2016.08.26.

Zsille Gábor: Czinege elvtárs felkiált

Ezen a héten egy roppant érdekes, kimondottan politikai témát ajánlok figyelmükbe. Elgondolkodtatónak érzem azt a beszámolót, amely a sors szeszélyeinek köszönhetően most került a kezembe, és egy román folyóiratban, a Bukarestben szerkesztett Dosarele Istoriei hasábjain jelent meg. Szerzője az egykori román hadügyminiszter, Ceausescu kormányának tagja, Constantin Olteanu. Öt éven keresztül, 1980-tól 1985-ig szolgálta hűségesen a Kárpátok Géniuszát. Ahogy az a szocialista béketábor hadügyminisztereinél szokás volt, Olteanu is csak úgy katona, ahogyan én japán bálnavadász: végzettsége szerint a történettudomány doktora, és miniszterségét követően hadtörténészként tevékenykedett.

Emlékírásának címe: Ami Moszkvában történt 1981 decemberében. Vihar a Varsói Szerződésben. A tagországok hadügyminisztereinek szokásos moszkvai tanácskozásáról van szó, amely 1981. december 2-án kezdődött, és az előre kiadott program szerint rutinszerű összejövetelnek ígérkezett. A zárónapon a törzsfőnök, Leonyid Iljics Brezsnyev is fogadta a díszes társaságot. Olteanu mindenről részletesen beszámol. Így megtudjuk, hogy az ülésszak első napján a Szovjetunió lehetséges ellenségeiről, a kapitalista országok fegyverkísérleteiről volt szó, az Egyesült Államok európai rakétatelepítéseiről, valamint a Varsói Szerződés vezérkarainak elhárítási főnökei is előadást tartottak. Tehát semmi különös. Hanem másnap, december 3-án az események váratlan fordulatot vettek. Ebéd után a szovjet elvtársak váratlanul közölték: rendkívüli megbeszélést kell tartani. A tanácskozást ezúttal nem Viktor Kulikov, az egyesített haderő főparancsnoka vezette, hanem a szovjet hadügyminiszter, Usztyinov marsall. Kertelés nélkül közölte, hogy Wojciech Jaruzelski lengyel államfő táviratban segítséget kért Moszkvától, ugyanis Lengyelországban elmélyült a politikai válság. Természetesen a Lech Walesa vezette Szolidaritás mozgalomról, a gdanski Lenin Hajógyárból indult, országossá terebélyesedett sztrájkokról volt szó. Usztyinov marsall viszonylag hosszan fejtegette, miért olyan súlyos a lengyel helyzet, milyen veszélyek fenyegetik arrafelé a szocializmust, milyen lappangó veszélyek leselkednek az egész Varsói Szerződésre. Végül indítványozta, hogy a tanácskozás hivatalos záródokumentumába fogalmazzák bele, hogy a szocialista blokk hadügyminiszterei támogatásukról biztosítják a lengyel kormányt az idegen ellenforradalmi erőkkel szemben.

Usztyinov feltette a költői kérdést: ki támogatja a javaslatot? A lengyel vezérkari főnök, Siwicki mélyen hallgatott. A bolgár miniszter lelkesen kijelentette, hogy ő bizony támogatja, és a bolgár párttól erre felhatalmazást is kapott. A lengyel miniszter továbbra is hallgatott. A csehszlovák miniszter csatlakozott az előtte szólóhoz, mondván, hogy a csehszlovák vezetés pártolja a lengyelországi beavatkozást. Siwicki még mindig hallgatott. Az NDK-s miniszter közölte: ha bolgár és csehszlovák kollégája a beavatkozás mellett van, akkor ő sem ellenzi. Ekkor a magyar miniszter, Czinege Lajos következett. Határozatlan stílusban közölte, hogy egyelőre nem tud nyilatkozni, mert még nem egyeztetett Kádár Jánossal. Nem értette, vajon mi változott meg néhány óra alatt, hiszen december 2-án, illetve 3-án délelőtt a lengyel miniszter semmiféle vészhelyzetről nem beszélt. Siwicki ekkor sem szólalt meg, csak maga elé bámult.

A sorban a román miniszter, az emlékirat szerzője, Olteanu következett. Állítása szerint arról beszélt, hogy a Varsói Szerződés katonái csak katonai segítséget nyújthatnak, az viszont beláthatatlan következményekkel járna. Czinege Lajos felvetéséhez csatlakozva kérte, a szovjetek ismertessék, mi változott meg Lengyelországban néhány óra leforgása alatt. Jelezte: ha a tanácskozás kiad bármiféle közleményt a lengyelek katonai támogatásáról, akkor tüntessék fel, hogy a románok nemmel szavaztak. Az emlékirat e ponton egyre érdekesebbé válik. Olteanu állítólag felszólította Usztyinovot, hogy mutassa meg Jaruzelski segítséget kérő táviratát, valamint magyarázatot követelt arra, hogy a lengyel elnök miért a hadügyminiszterekhez fordult, és miért nem a valódi illetékesekhez, az államfőkhöz. Ez utóbbi felvetésre a jelenlévő szovjet vezetők, azaz Usztyinov miniszter, Kulikov főparancsnok, Gribkov, Ogarkov és Jepisev tábornokok semmit sem reagáltak. Néhány perccel később egy szovjet viceadmirális lépett az ülésterembe, és átadott Usztyinovnak egy kézzel, tintával írt papírdarabot. A miniszter ezt látványosan meglobogtatta, de nem adta ki a kezéből – azt állította, hogy ez az a bizonyos varsói távirat. A román miniszter ebből azt a következtetést vonta le, hogy Jaruzelski távirata nem létezik, és az egész csak a szovjet hadügyi vezetés trükkje. Kávészünetet tartottak, és Olteanu telefonon beszélt Ceausescuval, aki jóváhagyta minisztere nemleges álláspontját, és hozzátette, hogy az ügy komolysága miatt majd még a román államtanács is megvitatja azt. Nyilvánvaló volt, hogy e telefonbeszélgetést a szovjetek lehallgatják.

Másnap, december 4-én újabb értekezletet tartottak. A terem előtt Czinege Lajos román kollégájához lépett, és elmondta neki: beszélt Kádár Jánossal, aki közölte, hogy a lengyel vezetés semmiféle segítségkéréssel nem fordult hozzá. Czinege megkérdezte Olteanut, változott-e az előző napi véleménye, mire a román megnyugtatta, hogy kitart az addigi nézetei mellett. Ezen az ülésszakon Usztyinov már nem kérdezte végig az összes minisztert, hanem csak a románt faggatta. Olteanu ismét előadta, hogy ellenzi a lengyelországi beavatkozást. Ezt követően – bolgár javaslatra – a magyar minisztert „vették elő”. Czinege ismét határozatlannak mutatkozott, nem adott egyértelmű választ. Ekkor Ogarkov szovjet marsall azt mondta: azért kell határozottan és egységesen fellépni Lengyelországban, hogy ne álljon elő egy olyan helyzet, mint Magyarországon 1956-ban. Czinege ekkor öklével az asztalra csapott, és kiabálni kezdett: Hogy engedheti meg magának egy szovjet marsall, aki nem is tagja a politikai bizottságnak, hogy sértegesse a magyar népet, amelyet 1956-ban egy idegen hadsereg tankjai és ágyúi tapostak meg? Usztyinov akkor ismét megkérdezte Czinegétől, aláírja-e vagy sem a lengyeleket érintő nyilatkozatot. A magyar azt felelte: „Ha Olteanu elvtárs aláírja, akkor aláírom én is.” Erre Olteanu kijelentette, hogy a nyilatkozattal nem ért egyet. Nos, így történt, hogy 1981-ben a Varsói Szerződés tagországai nem vonultak be fegyveresen Lengyelországba. Állítólag. Jómagam nem nagyon tudom elképzelni Czinege Lajost, ahogy Moszkvában kiabálva élteti az 1956-os magyar forradalmat…