
ezúttal az egyik legsikeresebb magyar futballmenedzserrel, Kőrösi
Lászlóval beszélgetünk.
Sokak számára talán kevéssé ismert lehet az
ön neve idehaza, ezért először arra kérném, röviden mutassa
be önmagát.
– Az egykori Jugoszláviában születtem, de tősgyökeres
magyar családból származom. A sport Délvidéken elemi része
volt a gyermekek hétköznapjainak, sőt szerepe annál is több
volt, hiszen egyrészt a helyi magyar közösség összetartásában
is komoly jelentősége volt, másrészt viszont segített áthidalni
a kisebb-nagyobb ellentéteket szerbek és magyarok között. Az
általános iskola elvégzésekor már igazolt játékosa voltam
Torontálvásárhely focicsapatának. Rendkívül gólerős
futballista voltam, sokak szerint Gerd Müllert idézte a játékom.
Az öcsémet próbajátékra hívták a híres belgrádi Partizánhoz,
ahová vélhetően én is követtem volna, de közbejött egy
amerikai lehetőség. Családi kapcsolataink révén édesanyámmal
teljesen legálisan kiköltözhettünk Chicagóba. Így a középiskolát
már Amerikában kezdtem meg, és mellette afféle félprofi státusban
fociztam is az egyik helyi csapatban. Bár néhány évvel később
még visszatértünk rövid időre Jugoszláviába, én végül
Chicagóban telepedtem le. Iskoláim elvégzése után civil
foglalkozásaim lettek. Előbb a Siemens cég gyógyszeripari részlegénél
dolgoztam komoly pozícióban, később több vállalkozást is
elindítottam. A futballtól sohasem távolodtam el, bár az is
igaz, hogy fiatal koromban eléggé lezser, bohém voltam, így játékosként
nem jutottam olyan szintre, amit edzőim szerint elérhettem
volna.
Bánja
ezt így utólag?
– Hazudnék, ha kategorikusan kijelenteném, hogy nem,
ugyanakkor, ha arra gondolok, hogy így is teljes életem lett,
munkáimban sikeres voltam, és a futballal is mind a mai napig élő
kapcsolatom van, akkor sajnálkozásra sincs okom.
Beszéljünk a futballban végzett munkájáról.
Hogyan kezdett bele a menedzseri tevékenységbe?
– Nem rögtön menedzserként kezdtem, hiszen utolsó
chicagói csapatomnál egy idényen keresztül edző is voltam,
majd hosszabb ideig elláttam a technikai vezetői feladatkört,
és belekóstoltam az utánpótlás-edzői munkába is. Annak
ellenére, hogy ezeket mindvégig a civil munkáim mellett csináltam,
nagyon széles ismeretségem alakult ki az amerikai labdarúgóéletben,
amely ekkor egyébként még gyerekcipőben járt. 1986-ban, a
mexikói világbajnokság után Jugoszláviába kellett utaznom,
és éppen akkor értesültem arról, hogy egy nagyon tehetséges
játékost, Miralem Zjajót eltiltott a játéktól a jugoszláv
szövetség valami szabályszegés miatt. Megkerestem őt, és
felajánlottam, hogy segítek neki csapatot találni Észak-Amerikában,
ahol eltiltása idején is játékban maradhat. Ismeretségeim jóvoltából
ez szinte azonnal sikerült is, a Chicago Sting együttesében
kapott lehetőséget. Gyakorlatilag ezzel vette kezdetét
menedzseri munkám, amelyet a mai napig folytatok. Pályám során
jobbnál-jobb játékosokat képviselhettem. Legismertebb közülük
az amerikai legenda, a 107-szeres válogatott Tab Ramos, de rajta
kívül több más válogatott játékossal is dolgozhattam együtt,
illetve azok száma is jelentős, akiket fiatalon karoltam fel, és
mára MLS-szerződéssel rendelkező, kitűnő labdarúgók
lettek.
Magyar játékosokkal is
kapcsolatba került menedzseri munkája során?
– Hogyne, nem is akárkikkel! Azt hiszem, a magyar
futballban mindenki ismeri Törőcsik András nevét. Azt viszont
talán nem tudja mindenki, hogy Andris az 1980-as évek végén
szerencsét próbált Észak-Amerikában. Először – korábbi
újpesti csapattársa, a San Diegóban élő Tóth Zoltán révén
– maga is San Diegóban próbálkozott, a helyi teremcsapatban.
Ott nem jött össze számára a dolog, így Tóth Zoli a segítségemet
kérte. Ekkor Törőcsik öt hétre hozzám költözött Chicagóba,
ahol a Stingnél edzett. Ám miután a Sting teremfocicsapat, Törő
pedig nagypályán szeretett volna játszani, csapatot kellett
keresnem számára. Találtam is, így került Torontóba. Bár
sajnos nem eresztett gyökeret, azért sokan emlékeznek még
arra, hogy az egykori zseniális magyar játékos megfordult nálunk.
Az elmúlt másfél-két évtizedben is több neves, sokszoros válogatott
magyar játékossal dolgoztam együtt. Détári Lajos, Ifj. Albert
Flórián, Sebők Vilmos, Lisztes Krisztián, Illés Béla és
Waltner Róbert számára egyaránt kerestem csapatot, sőt
eljutottunk egészen a konkrét tárgyalásig, szerződéstervezetig,
csak ilyen-olyan okból az utolsó pillanatban meghiúsult az
amerikai üzlet. Volt persze létrejött megállapodás is, néhány
éve Hercegfalvi Zoltán szerződést kapott a Kansas Citynél,
Waltner Robi pedig előbb Abu Dhabiban, majd az osztrák
Nagymartonban. Külön öröm számomra, hogy Németh Krisztián,
akit játékosmegfigyelőként 2008 óta figyelemmel kísértem,
ajánlásomra végül a Sportinghoz szerződött.
Németh Krisztián esetében nagyon jót tett a váltás,
nagyszerűen játszik Kansasben. Ez megnyithatja az utat további
magyar játékosok Amerikába szerződése előtt?
– Krisztián valóban jól teljesít már most is, ám még
mindig messze van attól, amire valójában képes. Nagyon nagy
tehetség, félve mondom ki, hogy véleményem szerint kicsit alulértékelt
játékosa ő a magyar focinak. Nemrégiben egy, az MLS-ben dolgozó
argentin származású játékosmegfigyelő nemes egyszerűséggel
a bajnokság egyik legjobbjának nevezte Krisztiánt. Tehát hangsúlyozom,
hogy nem csupán a Kansas, hanem az egész MLS egyik legjobb,
legsokoldalúbb játékosának nevezte őt. Óriási dolognak
tartom, hogy Krisztiánról így vélekednek, és biztosra veszem,
hogy a róla kialakult nagyon kedvező képet tovább fogja erősíteni
kansasi szereplésével. Ez esetben pedig valóban komoly esélye
lesz annak, hogy az MLS-csapatok felfedezik maguknak a magyar
piacot és megnő a magyar játékosok szerződtetésének esélye.
Származását büszkén vállaló, magyar érzelmű ember vagyok,
így szívügyemnek tekintem, hogy lehetőségeimhez mérten segítsem
azokat a magyar labdarúgókat, akik kipróbálnák magukat Amerikában.
A magyar játékosok közül
kiknek ajánlaná az MLS-t?
–
A feltörekvő, nagy ambícióval rendelkező játékosoknak,
akikben az átlagost meghaladó bizonyítási vágy feszül. Az
MLS-ről érdemes tudni, hogy itt az első perctől az utolsóig
hajtani kell, tényleg az utolsó leheletéig küzd mindenki.
Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a csapatok rendre a győzelemre törekednek,
nyílt sisakos, bátor támadójátékot játszanak. Nem az a
jellemző, mint Európában, ahol a biztonság a fő cél.
Mindezekre fel kell készülnie annak, aki Amerikában akar játszani,
miként arra is, hogy az itteni játékstílus maximális fizikai
felkészültséget követel meg minden játékostól. A technikai
képzettség, a játékintelligencia természetesen itt is fontos,
ám ha nem párosul mellé kifogástalan kondíció, akkor az
adott játékos hosszú távon nem lesz képes boldogulni.
Németh Krisztián nemrégiben nyilatkozott
lapunknak, és meglehetősen erős bajnokságként jellemezte az
MLS-t. Ön, aki létrehozásától fogva ismeri az amerikai
bajnokságot, milyennek látja az MLS jelenét és jövőjét?
– Amerikában minden csapatsportág nagy üzleti vállalkozás,
sőt megkockáztatom, hogy az üzleti oldal még fontosabb is,
mint a sportszakmai. Hosszú időn keresztül négy csapatjáték
volt csak jelen érdemben Amerikában: az amerikai futball, a
baseball, a kosárlabda és a jégkorong. Mostanra az MLS már nem
csupán felkapaszkodott erre a listára, ötfősre bővítve azt,
de a nézőszámot tekintve az USA-ban a jégkorongot és a kosárlabdát
már megközelítette és rövidesen le is hagyja. Az NFL, vagyis
az amerikai futball verhetetlen, ám a baseball már szintén belátható
közelségben van az MLS számára, és néhány év múlva az európai
labdarúgás, vagy ahogyan itt hívják, a soccer, a második legnépszerűbb
csapatsportág lesz. Közel húszmillió igazolt játékost
tartanak nyilván az Egyesült Államokban. Ez a mérhetetlenül
nagy merítési lehetőség azt fogja eredményezni, hogy a foci
belátható időn belül szakmailag is jelentős előrelépésen
megy majd keresztül Amerikában. Véleményem szerint tizenöt-húsz
év múlva az MLS a földkerekség három-négy legjobb bajnokságának
egyike lesz, az USA válogatottja pedig a világbajnokságokon már
győzelemre esélyesként indul majd.
A magyar játékosok segítésén kívül, általánosságban
milyen kapcsolata van a magyar labdarúgással?
– Intézményes, megállapodásokon nyugvó kapcsolatom
egyetlen klubbal, és a Magyar Labdarúgó Szövetséggel sincs.
Ugyanakkor baráti kapcsolatok révén teljesen képben vagyok a
magyar focit illetően. Amikor hazajövök, mindig találkozom a
barátokkal, és kimegyek néhány meccsre. Most is kint voltam a
románok elleni Eb-selejtezőn.
Milyennek látja a
magyar focit?
– Olykor, amikor elmondtam a véleményemet, megkaptam,
hogy miért okoskodom én Amerikából… Ezért mélyebb elemzésbe
nem mennék bele. Nyilvánvaló, hogy a magyar labdarúgás az elmúlt
évtizedekben alaposan lemaradt a világ élvonalától. Ennek véleményem
szerint mentális és szakmai okai egyaránt vannak. Ugyanakkor több
tekintetben is jó az irány, amerre az elmúlt években elindult
a magyar foci. Az állami tőkebeáramlás nagyon kedvező fejlemény.
Pozitívum, hogy végre megtörtént az élvonalbeli bajnokság létszámának
csökkentése, és örömteli az a szövetségi törekvés is,
miszerint arra igyekeznek ösztönözni a klubokat, hogy magyar játékosokat
szerepeltessenek a középszerű légiósok helyett. Más kérdés,
hogy ezt már sokkal korábban meg kellett volna lépni, de hát
jobb későn, mint soha…
Személyes kérdéssel indítottunk, zárjunk is
egy ilyennel. Mi az oka, hogy ön ilyen különleges menedzser?
Kollégáival ellentétben szinte egyáltalán nem szerepel a sajtóban,
teljesen háttérbe húzódva dolgozik, miközben nagy sztárokkal
is közeli barátságban van, és jelenleg is nagyon sok játékos
sorsát egyengeti.
– Nem érzem úgy, hogy háttérbe lennék húzódva, ez
csak azért tűnhet így, mert 46 éve az Egyesült Államokban élek,
ráadásul az elmúlt négy évben nem tudtam Magyarországra jönni.
Sok magyar edzővel, menedzserrel jó kapcsolatot ápolok. A
menedzseri munkáról azt vallom, hogy nem én vagyok a fontos,
hanem az ügy. Vagyis az a lényeg, hogy ha valaki segítséget kér,
hogy próbáljak neki csapatot találni, akkor ez sikerüljön.
Nem keresem mindenáron a szereplési lehetőséget, és nem az a
típusú futballmenedzser vagyok, aki egy-egy játékos átigazolásánál
szinte kötelezi játékosát, hogy menedzsere nevét és
kiemelkedő szerepét említse meg minden egyes nyilatkozatában.
Engem a dolognak ez a része lényegében hidegen hagy. Az igazi
örömet számomra mindig az okozza, ha valakin segítettem, és
bizonyos idő elteltével aztán kiderül, hogy közreműködésemmel
az adott labdarúgó jó helyre került, ahol ki tud bontakozni, jól
tud teljesíteni. Egy menedzser feladata szerintem ez, valamint még
az is, hogy ne csak szakmailag, de emberileg is segítse, sőt ha
szükséges, terelgesse azokat a játékosokat, akik bíznak benne
és kezébe adják sorsukat.
Kovács
Attila
|
