vissza a főoldalra

 2016.01.22. 

Csorja Gergely: Mit jelent a nemzeti radikalizmus 2016-ban?

A magyar nemzeti radikalizmus eszmerendszere több mint százötven éves múltra tekint vissza. Az 1848–49-es szabadságharc bukása utáni időszak legfontosabb kérdése, hogy az elnyomott magyarság és a szuverenitásától megfosztott magyar állam hajlandó-e együttműködni a Habsburg hatalommal, vagy tovább küzd a teljes függetlenségért. A kiegyezés lehetőségét elutasító gondolkodók az emigrációban élő Kossuth mint szimbólum támogatásával fogalmazták meg politikai gondolataikat. A polgári eszmék felé nyitott „baloldali” csoport emblematikus tagja Madarász József konzekvens függetlenségiként a Habsburgokkal történő mindennemű közösködés felszámolásáért küzdött. 1867-ben egyike volt a hét képviselőnek, akik Ferenc József magyar királlyá koronázása ellen voksoltak, és a beiktatási ceremónián sem jelentek meg.

A teljes szuverenitás eszménye a nemzeti radikalizmus történetén végigível. Ennek jelentősége a Mohács óta állandó kiszolgáltatottságban élő magyarság történetéből könnyen megérthető. Az önálló magyar főhatalmat eszményítő, a mindenféle függési viszonyt elutasító nemzeti radikális eszme ebben az értelemben sem tekinthető jobboldali eszmének.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a két világháború közötti időszak egyik meghatározó és teljesen újszerű, de ezekre az értékekre támaszkodó nagy hatású gondolkodója, Szabó Dezső ugyanolyan hevességgel utasította el a kommunista eszmét, mint a nemzeti szocializmust, ugyanúgy ostorozta a német befolyást megjelenítő arisztokráciát, mint a sajtóban és a gazdasági életben jelentős pozíciókat kiépítő zsidóságot, akkor láthatjuk, hogy a nemzeti radikális eszmerendszert nehezen sorolhatjuk be a hagyományos jobb- és baloldali felosztásba.

Ezen az alapon, bár tulajdonképpen Szabó Dezsőtől sok tekintetben függetlenül, a magyar gondolkodásra jelentős hatással vannak a népi írók, és a gondolataikból szárba szökkenő népi mozgalom. Szabó Dezsőt a népi írók közé szoktuk sorolni, de míg Szabó Dezső kérlelhetetlen radikalizmussal viszonyult a magyar társadalmi jelenségek felé, addig Móricz Zsigmond, József Attila, Sértő Kálmán, Erdélyi József, Sinka István, Veres Péter, Illyés Gyula, Féja Géza, Kodolányi János a népi gondolat sokoldalú és magyar társadalom kiemelkedően magas szintű ábrázolásával a magyar gondolkodás új irányát határozták meg.

Külön kell megemlékeznünk Németh Lászlóról, kinek programalkotó esszéi évtizedekkel előzték meg korukat, és ma is aktuális és használható mondanivalóval rendelkeznek.

Innentől a függetlenség mellett a népi mozgalomban megfogalmazódott, és a nemzeti radikalizmusba több gondolkodó által beemelt „harmadik út” gondolata jelenik meg a legmarkánsabban.

Salamon Konrád történész, a népi mozgalom és a harmadik út monográfusa így ír a harmadik út mibenlétéről:

Magyarország két világháború közti belpolitikai helyzete harmadik utas megoldást követelt. A harmadik út az ellenforradalmi fogantatása miatt reformkonzervatívvá válni képtelen magyar jobboldal, valamint a nemzeti eszményekkel szemben állandóan gyanakvó és a XIX. században megfogalmazott tanaihoz jelentős részben dogmatikusan ragaszkodó baloldal között húzódott. A népiek e két féloldalas irányzat értékeit szintetizálva, egy nemzetelvű korszerűsítési program alapjait fogalmazták meg, amely a nemzeti eszmények és hagyományok tisztelete, s ebből következően a szerves fejlődés gondolata mellett követelte az emberi és polgári szabadságjogok maradéktalan érvényesülését és a szociális igazságosságot.

A magyar belpolitikán túltekintve a harmadik út magában foglalta a szociális igazságossággal hadilábon álló liberális kapitalizmusok, valamint a szabadságjogokat durván semmibe vevő despotikus szocializmusok (bolsevizmus, fasizmus, nemzetiszocializmus) együttes elutasításának gondolatát is.

A nemzeti radikalizmus harmadik fontos alapeleme, hogy a magyar állam elsődleges feladata – sőt tulajdonképpen minden magyar feladata – hogy a magyarokat, az egész magyarságot mindenek és mindenki előtt segítse, hogy elsősorban a magyarság érdekeit tartsa szem előtt és védje meg minden olyan kísérlettől, mely a magyarság boldogulását, létét, gyarapodását, kultúráját veszélyezteti.

A nemzeti radikalizmus háború előtti történetének egyik leghitelesebb alakja Bajcsy-Zsilinszky Endre, aki miután a 20-as években a zsidók sajtóból történő visszaszorításának szükségességéről írt, könyörtelenül harcolt a német megszállók és a nyilasok ellen is. Ezért életével fizetett.

Ezek után a szellemi és viselkedési előzmények után a német, majd a Vörös Hadsereg általi megszállással a magyar függetlenség újra elveszett. Ilyen körülmények között a nemzeti radikalizmus eszméje is emigrációba szorult.

Az újabb határkő 1986-ban Csurka István Elfogadhatatlan realitás című írása. Csurka írásaiból minden héten közlünk egyet, így olvasóink újra olvashatják, vagy megismerhetik a XX. század egyik legnagyobb és a nemzeti radikalizmus talán legnagyobb magyar gondolkodójának világlátását.

Csurka több száz publikációja újraalkotta, rendszerbe foglalta és aktualizálta a nemzeti radikalizmus eszmerendszerét. Csurka hatalmas munkássága egyelőre feldolgozatlan. A jövő nagy feladata, hogy Csurka publikációi és politikai beszédei alapján tudományos igénnyel állítsuk össze a modern magyar nemzeti radikalizmus rendszerét.

Csurka halálával a nemzeti radikalizmus fejlődése tulajdonképpen megrekedt, illetve egyes elemei megjelentek a több eszmét is magukba foglaló kormánypárti megnyilvánulásokban, sőt lényegében a kormányzati cselekvésben is.

A nemzeti radikalizmus mint kifejezés megjelenik a Jobbik önmeghatározásában is, bár egyre ritkábban. Ugyan bizonyos elemek, főleg a nemzeti függetlenség megjelenik a Jobbik politizálásában, azonban a Jobbik nem tekinthető a fenti értelemben nemzeti radikális alapú pártnak.

A jobbik és a nemzeti radikalizmus elhatárolása, a párt saját meghatározásából adódik:

A Jobbik nemzeti párt. A radikalizmus nem eszme, hanem egy hozzáállás. A szó jelentése az, hogy a problémákat gyökeresen akarja megoldani, nem csak tünetileg kezelni. A helyzet radikálisan rossz, amelyre csak határozott és kemény válaszok adhatóak. (www.jobbik.hu)

Ez a magyarázat lényegileg ellentétes a nemzeti radikalizmus Csurkáig tartó fejlődésével, sőt a nemzeti radikalizmust megfosztja eszmei valójától. A nemzeti radikalizmus nemhogy eszme, de egy rendkívül komplex, a politikai pólusokon, a hagyományos politikai pólusokon átívelő eszmerendszer, mely a hagyományos politikai koordináta-értékrendszer különböző negyedeiben található értékeket egyesít.

A Jobbik azonban szakított az ideológiákkal (lásd Szabó Gábor pártigazgató nyilatkozatát) és a programpolitizálásra helyezi a hangsúlyt. Ehhez hozzáadódik, hogy Vona Gábor, ha egyáltalán beszél valamiféle meggyőződésről, akkor a meglehetősen zavaros tradicionalizmusra hivatkozik, mely tulajdonképpen Baranyi Tibor Imre megfogalmazásában interpretálódik és amely az 1848–49-es szabadságharcot a tradíció elleni lázadásnak tekinti. (Miután ezzel kapcsolatban sok kritika érte Vonát, Baranyi ma már ezt a nézetét nem említi.)

A nemzeti radikalizmus eszmerendszere mindennek ellenére él a magyar társadalomban. Sőt időről időre megjelenik a néppárti cselekvést és retorikát követő kormánypártban is. Bár a Fidesz politikai cselekvése nem tekinthető minden elemében nemzeti radikálisnak, sőt abban megtalálhatók a kereszténydemokrata, keresztény-szocialista, konzervatív, sőt bizonyos liberális elemek is, a nemzetpolitikai és egyéb területeken is megjelennek a nemzeti radikális eszmerendszer elemei, különösen a harmadik utas gondolat.

Orbán Viktor tusványosi beszédében megfogalmazott illiberális demokrácia is kompatibilis a nemzeti radikalizmus eszméivel. Azonban semmiképpen sem állíthatjuk, hogy az orbáni rendszer nemzeti radikális lenne.

A Magyar Fórum vállalta Csurka István szellemi örökségét, ezért megmarad a magyar nemzeti radikalizmus – talán egyetlen – fórumának, így addig, míg a kormányzati cselekvés ezzel a rendkívül összetett értékmátrixszal a legfontosabb kérdésekben kompatibilis, valamint, amíg a magyarság megmaradása és gyarapodása szempontjából az Orbán Viktor vezette erő látszik a leghasznosabbnak, addig – a kritika jogának fenntartása mellett – ezt a cselekvést támogatjuk.

A korábban megfogalmazott, tudományos rendszerező képességű elméket igénylő feladat mellett, a nemzeti radikalizmus előtt ma két továbbélési, fejlődési lehetőség van. Az egyik a már említett megjelenés, mely a kétségtelenül sokrétű kormányzati értékválasztásban bizonyos hatással bírhat, és véleményem szerint bír is. A másik, hogy minél több nyitott fiatal elme ismerje meg a nemzeti radikalizmus történetét és valódi értékeit.