|
 2016.01.15.
Horthy, a reálpolitikus
Szakály Sándor könyvbemutatója
December 14-én a
Magyar Napló Könyvesboltban mutatták be Szakály Sándor Történelem
és publicisztika című kötetét. Azt a könyvet, mely a történész,
a Veritas főigazgatójának 2009 és 2013 között – napi- és
hetilapokban, folyóiratokban, illetve idősebb kollégák
tiszteletére összeállított kötetekben – megjelent, jelentősebb
írásait tartalmazza. Szakály Sándor így vall a kötetről: a
történész – ellentétben a tapasztalható közvélekedéssel
– nemcsak vaskos monográfiákat ír, köteteket szerkeszt és
forrásokat ad közre, hanem rövidebb – néha hosszabb – írásokban
foglalja össze egy-egy kutatási témáról kialakított nézeteit
és osztja meg azokat az olvasóival. Az így elkészült írások
általában a tudományos ismeretterjesztés igényével
megfogalmazott publicisztikák, többnyire hivatkozások nélkül,
de esetenként irodalom- és/vagy forrásjegyzék feltüntetésével.
A fentebb jelzett formában közreadott írások általában szélesebb
olvasói táborhoz jutnak el – és az olvasókra gyakorolt hatásuk
is nagyobb –, mint egy-egy alaposan jegyzetelt, a tudományos
munkától elvárt, mindennel felszerelt kötetnek. Megjegyzendő
ugyanakkor az is, hogy az így közreadott írások rövid életűek.
A napi- és hetilapokban, folyóiratokban, esetleg születésnapi
köszöntő kötetekben megjelent írások néhány hét után a
feledés homályába kerülnek, és amikor utóbb egy-egy
alkalommal szükség lenne valamelyikükre, már nem biztos, hogy
ráakad a szerzője, még kevésbé az érdeklődő. A „gyors
halált” elkerülendő, a szerzők közül számosan kötetbe gyűjtik
össze írásaikat, hogy azok a kötetben való ismételt megjelenésnek
köszönhetően hosszabb életűek legyenek. Így gondolom ezt
magam is, és ezért vállalkoztam az ismételt közlésre. (…)
Vajon bűnös
volt-e Jány Gusztáv? Döntött-e a legfelesőbb hadúr a tisztek
politizálásáról? Mit tartalmazott Horthy Miklós el nem küldött
levele Hitlerhez? Miként történt a Délvidék visszafoglalása?
Mi történt a Don-kanyarban? Mi volt a feladata a Magyar Királyi
Csendőrségnek? – többek közt ezekre a kérdésekre találjuk
meg a választ.
Romsics Ignác
bevezetőjében elmondta, hogy Szakály Sándort nem kell külön
bemutatni, főleg azok számára, akik a két világégés közti
Magyarország és a II. világháború története iránt érdeklődnek.
A kötet 330 oldalnyi, és 33 írást tartalmaz. Döntően a
Horthy-korszakkal foglalkoznak ezek a tanulmányok. Hóman Bálintról
kéne kezdeni a beszélgetést – az aktualitások miatt –, de
a kultúrpolitikusról Szakály Sándor még nem írt. Romsics ezért
Horthy Miklós szerepéről faggatta a Veritas főigazgatóját.
Szakály úgy véli, hogy Horthy a XX. század megkerülhetetlen
politikusa, sőt reálpolitikusa. A történelemben nem létezik a
„ha”, de ha nem tört volna ki az I. világháború, vagy nem
az ellenséges hatalmak győztek volna, akkor ő mint az Osztrák–Magyar
Monarchia hadiflottájának parancsnoka néhány éven belül nyugállományba
kerül, s visszavonul Kenderesre. A történelmi események miatt
ő vált a Nemzeti Hadsereg vezetőjévé, és a szegedi ellenkormány
hadügyminiszterévé. A győztes hatalmak Horthyt tartották
Magyarország meghatározó politikusának. Olyan politikai vezető
volt, aki az ország irányítását a mindenkori miniszterelnökeire
bízta, csak a legritkább esetekben avatkozott be olyan mértékben,
amit el lehetett tőle várni. Személyének megítélése 1944. március
19. kapcsán, és az azt követő időszakban vitát vált ki a történészek
és a politikusok között. Amennyiben 1944 márciusában
visszavonult volna a politikától, akkor úgy emlékeznének rá,
hogy volt egy államfő, aki két évtizeden át állt az ország
élén. S talán kapott volna egy olyan lehetőséget, mint a román
király, hogy az országot hagyja el javaival együtt. Ez azonban
nem következett be, hiszen 1944. március 19-én hazánk elveszítette
„állami önrendelkezését”, és hogy eben mi volt Horthy
szerepe az a mai napig vita tárgyát képezi. A kormányzó az
említett napon bejelentette lemondását, majd a Honvéd Vezérkar
főnöke erről lebeszélte, s kijelentette, hogy lemondása esetén
szélsőséges erők kerülnek majd hatalomra. Egy tény: Horthy
kormányzósága idején az ország egy nagyon nagy mélypontról,
a trianoni békediktátum által okozta borzalomból, Európa középmezőnyébe
zárkózott föl, amihez kvalitásos politikusokra is szükség
volt. Az is tény, hogy Horthy személye nem csak megkerülhetetlen,
hanem elfogadott is volt az akkori társadalom döntő többsége
számára. Számomra nagyon tanulságos az a levél, amit Chorin
Ferenc írt, mikor elindult Lisszabonba a kormányzóhoz. Ebben
arról értekezik, hogy együtt miként próbáltak Magyarországért
tenni, mi mindent köszönhet a haza Horthynak, ahogy a saját
családja is.
Ezt követően
Romsics Horthy és a fehérterror kapcsolatára kérdezett rá.
Szakály szerint amit fehérterrornak említenek, az a vörösterrorra
adta meg a választ. A kérdés, hogy Horthy mennyire volt ösztönzője
a kommün utáni megtorlásnak. Horthy 1919 augusztusában másodmagával
repült Siófokra, ahol átvette a parancsnokságot. Minden
bizonnyal eljutott Horthyhoz a különböző atrocitások híre. Tény,
hogy a hadbíróságok több esetben eljártak azok ellen, akik törvénytelenségeket
követtek el. A különítményeket feloszlatták, és a különítményesek
közül csak nagyon kevesen lettek olyanok, akik akár a politikában,
akár a honvédségen belül szerepet vállalhattak. Azt is tudni
kell, hogy a Prónay-különítményben főleg tartalékos tisztek
voltak – még zsidó származásúak is. Arra a kérdésre, hogy
mennyi embert végeztek ki a különítményesek, Szakály azt válaszolta,
hogy a különböző gyűjtések szerint 1000-1500 főt gyilkoltak
meg. Az egyetemen korábban azt oktatták, hogy ez a szám 5-10
ezerre tehető. A pontos számot 100 év távlatából igen nehéz
megállapítani. 1945 után is történtek felelősségre vonások;
Magasházy Lászlót elítélték, aki mint a kormányzó szárnysegéde,
egyetlenegy gyilkosságban sem vett részt, 1956 után pedig
Francia Kiss Mihályt végezték ki. A Magyar Fórum kérdésére,
hogy mi igaz abból, amit több netes fórumon lehet olvasni,
miszerint Horthy azt mondta volna: „ebben az országban rendnek
kell lennie, én itt rendet fogok tartani, és ha nem lesz rend, lövetni
fogok. Ha jobbról, akkor fájó szívvel”? – Szakály Sándor
azt felelte, ez a kijelentés valóban elhangzott. Úgy döntött
a kormányzó, hogy a kialakított rendet, egyik oldalról sem
szabad támadni, és a társadalmi viszonyokat nem szabad fölforgatni.
Romsics Ignác arra a kereste a választ, hogyha egyszer Horthynak
szobrot állítanak, azt miért öntik le vörös festékkel, és
miért mondják a kormányzót ma is fasisztának, s hogy a kormányzó
miért akadályozta meg IV. Károly visszatérését. Szakály Sándor
szerint a királypuccsok idején Horthy reálpolitikusként
viselkedett, hiszen akkor mást nem lehetett volna tenni. Az
uralkodó abban a tévedésben élt, hogy az egész társadalom örömmel
fogadja majd. Nem trónfosztásról volt szó, hanem az öröklési
rend megszakításáról. Megérdemli Horthy, hogy szobrot állítsanak
neki, mert a magyarok jelentős többsége ezt támogatná.
És most térjünk
rá Jány Gusztáv esetére. Arra a katonáéra, aki nem kért
kegyelmet. „Nem kérek kegyelmet, mert azzal bűnösségemet
ismerném el” – válaszolt a népbírósági tanácsvezető bíró,
dr. Pálosi Bála kérdésére vitéz Jány Gusztáv, vezérezredesi
rendfokozatától minden jogalap nélkül megfosztott egykori tábornok.
Védője, dr. Jármay Zsigmond ügyvéd kegyelemért folyamodott.
A Magyar Köztársaság elnöke, Tildy Zoltán református lelkész
a kegyelmet elutasította, és a volt Magyar Királyi Honvédség
1938. január 1-je és 1940. december 31-e közötti protestáns
egyházi főgondnokát, a sokszor emlegetett és immáron
elsirathatott magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnokát
1947. november 26-án Budapesten golyó által kivégezték. Szakály
kimondta: „A XX. századi Magyarország háborúi nem voltak győztesek;
de úgy vélem, hogy ennek ellenére, az azokban hősi halált
halt, hadifogságban életüket veszített katonák, a munkaszolgálat
során elhaltak emléke megőrzendő, így azoké is, akik felelősek
voltak – és kellett, hogy legyenek – minden katonai döntésükért,
amelyeket az addigi ismereteik, tapasztalataik alapján hoztak
meg. Kijár az emlékező főhajtás Jány Gusztáv emléke előtt
is, aki nem volt más, és nem is akart több lenni, mint katona.
Katona, aki neveltetését nem megtagadva szolgálta hazáját, híven
esküjéhez, ragaszkodva elveihez.” Reméljük, hogy az érdeklődő
olvasók ezen írások segítségével közelebb kerülhetnek múltunk
megismeréséhez, mert annak ismerete nélkül nem érthetjük meg
a jelent, és nehezebben tervezhetjük a jövőt.
Medveczky Attila
|
