vissza a főoldalra

 2016.01.22. 

Férfivá nevelés

Magyarország missziós terület

P. Lukovits Milánt, az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium igazgatóját a felvételi eljárásról, a kollégium, a nevelés fontosságáról, a fegyelemről és a segítő figyelemről kérdeztük.

 Tavasszal, a központi írásbeli vizsgák kiértékelése után dől el, hogy a 2016–2017-es tanévben mennyi új diákja lesz a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumnak. A jelentkezőkkel folytatott személyes elbeszélgetések már megtörténtek. Amikor dönteniük kell a felvételről, akkor azt nézik, hogy valaki kiváló tanuló, vagy hogy hitét gyakorló család sarja?

 – A felvételi eljárást törvény szabályozza. Iskolánk él azzal a lehetőséggel, hogy megismerje a jelentkező hitbeli felkészültségét, erre szolgál a személyes elbeszélgetés, és ezért kérjük a gyerekért felelős lelkipásztortól a felvételiző jellemzését. A beszélgetés alapján döntünk arról, hogy a gyereket a felvételi eljárásban benntartjuk-e. Olyan szerzetesi iskolát működtetünk kollégiummal, ahol nem hétfőtől péntekig laknak a diákok, hanem csak havonta mennek haza. Tehát szinte együtt lélegzenek a szerzetes közösséggel. Ha úgy érezzük, hogy a gyereknek eddigi neveltetése alapján ez túl nehéz lenne, s nem annyira mélyen vallásos, hogy ebben a közegben jól tudná magát érezni, akkor elutasíthatjuk a jelentkezését. Ez tehát az iskola mérlegelési lehetősége. Ezután viszont a jelentkezőket a tanulmányi eredményük alapján kell rangsorolni, és ezt kell beküldenünk a központi felvételi eljárás rendszerébe, ahol összevetik a listánkat azzal, hogy a gyerek az iskolákat milyen sorrendben jelölte meg. Így mi is csak áprilisban tudjuk meg, hogy kik kerülnek hozzánk a következő tanévben.

 Említette a lelkipásztori ajánlást. Amikor Tokár János atyával, az iskola hajdani igazgatójával beszélgettem, megemlítette, hogy Magyarország missziós területté vált, ezért a hitüket nem gyakorló, vagy ateista szülők gyermekei előtt sem „csukják be a kaput”. Így van ez most is?

 – Magyarország sajnos tényleg missziós terület. Nagyon sok olyan gyerek él, ahol a családban nem homogén a vallásosság; az egyik szülő jár templomba, míg a másik nem. Miután kollégiumos iskola vagyunk, és hétvégéjüket is itt töltik a tanulók, olyan gyerek is idekerül, akinek rendezetlenek a családi körülményei. Tehát, nincs aki vigyázzon rá; például a szülők külföldön dolgoznak. Ilyen esetben akkor is felvételt nyer a gyerek, ha nem részesült vallásos nevelésben. Ezért nagyon fontos a diák nyitottsága, hozzáállása. Akkor érdemes egyházi iskolába járnia egy olyan tanulónak, aki nem kapott vallásos nevelést, ha ő integrálódni szeretne ebbe a közegbe. Tehát most szeretne az egyház tanításának megfelelően élni, megismerni a katolikus hittételeket, a kereszténységet, a Szentírást. Annak semmi értelme, hogy valaki kívülállóként töltsön itt négy vagy hat évet.

 Manapság, mikor már az alsós gyerekek is a neten kommunikálnak egymással. Mit tapasztalt: szóban mennyire tudták kifejezni magukat a jelentkezők?

 – A jelen fiatal generációja sokkal többet kommunikál, mint a 30 évvel ezelőtti. Nekünk a ’70-es években nem volt telefonunk, számítógépünk sem. Az akkori gyerekek sokkal több időt töltöttek egyedül, vagy családjuk körében. Most az internetes kommunikáció került előtérbe. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy sok tanuló rövidebben, tömörebben fejezi ki magát, vagy felületesebben, nem egész mondatokban beszél. Ezzel együtt a jelentkezők többsége nagyon jó benyomást tett rám. Nyilván egy felvételi elbeszélgetés közben a gyerek lámpalázas, izgul, ami a szóbeli kifejezését jobban gátolja. Biztatjuk ilyenkor őket, hogy nem kell félniük. Aki hozzánk kerül, egyre inkább kinyílik, és fejlődik ezen a téren, hiszen a kollégiumban a diák az osztálytársaival nem neten keresztül, hanem szóban kommunikál.

 A ’80-as évek végétől egyre többen jelentkeztek az esztergomi ferences gimnáziumba. Aztán a ’90-es évek közepén ez a nagy lelkesedés alábbhagyott. Ez annak tudható be, hogy egyre több a katolikus gimnázium, s azokkal versenyezniük kell?

 – Ez az egyik oka, hogy kevesebben jelentkeznek hozzánk. A másik: egy kollégiumos iskolába ma sokkal nehezebb bejutni a gyerekeknek. Nem a felvételiről beszélek, hanem arról, hogy havonta csak egyszer mehet a diákunk haza. Tehát lényeges, hogy a gyerekben van-e elég bátorság ahhoz, hogy bentlakásos intézményben tanuljon, és a szülő elengedi-e a hetedikes vagy kilencedikes gyereket. Nagyon sok a csonka család, s ahol az édesanya egyedül marad a gyerekeivel, aki inkább ragaszkodik ahhoz, hogy ők mellette legyenek. Ám vannak olyan esetek is, amikor éppen a kamaszodó fiával egyre nehezebben bíró édesanya dönt a kollégium mellett. A harmadik ok, hogy egyre kevesebb gyerek születik. Ráadásul a mai közfelfogás nem kedvez a kollégiumoknak. Ez a közfelfogás állandóan változik. Az európai és a magyar, internátus jellegű középiskolák – gondolhatunk a pannonhalmaira is – megőrizték vonzerejüket, patinájukat. Lehet, hogy öt-tíz éven belül ezeknek az iskoláknak megnő a keresettségük a társadalomban. Úgy érzem, hogy idővel fölértékelődik az itt szerzett szociális tapasztalat, neveltség.

 Milyen többletet ad az esztergomi ferences gimnázium más katolikus középiskolákhoz képest?

 – Nem elmarasztalva más iskolákat, az figyelhető meg, hogy még azok a katolikus középiskolák is átalakultak, melyek a rendszerváltás előtt is működtek. Gondolok arra, hogy a tanulók csak hétfőtől péntekig tartózkodnak a kollégiumban. Így az egyes intézmények beiskolázási körzete leszűkült az adott városra és annak környezetére. Ennek következménye, hogy nehezen tudják a szükséges tanulói létszámot elérni. Ezért döntött sok katolikus iskola a koedukáció mellett. Teljesen más a gyerek „érzelmi háztartása” abban az esetben, ha minden hétvégén hazamegy, vagy ha csak havonta egyszer. Nálunk viszont erőteljesen rá van utalva, elsősorban érzelmileg az osztálytársaira, nevelőire. Mindez ez egy egészen sajátos kapcsolatrendszert, összetartozást, közösséget hoz létre. Ez döntő különbség más iskolákhoz képest. A fiúk nevelésében a serdülőkor után a férfiközeg hihetetlenül fontos. Minden régi társadalom kihangsúlyozta, hogy milyen lényeges, ha a tanulót a férfitársadalom befogadja különböző szertartásokkal. Ma nagyon sokan úgy nőnek föl, hogy férfi nevelői alig vannak vagy nincsenek. Főleg ott, ahol széthullott a család. A pap, a cserkészvezető, az edző tud férfias mintát mutatni. De az a fiú, aki nem jár hittanra és nem sportol, úgy nő föl, hogy nem voltak férfi nevelői. A diák nálunk egy közegben él az osztálytársaival, szerzetes nevelőivel. Ennek következtében nem csak a tanulóink, de öregdiákjaink is összetartóak. A lelki élet, a hitoktatás, a szociális nevelés, a közösségi program is lényeges, de ezek más iskolákra is jellemzőek.

 A Franka Lapban olvasom, hogy diákjaik sok tanulmányi versenyt megnyertek. Az oktatás mellett mekkora szerepet kap a nevelés?

 – Intézményünk súlypontja a kollégium. Aki az épületre rátekint, láthatja, hogy elhelyezkedésre, méretre, a kollégiumi nevelésen, a kollégiumi életen van a hangsúly. Ez nem véletlen, hiszen a gyerekek idejük nagyobbik részét a kollégiumban töltik. A különböző tevékenységek térben és időben elkülönülnek egymástól. A tanuló reggel fölkel, misére megy, megreggelizik, majd átsétál az udvaron, s belép az iskolába. A tanítás utáni időt – a kimenő kivételével – a kollégiumban tölti. Ott nem csak a prefektus nevel, hanem a gyerekek is hatnak társaik személyiségének fejlődésére. Ez egy férfias világ, de mivel a fiúk egymásra vannak utalva, ezért nem durvák. Tehát nem jellemző a kaszárnyahangulat. A gyerek számára az érzelmi támaszt a tanáraik és kollégiumi nevelőik jelentik. Ez annyira igaz, hogy azt mondják a szüleiknek: kedvesek velünk a tanárok.

 Mi a fontosabb, a diákok fegyelmezése, vagy az, hogy a prefektusok, tanárok figyeljenek rájuk?

 – Mindkettő fontos, de örömmel jelentem ki, hogy az intézmény falai között a gyerekek eléggé fegyelmezettek. Ezt nem úgy érjük el, hogy katonásdit játsszunk, hanem, hogy családias légkört teremtünk egy adott osztályközösségben. Tehát a segítő figyelem nyilvánul meg. Mivel a diákok velünk együtt élnek, így tudatosan meg akarnak felelni az elvárásoknak. Az már más kérdés, hogy a kimenők alkalmából, a városban már kevésbé fegyelmezettek.

 Ha már a kollégiumnál tartunk: fizetni kell a bentlakásért?

 – Kollégiumunk 1929-ben, Trianon után, a nagy gazdasági világválság idején jött létre, kifejezetten a szegénysorban élő családok gyermekei számára. Így akkor nem kértek az atyák az internátusi ellátásért pénzt, s ma sem kell fizetni a kollégiumért. Az étkezésért már igen, de csak szerény összeget, jelenleg, naponként 890 forintot, amiért reggelit, ebédet, vacsorát kap a tanuló. Szintén fizetni kell az osztályprogramokért, így a színházba járásért, hosszabb kirándulásokért. Az osztálykirándulásokat a prefektus mindig megbeszéli a szülőkkel, akiknek az anyagi helyzete határozza meg az úti célt. A nehezebb helyzetben élő gyermekeket a gimnázium alapítványa és az öregdiákok is támogatják. Az iskola által biztosított szakkörök, sportolási tevékenységek, edzések, nyelvvizsga előkészítők viszont ingyenesek.

 Fél éve áll az intézmény élén. Előtte hét évig a Szentendrei Ferences Gimnáziumot igazgatta. Milyen tervekkel érkezett, s azok közül mennyit sikerült megvalósítani?

 – Nem pályázat útján kerültem erre a posztra, hanem a rendtartomány vezetősége kért föl, és bízott meg ezzel a feladattal. Tehát semmilyen koncepciót nem tettem le az asztalra. Nem szokványos helyzet egy rendi intézmény esetében, hogy nem az ottani tanárok köréből kerül ki az igazgató. Ezért azt szeretném csinálni, amire ennek az intézménynek szüksége van. Szükségünk van egy modern, szép tornateremre az iskola telkének Kossuth Lajos utcai szakaszán. Olyan fejlesztésekre gondolok, melyek abban segítenek, hogy a gyerek a szabadidejét értelmesen tudja eltölteni. A kollégium egyes részei is felújításra szorulnak. A tartalmi, nevelési területen pedig nagyon fontosnak tartom, hogy sikerüljön kihoznunk a diákokból azt, ami bennük van – ami igen nagy feladat, és sokszor egyéni odafigyelést igényel. Sosem állítottuk, hogy csak kiváló tanulók jöhetnek ide, ezért a gyengébb képességű diákokból is a lehető legtöbbet ki kell hoznunk. S ha érettségi után visszatekintenek az itt töltött évekre, akkor elmondhatják, hogy minden tekintetben érdemes volt az esztergomi ferenceseknél tanulniuk, életük meghatározó 4-6 évét ott tölteniük.

Medveczky Attila