|
 2016.08.19.
Nyelv és rög
A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
VIII. rész
Bár kelta, avar,
szláv, magyar vagy német eredetűek településneveink, tükrözik
a történelem folyamán a Kárpát-medencében élő népek, népcsoportok,
nemzetek tájainkon való lábamegvetését, létét, váltakozását,
elmúlását. Ezért a Felvidéken 710 azon falu, város neve,
mely száműzettetett a közhasználatból, ősi adathordozó,
melynek hangsorát kiejtve, nyelvünkkel ízlelhetjük, fülünkkel
neszelhetjük, a magyar nyelv történelmen átnyúló teremtő
erejét, mely falvakat, városokat, erősségeket alapított,
emelt, foglalt és fölvirágoztatott. A Hajnalgyep, Vízkelet, Füss
hangsor pogány szokást idéz. A Tallós, Menyhe, Madar, Csönke,
Fegyvernek, Taksony, Förgepatony, Födémes, Magyarád, Fehéregyház,
Hidvég hangsorban ott az idő atyai rögbe ágyazódott magyar
nyoma. Rozgony, Dévény, Körmöc, Ujvár, Komárom, Majthény, Fülek,
Pozsony, Nagyszombat, Kassa: nemzeti nagyságunkat idéző
hangsor.
A
felvidéki magyar falvaink városaink szlovák névkialakításában
Ján Stanislav szlavisztikus és nyelvtudós kutatásainak azon
eredményéből indult ki, miszerint a felvidéki magyar települések
és a környezetükben található folyók, hegyek, határnevek
tetemes része szláv eredetű. Mindamellett, hogy rámutat a
magyarok által adott domborzati, vízrajzi megnevezésekre, településnevekre,
a szláv eredetű falvakat, telepeket tartja nagyobb számúnak,
meghatározóbbnak. Ezen érvét arra alapozza, hogy megannyi szláv
eredetű falumegnevezés olyan településrendszerekre utal,
melyek várak és erősségek körül szerveződtek. Ezen települések
neve a lakosaik foglalkozására, mesterségére utal - mint a
solymászok, fazekasok, kovácsok, katonák stb. - így ezeket a
magyarok által alapított településekkel szemben lényegesebb
elemnek tartja a magyar államalapítás idején, az általa
kutatott felvidéki magyarlakta területsávon. Egyik fő érve a
magyar alapítású, törzsneveket viselő felvidéki falvainkkal
kapcsolatban, mint Bátorkeszi, Nyékvárkony, Kürt, Assakürt,
Nagykér, Nagymegyer, Csallóközkürt, Ipolykeszi, Hontfüzesgyarmat,
Kisgyarmat, stb. az, hogy ezek azért kaptak magyar törzsnevet,
mert e településeket alapító honfoglaló magyarok telepeik
ilyennemű elnevezésével különültek el a környező, számukra
idegen szláv népelemtől.
Ezen
faluneveknek, s főleg a beléjük foglalt magyar törzsneveknek
is szlovák köntöst szabtak. Amit nem hozott meg 1100 év együttélése
egy közös hazában, azt kivajúdta az íróasztal, és lett
Keszi helyett Kosihy (Koszihi), Kürt helyett Strekov (Sztrekov),
Kér helyett Kýr (Kír) vagy Kiarov. A magyar törzsnévre érvényes
új szlovák névalak nem lett szabályként alkalmazva az összes
törzsnevű falunál, sőt inkább az ellentéte az igaz. Egy-két
kivételben ráaggatták a szláv alakot a falura, mint Bátor
Keszi, amely Bátorove Kosihy (Bátorove Koszihi) lett, de a többi
magyar törzsnevű falvak nevéből pedig, mint Kisgyarmat, amely
Sikenička (Szikenyicska) lett, teljesen száműzték emlékét a
magyar törzsneveknek. Nagymegyer városának magyar törzsneve a
hivatalnoki nyelvészi íróasztalnál a Čalovo (Csalovo) nevet
kapta, amit a Csallóköz tájnévből bontott vissza, és szlovák
hangzásúra alakított a szláv nemzethit államilag kirendelt
Keresztelő Szent Jánosa. A magyar nevek törlésére, elfelejtésére,
és a szlovák falvakkal való névbeli összeboronálásra törekedett.
Magyar eredetet mellőző, általános új szlovák névalakot
kapott a többi törzsnevű település is. Csallóközkürt az
Ohrady (Ohradi) nevet nyerte el a szláv keresztségben, Nagykér
Milanovce lett, Nyékvárkony pedig Vrakúň (Vrakúny), amely új
nevek sem a település, sem a közösség történelmi fejlődéséhez
nem kapcsolhatóak, ezek tájidegen megnevezések. Ohrady magyarul
annyit tesz, hogy kerítések, Milanovce azt hogy Milánfalva,
Vrakúň nyersfordításban pedig roncsost jelent. Nyékvárkony,
mint ahogy Hidaskürt illetve Csallóközkürt neve is, ha a
magyar törzsnevek fordítása kapcsán említjük, az 1927-es névkialakításkor
a Nekyje (Nyekije), a Hidaš Kerť (Hidas Kerty) és a Kerť na
Ostrove (Kerty a Szigeten) szlovák megfelelőt kapták. Ezen névformák
kialakítója még ismeretlen, de az 1948-as Daniel Okáli és Ján
Stanislav-féle átkereszteléssel a Nekyje és a Kerť magyar törzsekre
utaló, addig sosem neszelt fordítások is lesöprettek magyar
falvaink frissen kent szlovák névtábláiról.
Az 1948-as névváltoztatás követte az 1920-ban felvett
és 1927-ben folytatott módszert, ám korántsem volt olyan körültekintő,
sőt inkább a háború utáni magyartalanítás agresszív önkényes
töltetét hordozza magában, mely máig kihallatszik nem egy ránk
erőltetett szlovák településnév hangsorából.
Ekkor hámozták le Magyarszőgyén, Magyarbél, Magyarbőd,
Nagymagyar falunevekről véglegesen a magyar jelzőt, és gyökerüket
szláv hangzásúra szabták át. Svodín (Szvogyín), Veľký
Biel (Velkí Biel), Bídovce (Bídovce), Zlaté Klasy (Zlaté
Klasi) néven lettek törzskönyvezve. Érdekesség, hogy a horvát,
kun, német, orosz, besenyő népneveket magában hordozó településnevek
nem bántották a névváltoztatók fülét. Zsitvabesenyő Bešeňov
(Besenyov) lett, Oroszvár (Rusovce), Horvátgarab, Tótgarab és
Magyargarab a Chorvátsky Grob (Chorvátszki Grob), Slovenský
Grob (Szlovenszkí Grob) és Veľký Grob (Velkí Grob) nevet kapták.
A „Magyar” előnév ismét a „Veľký” póttaggal lett
lemosva a falunévről, míg a horvát és szlovák előneveket a
reszlovakizáció keresztvize továbbéltette. A Ján Stanislav
kutatásai által is bizton magyar néveredetűnek tartott, de nem
magyar törzsnevű falvakat, mint Nagyfödémes, Ipolyfödémes, Gímes,
Vásárút, Keresztúr, Madar, Magyarád, Alsó-, Felsőfegyvernek
stb., is összeboronálták az északi szlovák falvak névalakjaival.
Egy részüket szó szerint lefordították szlovákra, Vásárút
faluja Trhová Hradská (Trhová Hradszká) lett. Más részüket
szlovák hangzásúra képezték. Madar, mely név solymászokra
utal a Modrany (Modrani), tehát magyarul kékes nevet kapta, hogy
úgy tűnjön, a magyarok a századok folyamán a szlovák modrý
(Modrí), azaz kék szóból formálták Madar nevűre a
falunevet.
Ezen településmegnevezés hagyományát követte 1960-ban
Illésháza, Tonkháza és Bélavata, három felső-csallóközi
magyar falu összevonása, melyek közös új neve a Nový Život
(Noví Zsivot), tehát az Új Élet lett. Az akkori karhatalom,
mely nemzetnek üzenhetett a településnév e beszédes megválasztásával,
mikor csupán szlovák alakban létezik a megnevezés?
Efféle kecsegtető meghívót jelentettek a szlovákság
számára azon város-, falunevek is, melyek a szlovák nép számára
az iskolapadból jól ismert költőik, íróik, nemzetébresztőik
neveiből lettek alkotva. Párkány Štúrovo (Stúrovo) lett, Ľudovít
Śtúr 19. századi szlovák nemzetébresztő nevéből alkotva. A
18-19. századi nemzetébresztőkről, írókról továbbá Ógyalla
a Hurbanovo nevet, Gúta a Kollárovo, Tótmegyer a Palárikovo
nevet, Tornalja a Šafárikovo (Safárikovo) nevet kapta. Ezen a
szlovákság részéről jól ismert személyiségek neveiből
alkotott településnevek az északi megyék szlovákságának
tudatalattijára meghívóként hatottak.
A minden nép számára
oly lényeges településnév Dél-Szlovákiában már nem a
magyar létet hirdette, de újonnan nekik üzent - egy jól csengő
szlovák névalakban -, hogy az amúgy magyar tengerként ismert
területsávon most a lehetőség a szlováknak kedvez. A falu, város
megnevezését jelző új szlovák hangsorból kiérezhették,
hogy ama vidéken biztosítva van nemzeti létük, sőt, hogy a
szlovák elem adja meg ott a prímet. Az ily módon átnevezett
magyar városokba, falvakba munka után költöző, ott gyökeret
verő szlovák munkások, dolgozók a szlovák létforma megteremtésén
a városok szlovák jellegének megformálásán munkálkodtak. A
falu- vagy városnév mind a magyarok, mind a szlovákok számára
üzenetértékű töltetet, erőt hordoz magában. Ezen üzenetérték
eltörlése illetve helyette új üzenetértékű név megadása
kihat a tudatra. Egyén tudatára, közösségi nemzettudatra
egyaránt.
Az egyes nemesi uradalmakhoz tartozó jobbágyfalvak, várhűbérként
tartozó falvak névátszabása már előre kiszolgálta az ajtón
kopogtató kommunizmus azon eszméjét, mely törölni volt
hivatott minden feudális, félfeudális, illetve annak titulált
társadalmi állapotot és annak még élő emlékét. Falum, Gímes,
régi írásmóddal Ghymes, a Forgách család birtoka 1226-tól
1946-ig. Ghymes vára, a nemesi család ősi fészke, szintén ez
időkből való. A hozzá tartozó régi jobbágyfalvak egyike, a
Dúny nevű várhegy északkeleti lankáin található ősi
Ghymeskosztolány volt. A Dervence patak völgyében húzódó
falu a Ghymes előnévhez úgy jutott hozzá, mert innen származtak,
illetve itt éltek a vár szolgálói, hajdúi. A falu a várhoz
emelkedő erdő alján máig őriz egy ötszáz éves parasztház
szerű épületet, melyet hajdúháznak tart a helyi emlékezet.
Lakossága mindig is szlovák, bár a szomszédos Barslédec
magyarjai úgy tartották, hogy régen az is magyar falu volt,
elszlovákosodott. Az e faluból származó és a faluban máig
legsűrűbben előforduló családnév a Szegíny, mint ahogy a
magyar Barslédeccel közös népviseletük is e véleményt támasztják
alá.
Ezen évszázadokon átívelő, helyi szintű társadalmi
fejlődést és annak zajlását, melyet a falu neve,
Ghymeskosztolány tükrözött, a faluátnevezésben mellőzték,
pedig szlovák faluról volt szó, ahol a név megmaradhatott
volna. Az akkor Zoboralja „fővárosának” tekintett Gímes
faluja a Forgách-féle ghymesi uradalom révén is a magyar
tekintély jelképének számított a környéken. A Ghymes előnév
Kosztolány falu nevében a szlovák hivatalnokfüleknek úgy
csengett azon vészterhes időkben, mint a magyar befolyás, méghozzá
nemesi, földesúri befolyás egy olyan szlovák falu fölött,
ahol Szlovákia egyik legrégibbnek tartott, egyes állítások
szerint, még a szláv időkből fennmaradt temploma ál. Ezért
Ghymeskosztolány nevéből Ghymesnek mennie kellett, maradt a
Kosztolány név, amely szlovák alakja Kostoľany (Kosztolani). E
név azt jelenti, hogy templomos, mivel a szlovákban a kostol
(kosztol) szó templomot jelent. Ám nem volt elég a névújítóknak
az eredeti autentikus szláv, szlovák névalak, mert hiányérzet
alakult ki a Ghymes előnév eltávolítása után. A névnek
kellett egy a régi történelmi csengését pótló és helyettesítő
toldalékot adni. Az íróasztal megfiadzotta a Kostoľany pod Tríbečom
nevet, ami szabad magyar fordításban Tríbecskosztolány lenne.
Ghymeskosztolányt le kellett választani a zoboralji Ghymes,
Barslédec sugározta magyar befolyásról, hogy jelképesen egy
északi „szlovák” hegyre köttessen ki, ezzel hirdetve
nemzeti szuverenitását, életképességét a vidék magyar
falvai számára. Falvainkat körülvevő Tríbecs hegyvonulat
legmagasabb hegye a Nagy Tríbecs. 6 kilométer választja el
Ghymeskosztolánytól. Ghymes várát Ghymeskosztolánnyal 1 kilométernyi
erdei gyalogút és egy majd ezer éves egymásrautaltság köti
össze. Hasonlóképp, mint a magyar és szlovák népet legalább
ennyi ideje e vidéken.
Nem egy, a fentebb említetthez hasonló érzékeny közösségi
viszonyszövetbe nyúlt bele Daniel Okáli, Ján Stanislav és
lehet még megannyi ismeretlen önjelölt névadó történelem
adta lehetőségeitől és tehetségétől megittasodottan. Habár
Daniel Okálit, a névváltoztatás kiötlőjét az ötvenes
években „burzsoá nacionalizmus” vádjával a
reszlovakizáció általi magyarellenes túlkapásaiért elítélik
és bebörtönzik, ördögi munkájának örökségét máig nyögjük,
többek közt falvaink, városaink szlovák névalakjainak ránk
nehezülő szükségszerű használatában. A szocialista rendszer
elítélte a reszlovakizáció palástjába burkolódzott
magyartalanítás apostolait, ám munkájuk mérgező magját s
annak hajtását, gyümölcsét nem ítélte el, hagyta fejlődni,
beérni.
Mivel Ján
Stanislav szlavisztikus tudását, nyelvésztudományi szakértelmét
a magyartalanítás szekere elé fogta, kiszolgálva ezzel Daniel
Okáli felvidéki magyarság ellen alkalmazott rendeleteit, morálisan
ő is felelős lett a felvidéki városok, falvak magyarjainak máig
tartó fogyásáért.
Az Odüsszeusz elméjéből
kipattanó ötlet Trója városközösségének pusztulását
hozta magával.
A magyartalanítók
trójai falovának, a magyar településeknek adott, a zömében
sosem hallott új szlovák névalakot tekinthetjük. A trójaiakat
is meglepte a faló sosem látott találmánya, és vitatkoztak
is, hogy befogadják-e városukba vagy sem. Az új településneveket
sem fogadták el egyértelműen magyar közösségeink, sőt erősen
elutasították, de azok ott álltak makacsul a falu elején, a
falu nevét jelző táblákon, mint Trója kapuja előtt az odüsszeuszi
tákolmány. Amikor fokozatosan közösségi tudatunk részévé
kezdett válni az új állami „ajándéknév”, amikor használnunk
kellett - hivatalokban, vonaton, buszon jegyet kérve - lélekben
elkezdtünk azonosulni az új szláv név hangzásával, mint
faluközösségünket jelképező hangsorral. Ezzel vontattuk be kénytelenül
közösségi tudatunkba a falovat, melynek előre kieszelt városfoglaló
fortélya a mi esetünkben is kezdett érvényesülni. A
hivatalnokok, nyelvészek által kreált és szentesített településneveket
a falvaink fiatalabb magyar nemzedékei tévesen a falujuk természetes,
mindig is létező autentikus szlovák nevének kezdték hinni és
elfogadni, a magyar közösségeinkből többségében nemrég
sarjadt új szlovák nemzedékről nem is beszélve. Az ő
tudatukban e nevek támaszt nyújtanak közösségi létükhöz,
szerveződésükhöz. Az első és legkézenfekvőbb magyarázatként
szolgál számukra azon természetes, önkénytelenül előbukkanó
kisebbségi kérdésre, hogy tulajdonképpen miért vannak, miért
léteznek szlovákként egy magyar faluban. Morális támasz, afféle
karó ez számukra, aminek a fiatal szőlő is támaszkodhat,
kapaszkodhat, hogy növekedhessen, gyarapodhasson. Egy nemzet
akkor tud valós jogot gyakorolni egy területre, falura, városra,
amikor meg is tudja nevezni azt. Akkor érzi jogosnak az adott
településen való lábamegvetését, gyarapodását.
A
görög regék ősi örökérvényű emberi viselkedésképleteket
rejtenek, annál erősebben, ha valós történelmi tényeken
alapszanak. Homérosz Trója pusztulásának regéjéről szóló
művében egy viselkedésképletet követ le, amit a faló jelképez.
Eltérő társadalmi körülmények, eltérő érzelmek hajtották
a cselekvés kerekét a két történelmi korban, ám szereplői
emberek, kik szerzés céljából indultak harcba. A trójai faló
is egy világégést követően ellődött. Két világégés
ellette meg a felvidéki magyar falvak, városok nevének törlését
is. Az első és főleg a második világháborút követően
kaptak kéretlen ajándékot magyarlakta településeink szlovák
nevek alakjában. A faló leleménye a görögöket szabadította
az általuk tíz évig sarcolt városra. Az új szlovák településnevek
a magyar falvaink, városaink táptalajában megejtették ama képzeletbeli
kapavágást, mely a szlovák nemzet megfoganását, szárba szökkenését,
terebélyesedését segítette. Nomen est omen.
A
szláv hangsor magyar tudatra gyakorolt hatását határ nem akadályozza.
Nem csak a felvidékiek, de a magyarhoniak tudatába is beágyazódott,
mivel megannyi trianoni határon bévülrekedt magyar testvérünknek
ma Šturovóba tart az útja és nem Párkányba, és Pozsony
helyett Bratislavával (Bratyiszlavával) terheli nyelvét. Mintha
nem is akarná tudatosítani e városok magyar mivoltát.
Tulajdonképpen ezzel törli tudatából magyar mivoltukat. Saját
szemében semmissé teszi, s ezzel lemond e városokról, és
elismeri, hogy a szlovák nemzetet és érdekeit illetik igazán.
Ha ez sokunk tudatában zajlik le ilyenképp, úgy járunk felvidéki
városainkkal, mint azon várossal, mely ma Szerbia fővárosaként
ismert. Azt ma az összmagyarság nem Nándorfehérvárnak mondja.
Miért? Mert e várossal kapcsolatban is hasonló a társadalom
tudatából való magyar érdekvesztés, magyar mivolt-kifakulás
zajlott le. A magyar köztudatban a Nándorfehérvár név halványulásával
egyenes arányosságban érvényesült a délszláv Belgrád. Rég
lezajlott, hosszan tartó folyamat volt ez. Már nem is tudja bántani
nemzeti érzelmünket. Ezért lehetséges most az, hogy Nándorfehérvár
egy historizáló név lett, mely a történelem tankönyvek
lapjain s történész berkekben, akár egy ritka nemes vad él
tovább.
Mindannyian
ki kell vegyük saját részünket városaink, falvaink megvédésénél,
legelsőként azzal, hogy településeinket a szívünknek
legkedvesebb nevén, magyar nevén nevezzük. Falvaink, városaink
magyar nevének az élet minden terén való használata tudja
biztosítani lélektani alapfeltételét annak, hogy ezen településekben
visszagyarapodhassunk. A magyar településnév használat alapzáloga
annak, hogy ne fakuljon ki össznemzeti tudatunkból azon
bizonyosság, hogy Felvidék a mi ősi életterünket képezi.
Csak azon helyen érezhetjük igazán otthon magunkat, amelyet őseink
nemzedékeinek ajkán szóló és a köznyelven élő, magyar névvel
tudunk illetni.
Jancsó Badacs Károly
|
