|
 2016.08.12.
Mečiartól Bugárig
– pártelnöki szimpátiaverseny
Húsz évre visszatekintő pártelnöki szimpátiaelemzést tett közzé
a Denník N portálon Dušan Mikušovič kommentátor
A Focus ügynökség
a Denník N napilap rendelkezésére bocsátotta a szlovákiai
politikusok közkedveltségét mutató adatokat egészen az önálló
Szlovákia megalakulásától kezdődően. A számok azt mutatják,
hogy a legnépszerűbb arcokra is meredek zuhanás várhat, amit
az ellenfeleik könyörtelenül kihasználnak.
Ez év július
elején a hírportálok újabb változást harangoztak be. Hosszú
évek után ugyanis a felmérések adatai alapján nem Robert Fico
volt a legnépszerűbb politikus. A Focus felmérésében Andrej
Danko házelnök, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke váltotta őt a
szimpátialista élén, a megkérdezettek 50 százaléka ugyanis
reá szavazott. Hasonló irányt mutatott augusztus elején az AKO
ügynökség felmérése is, ott azonban Dankót megelőzte Bugár
Béla, és Fico a harmadik helyre szorult.
Ezek a felmérések azonban kicsit más módszerrel készültek,
mint a korábbiak. Általában ugyanis az emberek spontán maguk
neveznek meg három olyan politikust, akiket a leginkább megbízhatónak
tartanak. Ebben az esetben azonban sorban valamennyi felsorolt
politikus kapcsán elmondták, hogy szimpatikusnak tartják-e
avagy sem. Ez a fajta felmérési módszer azoknak kedvez, akik
nem annyira megosztóak, mint például Dankónak vagy Bugárnak.
Ezért előzték meg ezekben a felmérésekben Ficót. A szokványos
módszerrel készült felmérésben Fico továbbra is erős, bár
azokban is megelőzte már őt Andrej Kiska köztársasági elnök,
és Danko is erősen felzárkózik. Van tehát miért idegeskednie
a kormányfőnek.
De nemcsak Danko szimpátiája növekszik, hanem az SNS
preferenciái is, és Ficónak olyan témákban kell a házelnökkel
versengenie, amelyek a hasonszőrű választópolgárt szólítják
meg. Például a szivárványszínű zászló kitűzésének kérdésében
a budapesti szlovák nagykövetség épületén.
1993-tól a politikusok népszerűségi listájának élére
csak néhány név jutott fel: Ficón és Mečiaron kívül például
rövid ideig Michal Kováč és Rudolf Schuster volt köztársasági
elnökök, Mikuláš Dzurinda kétszeres exkormányfő vagy Andrej
Kiska jelenlegi államfő. Kováč röviddel hivatalba lépése után
előzte meg Mečiart a szimpátialistán, 1993 márciusában,
vagyis amikor még Mečiar szénája jól állt. A Mečiar kormányzási
módszerei miatti ellentéteik, amelyek az ifjabb Michal Kováč
elrablásában csúcsosodtak ki, inkább ártottak a volt államfő
népszerűségének.
Martin Slosiarik, a Focus vezetője szerint a konkrét
politikusoknak szóló szimpátianyilvánítás során az emberek
inkább a szívükre hallgatnak, mint az eszükre. „A választópolgárok
többsége képtelen megítélni az egyes pártok konkrét intézkedéseit,
s azok alapján értékelni az egyes politikusok, illetve az általuk
képviselt pártok hozadékát” – véli az elemző. Ezért a
leginkább rombolóan a politikusokról alkotott képre a botrányok
hatnak, amelyek megkérdőjelezik az erkölcsi integritásukat. Jó
példa erre Radoslav Procházka esete, aki azt követően, hogy az
újságírók vagy az ellenfelei néhányszor hazugságon kapták,
lezuhant a népszerűségi lista elejéről, s ma már a legkevésbé
megbízható pártelnökök közé tartozik – Marián Kotlebával
és Boris Kollárral egyetemben.
Persze, ez sem mindig törvényszerű, paradox módon Vladimír
Mečiar botrányai ellenére a népszerűségi lista élén maradt
jó ideig. Népszerűségének csúcsát ugyan még 1993 előtt érte
el, preferenciái a köztársasági elnök fiának elrablása vagy
Robert Remiáš meggyilkolása, sőt az aranyidai elhíresült
beszéde után sem zuhantak, amikor is kijelentette: „Ha ne
adjisten előrehozott választásokra kényszerülnénk, olyan erősek
lennénk, hogy mindent lehengerelnénk”. Mečiar 2000 után még
egyszer megelőzte Robert Ficót népszerűségben, mégpedig 2002
júniusában, két hónappal a parlamenti választás előtt, amit
a HZDS megnyert. Utoljára.
Inkább befogjuk a fülünket
A politikusok népszerűségének mérése azért is érdekes,
mert a megbízhatóságukat mutató számok szorosan összefüggnek
pártjuk támogatottságával. „Általánosságban véve érvényes,
hogy a politikai pártok elnökeinek a legnagyobb a népszerűségük
a választóik közt” – fogalmazott Slosiarik. „Ha ez nem így
van, akkor a pártnak nagyon oda kell figyelnie, mert a pártelnök
a párt jövőjének akadályozójává válhat, akár a növekedés
vagy a preferencia megtartása szempontjából is.”
Ez persze, elsősorban a spontán szimpátiát mérő felmérésekre
vonatkozik. A nyitott kérdéssel megállapított megbízhatóság,
alacsonyabb százalékarányt generál, mint az a helyzet, amikor
felolvassuk egy konkrét politikus nevét, s ahhoz kell állást
foglalni” – magyarázza a módszer lényegét az elemző.
Slosiarik szerint kijelenthetjük, hogy a spontán módszerrel mért
bizalom azokat a politikusokat részesíti előnyben, akik inkább
politikai reflektorfényben vannak.
A másik módszer azonban más szempontból érdekes. A
nagyobb támogatottság azoknál a politikusoknál, mint Andrej
Danko vagy Bugár Béla ugyanis akár azt is jelezheti, hogy a pártjaik
potenciálja is növekszik. Ha ugyanis Danko ennél a felmérésnél
a szlovákiai választópolgárok felének szimpatikus, egyértelmű,
hogy más pártok választói is vannak köztük, amelyeket
esetleg a jövőben megszerezhet az SNS.
Mivel Szlovákiában túlságosan személyekhez kötött a
politika, Slosiarik szerint előnyben vannak azok a pártok és
mozgalmak, amelyeknek több erős vezető egyéniségük van.
„Amint egy személyen áll a párt politikája, a negatív
kicsengésű botrányok fokozatosan a pártot is lehúzhatják,
persze ez nem automatikusan történik” – magyarázza a
szociológus. Ezzel magyarázható Vladimír Mečiar hosszú ideig
megrendíthetetlen helyzete, vagy Robert Fico népszerűsége a több
botránnyal is tarkított több mint nyolcéves kormányzása
ellenére. Ezzel kapcsolatban Slosiarik említést tett az úgynevezett
kognitív disszonancia jelenségéről is, azaz az olyan
kellemetlen hírekre való emberi reakcióról, amelyek
ellentmondanak a választók elképzelésének az érintett pártról.
„Hogy a választó megszabaduljon a kellemetlen belső
feszültségtől, egyszerűen figyelmen kívül hagyja az új
információkat, például a botrányokat, amelyek nincsenek összhangban
a pártról alkotott eddigi elképzeléseivel. Nehéz ugyanis
elfogadni, hogy a párt vagy a vezetője tulajdonképpen becsapott
bennünket, átvert vagy hazudott.”
Dzurinda paradoxonja
Persze, a politikus-párt viszonyban is vannak kivételek. A
legnagyobb paradoxon ebben a tekintetben az SDKÚ aránylag stabil
hosszú támogatottsága Mikuláš Dzurinda pártelnöksége
alatt. A belé vetett spontán bizalom a 2010-es parlamenti választás
előtt csak két százalék szintjén mozgott, az SDKÚ végül mégis
15 százalékot szerzett. Bár Dzurinda akkor nem indult a választáson,
s a párt választási listáját az akkor népszerű Iveta Radičová
vezette, mégiscsak Dzurinda volt a pártelnök.
Az SDKÚ, azaz a népszerűtlen pártelnök, ám népszerű
párt esetének azonban megvan az ellentétje is. 2006-ban a
politikusok listáján csillagként tűnt fel Zuzana Martináková,
aki Ivan Šimkóval együtt távozott az SDKÚ-ból, és a Szabad
Fórum nevű új párt élére állt. A spontán szimpátiaszavazás
során azonnal 14 százalékot szerzett. „Ha nem vesszük
figyelembe Ivan Gašparovič köztársasági elnököt, Martináková
Robert Fico után Szlovákia második legmegbízhatóbb politikusa
volt” – mondta Slosiarik. „De ezek a viszonylag magas személyi
preferenciák se vezettek végül a párt számára sikerhez a
2006-os parlamenti választáson. A Szabad Fórum 3,5 százalékos
támogatottságával ugyanis nem ugrotta át a parlamenti küszöböt.”
Az SNS és a Smer szavazóinak köszönheti Bugár a nagy népszerűségét
Az egyetlen politikus, aki 1993-tól egyelőre valamennyi népszerűségi
felmérésben ott van, azaz mindig szerzett legalább két százalékot,
az Bugár Béla. S ami a legérdekesebb, a legjobb mutatókat éppen
most kapja, azaz a Robert Ficóval való kormányra lépés után,
amit a Most-Híd nevű pártjának sokak nem tudnak megbocsátani.
Slosiarik szerint
azonban aránylag egyszerű a magyarázat. „Bugár Béla
viszonylag magas megbízhatóságához a saját választóin kívül
jelenleg azoknak a pártoknak a választói is hozzájárulnak,
amelyekkel szemben a Most-Híd vagy azelőtt az MKP a múltban
ellenzékbe helyezkedett.” Vagyis az SNS és a Smer szimpatizánsai.
(Felvidék.ma/Denník
N)
|
