2016.02.19.

Időtlen fegyverbarátság

Az elmúlt napokban Budapesten vendégeskedett a lengyel külügyminiszter, Witold Waszczykowski, magyar kollégája, Szijjártó Péter meghívására. Szerda délután Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta őt az Országházban. Megbeszélésük egyik célja volt, hogy előkészítsék a lengyel kormányfő, Beata Szydlo közelgő budapesti látogatását. A két külügyminiszter közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a két ország együtt kíván állást foglalni a schengeni övezetet és Nagy-Britannia az EU-ból történő esetleges kilépési szándékát illetően. A visegrádi együttműködés szorosabbá tételéről is egyeztettek. Waszczykowski leszögezte: Szijjártó Péterrel folytatott tárgyalásain még nem találtak olyan témát, amelyben a nézeteik különböznének. A magyar tárcavezető is a teljes egyetértést hangsúlyozta. Majd közölte: elfogadhatatlan az a hangnem és eljárás, amellyel az EU vezető intézményei hetek óta támadják Lengyelországot. Minden európai politikusnak tiszteletben kell tartania a törvényes lengyel kormányt, a lengyel nép demokratikus választásokon hozott döntését. Brüsszelnek nem a lengyel belügyekkel kellene foglalkoznia, hanem más, sokkal fontosabb összeurópai kérdésekkel. Például a schengeni zóna fennmaradásával. Ez kulcskérdés. Ha a schengeni övezet felbomlik, az egész Közép-Európa számára felmérhetetlen károkat okozna. Waszczykowski végül kiemelte: nagyon hálás Magyarországnak, amiért a lengyelek mellé álltunk az uniós támadások idején, hagyományos fegyverbarátságunk szellemében.

Apropó, fegyverbarátság. Az alábbiakban szeretnék ismertetni egy lengyel nyelvű röplapot, Milyenek a magyarok? címmel, amelyet a lengyel Honi Hadsereg parancsnoksága 1944-ben terjesztett a felkelők és a civil lakosság köreiben. E roppant érdekes történelmi ereklyéből a háború őrületében nem nagyon maradtak fenn példányok. A történészek évtizedeken keresztül azt hitték, a röplap valamennyi másolata megsemmisült – ám négy évvel ezelőtt, 2012-ben egy hagyatékból előkerült egy darab. Ma már a Varsói Felkelés Múzeumában őrzik. (Megjegyzendő, hogy e múzeum külön gyűjteményt hozott létre a Varsó mellé vezényelt magyar katonák emléktárgyaiból és dokumentumaiból.)

E röplap szövege nagyon tanulságos a történelmi lengyel–magyar barátság szempontjából. Az egyik szakasz címe: Hogyan értessük meg magunkat a magyarokkal? Ám lássuk a lengyel szöveg elejének magyar fordítását: „A lengyelek és a magyarok csaknem ezeréves szomszédi együttélése során a két nemzet között nem volt komolyabb fegyveres összeütközés. Éppen ellenkezőleg, vállvetve védekeztünk a kultúránkat és függetlenségünket veszélyeztető idegen támadások ellen. A cári Oroszországgal szemben 1831-ben és 1863-ban folytatott függetlenségi harcainkban a magyarok harci tettel és anyagilag támogattak minket, a mi katonáink közül pedig 1849-ben sokan életüket áldozták a magyarok Ausztria elleni szabadságharcában. A mostani háborúban a magyarok vendégszeretően befogadták polgári és katonai menekültjeinket, és mindeddig gondoskodnak anyagi és lelki szükségleteik kielégítéséről. Azoknak, akik szeretnének a Franciaországban és Angliában működő lengyel hadsereghez eljutni, ezt lehetővé teszik. Ugyanakkor megtagadták az internáló táborokban maradt tisztjeink kiadását a németeknek.” Kevéssel lejjebb a következő mondatok olvashatók: „Magyarország 1941-ben német nyomásra belépett a tengelyhatalmak oldalán a háborúba. Ez a tény ellenségeink oldalára állította őket, de a lengyeleknek mégsem lettek ellenségei. A lépést még az előző kormány tette meg, meghajolva a német érvelés előtt, mely szerint Szovjetoroszország úgymond Magyarország függetlenségét is veszélyezteti. Jelenleg a magyarok minden erejükkel azon vannak, hogy bármilyen lehetséges támadás ellen megvédjék országuk határait. Kállay kormánya szakított az 1941-es hibás politikával, és nem egykönnyen hagyja magát bevonni idegen érdekekért folytatott harcba. Jelenleg a németek megszállták Magyarországot.” Az okosan fogalmazott szöveg a trianoni békediktátum következményeire is kitér: „Szomszédaival szemben Magyarország közeledésre és jó viszonyra törekszik. A jelenlegi területi elrendezés fenntartása érdekében támogatja a szlovákok és a horvátok függetlenségi törekvéseit, akik elvetik Csehszlovákia és Jugoszlávia visszaállítását. Egyedül a románok irányában képviselnek ellenséges álláspontot, a kezükön maradt erdélyi részek miatt. Az egész magyar társadalom támogatja a kormánynak az elveszített területek visszaszerzésére irányuló politikáját, és kész minden áldozatra e célok érdekében.” E lengyel felvilágosító kampányban nyoma sincs a Magyarországra vonatkozó „Hitler csatlósa”, „bűnös nemzet” vádaskodásnak. Éppen ellenkezőleg: „Általánosságban elmondható, hogy a magyarok, akik belekényszerültek a háborúba, igyekeznek a minimálisra csökkenteni a részvételüket. A társadalom széles rétegei rokonszenveznek a Szövetségesekkel, akikkel a polgári liberális ellenzék vezetői együtt is működnek. A vitéz és jól kiképzett magyar hadseregben is a többség ellenérzéseket táplál a németekkel szemben, akik mostoha módon kezelik a magyarokat. A magyar katonák a lengyelek felé jóindulattal viseltetnek. Nemegyszer védelmükbe vették a lengyel lakosságot a német rendőrség vagy vasúti őrség túlkapásaival szemben.” A legszebb, hogy mindez tökéletesen megfelel a történeti hűségnek: a magyar katonák valóban messzemenőkig segítették a lengyel lakosságot és a felkelőket.

Ezt követően a röplap szövege nagyon gyakorlatiasan ismerteti a magyar hadseregben akkoriban használatos egyenruhákat és rangjelzéseket. Kiderül, miről lehetett megkülönböztetni egymástól a tiszteket, az altiszteket, a légierő tagjait és a légvédelmi tüzéreket. Az öltözettel kapcsolatban megtudjuk: „A magyar honvédség a lengyel katonasághoz nagyon hasonló egyenruhát visel. A gyakorló egyenruha álló galléros jellegű, nagy oldalzsebekkel. A gyalogos és motorizált egységek rövid szárú utászcsizmát vagy fűzős, felül csatos bőrszíjjal ellátott bakancsot viselnek, amelyekbe belefutnak a jellegzetes, passzentos nadrágszárak. A lovassági csizmák oldalukon fűzősek. A magyar csákók általában ellenző nélküliek, ezeken és a német mintájú rohamsisakok oldalán pajzs alakban nemzeti színű sávok (piros, fehér, zöld) húzódnak. A gombok és a paszományok aranyszínűek. A köpenyek kétsorosak, gyakori a rövid, barna bőrkabát viselete is.” És következik egy elgondolkodtató mondat: „A tisztek általában jól öltözöttek, a közlegények ellenkezőleg, gyatrán.” Nem szándékom e helyen lázadni a világ sora ellen, a kisemberek és a közlegények szószólójaként. Mindössze megállapítom, hogy ez az idézett mondat szomorú.

Zsille Gábor