|
 2016.04.29.
Emlék, vér,
sikítás
Gárday Gábor
operaénekes, színművész az Irodalmi Újság 1956. november
2-ai számát hozta el szerkesztőségünk felhívására. Ebben a
lapban jelent meg először Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról
című verse. A művész megosztotta emlékeit olvasóinkkal
–Amikor gyönyörű forradalmunk és szabadságharcunk
1956-ban kirobbant 10 éves voltam. Ott laktunk szüleimmel és bátyámmal,
ahol a forradalom „ lüktetett” , a Ferencvárosban a Ráday
utca 64-ben.Petőfi Sándor csodálatos költeményében leírja:
„Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem.” A közelben
lakott egy kislány, akibe én akkor szerelmes lettem. Első
szerelem és forradalom... Kimentem a Bakáts téri templomhoz,–
ahol nagyszüleim esküvője volt– és láttam, hogy a földön
egymás mellett fekszenek – holtan, fiatal fiúk. Két bácsi sírt
ásott. A bátyám hét évvel idősebb nálam, ő éppen abban az
életkorban volt, amiben a forradalom fiataljai. Anyám rettegett,
féltett és elzárta cipőnket, ruhánkat, nehogy kimenjünk az
utcára. Mi azért persze kiszöktünk. Féltem, de izgatott is,
amit láttam. Kezembe foghattam egy töltényt, kis zacskóba öntöttük
a puskaport, és a nagyok megmutatták, hogyan kell durrantani.
Ebből baj lett, mert egyik barátunk ujja leszakadt... Emlék, vér,
sikítás. Értettem is meg nem is, hogy mi történik. Államosított
szülők gyermeke vagyok, nagyon vártuk, hogy más világ jöjjön.
Elég volt a hazugságból, a csalásból, a félelemből, a
magyarság megnyomorításából. …Akkor láttam életemben először
meghalni egy embert .A
Bródy Sándor utcában, a hóna alatt egy nagy kenyérrel, egy bácsi
rohant át az utcán, rálőttek,
többet nem mozdult. Akkor volt a Rádió ostroma. Megfogtam bátyám
kezét, s kértem, gyorsan menjünk haza, mert ez szörnyű.
Bátyja tudta, hogy mi történik az utcákon?
–Természetesen. Négy iskolatársa elvitt egy petíciót
a Rádióba, hogy azt olvassák be. Akkor még nem győzött a
forradalom, az épületet ávósok szállták meg. Bátyám mesélte:
bekopogtak a diákok, be is engedték őket, bezárták a kaput,
és utána géppisztolysorozat hangját hallották. Iskolatársai
mind meghaltak. Emlékek…Láttam, mikor a vörös csillagot eltávolították
egy Kálvin téri tűzfalról. Október 26-án már le kellett
mennünk a pincébe. Nem értettem, hogy miért, de annak örültem,
hogy a szeretett kislányt láthattam. Történt, hogy a Műszaki
Egyetem kollégiumából a diákok becsöngettek, bekopogtattak
minden lakásba, és fekete vas palacsintasütőt kértek. Hogy
minek kellett nekik, az később derült ki. Minden palacsintasütőnek
letörték a nyelét és a Soroksári
utat teleszórták lefordított fületlen palacsintasütővel.
Jöttek a tankok a Soroksári út felől a Boráros térre
.Megálltak, mert azt hitték, hogy tányéraknákkal tele az út.
A katonák kinéztek a tankból, s abban a pillanatban a tetőről
tüzet nyitottak rájuk. Csak a Soroksári úton így sok tankot
vettek el a szovjet katonáktól a forradalmárok.
Később kiengedték az utcára?
–A harcok elmúltával igen. Szép idő volt, s én szívesen
vittem volna haza még töltényeket, de apám megtiltotta. A Petőfi
híd pillérénél, a Boráros tér közelében, egy nagy párkányon
láttam egy sárgaréz ágyúlöveg-hüvelyt. Szépen vésett
cirill betűk voltak rajta, de apám tiltása miatt otthagytam.
A lövegvésésnek szinte történelmi hagyományai vannak.
Emlékek... Leverték a szabadságharcot, halottak, romok.
November 4. után néhány nappal már kimehettünk az utcára. Az
Üllői út és a körút sarkán a Kilián-laktanya romokban, s a
tank mellett összeégett szovjet katona – aki nem tehetett az
egészről. Én hiszek abban, hogy „azért a víz az úr”. Ma
már egyre nehezebb az embereket félrevezetni, mert hamar kiderül
a hazugság. Gounod Faustjában Valentin kardot ránt Mefisztóra
és a vas a gonosz intésére
kettétörik. A sátán ereje győzött, de csak egy pillanatra.
Valentin megfordítja a fegyvert, ami keresztté válik a
markolatnál lévő keresztvas miatt, s akkor Mefisztó hatalma
megsemmisül. Az őszinteség, az egyenes és tiszta beszéd, a
szeretet, az igazság, mindig győz.
Nem váltak ezek a fontos jelentéstartalmú fogalmak lapos
közhelyekké, kiüresedett, tartalom nélküli szavakká a
fiatalok körében?
–Nem ostobák a mai tizenévesek, ám le lehet őket butítani.
Arra kell vigyázni minden nemzetben gondolkodó politikusnak,
hogy igazat mondjon. A gyerekek tiszták. Sok múlik a pedagógusokon,
a nevelőkön. Ha én vezető lennék, nem engedném, hogy egy
iskolaigazgató nyíltan, tüntetéseken politizáljon, úgy, hogy
gyermekeinket is esetleg belehajszolja hazugságokba.
Az emberek 1956-ban nem csak a diktatúra, hanem a hazugság
és félelem ellen is fellázadtak. Miként került Önhöz az
Irodalmi Újság 1956. november 2-ai száma?
–A forradalom alatt hazavittem röplapokat, újságokat,
s azokat gyűjtöttem később is. A Magyar Fórum felhívására
gyűjteményemet újra áttanulmányoztam, és megtaláltam azt a
lapot, amiben először jelent meg Illyés Gyula Egy mondat a
zsarnokságról című verse. 1945 után, a szovjet haderő
bevonulásával és segítségével fokozatosan kiépült a
kommunista diktatúra Magyarországon. A rendszer velejárója a
terror, politikai tisztogatás és a cenzúra volt. Illyés Gyula
ebben a környezetben írta meg 1950-ben a versét, mely akkor nem
jelenhetett meg, különben talán kivégezték volna. A költemény
alapgondolata, hogy a zsarnokság minden korban és minden változatában
emberellenes.
Medveczky Attila
|
