vissza a főoldalra

 2016.04.15. 

Zsille Gábor: Viszlát Ságvári!

Mindig érdekes megfigyelni, az élet hogyan párosítja a legkülönfélébb eseményeket, hogyan szerkesztődnek egymás mellé a hírek. Például a mögöttünk álló hét egyik történése, hogy a lengyel baloldali pártocskák aktivizálták magukat, és teljes erővel meglovagolták az előkészületben lévő új abortusztörvényt. (Teljes joggal, tényszerűen használom a pártocskák szót, ugyanis a lengyel politikai paletta baloldali tömörüléseit támogatottságuk és társadalmi súlyuk alapján bajosan nevezhetjük pártoknak.) Egészen pontosan arról van szó, hogy lengyel életvédő szervezetek kidolgoztak egy törvényjavaslatot, amely gyakorlatilag teljes mértékben betiltaná az abortuszt, ugyanakkor kiemelt támogatást nyújtana a beteg gyermekeket nevelő családok számára. A javaslat azokban az esetekben engedélyezné az abortuszt, ha a várandós anya élete egészségügyileg veszélyben van – a hivatalos megfogalmazás szerint olyankor az orvosoknak joguk lenne olyan gyógyítási módszerhez folyamodni, amely kockázatos lehet a születendő gyermek egészségére. Minden más esetben viszont büntetés várna az abortuszon átesett nőkre. E törvényjavaslat parlamenti előterjesztéséhez százezer aláírás szükséges, és egy héttel ezelőtt meg is kezdődött a gyűjtés.

A közel negyvenmillió lakosú Lengyelországban nem tűnik kilátástalannak százezer aláírás összegyűjtése, tehát az országgyűlés, a szejm alighanem rövid időn belül napirendre tűzheti a vitát… Ezt a kormányon lévő Jog és Igazságosság párt is így gondolhatja, mert Beata Szydlo kormányfő máris bejelentette: személy szerint támogatja a teljes abortusztilalmat, mindazonáltal ebben az ügyben nem rendel el szavazási pártfegyelmet. A kormánypárt elnöke, Jaroslaw Kaczynski is ezt az álláspontot képviseli. A jelenleg hatályos lengyel törvény szerint abortuszra csak akkor van lehetőség, ha a terhesség nemi erőszak következménye, vagy az anya élete orvosilag bizonyítottan veszélyben forog, vagy kimutatható, hogy a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

Nosza, lett is nagy felzúdulás a baloldali pártok és civil szervezetek részéről – miközben bizonyára a polgárinak vagy jobboldalinak, illetve egyházinak mondott körökben is sokan kritikusan gondolkodnak a tervezett szigorításról. A baloldali Razem (Együtt) párt reagált a leggyorsabban, és zászlajára tűzte az abortusztörvény tervezetének éles elutasítását. Nagy rutinnal villámgyorsan tüntetéseket is szerveztek, nem is egyet: múlt vasárnap Varsóban és több nagyvárosban utcai megmozdulások voltak. Az országgyűlés varsói épülete előtt több ezren, Krakkóban körülbelül kétezren gyűltek egybe. A felvonulók transzparensein a leggyakoribb felirat azt hirdette: „Abortálni kell a kormányt!” Sokan vállfákat tartottak a magasba – ennek pontos üzenetét most nem részletezem, de ha sikerül megfejtenem a titkot, feltétlenül visszatérek rá. Egyházellenes jelszavak is elhangzottak, nyilván arra reagálva, hogy ugyanazon a napon olvasták fel a lengyelországi templomokban a püspöki kar felhívását, amely az ötödik parancsolatra, vagyis a „Ne ölj!” felszólításra emlékeztet. A püspöki iránymutatás a terhességmegszakítás teljes beszüntetését szorgalmazza, még a maradandó károsodást szenvedett magzat, illetve a nemi erőszak miatti terhesség esetében is. Kétségtelen, hogy ez a törvény Európa egyik legszigorúbb szabályozása lenne. Valójában már eddig is a szigorúbbak közé tartozott. Mellékszálként a merev európai esetek közül felidézhetjük a balkáni háború idején született egyházi állásfoglalásokat: amikor szerb katonák lerohantak egy horvát kolostort, és az ott élő apácákat megerőszakolták, néhány nővér teherbe esett. Az illetékes püspök, valamint a vatikáni döntéshozók úgy rendelkeztek, hogy a terhességek nem szakíthatók meg, és a szerb pribékek gyermekeit meg kell szülni, az apácák pedig szerzetesi hivatásuk folytatása mellett neveljék a megszületett gyermekeket is. Ez persze rendkívül szokatlan élethelyzeteket eredményezett. Visszatérve az elmúlt hétvége lengyelországi eseményeire, a balliberális körök gondoskodtak néhány templomi botrányról. Egy varsói templomban például az történt, hogy a püspöki körlevél felolvasása után „spontán” kiabálás tört ki a padsorokban, egy nőt ki is vezettek az utcára. Egészen véletlenül minderről filmfelvétel is készült, amely felkerült a Facebook közösségi oldalra – a balliberális irányultságú Gazeta Wyborcza napilap pedig bőszen reklámozni kezdte. Nem nehéz kitalálni, hogy előkészített botrány történt, a spontán kiabálók pedig baloldali provokátorok voltak.

Cikkem nyitó mondatában a hírek érdekes párosítását ígértem, így hát legfőbb ideje előrukkolnom az iménti téma párjával. Pontosabban ellenpárjával. Szintén múlt vasárnap, az isteni irgalmasság ünnepén Krakkó külvárosában, a Lagiewnikiben álló Irgalmasság bazilika előtti téren óriási tömeg előtt mutatott be szentmisét Stanislaw Dziwisz érsek. Köztudomású, hogy a krakkói főpásztor annak idején Szent II. János Pál titkára volt, huszonhét éven keresztül. A szertartást több lengyel tévécsatorna élőben közvetítette, a templom előtt több mint negyven országból gyűltek össze zarándokok. A hivatalos tájékoztatás szerint magyar fiatalok százfős csoportja is jelen volt. E szentmisén senki nem kiabált, senki nem rendezett botrányt… Dziwisz érsek többek között a közel-keleti válságról és a nemzetközi terrorizmusról beszélt, továbbá azt hangoztatta, hogy a mi gyakran irgalmatlan világunkat végső soron csak az isteni irgalmasság mentheti meg.

Zárásként egy igazán példaadó hír: a lengyel parlament alsóháza múlt pénteken egyhangúlag elfogadott egy közigazgatási törvényt, amely kimondja, hogy az országban egy éven belül meg kell változtatni az összes kommunista kötődésű közterületi elnevezést. A jogszabály értelmében az utcáknak, a tereknek és a hidaknak nem lehet olyan nevük, amely a kommunista korszakra emlékeztet. (Az emléktáblákra a törvény nem vonatkozik, azok a homlokzatokon maradhatnak.) Ennek megfelelően minden olyan elnevezést megváltoztatnak, amely egy kommunista személyhez, szervezethez, eseményhez vagy dátumhoz köthető. A közterületek kommunistátlanítása Magyarországon is időszerű lenne. Mégiscsak botrány, hogy huszonhat évvel a rendszerváltás után hazánk településein százával találni Ságvári Endre utcákat, Vörös Hadsereg útjait és hasonlókat. Végre-valahára tessék rendet rakni! Az új lengyel törvény által előírt átnevezéseket egy éven belül kell végrehajtani – a kimutatások szerint mintegy ezernégyszáz közterület kommunista nevét fogják lecserélni. Ismétlem: e lengyel intézkedésről igazán példát vehetnének a magyar illetékesek.