2016.02.05.
Hogy daloljunk az örömtől... –
Gondolatok az evangéliumhoz
Szent Ferenctől
származik a mondat, miszerint Isten arra hívott, hogy boldogok
legyünk, sőt: hogy daloljunk az örömtől – és mi annyira távol
élünk Szent Ferencnek ettől a megfogalmazásától. Sok
panaszunk van, jogosan vagy jogtalanul kritizálunk, fájlalunk
dolgokat, kesergünk, bánkódunk – és hogy ezekben mennyire
nincs jelen Isten, az a kánai menyegzőről szóló evangéliumi
beszámolóban egészen fényesen elénk tárul. Jézus a vizet
borrá változtatta, hogy az ember örömét, boldogságát, ünnepét
éltesse, táplálja, megmentse. Mert Isten ott van jelen minden
tiszta emberi örömben, minden ártatlan boldogságban, a dalban,
a vigasságban, az ünneplésben – és távol van minden
panaszos szomorkodástól, a kesergéstől, a bizalmatlanságtól,
az örömtelenségtől és minden sötéten és kilátástalannak
megélt emberi érzéstől. A vizet borrá változtatta, ez volt Jézus
első csodája a galileai Kánában, kinyilatkoztatta dicsőségét,
és tanítványai hittek benne – ebben a Megváltóban hiszünk,
aki boldogságra örömre hív meg bennünket.
Jézus első csodája,
a víz borrá változtatása egy előkép, az utolsó vacsorán a
kenyeret a testévé, a bort a vérévé változtatta, majd az
apostolokra ruházta a hatalmat, hogy ezt cselekedjék a világ végéig.
A velünk lévő Isten, az Emmanuel az örömünk, a boldogságunk,
a dalunk legvégső és legteljesebb oka. Szent Romuáld szerint
Isten az embert nem szenvedésre és gyötrődésre teremtette,
hanem hogy örüljön. Ez az öröm azonban keresztény öröm
kell, hogy legyen: a jó lelkiismeret öröme. Ennek belseje nem
önmagunkban van, nem az a boldogságunk forrása, hogy milyen jók
vagyunk, vagy milyen remek dolgokat tudunk megtenni, a
lelkiismeretünk öröme az Isten szentsége, az Ő jelenléte az
életünkben, az Isten közelsége, az, hogy Istennel minden
utunkon találkozhatunk, Isten szeretete tölti be az életünket,
a lelkünket – ez az örömünk, boldogságunk, ami bennünket
is személy szerint megváltoztat, átváltoztat.
Mária szolgálóknak mondott szavai nemcsak mély értelműek,
hanem egészen élőek – nekünk szólnak: tegyetek meg mindent,
amit csak mond. Ha a bibliai szolgákhoz hasonlóan csendben sikerül
engedelmeskednünk és megtenni mindent, amit csak Jézus mond, ha
meg tudjuk tölteni életünk kőkorsóit az ő tanításának életet
adó vizével, akkor Jézus bennünket is átváltoztat, a személyünket,
szavainkat, gondolatainkat, tetteiket, belső rezdüléseinket,
kereszthordozásunkat megváltoztatja, átváltoztatja: tisztasággá,
örömmé, békévé, életszentséggé, csönddé, szeretetté,
egyszóval Önmagává. Simone Weil többször mondta, hogy ő
egyszerűen észreveszi, ha egy ember szívében ott él az Isten.
Nem, amikor az Istenről beszél, hanem amikor a földi dolgokról
szól – észrevevődik hogy a szívében ott él-e az isteni
szeretet lángja. A mi szavainkból, leghétköznapibb beszédünkből
is kiderül, hogy ott él-e szívünkben az Isten, vagy sem. Ha
van bennünk öröm, ha van bennünk tisztaság, ha Ő önmagává
változtatott bennünket, az érezhető. Ahogyan a násznagy észrevette
a bor és a bor közti különbséget, úgy van különbség az
ember és az átváltoztatott ember között.
Pék Sándor
Erdely.ma
|