vissza a főoldalra

 2016.04.22. 

A boldogság bonyolult

Legutóbb egy példa értékű hírrel zártam: a lengyel parlament alsóháza két héttel ezelőtt egyhangúlag elfogadott egy közigazgatási törvényt, amely kimondja, hogy az országban egy éven belül meg kell változtatni a kommunista kötődésű közterületi elnevezéseket. A jogszabály értelmében az utcáknak, a tereknek és a hidaknak nem lehet olyan nevük, amely a kommunista korszakra emlékeztet. Ezt a múlt heti hírt most muszáj pontosítanom, a tisztesség úgy kívánja. Tehát a dolog lényege, hogy eme nagyszerű törvény még nem lépett életbe: előbb még jóvá kell hagynia a szenátusnak (vagyis a parlament felsőházának) és a köztársasági elnöknek. Logikusan mérlegelve az esélyeket, a felsőházi szavazásnál nem várható akadály, hiszen e törvényjavaslatot a szenátus dolgozta ki. Az sem valószínű, hogy Andrzej Duda államfő megvétózná az asztalára kerülő törvényt. Ha rábólint a jogszabályra, az csak három hónappal később lép hatályba – tehát a lengyel közterületek kommunistátlanítása körülbelül négy hónap múlva kezdődhet.

További pontosítás, hogy a törvénytervezet úgy rendelkezik:  a már évtizedek óta létező kommunista köztéri elnevezések esetében az illetékes önkormányzatnak szakvéleményt kell kérnie a Nemzeti Emlékezet Intézetétől. A törvény életbe lépése után tizenkét hónapon belül meg kell történnie a közterület átnevezésének.

Az igazsághoz tartozik, hogy az efféle átnevezések iszonyú költségekkel járnak. Az adott utcában vagy téren található összes tábla lecserélése mellett az ott lakók okmányait is frissíteni kell, továbbá az ott működő cégek, intézmények adatait is minden nyilvántartásban módosítani kell, a cégbíróságtól a telefonkönyvekig. E költségesség is közrejátszik abban, hogy Magyarországon még mindig ezrével találni kommunista utcaneveket, különösen a szegényebb településeken. Egy borsodi zsákfaluban, ahol az utcák háromnegyede csatornázatlan, de még járda sincs, az önkormányzat nyilván nem azt érzi a legsürgősebb feladatának, hogy a Vörös Hadsereg utcát visszanevezze Kossuth utcának. S ha a helyi vezetők még sürgősnek érzik is e változtatást, a rendelkezésükre álló szerény költségvetésből nyilván a csatornázást vagy a járdát részesítik előnyben. (Különösen akkor, ha az aktuális polgármester családi házának utcájában sincs járda…) Nos, a költségek csökkentésére létezik értelmes megoldás, és a lengyelek megtalálták: az utcák és a terek átnevezése miatt az érintett lakosoknak nem kötelező új személyazonosító okmányokat készíttetniük. Tehát az átnevezések során csak a köztéri táblákat cserélik, és persze idővel az új térképeken is megjelenik a változás. A törvény előterjesztői úgy számolnak, Lengyelországban jelenleg ezerkétszáz és ezernégyszáz között lehet kommunista kötődésű köztéri elnevezések száma. Ezt a becslést az önkormányzatok adatszolgáltatására alapozzák. A valóságban a kommunista utcanevek száma kétezer fölött lehet, mert számos önkormányzat nem adott megfelelő tájékoztatást. Vagyis a helyi polgármester szabotál, sumákol – nem feltétlenül azért, mert idült bolsevik, hanem egész egyszerűen szeretné megúszni az átnevezésből fakadó költségeket, lásd a csatorna és a járda példáját. Egy szó mint száz, ez az eset is bizonyítja, hogy nem könnyű okosnak lenni; nincs olyan értelmes, üdvözlendő törvény, amely mindenki számára egyaránt megfelelő, amely mindenkit boldoggá tesz.

Ha már a boldogságnál tartunk, tanulságos röviden áttekinteni, hogy egy vadonatúj nemzetközi kutatás szerint Kelet-Közép-Európában mostanság a magyar fiatalok a legboldogtalanabbak. A belga és amerikai intézetek által végzett felmérés tizenkét országra terjedt ki, és a harmincöt és tizenöt év közötti lakosokra összpontosított. Ezer embert kértek meg, hogy töltsön ki egy kérdőívet. Ahogy az lenni szokott, az eredmény ezúttal is meglehetősen vegyes. A tizenkét ország fiataljainak többsége elégedett a jelenlegi életével, ám mi, magyarok a lista legalján állunk: válaszadóink háromnegyede boldogtalannak vallotta magát. Az összesítés kiemeli, hogy az elégedetlenek aránya háromszor nagyobb Magyarországon, mint Lengyelországban, és ötször magasabb, mint Ausztriában. Ismétlem, ötször. Ez bizony elég brutális adat… Ennek megfelelően a magyar fiatalok jövőképe is lényegesen sötétebb, mint a környező országokban élő kortársaiké. Nem beszélve a magyar ifjak politikai fogékonyságáról, amely kirívóan alacsonyabb, mint a más nemzetiségűeké. Lengyelországban, Bulgáriában és Ausztriában a harmincöt év alatti fiatalok felét érdekli a politika, a közügyek alakulása – hazánkban ez a mutató mindössze 28 százalék. A kutatás tanúsága szerint e korosztály tagjainak 35 százaléka úgy érzi, a politikai pártok közül leginkább a Jobbik érti meg őt. Ha ez csakugyan így van, érdemes elgondolkodnunk rajta, és levonnunk a tanulságokat, hiszen ez a helyzet veszélyes: a kitöltött kérdőívek alapján a harmincöt év alattiak 53 százaléka a Jobbikra szavazna a következő parlamenti választásokon. A válaszadók csupán tizede nyilatkozott úgy, hogy ő a Fideszt támogatja. A Jobbik mögött a Lehet Más a Politika (LMP) áll, 12 százalékkal. Ez a nemzetközi felmérés azért is érdekes, mert az úgynevezett Y nemzedéket vizsgálta, vagyis az 1980 és 2000 között született embereket. Az Y generáció tagjainak életében meghatározó szerepet tölt be a technika, különösen a számítástechnika száguldó fejlődése. A szaktudomány az 1964 és 1980 között született korosztályt X nemzedéknek, a 2000 után született ifjakat pedig Z generációnak nevezi.

A filmbarátok figyelmébe ajánlom, hogy április 14. és 20. között tartják a 22. Lengyel Filmtavaszt. Ez az ajánlat sajnos főként azoknak szól, akik Budapesten vagy környékén laknak, ugyanis a fesztivál során összesen nyolc filmet vetítenek a pesti Művész moziban. A szokásoknak megfelelően idén is az elmúlt esztendő filmtermésének legjavát láthatjuk. A nyitó vetítésen egy különösen nyers fekete komédiát tekinthetünk meg, Test címmel, amely Malgorzata Szumowska alkotása. A rendezőnő Ezüst Medve-díjat kapott a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Kiemelkedik még az április 17-én vetítendő Karbala című film, amely az iraki háborúban szolgálatot teljesítő lengyel stabilizációs század mindennapjait dolgozza fel. A fesztivál díszvendége pedig a világhírű lengyel rendező, Krzysztof Zanussi lesz, aki szinte már hazajár Magyarországra. Egyik korábbi látogatása során, három évvel ezelőtt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktorává avatták, és évtizedek óta szoros kapcsolatot ápol hazánk kulturális életének fontos szereplőivel. Április 18-án az ő Persona non grata című filmjét láthatjuk.