vissza a főoldalra

 2016.04.29. 

Csorja Gergely: Terrorizmus és a majd társadalmai

Az első regisztrált terrorista csoport – micsoda meglepetés – a Közel-Keleten alakult. De nem arab, hanem zsidó közegben. A Kr. u. I. évszázadban a zélóták a Római Birodalom összeírási kísérlete ellen alakítottak mozgalmat. A Bibliából is ismert esemény, minek hatására Mária és József Betlehembe utazott Flavius szerint a szélsőséges zsidókat „lázadásra ingerelte, mert megalázta őket, hogy az egy Istenen kívül halandó embereket elismernek uraiknak”.

A csoport vezetője egy Júda nevű rabbi volt, aki szent háborúként fogta fel a rómaiak elleni harcot, és utolsó leheletéig bízott az isteni segítségben. Júda lázadásnak bukása után hívei, a zélóták szétszóródtak, és ha lehet még fanatikusabb hívők lettek. Egységes zendülés szítására nem volt lehetőségük, csak kisebb terrorakciókat hajthattak végre a római hatalom és az általuk kollaboránsnak bélyegzett zsidók ellen.

Ugyanebből a közegből került ki egy másik vallási fanatikus csoport, a szikáriusok. Évtizedekig terrorizáltak lényegében mindenkit. A szikáriusok ruhájuk alatt kést hordtak és az isteni törvények megsértésére hivatkozva, azt ellenségeikbe belevágták. Innen ered nevük is: szikariosz, azaz tőr. A szikáriusok vallásfelfogása leginkább az Iszlám Államéhoz hasonlíthatott. Nem kellett különösebb bűnt elkövetni ahhoz, hogy megkéseljenek valakit, elég volt, ha valaki megfizette – az egyébként törvényes – római adót, kezet fogott egy rómaival, flörtölt egy nem zsidó nővel, vagy éppen leült hűsölni egy római istent ábrázoló szobor árnyékában.

Vallási buzgalmuk nem akadályozta meg őket, hogy istentiszteleteken is gyilkoljanak. A templomban nézelődő pogányokat is megkéselték, mert hitük szerint egy körülmetéletlen tekintete beszennyezi Isten áldozatának tisztaságát. A szikáriusok ráadásul gyáván lesből támadtak, és nem vállalták a gyilkolás következményeit: elrejtették tőrüket és ártatlan nézelődőnek adták ki magukat.

Az állami szintre emelt terror majd két évezreddel később egy másik agresszív csoporthoz, a jakobinusokhoz köthető. A jakobinus terror újdonsága abban állt, hogy önmagukat a népakarat önjelölt őreinek tartották és így teljesen jogosan mészárolhattak le bárkit. Így fordulhatott elő, hogy 1794-ben a guillotine által kivégzetteknek már mindössze 37%-a tartozott a felsőbb rétegekhez. Az áldozatok többsége tehát éppen a nép soraiból került ki.

Az állami terrorizmus elméleti alapja, mely a XX. században több tízmillió áldozatot szedett, a felvilágosodás egyik szellemi atyjának, Jean-Jacques Rousseau-nak köszönhető. Rousseau tézise, miszerint az emberi természet alapvetően jó, tehát minden gonoszság kívülről, például a társadalom szerkezetéből és a hagyományokból származik, kiváló elméleti alapot adott az állami szintre emelet terrorizmusnak, hogy megpróbáljon elpusztítani minden hagyományt és alapvetően megváltoztatni a társadalom szerkezetét, akár úgy is, hogy a rossznak bélyegzetteket elpusztítja.

A XX. század nagy terrorcselekményeit, melyek tízmillió számra szedték áldozataikat, tehát nem a vallási fanatizmus segítette elő, hanem éppen a vallást meggyengítő felvilágosodás.

Ebben az értelemben a modern iszlámhoz köthető terrorizmusnak csak részben van köze az iszlámhoz. Az Iszlám Állam múltat eltörlő tevékenysége, hogy a kultúra ősi tárgyi emlékeit szisztematikusan pusztítják, hogy több ezer éves társadalmi múltra visszatekintő népeket tudatosan irtanak, legalább annyi rokon vonást mutat a felvilágosodás szellemi talaján álló népirtókkal, mint a fundamentalista terrorizmussal.

Az, hogy a terrorizmus nem elsősorban vallási indíttatású, hogy a vallást csak ürügynek használják, azt jól bizonyítja a marxista alapú kurd terrorizmus. A kurd mozgalmak, melyek az önálló Kurdisztán megteremtését, egyben a Törökországtól való függetlenedést tekintik elsődleges célnak most a Nyugat által támogatottak, hiszen az Iszlám Állam ellen harcolnak. De mihelyst kiderül, hogy újra becsapták őket és szó sem lesz itt semmiféle Kurdisztánról, a kurd harcosok, a Pesmerga lesz a következő nagy terrorista szervezet.

A Nyugat ellenes terrorizmust ugyanis nem a vallási fanatizmus, a rasszizmus vagy a kulturális habitus gerjeszti. A Nyugat elleni terrorizmust maga a Nyugat indukálja.

Az a Nyugat, melynek mi is részesei vagyunk. Az a Nyugat, amely – éppen a felvilágosodás hatására – felosztotta társadalmi egységét és létrehozott számtalan önálló egységet, melyek saját célokkal, tematikával, sőt tudománnyal rendelkeznek és melyek a hatékonyságot zászlajukra tűzve taszítanak vagy tartanak szegénységben milliárdokat és tesznek szerencsétlenné további milliárdokat, többek között saját polgáraikat is.

Amikor a Nyugaton megszületett a gondolat, sőt a dogma, hogy a gazdasági társaság egyetlen célja a profitmaximalizálás, amikor tudományos alapossággal állítottunk fel elméleteket, hogy az igazságszolgáltatásnak miért nem feladata igazságot szolgáltatnia, amikor parciális érdekeket szakmai, tudományos indokokkal emeltünk össztársadalmi céllá, amikor kijelentettük, hogy csak növekedés, gyarapodás, harácsolás által tarthatjuk fenn jólétünket, sőt ezt tudományos tézissé szilárdítottuk, akkor lényegében magunk indítottuk el a folyamatot, melynek végén most azon kell aggódjunk, hogy mikor, hol és ki robbant majd fel.

Ahogy azt két héttel ezelőtt címlapon írtuk, ehhez természetesen kell, hogy saját elitjeink jóváhagyólag tudomásul vegyék, sőt bizonyos értelemben támogassák a terrorizmus létét. Addig sem foglalkozunk más, alapvető kérdésekkel.

A terrorizmus nem szüntethető meg a Nyugaton kívüli népek átnevelésével, rendszabályozásával, vagy biztonsági intézkedésekkel. A Nyugat elleni terrorizmus csak a Nyugat államainak újragondolásával orvosolható.

Ennek az újragondolásnak az igénye egyre szélesebb körben jelenik meg, de egyelőre még csak apró sarjak, tétova próbálkozások látszanak.

Egyelőre az emberek túlnyomó többsége elhiszi, hogy egzisztenciális rettegésben leélni egy életet természetes. Több milliós, tízmilliós, sőt még ennél is nagyobb vagyonnal rendelkező emberek rettegnek egzisztenciális kiszolgáltatottságuk miatt ugyanúgy, mint a havi pár tíz százezer forintos fizetést kapó többség. Huszonéves fiatalok azon szoronganak, hogy miből lesz nyugdíjuk. Az állandó gyarapodási vágy vezette egyének és társadalmak képtelenek belátni, hogy a gyarapodás önmagában nem érték. A könnyű élet tüneménye vezet milliárdokat, pedig nap nap után derül ki, hogy nincs könnyű élet. Sőt, még a gazdagok élete sem könnyű, mert az emberi elme sajátja, hogy éppen mindig az a nagy probléma, amivel szembesülünk.

Az, hogy nem tud megfelelő személyzetet szerezni a birtokára a milliárdos, azt az elme ugyanolyan súlyú problémává képes emelni, mint, hogy nincs mit enni holnap.

Hitünket, hagyományainkat, közösségeinket a felvilágosodás óta szisztematikusan felszámoltuk, átrajzoltuk, aktuálissá tettük. Mivel társadalmi célként fogalmaztuk meg a növekedést, ehhez elménk hozzárendelt egy vágymintát. Minden helyzetben megfogalmazunk magunknak valami célt, amitől a boldogságot várjuk. Most még hajtani, harácsolni, csalni, szenvedni, törekedni kell, de majd ha a vágyott eredményt elérjük, a vágyott esemény bekövetkezik, a vágyott tárgyat megszereztük, akkor majd jó lesz.

A Nyugat kitermelte a majd társadalmait. Mindenki vár valamire, ami majd a jövőben megtörténik és amitől majd a jövőben boldog lesz. Majd amikor meglesz az érettségi, majd, amikor meglesz a diploma, majd amikor meglesz a lakás, majd amikor megszületnek a gyerekek, majd, amikor megveszem a nagy autót, majd amikor megjön a nagy pénz, majd amikor jó magas nyugdíjam lesz, majd akkor minden rendben lesz. És természetesen a többségnek soha nem jön meg a nagy pénz, de akinek megjön, az sem elégszik meg, mert rögtön jön a következő majd.

Ez a Nyugat társadalmainak üzemanyaga, ez a majd. És ez az, ami miatt most már milliárdok gyűlölik a Nyugatot. Mert milliárdoknak mutattuk meg, milliárdokkal hitettük el, hogy nektek is kell a majd. Majd ha demokratizálódtok, majd ha nálatok is lesznek szabadságjogok, majd ha lesz iparotok, majd, ha lesznek egyetemeitek, majd ha olyan jól éltek, mint mi.

Persze közben mindent megtettünk, hogy ne éljenek olyan „jól”, mint mi.

Így aztán nekik is lett majdjuk. Az ő majdjuk most az, hogy majd ha elvesszük azt, ami nektek, a Nyugatnak van, akkor nekünk is jó lesz. Az ideológia – ami nem is teljesen alaptalan – az, hogy mert ezt a gazdagságot tőlünk, a kizsákmányolásunkkal szereztétek.

A terrorizmus ilyen körülmények között felszámolhatatlan. Más körülmények, a majd társadalmainak átalakítása pedig egyelőre csak parciális igény.