2016.04.01.

Arendt: Ez egy politikai kampány ellenem, melynek minden részletét érdekcsoportok és kormánykörök irányítják

Az ötvenöt éve, 1961. április 11-én kezdődő Eichmann-per szem és fültanúja volt Hannah Arendt. A Jeruzsálemben lefolytatott per és annak előzménye, a per körüli törvénytelenségek éppen neki köszönhetően közismertek, ugyanis könyvet írt róla. Könyvében a zsidó vezetők saját népük szétzúzásában betöltött szerepéről szóló fejezete kétségkívül az egész történet legsötétebb része a zsidók számára. A zsidó szervezetek és a náci hatóságok együttműködésének a feltárása a XX. század szégyenteljes, szomorú valósága. Nem csoda, hogy könyve nem nyerte el a zsidók tetszését.

Az Egyesült Államokban még azzal is megvádolták Arendtet, hogy hiányzik belőle a zsidó nép iránti szeretete olyannyira, hogy képes ártalmatlannak föltünteti Eichmannt, és különösen arrogáns, amikor könyvében szépíti a náci háborús bűnös szerepét. Ez a kritika Arendttel szemben természetesen nélkülözi a valóságot. Arendt hangsúlyosan hivatkozik művében magyarországi példákra is amellett hogy a német és a lengyel zsidó szervezeteket, illetve a vezetőiket is keményen elmarasztalja. A deportálások idején a zsidó vezetőkről és a magyar Zsidók Központi Tanácsáról lesújtóan nyilatkozik. A zsidó funkcionáriusok – túl azon, hogy készségesen közreműködtek az anyagi javak begyűjtésében és átadásában –, „amikor a halál eszközeivé tették őket”, élet-halál urainak gondolták magukat, és a megmentendők kiválasztását nem bízták a „vak véletlenre”, hanem ők voltak „azok, akik a véletlent megelőzték”(138. o.); azt mondták magukról, hogy „száz áldozattal ezer embert mentettek meg, ezerrel tízezret”, de a „valóság ennél sokkal hajmeresztőbb volt” (uo.); még az is kiderült, kiknek az életét mentették meg: „a funkcionáriusokét és a »legprominensebb zsidókét«” (138–139. o.); nagyon sok pénzt költöttek teljesen eredménytelenül megvesztegetésre, még akkor is megvesztegetéssel próbálkoztak és tárgyalni akartak, amikor a szlovák példából már tudták, hogy a megvesztegetés ellenére minden zsidót deportálnak (221–222. o.). A zsidó vezetőkről szóló éles és kemény megfogalmazásainak következményeiről Arendt levelet ír barátnőjének Mary McCarthy amerikai írónőnek: „Bizonyára tudod, hogy a PR is ellenem fordult, mégpedig elég rosszindulatúan (Lionel Abelről van szó, aki amúgy is körbejárja a várost, és mindenféle rágalmat terjeszt rólam és Heinrichről), és általában is el lehet mondani, hogy az – értelmiségi és egyéb – csőcseléket sikerült ellenem mozgósítani. Éppen most hallottam, hogy az Anti-Defamation League körlevélben szólította föl az összes New York-i rabbit, hogy az újévi prédikációban ellenem beszéljen.”

Néhány héttel később kelt levele: „Meggyőződésem, hogy a kritikákra nem kell egyenként válaszolnom. A végén valószínűleg fogok valamit írni, nem választ, hanem valamiféle értékelést erről az egész furcsa ügyről. Ennek szerintem csak akkor jön majd el az ideje, ha a felzúdulás lecsillapodott, és azt hiszem, erre a jövő tavasz lesz a legjobb. Tervezek egy esszét Igazság és politika címmel, mely implicit válasz lenne. Ha itt volnál, megértenéd, hogy ennek az egésznek – néhány kivételtől eltekintve – semmi köze a szó szokásos értelmében vett kritikához vagy polémiához. Ez egy politikai kampány, melynek minden részletét érdekcsoportok és kormánykörök irányítják. Balgaság volna tőlem, ha e tény fölött elsiklanék. A kritika egy »image« ellen irányul, ez az »image« lépett az általam írott könyv helyére. […]

A zsidó ellenállás kérdése lépett a valódi probléma helyére, hogy tudniillik a Zsidó Tanácsok tagjainak lehetőségük volt nemet mondani. […] Könyvem tudósítás, és ezért minden olyan kérdést mellőz, hogy miért úgy történtek a dolgok, ahogy történtek. Leírtam, milyen szerepük volt a Zsidó Tanácsoknak, de nem állt szándékomban és nem is volt a feladatom, hogy ezt az egész ügyet – akár a zsidó történelem, akár általában a modern társadalom összefüggésében megmagyarázzam. Száztíz éve született Hannah Arendt, aki a sztálini Szovjetuniót a hitleri Németországgal egy kalap alá vette. Ő volt az, aki becsületesen meg merte írni az igazat a zsidó kollaboránsokról, Eichmann Jeruzsálemben c. művében.

Hannah Arendt (Linden [ma Hannover része], 1906. október 14. – New York, 1975. december 4.) német zsidó származású amerikai filozófus, politikai filozófus, a huszadik század egyik legnagyobb hatású gondolkodója.

A második világháború alatt az Egyesült Államokban lelt menedékre. Közeli barátságot ápolt Karl Jaspersszel, valamint megismerkedésükkor kezdődő és élete végéig tartó szerelem kötötte össze Martin Heideggerrel. A totalitárius rendszerek kutatója.

czyla