vissza a főoldalra

 2016.04.29. 

„A fotózásra fordított energia nem volt hiábavaló!”

A Csallóközi múzeumban került megrendezésre az AMFO 2016 – Amatőr fényképészek járási versenyének kiértékelése, ahol több fotós, különböző kategóriában lett kiértékelve. A díjazottak között található Kertész László is. A díjátadó után az örömittas fotóssal beszélgettünk.

 Hogy jött az ötlet az AMFO-n való részvételhez?

 Tavaly a Képzőművészeti Spektrum megnyitójára hívott meg egy kedves ismerősöm és itt láttam a képzőművészeti alkotások mellett a kiállított fényképeket is. Akkor határoztam el, hogy idén én is benevezek. Idáig nem szoktam a fotóimat pályázatokra küldeni.

 Mit jelent számodra az AMFO-n elért díj?

 Óriási megtiszteltetés. Egy fajta visszaigazolása a rengeteg tanulásnak, munkának és a belefektetett időnek. Ez az elismerés megerősített abban, hogy a fotózásra fordított energia nem volt hiábavaló és ösztönöz, hogy még nagyobb lendülettel folytassam, hogy továbbra is képezzem magam. Különösen nagy öröm számomra, hogy első alkalommal pályáztam és díjazott lettem, valamint az okleveleken is az egyik alkotásom látható. Végre egy olyan terület, ahol a munkámnak van értéke, becsülete, amit sajnos nem tapasztalok a hétköznapokban. Főállásban informatikusként dolgozom, a fotózás számomra elsősorban még mindig hobbi.

 Mióta fényképezel és milyenek voltak a kezdetek?

 Hat éves koromban kaptam egy Vilia márkájú fényképezőgépet, ezzel kezdtem el kattogtatni. Miután teleexponáltam az első tekercs filmet, máris készetetést éreztem, hogy láthassam az eredményt. Először a pincénkben rendeztem be egy improvizált fotólabort, ahol próbálkoztam a fényképek előhívásával, nagyításával. Később pedig fotóklubba is beiratkoztam, amit a diákéveim alatt szinte végig látogattam. Egy kisebb szünet következett, míg egymásra nem találtunk az elején nagyon idegennek tűnő digitális technikával, ami nagyon hamar magával ragadott.

 Milyen fajta képeket készítesz, és milyen témákra fókuszálsz?

 A kezdetekben „mindenevő” voltam, fotóztam a természetet, a kirándulásokon és minden mást, ami tetszett és érdekesnek tűnt. Később, mivel nagyon közel áll a szívemhez, vasútfotókat készítettem, sokáig ez kötött le leginkább. Egy véletlen folytán lehetőségem adódott, hogy a DAC stadionban is kipróbálhassam magam. Elsőre idegennek tűnt a téma, viszont azonnal beleszerettem a sportfotózásba, ami a mai napig az abszolút kedvencem. Módomban állt már különböző labdajátékokat, teremsportokat valamint motorsportot is fotózni, de az örök kedvencem a labdarúgás. Soha nem felejtem el, milyen élmény volt első alkalommal fényképezni a magyar futballválogatottat, vagy hogyan kellett elbújni felverődő kőzápor elől az autóversenyen.

 Hol mindenhol találhatók meg a képeid?

 Rendszeresen megjelennek a Csallóköz, a Szabad Újság hasábjain, valamint a Sportolunk.sk felvidéki magyar sportportálon. Ezen kívül egyre több webportálon is megtalálhatóak. Nemcsak sportról, hanem kulturális rendezvényeken készített képeim is rendszeresen jelennek meg a médiában.

 Meddig lehet ebben a szakmában fejlődni?

 Szerintem – mint ahogy minden másban is – nincs olyan, hogy az ember már mindent tud és nincs hova előrelépni. Úgy gondolom, egy fényképésznek is lépést kell tartania a technika fejlődésével és nyitottnak kell lennie az újdonságokra.

 Nem nagyon vállalsz esküvői fotózást. Miért?

 Ez egy olyan szakterület, ami valahogy nem fogott meg. Néhány ilyen felkérést már életem során elvállaltam. Igyekeztem ott is a maximumot nyújtani, viszont úgy éreztem és a mai napig így tartom, ez nem az én utam. Én a sportfotózásban képzelem el a jövőmet. Egyszerűen ez jelenti számomra a legnagyobb kihívást.

 Mennyi időt vesz el a fényképezés?

 Szinte minden szabadidőmet ezzel töltöm. Mert ugyebár az exponáló gomb megnyomása az csak egy pillanat, de hogy az ember egy olyan képet vehessen a kezébe, ami kellemes látványt és elégedettséget nyújt, ahhoz még az időigényes utómunkára is szükség van. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy-egy rendezvény után órákat töltök a számítógép előtt a képek feldolgozásával.

 Mik a jövőbeli terveid, mit szeretnél elérni a továbbiakban?

 Remélem, soha nem veszítem el a hitemet, hogy mindig lehetek jobb és jobb, és sokáig örömömet lelem ezen a pályán. A közeli-távoli jövőben pedig eljutok majd oda, hogy ez a szakma biztosítja majd a megélhetésemet és a láng nem alszik ki bennem sosem.

Álló István

 Fotók: Kertész Ladislav

Megjelent a Csallóköz hetilap hasábjain